Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 22. szám, kedd
Fábry Zolt án életműve CSANDA SÁNDOR LEGÜJABB KÖNYVÉRŐL E lőször foghat az olvasó kezébe hazai szerzőtől olyan művet, mely a legjelentősebb csehszlovákiai magyar íróról, ,fl. szlovákiai magyarság élő lelkiismeretérôľ, Fábry Zoltánról szól. Az eddig megjelent, Fábryval foglalkozó értekezések csak mintegy előmunkálatoknak számítanak az Írói életművet feldolgozó szakirodalomban. Hazai és magyarországi szerzők különböző szempontokat hangsúlyozó és színvonalú értékelései, valamint Fábry irodalmi levelezéséneik feltárása (F. Z. válogatott le- velezése 1916—1946) egyes részleteiben segítették a Fáb- ry-kép kialakítását. Csanda Sándor új adatokkal és felismerésekkel bővíti a már meglevő anyagot; csaknem két évtizedes kutatásának eredmé-* nyeit kapcsolja össze és adja közre „kismonográfiává Össze- álló tanulmánygyűjteményé- ben", és saját bevallása szerint is legtöbb újat Fábrynak a húszas években (kifejtett kritikusi, publicisztikai és iroda-1 lomszervező tevékenységéről tud mondani. Művét új összefüggéseket feltáró irodalom- történészi, egyben kritikusi alapállása, valamint precíz történelmi és szellemi oknyomo-1 zása emeli a már megjelent, stószl íróval foglalkozó művek fölé; könyvét a telje® Fábry- életműről megírandó összegező monográfia alappillérének ikell tekintenünk. Tényként állapíthatjuk meg, hogy Fárby volt a csehszlovákiai magyarság legjelentősebb marxista szemléletű kritikusa, s főként antifasiszta bírálataival szinte egyedi jelenségként tarthatjuk számon a két világháború közötti csehszlovákiai, mind az egyetemes magyar irodalomban. Csanda Sándornak nem célja (mint általában a Fábryról szóló írások legtöbb szerzőjének), hogy minden tekintetben példaként emlegesse íróját, mivel szinte minden könyvében talál hibáikat és tévedéseket is. Úgy vizsgálja a Fábry-műveket, hogy tanulságot merít az író erényeiből és hibáiból. Pályakezdéséről szólva rámutat, hogy Fábry első írásai, zsengéi vegyes jellegűek és értékűek; versek, karcolatok, háborús emlékek, esz- szék, Ismertetések stb., melyeknek számos alapgondolata későbbi írásaiban is megtalálható. Ezen Írások jellemzője bizonyos nemzeti pessžimizmus, búsmagyarság, mely saját nemzetének tragikus kimenetelű háborús kalandjá* idézgeti. Fábrynak ez az ún. „tnacioná- 3is“ korszaka Csanda Sándor — eddig kötetben ki nem adott cikkekre és levelekre hivatkozó — véleménye szerint a húszas évek közepéig eltart, s az „emberirodalom“ osztályszem- pontú átértékelése is csak 1926 utánra esik. Ezzel a szerző főként magyarországi Fábry-ér* telmezők eddigi tévedését iga* zítja ki, akik Fábrynak ezt a hazát gyászoló, kezdő korszakát csak a húszas évek közvetlen kezdetéin határolják körül, mert nem veszik észre a stószi író irodalomszemléletének ,krlsztiánus“ kezdetét: azt, hogy az „emberirodalom“ ekkor Fábrynál a krisztusi szere- tetre és egy konkrét körülha- lárolhatatlan humanizmusra vonatkozó fogalom, melynek 3iyomai még 1924-ben is megtalálhatók írásaiban. (Ez a kezdő írói szakasz a szakiroda- lomban a legkevésbé feldolgozott, irodalomtuda íunkban legkevésbé ismert alkotói korszaka Fábrynak az ebből sarjadó expresszionista-humanista jellegű műveivel együtt.) Későbbi fejlődése során Fábry kezdeti írásaiból sokat nem vett be köteteibe, nagyrészt vannak olyanok, melyek máig sem jelentek meg könyvalakban, marxista szemléletének ellentmon* dó 'korai cikkeit évek elteltével átírva, javítva tette közzé. A húszas évek második felében Fábry kritikai szemporítjai egyre radikálisabbá váltak, sőt a 30-as évek elején ultrabaloldali nézeteket Is hangoztatott Csanda Sándor kimutatja Fábry 30-^as évekbeli irodalomkritikáinak hiányosságait is. Fábry ugyanis sokszor nem az adott mű egészét, hanem egy- egy részletét vagy tulajdonságát bírálja, ezért oly gyakoriak kritikáiban az ellentmondások. Sokszor nem a művet bírálja, hanem publicisztikai módszerrel kifejti saját véleményét a ‘témával vagy a felvetett gondolattal kapcsolatban. (Például nem Kassák művészetét, hanem politikai álláspontját támadja egyoldalúan, Kodolányi Jánost és a népies irányt kritizálja túlzón, éppúgy mint Móricz Nyugatját ultrabaloldali módon.) Tévedései meggyőződésből és nem személyes ellentétekből fakadtak, mentségéül hozható fel, hogy ultrabaloldali túlzásaival is a szocialista irodalom kibontakozását igyekezett elősegíteni. A két háború közötti szlovákiai magyar irodalom életének alakulásában, az írói fejlődésben is fontos jelentőséggel bírnak Fábry kortárs írókkal s az erdélyi magyar folyóiratokkal való kapcsolatai. Földes Sándorral, Győry Dezsővel, Szalatnai Rezsővel, Balogh Edgárral, Dienes Lászlóval, Gaál Gáborral való barátsága és levelezése, a CSKP népfront szellemű, színvonalas és népszerű napilapjában, a Magyar Napban és a kolozsvári Korunkban kifejtett tevékenysége országhatárt átívelő jelentőséggel bír. Tanulmányírónk a személyes kapcsolatok kialakulását, bensőségessé válását, az irodalmi vitákat, a baráti kapcsolatok megszakadását, esetleges újraéledését éppúgy, mint a kultúrpolitikai jel Ieg ze t e s sé gek e t o b j e kt í ve n ismerteti és értékeli, számtalan levélidézettel, nemegyszer irodalom történeti ritkaságszámba menő dokumentummal színesíti (Például Fábry sajtópere a Hajnal című lappal »egyetlen- egy kritikájának hatására be- szüntetik a dilettáns lapot«, vagy az 1 + 1 címmel, név nélkül 1928-ban megjelent különös versfüzet elé írt előszava és annak vitája, vagy éppen a 60-as évek végén az Irodalmi Szemle Vetés rovatában jelentkező fiatal szlovákiai költők neoavan t ga rd i s t a k í séri et ezései által kiváltott vita kapcsán írt cikke »Szégyenfolt*, mely ha-* gyatékában, kéziratban maradt fenn. Sajnálhatjuk csak, hogy eiz utóbbi cikk rendeltetésének megfelelően nem jelent meg, mert több vonatkozásban tanul-* ságos ma is, s a vita számára új irányt jelenthetett volna.) A hazai magyar szocialista irodalom első legális fórumát vizsgálja a szerző Az Üt című tanulmányában (először kötetben 1962-ben jelent meg), melyben Fábry harmincas évekbeli munkásságát is bemutatja, elemzi és értékeli a Sarló-mozgalmat, vezetőjének, Balogh Edgárnak tevékenységét, a lap munkatársainak (Forbáth Imre, Bányai Pál, Háber Zoltán, Dömötör Teréz, Morvay Gyula, Sellyei József stb.) érdemeit, továbbá az ún. Masa- ryk Akadémia megalakulásának körülményeit és a lap nemzetközi kapcsolatait. Az Üt és a sarlósok viszonyának taglalása egy nemzeti forradalmi indítatású mozgalomnak a marxizmus—leninizmussal való találkozását és ennek hatására meggyorsuló feloszlását tükröz- teti. Külön fejezet foglalkozik még Fábry felszabadulás utáni kritikusi érdemeivel (A harmadvirágzás kritikusa), s a kötetet a Fábry-életmű összefoglaló értékelése zárja, ami azonban lexikon-izű stílusával nem kapcsolódik közvetlenül az előző tanulmányokhoz, másrészt egyes fejezetek részletesen kifejtett gondolatainak csak tömör összefoglalásaként hat. CS ianda hangsúlyozza Fábry prózai írásainak nagyfokú líraiságát, amely nemcsak kezdeti írásaiban, hanem későbbi esszéiben is jelen van. Az Útról szóló tanulmányában találóan jegyzi meg, hogy számos cikke szinte „versként szavalható“. Fábry mag a alkot terminológiát {„vox humana“), kategóriákat formu- láz, melyekben szuggesztív erővel, meglepő ellentéttel fejez ki egy-0gy igazságot. Világnézetének fejlődése stílusa változásában is megmutatkozik; a nagyrészt az Üt cikkeiből összeállított Korparancs első esszéi még a lírai vershez állnak közel, a későbbiek a politikai publicisztikához. A szocialista realizmushoz közeledő Fábry- írásokban már kevesebb a költői szókép, stílusa .köznyelvib- bé válik, ami bizonyára kapcsolatban van a közérthetőséget, a valóságot hirdető tartalommal. A szerző könyvében az eddigi legárnyaltabb Fábry-képet alkotta meg, ha nem is részletezi az egész életmű minden mozzanatát. Fábry írói fejlődésének fokozatait politikai meggyőződésének alakulásában követi nyomon, s az egyes fejlődési szakaszokat konfrontál- ja. Műve értékét emeli a Fáb- ry-hagyaték nyújtotta új Ismeretek felszínre hozása s nem utolsósorban a téma aktualitása. (Madách, 1980) ALABÄN FERENC- ŰJ FILMEK FÖŰR, MENEKÜLJÖN (cseh) Alkalom szüli a tolvajt — tartja a közmondás, s talán e népi bölcsesség adta a cseh komédia alapötletét. Központi alakja ugyanis egy üres zsebű könyvkereskedő, akit egyszer az étteremben a vendégek ösz- szetévesztenek a főpincérrel, s mindenáron neki akarják kifizetni számlájukat. A férfi kapva kap a lehetőségen, s mert az ötletet nem is tartja olyan elvetendőnek, felcsap álpincérnek, hogy így javítson anyagi helyzetén. Tömören ennyi az alapszituáció, melyet Zdenék Svérák és Ladislav Smoljak, a népszerű komikusok vérbő vígjátékká kerekítettek. Az ismert szerzőpáros ezúttal azonban új szeNe gondolja azonban senki, hogy alkotásuk semmitmondó, kizárólag azért készült, hogy, megmozgassa nevetőizmainkat. A szerzők míg a néha képtelen helyzeteken nevettetnek bennünket, közben pellengérre állítják életünk egynémely fonákságát, ostorozzák az embe* ri kapcsolatok és magatartások megnyilvánulásait, nyesegetik a kispolgáriság vadhajtásait. Vígjátékukat nem minősíthetjük groteszknek, bár humoruk nem éppen könnyed; helyenként nagyon is kíméletlen és elevenbe vágó. Ladislav Smoljak rendezőként ezzel a filmmel mutatkozott be; jól rajtolt, rendezésből is jelesre vizsgázott. Alkotása új színt, Nemcsak a szakmabeliek, a közönség is nagy tetszéssel fogadja a cseh filmesek legújabb komédiáját, melyet Főúr, meneküljön címmel mutatnak be. A képen a Ladislav Smoljak rendezte alkotás egyik jelenete (Miloslav Mirvald felvételei repkörben mutatkozott be: Zdenék Svérák forgatókönyvíróként, Ladislav Smoljak pedig rendezőként. (Az előbbi szerepet is vállalt a filmben.) Az alkotók a vékonyka szálú cselekményt számos találó vígjátéki helyzettel és eredeti ötlettel tűzdelték meg, így a történetből az utóbbi évek egyik legsij kerültebb hazai komédiája bontakozott ki. CANANEA üde hangvételt hozott a cseh vígjátékokba, melyekben oly gyakran kísért a sztereo!ípi-a veszélye. A kellemes szórakozást nyúj* tő Főúr, meneküljön főszerepét Josef Abrahám játssza. Remekül formálja meg a kezdetben jámbor, jellegtelen könyvkereskedőt, akit az alkalom a pincérek, rémévé, s nagystílfi szélhámossá tett. (mexikói) Ritkán látható mozijainkban mexikói film, pedig Mexikóban a filmgyártásnak nagy múltja van, s húsz-harminc évvel ezelőtt Igen sóik népszerű alkotás került ki filmeseik műhelyéből. A mexikói filmgyártás legjobb hagyományaira épül a most látható Cananea; címe egy folyó, egy hegység és egy község nevét jelenti. Történelmi dráma a film. Rendezője, Marcela Fernandez Violante egy férfi drámai sor* sát ábrázolja a kizsákmányolás és jogfosztottság elleni lázadás közepette. A film tragikus végkimenetelű, az alkotó sötét tónusokkal rajzolja meg a hős teljes erkölcsi és fizikai összeomlását. t- ym —* A filmművészet klasszikusa Nyolcvan éve született Mihail Romm Megjárta az első világháború frontjait, majd 1917-ben részt vett a Nagy Októberi Forradalomban. Az Itt szerzett élmények birtokában élénkült érdeklődése a szobrászat és a színház iránt. Amatőr színjátszókkal dolgozott együtt, míg a húszas évek végén a film vonzáskörébe került, ahol Mihail Romm közel ötven esztendőt töltött, miközben létrehozta a filmművészet egyiik legsajátosabb életművét. Első filmje, a Maupassant-novellából készült Gömböc a szovjet némafilm eizensteini hagyományait követte. Ez az egész filmművészetet meghatározó alkotói módszer, filmes formanyelv és stílus a későbbi Romm-filmekben is fellelhető, persze, egy szuverén művész eredetiségével, a filmes technika korszerű eszközeivel gyarapítva. 1936-ban készült el a Sivatagi tizenhármak, amely az első sikert hozta rendezőjének. A végsőkig kiélezett társadalmi, politikai és erkölcsi összeütközés — a polgárháború — még egy, a filmművészetben eléggé gyakori harccal gyarapodik: ember a természet ellen. Romm minden kockán nyomon követi, hogyan mutatkozik meg a maroknyi komszomolista csapat tagjainak gmbersége a természeti körülmények előidézte éhség, szomjúság, vihar közepette. Nem sokkal ezután készítette el Lenini i r i Ml ről és a forradalomról szóló két filmjét A Lenin októbere és a Lenin, 1918 számít a rommi dokumentatív jellegű film- készítés első két darabjának, éppen ezért sajátos helye van az egyetemes filmművészetben. Mindkét filmben a nagy realista színész, Borisz Scsukin alakította a főszerepet. A falusi környezetijein játszódó Vágy után a háború végén készítette el A 217-es deportált című filmjét, amelyben a világon elsőként szól a filmvászonról a fasizmus barbarizmusa ellen. A Nagy Honvédő Háború után forgatta az Orosz kérdés és a dokumentumokra épített Lenin című filmjeit. Ezután mély alkotói válság következik, amikor csupán kémtörténeteket, bűnügyi históriákat filmesít meg. A Titkos küldetés, A Fekete-tenger hőse valamint a Gyilkosság a Dante utcában nem éri el előző filmjeinek színvonalát. A változást, egyben az életmű kiteljesedésének kezdetét jelentette az Egy év kilenc napja. Az 1961-ben forgatott film az elsők között újította fel az Eizenstein által 1932-ben gyakorlatban és elméletben is megalapozott belső monológ használatát. A fiatal atomtudósokról szóló film mindvégig az emberi lét értelmét, az élet-halál filozófiai alternatíváit feszegeti. Nem véletlen tehát, hogy a mai szovjet filmművészet képviselői előszere* tettel alkalmazzák a belső monológot, hi* szén Mihail Romm filmpedagógiai műn* kássága nyomán olyan rendezők indultak el a pályájukon, mint Grigorij Csuhraj, Georkij Danyelíja és Igor Talanlkin. Ez a filmje a Xíl. Karlovy Vary-i filmfesztivál Ion nagydíjat kapott. Minden bizonnyal a legtökéletesebb, mindmáig sajnos érvényes látleletként vetített filmje a Hétköznapi fasizmus. Módszere a szerkesztés. Dokumentumok egymás mellé vágásával, ironikus felhangú monológgal illusztrálta a fasizmus lappangó kórjáról szóló filmet. Ebben, a filozofikus gondolatok megfogalmazására mindig hajlamos Romm, egyetlen hatalmas monológgá formálta a kísérőszöveget. Az eizensteini metaforák legtökéletesebbjét vette át. amikor a fasiszta haláltáborok áldozatainak nyilvántartó lapjairól egymás után kinagyította az áldozatok arcképét, majd egyre közelítve a kamerát, a vásznat kitölti a szempár és a vásznon már csak szemeket Iát a néző. Szemiotikái jelentésében ez a képsor leginkább közelíti egymáshoz a „vászon emberét“ az „élet emberéhez“. S ez volt Romm mindenkori célja. Bár készített még egy dokumentumfilmet, amelyet csak halála után öt évvel, 1976-ban mutattak be, Bs mégis hiszek címmel, ez az ezt megelőző két filmet nem tudja feledtetni. Azok a filmművészet olyan csúcsán állnak, amelyet csak maradandó alkotások érdemelnek ki. — di —■ 1981, I. 27,
