Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-12-25 / 52. szám

ÚJ szú 19 80. XII. 31. Három-négy falut és egy nagy múltú kisvárost, szőlőhegyeket és sokat em­legetett borospincéket hagytunk ma­gunk mögött, amig Modrára értünk. Ködnek, hónak nyoma sem volt; a nap hol itt, hol ott tűnt fel, mintha fáradtan, kicsit kótyagosan ébredt volna. A Keramika elnökhelyettesének irodájában Marta Klucáriková, a nép- művészeti termelőszövetkezet egyik élenjáró mestere várt rám, aki néhány évvel ezelőtt még a szlovák főváros­ban dolgozott.- Megmondom őszintén, bármit is csináltam, semmi sem izgatott annyi­ra, mint a habán tányérok - néz rám fénylő tekintettel, majd így folytatja: - 1962-ben fejeltem be a tanulmá­nyaimat, s boldog voltam, hogy itt maradhattam Modrán Aztán férjhez mentem, gyerekeink születtek, s le kellett mondanom korábbi tervemről. Munkahelyet változtattam, hogy kö­zelebb kerüljek a családomhoz Múl­tak az évek, nőttek a gyerekek, már majdnem meg is békéltem az életem­mel, amikor felkerestek a modrai szö­vetkezetből. Szükségük volt rám, s én azonnal jöttem. Micsoda boldog vol­tam, ha tudná ... „Megtaláltam, amit akartam.“ Az agyagsajtolóban már nem me­sél, hanem magyaráz. Kedvvel és örömmel.- A homokot Báhonból hozzák, az agyagot Őastáról és Kalinovóról szál­lítják Nézze csak azokat a nagy zöld dombokat! Azokban keverjük össze a kétféle alapanyagot és a vizet. Hat­órás sajtolás után kalács formájú agyagrudakat kapunk, amelyeket há­rom hónapig sötét, magas páratartal­mú hűvös helyiségben tartunk.- Miért? Talán az agyagnak is pihennie kell, mint a kenyértész- tának?- Igen, pontosan így van. Ha a saj­tóiéból azonnal a korongra kerülne az agyag, semmi sem lenne belőle összeesne. Nem lenne tartása. Azért is hangsúlyoztam annyira, amikor be­léptünk ide, hogy a sajtolás a legfon­tosabb s egyben a legigényesebb munkafolyamat. A következő helyiségben már sok­kal érdekesebb látvány fogad ben­nünket Száz meg száz száradó kan­csó, váza, köcsög és tányér, amelyek nemcsak nagyságukban, hanem for­májukban is különböznek. Nekem leginkább az a köcsög tetszett, amelyből egyszerre négyen is ihat­nak, ha a fogantyúja alatt befogják a borsószem nagyságú lyukat, ha nem, egyetlenegy ember sem olthatja belőle a szomját. Csodálkozásomon csupán Miroslav Malinovsky moso­lyog, aki évek óta ismeri a titok nyitját.- Két éve végeztem el a szakmun­kásképzőt - mondja -, de már előtte is ismertem néhány szakmai fogást. Közben forog a korong, rajta a zsemle nagyságú agyag, s a hu­,.Itt nem a mennyiség, hanem a mi nöség a fontos.“ szonéves fiatalember ujjal között per­cek alatt megszületik egy padlóváza alsó része.- Külön formálom meg a középső és a felső részt is, mert egyszerre lehetetlen volna. Hogy mivel ragasz­tom össze? Vízzel. Agyagos vizzel.- Azok a kisebb vázák, kancsók hány perc alatt készülnek el?- Nézze, az két tényezőtől függ - mondja leplezetlen mosollyal. - Az agyagtól és a kedvemtől. Ha jó ez is, az is, tíz-tizenöt perc alatt megvagyok vele- Olyan egész kicsi, alig öt centis kancsókat látott már? - szól közbe Marta Klucáriková. - Azok sokkal egyszerűbben készülnek. Csak for­mába kell önteni az agyagot, s amint megköt, már lehet is festeni. A festőműhelybe vezető folyosón alig van szabad hely. A fal mellett félkész termékek száradnak - néha három hétig is. S mert kevés a hely, sok az áru, egyre kisebbnek bizonyul a csarnok, minden négyzetmétert ki kell használni.