Új Szó, 1981. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-19 / 15. szám, hétfő
Ä síugrásban is tömörül a világ élvonala A síugró Világ Kupában Január közepéig hat számot bonyolítottak le. Ide tartozott a négysáncverseny, valamint a Bohémia torna harra- chovi és libereci eseménye. Az eredmények ismeretében nyugodtan elmondhatjuk, hogy az osztrák, norvég és finn versenyzők játszották eddig a főszerepet. A legváratlanabb szereplésMielőtt az északi országok szakembereinek véleményét összefoglalva értékelnénk a világ legjobb síugróinak új idényben elért eredményeit, néhány szóban a csehszlovák versenyzők nem várt szerepléséről is szólnunk kell. A csehszlovák síugrók az elmúlt években számtalan kiváló eredménnyel hívták fel magukra a figyelmet, S jónéhá- nyan közülük a világ élvonalába tartoztak. Az idén — legalább is eddig — senki sem táplálta a hagyományokat, pedig közismerten javultak a feltételek, szinte ideális felkészülési lehetőségeket biztosítanak a válogatott keret tagjainak, — a legfiatalabbaktól egészen a felnőttekig — az eredmények azonban koránt sem tükrözik az áldozatokat. Országszerte épülnek a korszerűbbnél korszerűbb sáncok, műanyagborí- tásúak is, tehát egész évben lehet igényes edzéseket folytatni, csak élni kell a lehetőségeikkel. A befektetés azonban egyelőre nem kamatozik. Lám Svédországban, Norvégiában és Finnországban a középeurópaiktól tanulva már egy-két esztendeje bevezették a műanyagsáncokon folytatott edzéseket, illetve azoknak sokkal több figyelmet szentelnek mint a múltban. Tehát nem várják tétlenül a havat, mert műanyagon is lehet az elugrást, talajfogást gyakorolni, a stílust, technikát csiszolni. Bizonyára ennek tulajdonítható, hogy az utóbbi években egyenletesen fejlődtek és több figyelemre méltó eredményt értek el. Puikkonen győzött Innsbruckban, Ruud pedig a Bohémia tornán bizonyult a legjobbnak. A húsz esztendős Ruud boldogan nyilatkozta, hogy Har- rachov volt élete legnagyobb sikere. 1979-ben Innsbruckban a második helyen végzett, Lake Piacidban a nagysáncon hasel az NDK ugrói rukkollak kj, a rutinos és a múltban sok sikert elért, tapasztalt Danneberg, Weber és Glass hiányát a csapat nagyon megérezte. Bizonyára a négysáncversenyen nyújtott gyenge teljesítmény késztette a szakvezetést arra, hogy a Bohémia tornán nem indították ugróikat. A skandináv országok síugrói, elsősorban a finnek és a norvégok az utóbbi években nagyot fejlődtek, s hogy serényen készülnek a jövő évi világbajokságra, arról az idény első versenyein nyújtott teljesítményük tanúskodik. A finn Puikkonen Innsbruckban győzött, a norvég Ruud (felvételünkön) pedig legutóbb a Bohemia- tornán végzett az első helyen (ČSTK felv.) dolgozott tervek szerint folytak, s mivel — szerencsére — a hó a szokottnál korábban megérkezett, Lahtiban mindkét sáncon havas edzésekkel készülhettek a rájuk váró feladatokra. Az edzőtáborozáson csak az arra érdemesek vehettek részt, s ezt selejtező tornákon biztosíthatták. Hetvenen voltak, akik közül választani lehetett. A junioroknak is megadták a lehetőseget, hiszen velük a jövőben feltétlenül számolni kell. Persze azon egyáltalán nem csodálkoztak, hogy a legjobb eredményt Puikkonen, az olimpiai bajnok Törmanen és Kok- konen érték el. Rájuk építik a válogatottat, bár Törmanen az idén néhány versenyt kihagy, mivel több időt kell fordítania egyetemi tanulmányaira. Építészmérnöknek készül, ez az utolsó szemesztere, csak helyeselni tudók, hogy célszerűen, fokozott figyelemmel készül elkövetkezendő hivatására. Természetesen jövőre ismét teljesértékű versenyző lesz és remélhetem a világbajnokságon is megfelelő formában indul majd. Ami az idei első vérsenyeket illeti: Puikkonen bebizonyította képességeit, Kokkonen az őszi műanyag sáncon rendezett összecsapásokon volt erős, Törmánen pedig a körülményekhez képest megtette a magáét. Az edző azonban sohasem lehet teljesen elégedett. Az ellenfelek is nagyon erősek, de az osztrákok kitűnő szereplése a szakembereket egyáltalán nem lepte meg. Neuper és Kogler nagyon értik a „szakmájukat“ ők mindenütt győzhetnek. Sokat fejlődtek a norvégok és új síléceik is beváltak. Nehéz dolguk lesz ellenfeleiknek a jövő évi Holmenkollenen megrendezésre kerülő világbajnokságon. Többet vártak az NDK ugróitól, de úgy látszik a megfiatalított csapatban problémák ' adódnak. Előbb-utóbb azonban velük ismét számolni kell. Feltűnően sokat fejlődtek az NSZK fiatal síugrói. A svájci Ewald Roscher személyében nagytudású, sok tapasztalattal rendelkező edzőhöz jutottak. Várhatóan felzárkóznak a legjobbakhoz a japánok, kanadaiak, lengyelek, a mezőny tömörül, kiegyenlítődnek az erőviszonyok, ezért nemcsak Halonen, hanem szakember társai, valamint a versenyzők egyaránt várakozással tekintenek az automatikus mérés elé. Az nem lehet vitás, hogy az emberi szem közel sem olyan megbízható mint egy pontos műszer, s ma amikor a távolságot többre értékelik a stílusnál a pontos mérésnek döntő szerep jut. A jövőben tehát az eddiginél valósabb körülmények kísérik majd a síugró versenyeket, ami e sportág iránti érdeklődést pozitívan befolyásolhatja és további fejlődést eredményezhet. (kollár) TÍZ JÓ TANÁCS 1981. í. 19. A kanadaiak fiatal reménysége, Collins még nem érte el csúcsformáját, de a jövőben vele' is számolni kell (ŰSTK felvétele) todik lett, Oberstdorfban a harmadik helyet szerezte meg. Azt is elárulta, hogy három éves korában ismerkedett meg a síugrással, ami azonban nem rendkívüli jelenség náluk, hiszen versenytársai közül például Bergerud öt éves volt, amikor örök barátságot kötött ezzel a sportággal. Az északi országokban a síugrás a legnépszerűbb sportok közé tartozik, s az eredménytelenség lehan- goltságot vált ki. Ezért igyekeznek minél jobban szerepelni az idei Világ Kupában is. A síugrás mai helyzetéről nyilatkozott a négysáncverseny után a berlini Sportecho munkatársának Niilo Halonen a finn síugró válogatott edzője. Leszögezte, hogy a négysáncverseny nemcsak rangot jelent, hanem hűen tükrözi az új Idény elején az erőviszonyokat. ők az idei négysáncver- senyt komolyabban vették mint a múltban, amire a Lake Piacid-! eredmények késztették a felelőseket és a versenyzőket. Az új évad előkészületei nagyon átgondolt és pontosan ki1. Olyan játékosokra van szükség, akiknek atlétikus képességük, s technikai tudásuk átlagon felüli. 2. A játékosoknak, különösen a középpályán, vállalniuk kell az ütközést, a labdával együtt való futást, a labda megszerzését az ellenféltől. 3. Nélkülözhetetlenek az olyan játékosok, akik labdával vagy labda nélkül bátran megtámadják az ellenfél védelmi területét. 4. A labda felett mindig ellenőrzést kell gyakorolni, hogy a játékos kihasználhassa az ellenfél legsebezhetőbb pontját. 5. Mindig meghatározott céllal kell védekezni. Az ellenfelet hibázásra kell késztetni, hogy ennek révén megszerezhessük a labdát. 6. Az egyes labdarúgókat bátorító játékfelfogást ki kell használni, ésszerű kockázatokat kell vállalni és a kínálkozó lehetőségeket fel kell ismerni. 7. A taktikát meglepő húzásokra építsük. Az egyes játékosoknak bátran kell áttörniük az ellenfél védelmén. 8. A fiatal játékosokra a múltban is és minden bizonynyal a jövőben is nagy hatást gyakorolnak korunk legjobb labdarúgói. A felnövő nemzedék számára a nagy játékosok és az általuk bemutatott látványos labdarúgás mindig mintaképül szolgált. Éppen ezért az unalmas, minden ötletet nélkülöző futball károsan hat a következő nemzedékre is. 9. A játékosok határozzák meg a taktikátj de szélsőséges esetben a taktika alakíthatja is a játékosokat. Fontos, hogy a játék indítékai szabják meg a taktikát, ne pedig a labdarúgást gúzsba kötő taktika legyen uralkodó. 10. Ha egy labdarúgó egyedül nem tud elbánni ellenfelével, akkor két játékos taktikai kombinációját kell alkalmazni. A labdarúgás taktikai változatainak növekedése azonban nem oldja meg a játék színvonalának fejlődését. AMIRŐL BESZÉLNEK Olyan jók a dél-amerikaiak í A vártnál sokkal többet írnak és beszélnek a labdarúgó-világ^ bajnokok montevideói tornájáról. Az ok nyilvánvaló: jó mérkő* zéseket hozott a „mini-VBa, az európai válogatottak pedig totálisan leégtek, pontot sem tudtak szerezni a délamerikaiak ellen< És a pesszimisták már erősen kongatják a vészharangot: „Európa vigyázz, a spanyolországi világbajnokságon tönkre verhet Dél-Amerika... “ 1. Hát így állnának a dolgok? Nem egészen. Ehhez túlságosan is sötét szemüveget kellene feltennünk. Ugyanis nem lehet ennyire egyértelműen nézni a montevideói tornát. Persze a tények azok tények maradnak, bárhogyan is közelítünk feléjük. Előbb próbáljuk „megvédeni“ kontinensünk képviselőit. Az olasz és a holland vállogatott amolyan „össze-vissza“ csapat volt. Senki sem várta, hogy az olasz labdarúgást felkavaró fekete totóbotrány után ütőképes lesz az „azzurriak“ együttese Be cga és Causi nélkül. A hollandok gondjai is Ismertek: anarchia és káosz uralkodik a vállogatott újjáalakítása körül, amit csak fokoz (vagy megszüntet?) Zwartkruis szövetségi kapitány lemondása. (Most Cruyffot szeretnék a megüresedett székbe ültetni. (Az is hozzájárult a két csapat teljesítményéhez, hogy az európai télből mentek a dél-amerikai nyárba. Egyszóval nem képviseltek komoly játékerőt. Ezt nagyjából tudtuk a „mini- VB“ előtt is, de azt nem is sejtettük, hogy a huszonkét egymás utáni meccsen veretlen NSZK pont nélkül tér haza. A szakemberek és az Uruguayban- járt újságírók még csak most kezdik elemezni a torna szakmai kérdéseit, de már korábban olyan hangok jelentek meg a nyugatnémet sajtóban, hogy az elkényeztetett sztárok nem küzdöttek eléggé, hogy nézeteltérések és veszekedések voltak a játékosok között, hogy rossz volt a felkészülés. Jupp Derwall edző öt pontban foglalta össze a kudarc okait: 1. A taktikai fegyelem megbomlása, 2. a játékosok egyénieskedése, 3. a keménység hiánya, 4. a bajnoki mérkőzések utáni fáradtság, a nem teljesen egészséges játékosok, 5. a híres küzdőszellem hiánya, főleg a brazilok elleni találkozó utolsó harminc percében. Ezen túlmenően az is nyilvánvaló volt, hogy a söprögető posztjára állított Bonhof nem váltotta be a reményeket. Beckenbauer távozása óta kilenc játékosnak adtak lehetőséget a söprögető helyén, de még csak meg sem tudták közelíteni a hajdani „császárt“. Nemrégen Helmut Schön, az NSZK vállogatottjának volt szövetségi kapitánya is hallatta hangját: „Nálunk túlzott hangsúlyt helyeznek a kondíciószerzésre és elhanyagolják a tech nikai készség csiszolását. Ennek véget kell vetni.“ Nem kevés az igazság a szavakban. Főleg, ha visszapergat- jük a brazil—nyugatnémet mérkőzést. A nyugatnémet csapat gyenge küzdőszellemét érinti nyilatkozatában Luis Cesar Menotti, az argentin vállogatott edzője: „A három európai csapat szánalmas teljesítményt nyújtott... Nem akarom azt állítani, hogy az NSZK szándékosan adta le a mérkőzést Brazíliának, de az tény, hogy szégyenletesen játszott. .. Nem vádolhatok senkit, hiszen ezek lelkiismereti kérdések. Én csak annyit mondok, a mi lelkiismeretünk tiszta... Vajon hogyan vélekednek a németek?“ A nyugatnémet sajtó abszurdnak tartja Menotti vádaskodását. .. 2. Európa tehát szánalmas teljesítményt nyújtott. De mit mutatott Dél-Amerika? Csakugyan olyan jók a labdazsonglőrök, ahogyan azt sokan vélni tudják? Nincsen egy kis túlzás például abban, hogy az egekig magasztalják a tornagyőztes Uruguayi, megfeledkezve arról, hogy a mini-VB legjobb csapata tulajdonképpen a brazil volt? De menjünk sorjába. A számszerű eredményeken túlmenően a játékfelfogásban és a játék minőségében volt már- káns különbség Európa és Dél- Amerika között. Nyilvánváló, hogy Dél-Amerika megtalálta a totális labdarúgás ellenfegyverét; annak a könyörtelen, kegyetlen futballnak az ellenfegyverét, amelyet Európa talált ki az 1974-es világbajnokság idején, s amelynek értelme az voľ: érzékeltetni az ellenféllel, hogy satuba szorították, ahonnét nincs menekvés, nincs játék, mert egy-két ellenféllel a háton kell futballozni, akik szinte még a levegőt is elszívják előle. Dél-AmeriKa ienat nem adta fel a labdarúgók egyéni szuper- technikáján alapuló játékát, nem dobta a hulladékkosárba a játékosságot, hanem mindezt kollektív érdeknek rendelte alá úgy, hogy közben az eredményességet meghatározó erőnlétre is fokozottabb hangsúlyt helyezett. Brazília totális labdarúgást játszott az NSZK ellen, ám anélkül, hogy igénybe vette volna a kegyetlen keménységet és az erőt: nehezen definiálható kényszerítő átadások (gyakran sarokkal), a legkülönbözőbb és legváratlanabb megoldások jellemezték játékát, s mindezt a legnagyobb gyorsaság közben. A brazil csatárt már nem lehetett ellökni, elnyomni, csak szabálytalanul szerelni. A brazilok javuló erőnléte még gyorsabbá, még kiszámíthatatlanabbá tette játékukat. Az ellenfélnek nem volt ideje gondolkodásra, közbelépésre, mert vagy egy váratlan megoldással csapták be, vagy köny- nyedd, elasztikus és gyors mozgással hagyták faképnél. A brazilok — ki tudja már hányadszor — visszaadták a labdarúgás szépségét és értelmét. Akkor sem vetemedtek az ellenszenves antifutballra, amikor például már 3:l-re vezettek az NSZK ellen. Micsoda kontraszt ez a tavalyi Európa- bajnoksággal szemben, ahol a futballt, a játékot feláldozták az eredményesség oltárán. Tele Santana, a brazilok edzője boldog: „Bebizonyítottuk, hogy él és életképes a brazil futball- iskola; visszatérőben van a di cső korszak, amelyet Pelé, Gar- rincha és társai alapoztak meg az ötvenes évek végén.“ 3. Mind a három dél-amerikai csapat támadó felfogásban futballozott, aktívan az egész pályán. Határozottan támadtak és védekeztek. Argentína volt a „legeurópaibb“, de úgy tűnik, nincs minden poszton megfelelő játékosa: Túlságosan Is biztosított védelemmel futballozott, a dél-amerikaiak közöl talán ő taktikázott a legtöbbet és keménységért sem ment a szomszédba. A fizikai orő és a gyorsaság dominált az argentinok játékában, támadott az egész csapat, de egyéni csillogásra nem nagyon került sor. Pedig a Mundialon éppen ez bizonyult döntőnek. Maradona és Diaz teljesítménye várakozáson aluli volt. Ráadásul csatáraik mintha túlérzékenyek lettek volna, a kemény védők közbeavatkozására szinte sértődötten reagáltak. Uruguay hazai környezetének, nagy akarásának, küzdőképességének és keménységének köszönheti elsőségét. A döntőben például „európai módon“ félemlítették meg a brazil sztárokat. _ Csapatjátékuk sem volt a legjobb, a fiatal tehetségek lelkesedése eredményezte a világbajnokok világbajnokának kijáró Arany Kupa elnyerését számukra. A mini-VB teljes anyagi és sportsikerre járt. A csapatok minden mérkőzésért 200 000 márkát kaptak, a győztesek ráadásul 3000 márka prémiumot és egy 40 cm magas, 130 000 márkát érő arany kupát. Az öt mérkőzésen látott játék még sokáig vitatéma lesz. Talán egészen az 1982-es világbajnokságig. Spanyolországban végleg eldől: a dél-amerikai vagy az európai labdarúgás a jobbik? Mindenesetre Montevideóbani egy kicsit ráijesztettek Európára a dél-amerikaiak. De hol van még a jövő évi hó?! TOMI VINCB \mtssmv (N) — Allen Wade, az ismert angol labdarúgó szakember az UEFA tavaly Magglingenb en tartott edzőtanfolyamán a labdarúgás stratégiájának és technikájának fél évszázados fejlődéséről tartott előadást. A jó labdarúgást jellemző ösz- szetevőket tíz pontban foglal ta össze:
