Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám, hétfő
AZ EULMISZEB6YARI0K FELADATAI ! Folytatás az 1. oldalról) sekbcn rögzített alapelvek mielőbb gyakorlatié váljanak. Ez megköveteli, hogy politikai ás szervezési szempontból mindenütt támogassák a komplex intézkedések érvényesítését. E tekintetben elsősorban a vezető gazdasági dolgozóknak kell az élen járniuk, mert az ő kötelességük, hogy a dolgozók széles táborával tökéletesen megismertessék ezeket az alapelveket. Szükséges, hogy a komplex intézkedéseket a pártszervek is mindenütt tökéletesen ismerjék, mert a politikai-szervező és eszmei-nevelő munka is csupán így lehet hatékony. A CSKP Központi Bizottsága mindig hangsúlyozta, hogy minden pártszervezetnek és minden kommunistának állást kell foglalnia a terv teljesítésével kapcsolatban, és a terv teljesítéséért mindent meg kell tennie. A pártszervezetek és a kommunisták nem helyettesíthetik a gazdasági vezetést. Ahhoz azonban, hogy megfelelően mozgósíthassák az embereket, hogy hatékonyan érvényesíthessék ellenőrzési jogukat, a gazdasági vezetéstől származó információkra van szükségük. Ugyanakkor saját véleményt kell alkotniuk a tervteljesítéssel kapcsolatban, mégpedig a lehető legobjektlvebb módon. Véleményt kell alkotniuk az állóalapok kihasználásával, a munkafegyelem, az irányítás, a munkaszervezés színvonalával kapcsolatban, az anyagi érdekeltség és a szocialista munkaverseny kihasználásával és fejlesztésével kapcsolatban is. Csupán így érvényesíthetik hatásukat a termelés intenzitásának és hatékonyságának fokozása terén. Ilyen hozzáállásnak kell érvényesülnie a mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexum minden vállalatában a komplex intézkedések valóra váltásának során is. A komplex intézkedések értelmében növelni kell a társadalmi szervezetek bekapcsolódását is a tervképzésbe. A CSKP KB 18. ülésén és az SZLKP KB ezt követő ülésein hozott határozatok leszögezik, hogy a pártszervek és- szervezetek vezetésével egyesíteni kell az állami, a gazdasági, a szak- és a társadalmi szervezetek erőfeszítéseit a munkakezdeményezés és -aktivitás fokozása érdekében. Azzal a céllal, hogy mindenütt sikeresen teljesítsék a tervezett feladatokat. A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban is mindent meg kell tenni a rendelkezésre álló eszközök hatékony kihasználásáért, hogy azok révén minden eddiginél jobb eredményt érjünk el. Az 1981-re és az egész 7. ötéves tervidőszakra kitűzött feladatok nagysága, a belső és a külső tényezők összetettsége megköveteli, hogy állandóan fokozzuk a párt politikai, szervező, eszmei-nevelő, káder- és ellenőrző munkáját, állandóan mélyítsük a kollektív vezetés gyakorlatát, minden egyes párttag személyes felelősségét. A párt vezető szerepének elmélyítése és növelése megköveteli, hogy következetesen érvényesítsék a bíráló elemzés módszerét, konkrét feladatokat szabjanak a politikai és gazdasági tevékenységet folytatók számára. Napjainkban nagy figyelmet kell szentelni a jól előkészített évzáró taggyűléseknek és a taggyűléseknek általában. Ezeket a kommunisták és a pártcsoportok lehető legszélesebb körű bekapcsolódásával kell előkészíteni, teret kell adni alkotó javaslataiknak, ötleteiknek. Minden pártszervezetben céltudatosan kell érvényesíteni a lenini munkastílust. Szocialista mezőgazdaságunkra és élelmiszeriparunkra a 7. ötéves tervidőszakban igényes, de megvalósítható feladatok várnak. Dolgozóink áldozatkészen és felelősen teljesítik majd ezeket. Munkakezdeményezésük nem mindennapi fejlesztésével, a leghaladóbb formáinak kihasználásával egyértelműen kifejezik pártunk politikájának támogatását, üdvözlik a párt XVI. kongresszusát és Csehszlovákia Kommunista Pártja megalapításának 60. évfordulóját. Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Bohuslav Chüoupek külügyminiszter tegnap a prágai Černíir-palotában fogadta Alekszandr Butvint, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövetét. Szívélyes és baráti légkörben a két ország együttműködéséről és a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről tanácskoztak. Bohuslav Clmoupek külügyminiszter tegnap a prágai Čer- nín palotában fogadta Ahmed Ibrahim Abkart, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság csehszlovákiai nagykövetét. A felek a két ország jelenlegi kapcsolatainak néhány kérdéséről, a kétoldalú együttműködés elmélyítésének lehetőségeiről és néhány időszerű nemzetközi problémáról tanácskoztak. Az Izraeli KP kongresszusi tézisei (ČSTK) — Meir Vilner, az Izraeli Kommunista Párt KB főtitkára és helyettese, Taufik Tubi a sajtó képviselőit tájékoztatták a párt XIX. kongresszusának téziseiről, melyre 1981. február 11-én Haifában kerül sor 400 zsidó és arab küldött, valamint a világ minden részéről érkező vendégek részvételével. „A megszállás és a fasiszta veszély elleni harcban, az igazságos békéért és demokráciáért, az egyenjogúságért és a dolgozók érdekeinek védelméért folytatott küzdelemben való egységért“ lesz a kongresszus központi jelszava. Az Izraeli KP mindkét képviselője hangsúlyozta a jobboldali Li- kud-tömb jelenlegi kormánya eltávolításának szükségességét, hogy mielőbb új választásokat tarthassanak. Csak az Izraeli KP és a Békéért és Egyenjogúságért Demokratikus Front programja mutat utat, hogyan lehet Izraelt kivezetni a háborúk, a szociális és gazdasági válságok bűvös köréből, mondották a párt vezetői. A Jordán folyó megszállt nyugati területén levő palesztin városok polgármesterei és további kiemelkedő palesztin vezetők Is egyetértenek ezzel a programmal. p * Intenzív gazdaságfejlesztés az új ötéves tervidőszakban (Folytatás az 1. oldalról) feltételeket teremt a gazdasági feladatok teljesítéséhez. A hetvenes évektől a szovjet népgazdaságban elsősorban a gazdasági fejlődés intenzív fejlesztési forrásainak felkutatására tértek át, és a tizenegyedik népgazdasági terv is a hatékonyságra, a minőségi munkára és a gazdaságosságra helyezi a fő hangsúlyt. Ez megfelel az SZKP alapvető gazdasági irányvonalának. Nem titok, hogy a szovjet népgazdaság előtt álló idei tervfeladatok korántsem könnyűek. A nemzeti jövedelem a tervek szerint a tavalyi évhez viszonyítva 3,4 százalékkal, vagyis abszolút értékben 15 milliárd rubellel növekszik. Az ipari termelés 4,1 százalékos növekményt ér el, vagyis 653 milliárd rubellel lesz nagyobb, mint tavaly. Többek között ez annyit jelent, hogy a szovjet ipari termelés idén összehasonlítható árakban megfelel a korábbi egész ötéves tervidőszak ipari termelésének. Az idei év fontos lesz az ún. élelmiszer-ellátási program megvalósítása szempontjából, amely komplex kérdésként kezeli a mezőgazdasági szektor és a vele kapcsolatos ipari ágazatok fejlesztésének kérdését. A terv szerint a brut- tó mezőgazdasági termelés 5,5 százalékkal haladja meg az 1978-as szintet, és eléri a 135,4 milliárd rubelt. Mint ismeretes, a két évvel ezelőtti mezőgazdasági eredmények rekordot jelentettek a szovjet mezőgazdaság történetében. Bővül a pakisztáni—kínai katonai együttműködés (ČSTK) — Az észak-indiai Dzsammu és Kasmír államban működő Inkilabi Nemzeti Konferencia Párt nyilatkozatában megállapítja, hogy az elmúlt időszakban Pakisztán mind többször sértette meg az indiai határt. A pakisztáni ügynökök behatolása indiai területre igen nyugtalanítja a helyi lakosságot. A nyilatkozat annak a reményének ad hangot, hogy a központi kormány megteszi az indiai határok biztonságát szavatoló intézkedéseket. A New Wave című ismert indiai hetilap arról számol be, hogy a pekingi vezetés India- ellenes tevékenységére használja fel Pakisztán területét. Peking ürügyet keres arra, hogy fokozza katonai jelenlétét a Pakisztán által megszállt Dzsammu és Kasmír államban. A pakisztáni—kínai katonai együttműködés egyre bővül. Ezt bizonyítja, hogy a közelmúltban Észak-Pakisztánban a két ország egységei közös hadgyakorlatot tartottak, írja a New Wave. India számára fenyegetést jelentenek a Tibet- ben épülő kínai rakétatámaszpontok is, valamint az a tény, hogy a kínai kormány tartja ellenőrzése alatt a karakóraJÓ ALAP - JELENTŐS FELADATOK (Folytatás az l. oldalról) A Prágai Metróépítő Vállalat dolgozóinak tegnapi nagygyűlésén Karéi Bláha, a vállalat igazgatója nagyra értékelte a földalatti vasút építőinek áldozatkész munkáját. Ennek köszönhető, hogy nemrég megnyílt a A—2-es és a C—2-es metrószakasz. 1980. évi tervét a vállalat 111 százalékra, a 6. ötéves terv feladatait pedig 104,5 százalékra teljesítette. A 7. ötéves tervidőszakban elkészülnek azok a szakaszok — 7,2 kilométer hosszúságban és további 9 metróállomással —, amelyek Karlínt Smíchowal és Karlínt Holešovicével kötik össze. Tervezés — a dolgozók bekapcsolásával A bratislavai Slovnaft vállalat számára a 6. ötéves terv- idősMk ével közül a múlt esztendő volt a legsikeresebb, miközben a petrolkémiai komplexum is elérte tervezett kapacitását. A vállalat bruttó termelési tervét 100,3 százalékra teljesítette, s 13,1 milliárd korona értékű terméket gyártott. A túlteljesítés értéke 50 millió korona. Az exporttervet a Slovnaft dolgozói még jóval az év vége előtt valóra váltották, s tavaly a nem szocialista országokba Irányuló petrolkémiai kivitel tervét 80 millió koronával túlteljesítették. Az idei terv kidolgozására Is nagy gondot fordítottak. A Slovnaft ugyanis már több éve saját módszerrel dolgozza ki tervét, ami lehetővé teszi, hogy mind a 8200 dolgozót bevonják a tervek és a műszaki-szevezési intézkedések kidolgozásába. Ebben az évben a vállalat három százalékkal akarja javítani a feldolgozott kőolaj hasznosítását. Túlteljesítették exportfelodutoikot Az eddigi sikerek örömteli tudatában kezdhették meg a munkát az új évben a Slovákiai Műszaki Üveggyár dolgozói. A tavalyi állami terv minden fontos feladatát teljesítették. A szocialista országokba irányuló kivitel tervét legalább 10 millió koronával túlteljesítették, ezen belül a Szovjetunióba 3,4 millió korona értékű termékkel exportáltak többet a tervezettnél. A nem szocialista országokba irányuló kiviteli tervet Is túlteljesítették. Ezenkívül további négyfajta terméküket sorolták be a minőség I. osztályába. Fogyasztói árakban számítva a hazai szállítások tervét 4,2 millió koronával túlteljesítették. Idei tervüket a népgazdaság tervszerű irányítási rendszerét tökéletesítő komplex intézkedések alapján dolgozták ki. Ezzel is Igyekeztek megteremteni a feltételeket a meny- nyiségi és a minőségi feladatok kiegyensúlyozott megvalósításához. Sokrétű és eredményes gazdasági tevékenység A közép-szlovákiai kerületben is mintegy félmillió dolgozó azzal az eltökélt szándékkal kezdte meg tegnap a munkát, hogy sikeresen teljesíti a 7. ötéves tervidőszak első évének feladatait. A szocialista országépítésnek köszönhető, hogy hazánknak ez az egykor elmaradott része felvirágzott, jelenleg kétheti termelése nagyobb, mint egész 1949 évi termelése. Ebben a kerületben alumíniumot, vasöntvényeket, tévékészülékeket, építődarukat, motorkerékpárokat és csavarokat gyártanak. Igényes feladatok hárul- nak a gépipari vállalatok dolgozóira, hiszen 1985-ig majdnem 50 százalékkal kell növelniük a termelést. A Szén- és Palaipari Konszern dolgozói az előirányzat szerint az idén 7 millió 600 ezer tonna barnaszenet fejtenek, és dinamikusan fejlődik a kerület vegy- és faipara. A mezőgazdaság előtt is nagy feladatok állnak, a gabona felvásárolt mennyiségét 21 százalékkal, a burgonyáét több mint 30 százalékkal, a vágómarháét 16 százalékkal, a tejét pedig 22 százalékkal kell növelni. Az idei feladatok teljesítését nagyban előmozdítják a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának 60. évfordulója tiszteletére vállalt kötelezettségek. Javul a termékek minősége A Kelet-szlovákiai Vasmű árutermelésének terjedelme a 6. ötéves tervidőszakban elérte az 53 milliárd koronát, ami azt jelenti, hogy a korábbi ötéves tervidőszakhoz képest több mint 40 százalékkal nőtt. Egyidejűleg jelentős mértékben Javult a termékek minősége, amit az is mutat, hogy a reklamációk számaránya az 1975. évi 0,35 százalékról tavaly 0,13 százalékra csökkent. Ebben az évben a kassai (KošiceJ nagy- vállalat hat százalékkal növeli termelésének terjedelmét, megvalósításához szükség van arra, hogy a 24 ezer dolgozó jól felhasználja az eddigi tapasztalatokat. Épül a dukovanyi atomerőmű Igényes esztendő kezdődött tegnap a dukovanyi atomerőmű 4300 építője számára. Figyelmüket az 1-es számú fő áramtermelő blokk és a segédüzemek építésére, valamint a közművesítésre összpontosítják. Mozgósító felajánlási mozgalom Az ostrava karvinái kőszénmedencében tegnap az első műszakot több mint 15 ezer bányász és technikus kezdte meg. Idei tervük több mint 24 millió tonna kőszén fejtését irányozza elő. Az igényes cél elérését nagyban előmozdítja a CSKP XVI. kongresszusa és pártunk megalapításának 60. évfordulója tiszteletére kibontakoztatott felajánlási mozgalom. A medence bányavállalatainál nagy gondot fordítanak a munka- szervezés színvonalának emelésére, az önköltségek csökkentésére, a munkavédelemre és a fiatal dolgozók nevelésére. A múlt évben a szocialista munkabrigádok és az ifjúsági bányászkollektívák 290 rekordot állítottak fel. Oj konszern — hatékonyabb szervezés Vítkovicében új konszern alakult. Vállalatai a fűtőanyag- és az energiaipar, a kohóipar, a nehézgépipar, az építőipar, a közlekedés, a távközlés és más iparágak, illetve népgazdasági ágazatok szállítói. Az új szervezés és beosztás lehetővé teszi a népgazdaság tervszerű Irányítási rendszerét tökéletesítő komplex intézkedések sikeresebb végrehajtását és az önálló elszámolási rendszer hatékonyabb érvényesítését. Ezek a vállalatok a 6. ötéves tervidőszakban 440 millió koronával túlteljesítették árutermelési tervüket, s 2,5 milliárd koronával a szocialista országokba irányuló kivitelük tervét. Az új konszern fontosabb vállalatai: a Klement Gottwald Vasmű, a Zdári Gépgyár, az Uničovi Gépgyár, a chrudimi Transporta, a Breznói Hídelemgyár, és az Ostravai Kohóipari Szerelő Vállalat. mi hegyi utat, ugyanis rajta keresztül gyors katonai szállítmányok érkezhetnek Pakisztánba. A fentiek azt bizonyítják, hogy Kína fokozni kívánja a feszültséget Dél-Ázsiában — hangsúlyozza az indiai lap. Pák i s z tá n ba n ko r m á n y re nd e- letet adtak iki az oktatási intézmények fegyelmének a megszilárdításáról. A rendelet valójában megtiltja a diákok szá* mára, hogy résztvegyenek az ország politikai életében. A Ziaul Hak tábornok vezette rezsim döntésének hátterében a haladó és jobboldali irányzatú vallási diákcsoportok közötti összecsapások állnak, amelyek a múlt év végén váltak gyakorivá, abban az időszakban, amikor az iskolákban az önigazgatási szervek megválasztása folyt. A pakisztáni sajtó jelentései szerint számos nagy városban a jobboldali diákképviselők e választások során vereséget szenvedtek. Amerikai politikusok Pekingben (ČSTK) — Az amerikai republikánus párt Pekingben tartózkodó küldöttsége szombaton megbeszélést folytatott Huang Hua kínai külügyminiszterrel és alelnökkel. A küldöttséget — Theodor Stevenset, az új szenátus republikánus többségének helyettes vezetőjét és Anna Chenaultot, a Tajvan-lobby egyik hangadóját, az amerikai — kínai kapcsolatok normalizálásának Ismert ellenzőjét —- tegnap fogadta Teng Hsziao- ping, a Kínai KP KB elnökhelyettese is. Hivatalos kínai körökben „nagyon jelentősnek“ ítélik a két amerikai politikus látogatását. Ez az első magas szintű kapcsolatteremtés a kínai vezetés és a republikánus párt között azóta, hogy Ronald Reagant, a párt jelöltjét megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Megfigyelők véleménye szerint Reagan küldöttei azért utaztak Pekingbe, hogy megmagyarázzák a jövendőbeli elnök Tajvannal kapcsolatos álláspontját. Mint ismeretes, Kínában igen nagy felháborodást keltett Reagan egyik választási nyilatkozata, miszerint megválasztása esetében valamilyen formában a Tajvannal való „hivatalos kapcsolatok“ felújítását fogja szorgalmazni. A pekingi vezetők ezt a „két Kína“ politikájához való visszatérésként értelmezték, és azzal fenyegetőztek, hogy ez a politika a kínai—amerikai kapcsolatok romlásához vezetne. Peking felháborodásában annak Idején az 1979-ben helyreállított amerikai —kínai diplomáciai kapcsolatok megszakítását is kilátásba helyezte, ezért a republikánusok azóta kerülgetik e kényes kérdést. Egyelőre nem ismeretes, hogy a republikánus politikusok vittek-e magukkal valamiféle üzenetet Ronald Reagantól. Az Űj Kína hírügynökség szerint Teng és a két politikus „közös érdeklődésre számot tartó idősze rű kérdésekről“ tárgyalt. sms 1981. A I. 5. 2