- Nem volt mindig ilyen nagy az érdeklődés a népművészeti cikkek iránt - mondja Éva Barőíková, a szö­vetkezet egyik legrégibb pingálóasz- szonya. - 1946-tól dolgozom itt, s bi­zony az első tíz év nem hagyott szép emlékeket bennem. Kevés munkánk volt, rosszul is fizettek. Pedig nem volt könnyű bejutni ide... Még nehezebb bent maradni. Szigorú mesterünk volt, egyetlen elhibázott ecsetvonást sem tűrt meg. Kérdezze csak meg a férje­met. Itt ül mellettem. Egyetlen lépés választ el az ősz hajú férfitól, mégis képtelen vagyok megszólítani. Átszellemült arcán lá­tom, a világ is megszűnik körülötte, ha ecset van a kezében.- Itt ismerkedtünk meg, itt éltük le életünk nagyobbik részét - mondja Barőíková asszony. - Most, hogy jö­vőre nyugdíjba megyek, egyre szo­morúbb vagyok. Nem tudok megbarát­kozni a gondolattal, hogy egyszer bú­csút kell vennem az agyagtól, a festé­kektől. Nem, nem az anyagiak izgat­nak. Ha pénzért végezném ezt a munkát, a kancsóimon is észreve- hetné. Itt nem a- mennyiség, hanem a minőség a fontos. Tudja, milyen kellemes érzés, amikor arra gondo­lok, hogy egy-egy csérépdarab még engem is túlél... Hogy féltve őrzött kincs lesz a munkámból... És szeret­ném hinni, hogy nem a divat miatt vásárolják az emberek ezeket a tár­gyakat, hanem azért, mert vonzódnak hozzájuk. Mert értékelik a kézi mun­kát, a népművészet eredetiségét. A szőke Mária Zajciková alig egy éve dolgozik a szövetkezetben. Fehér fénymázzal bevont tányérok, formás köcsögök sorakoznak az asztalán, s minden mozdulatán látni, hogy szív- vel-lélekkel festi őket. ­Megtaláltam, amit akartam - mondja egészen halkan. - Gyerek­koromtól vonzott a kerámia és a nép­művészet, gondolhatja hát, milyen boldog vagyok. Amint leteszem a tá­nyért, már látom is, hogyan dolgoz­tam. A színek? Igen, most még elég furcsák. De az égetés alatt teljesen megváltoznak. A szürkéből kék lesz, a barnából tűzpiros. Nézze csak meg, biztosan elcsodálkozik. Először a színek lepnek meg, aztán az egymás mellé állított szebbnél szebb korsók, gyertyatartók, tányé­rok, amelyekből a boltokban egyre kevesebbet látok.- Az évi tervünkre kíváncsi? - kér­dezi Katarina Nestarcová, a szövet­kezet elnökhelyettese. - Nyolcmillió hétszáz ezer korona. Megemlítem azt is, hogy 160 alkalmazottunk van, a szakmunkásképzőnkben pedig 126 diák tanul.- Ha hiszi, ha nem, nyáron itt vernek sátrat az emberek a szövetke­zet boltja előtt, hogy a reggeli nyitás­kor elsők legyenek. De nehogy azt képzelje, hogy külföldön más a hely­Egy megrakott kemence... (Gyökeres György felvételei) zet. Hollandiában, Jugoszláviában, Angliában, az NSZK-ban és az Egye­sült Államokban is perceken belül gazdára találnak a modrai köcsögök. Most már ugye, felesleges monda­nom, miért nem lelkesedtem, amikor felhívott, hogy rólunk akar írni. Hol­naptól, tudom, még többen lesznek, akik habán tányérral vagy modrai kor­sóval akarnak örömet szerezni. G. Szabó László Egyre kisebbnek bizonyul a csarnok Most már elég a gépekre felügyelni (A szerző felvétele) FELÚJÍTÁS - MENET KÖZBEN Miután a jóslatok ellenére világszerte ismét bebi­zonyosodott, hogy szén nélkül még a huszadik század utolsó csücskében sem létezhetünk, komoly beruházásokkal próbálunk lendíteni a bányászaton. Ez a folyamat hazánkban is jól észlelhető. A na­gyobb mennyiségű szén igénye rendszerint a fejtő­gépekre terelte a gépipar figyelmét, így következhe­tett be a Handlovái Szénbányákban is, hogy a szál­lítórészleg csak nagy erőfeszítésekkel bírta folya­matosan felszínre hozni a jövesztett szenet Egy­szóval, a bánya termelőképessége megelőzte a szállítás felvevőképességét. A szükséges össz­hang megteremtésére csupán egy mód kínálkozott: az egész szállítórészleg korszerűsítése, felújítása.- A teljes felújítás számos objektumot érint, és több évre tervezett. A második félévben viszont már elvégezték a legfontosabb teendőket. Milyen siker­rel? - kérdezem Jozef Kobela mérnöktől, a bánya műszaki igazgatójától.- Nagy sikerrel - hangzik a válasz. - Tizennégy napra terveztük a vágányzárt, a dolgozóink önzet­lenségének, munkabírásának és a szállítók tettre- készségének köszönhetően viszont teljes két nap­pal korábban végeztük el. Olyan munkákat kellett ez alatt végrehajtanunk, amelyekre az üzemeltetés alatt lehetetlenség volt sort keríteni. Vonatkozik ez a pályatest-felújítására a tárnabejáratoknál, a csille­buktatónál és a tárolónál, valamint a felszínen. A megtakarított két nap alatt tökéletesen kipróbál­hattunk a felújított részeket, így teljes üzemeléskor már nem kell egy esetleges üzemzavartól tarta­nunk. Végigjárva a felújítás utáni részlegeket, magam is meggyőződhettem afelől, hogy nem egész két hét alatt itt valóban óriási munkát végeztek el. Legjob­ban az új csillebuktató köti le figyelmemet, amelyen az új, nagy ürtartalmú csillék megállás nélkül halad­nak keresztül. Egy elmés szerkezet menet közben kapcsolja ki rajtuk a zárakat, és Így saját súlyával zuhan alá a szén. Micsoda előny ez a régi buktató­val szemben, amit még bontás előtt láthatok. Csupa elavult berendezés hever itt csendesen. Munkaesz­közök, amelyek nem is régen olyannyira próbára tették az izmokat.- Ahhoz, hogy a gazdaságtalan veszteségidőket a minimumra csökkentsük, a földalatti kisvasútháló­zat teljes fölújítására van szükség - mondja Kobela mérnök. - Ez nem csekély feladat, hiszen itt ötven kilométernyi pályáról beszélek. Hazánkban a miénk a leghosszabb földalatti hálózat. Ennek a felújítását szakaszosan, ütemterv szerint végezzük.- A felújított szállítórészleg most már folyamato­san hozza a felszínre jövesztett szenet. Nem okoz-e ez a nagyobb mennyiség gondot például az osztályo- zónál?- Az osztályozó sem kerülte el figyelmünket, a vágányzár alatt azt is felújítottuk. Kicseréltük az elavult berendezéseket és kijavítottuk a hibákat a maradó gépeken. Az igazi hasznát ennek a mun­kának csak most, télen látjuk, amikor a szükséggel összhangban több jó minőségű osztályozott szenet tudunk szállítani a megrendelőknek. A teljes felújítás beruházási költsége csaknem százmillió korona, tehát nem babra megy a játék. Befejezéséig hátra van még a meddőszállitó rend­szer felújítása, a sorakozó terem és mozgólépcsők építése, valamint az új személyszállító kocsik üzembe helyezése. Ezeken az objektumokon a tervnek megfelelően dolgoznak. Álldogálásra, tétlenségre itt nincs mód, mert az átadási határidő az új év felére tervezett. Ezt követően a felújításról már csak múlt időben szabad beszélni. K. B. „NEM KELL A REKLÁM“ LÁTOGATÓBAN A MODRAI KERAMIKÁBAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom