Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-12-25 / 52. szám
ÚJ szú ki iép&wei BOLYONGÁS K - NÉ KÖZÖTT ellenőrzés néha kölcsönös. Most is. ,,Ezt a könyvet (MAGYAR NÉPRAJZI LEXIKON, III. kötet - B J. megj.) az Akadémiai Kiadó és az Akadémiai Nyomda állította elő. Amennyiben bármilyen hibát vagy hiányosságot fedez fel e könyvben, ami a mű rendeltetésszerű használatát gátolja, s a kiadványt saját könyvkereskedője már nem tudja kicserélni, kérjük, keresse fel postán vagy személyesen az Akadémiai Kiadót, Bp. V., Alkotmány u. 21 vagy az Akadémiai Könyvesboltot, Bp. V., Váci u. 22. ahol a könyvet e szelvény ellenében határidő nélkül bármikor kijavítják, vagy ha a javítás akadályba ütközne, hibátlan példányra cserélik ki, illetőleg, ha a kérdéses könyv időközben elfogyott volna, azonos értékben választása szerinti akadémiai kiadványt bocsátanak rendelkezésére." Nagyvonalúság. Minden bizonnyal az eszmei érték okán, bár a könyv forgalmazási ára sem lebecsülendő. Az első címszó - az ellenőrzés tárgyának vaskosságát (750 nagyméretű könyvoldal) tekintve —szinte metaforisztikus: kálvária. S rögtön egy helyi vonatkozás, amely önkéntelenül magára rántja a tekintetet. A stációk elhelyezkedését tekintve ..ritkán előfordul félkör alakú — is, pl. a csallóközi Bacsfán". Járnak-e még ..Szentantalra" a falumbeli öregasszonyok? A közvetlen tapasztalás híján vissz- hangtalanul pergő oldalak és címszavak: kanalasgém. kanásztánc. kandalló. Tömör hasábok, pontos rajzok, színes és fekete-fehér fényképek. Kapa: kézi talajművelő eszköz, az emberiség egyik legrégibb földművelő szerszáma. S mennyi gyönyörűséges-fárasztó közöm volt hozzá még az idei nyáron is. Városlakó és tollforgató létemre. A 44—45. oldalon: kappan. kapu. kaptár. Valamivel odébb: káromkodás, kása, kasornya és... (Péntek van, itt a városban melegvizes nap, a múló hét feszültségét a kádban emulgátorként oldja föl a fenyőillatú víz, a törülköző érdessége is jólesik, a hamarjában szájba szökkenő cigaretta, a bolyhos fürdőköpeny lazasága, a késő esti csönd, amely körülvesz s puhán kitölti a lakás szögleteit: kimész a balkonra, hogy az ötödik emeletről a gondolat röppenését a tekintet is követhesse. Hol nap kimennénk Hantóba. hívott föl apád még déltájban, s te azt dörmögted a telefonba. hogy rendben, ő meg azt, hogy hozatott egy kaszát a Tuzexból, jó kemény kasza, drága is volt, Made ins Austria. ez van ráírva, ha akarod, majd azzal vághatod. A környező tömbházakban már kihunyóban a fények, lent a Partizánban záróra, Betka néniék a krómozott sörpulton kis oszlopokba rakják a rengeteg aprópénzt, a múzeum körüli orgonabokrokban fülemüle, az égen, éppen falud irányában, telihold, a teliholdban még mindig az a lomhán gubbasztó medve, melyet gyerekkorodban képzeltél bele. Holnap tehát kimentek Hantóba. jó korán, harmatosán, hersegőn vágni a kövér rétet, az útmentét, pengőn-zengőn köszörülni, visszhangzóan kalapálni, időnként ledőlni a botlófúzfák hűvösébe egy-egy pohárka pálinkára, cigarettára: de most őszintén aggodalmaskodsz, hogy birod-e majd a bö fürdőköpeny alatt kitapogatod karizmaidat, próbálod feszességüket, s a kaszálás ismert mozdulataira illege- ted magad a holdvilágban. Előre tudod, hogy holnap, a délutáni órákban már minden erődre, akaratodra szükség lesz, ha a vállalt munkában méltó társa akarsz lenni duplaidős apádnak, ravaszkodva úgy kerülsz majd. hogy mindig mögéje, sohase elébe, mert fürge, fényes pengéje nyomban ott suhog, sziszeg fenyegetően a sarkadnál, s harapja ki araszonként mögüled a lazítás, a megállás lehetőségét. A délutáni órákban már a pálinka sem oldja föl mozdulataid görcsét, a jó kemény Made in Austria szánalmasan fulladni kezd a kövér fűben, te pedig egyre gyakrabban kapkodsz az öveden fityegő tokmány felé, s öregedő, ám az ősi munkában bosszantóan megfiatalodott apád együttérzően okit majd: ne köszörüld - fend!, s megmutatja, miképpen Mihelyt lement a nap, Balázsfa és Búslak felöl metsző határi illatok szabadultak a lakótelepre s az erős holdvilágban most is itt motoszkálnak a toronyházak árnyékában, ám hiába, med tudod, hogy ugyanezek a metsző határi illatok holnap alkonyaira, ott, Hantóban ugyancsak megkeserednek az orrodban, ziháló tüdődben, s szinte percenként arra gondolsz majd, hogy megmondod lankadni nem akaró apádnak, nyíltan, világosan, röpke számvetéssel alátámasztva, hogy távolról sem gazdaságos ez az egész, adja már el a francba azt az átkozott tehenet, mi az a tej, az événkénti üszővagy bikaborjú ára ennyi rengeteg munka fejében. Ajkad hullámfogója azonban még az izom-és agyzsibongató munka közepette, erőd csaknem teljes fogytán is útját állja majd lázadó gondolataidnak, med nem öregedő apád egy hallatlanul erkölcsös, dolgos élettel igazolt ellenérveitől félsz, megsajnáló tekintetétől inkább, kimétő apai szeretetétól, meleg, együttérző hangjától, hogy: akkor mára hagyjuk. Itt, az ötödik emeleten, a holdvilágos éjszaka bársonyos neszeit ügyelve, még a gondolatától is idózol annak, hogy apád belesajnálkozzon őtigazoló szándékodba, hogy ne kimerültségen - gyöngeségen érjen. Holnap tehát némán vágod majd alkonyaiig, összeszorított fogakkal, cserepes szájjal, taplóvá szikkadt torokkal, sajgó derékkal, rogyadozó lábbal, s este az örökké birsalma szagú konyhában jámborul tűröd majd, hogy anyád félénken évődve megsimogassa nagydarab fiát, akinek a kasza ilyen gyalázatosán megette a vacsoráját. A fél kilencessel érkezel vissza ide, a városba, ahol szombat lévén ismét melegvizes nap lesz, már ma kéjes borzongással gondolsz a holnapi fenyőillatú vízre, amely egy bizonyos hőfokon minden görcsöt, minden keserűséget fölold, jólesik majd a törülköző érdessége, a hamarjában szájba szökkenő cigaretta, a bő fürdököpeny, melyet most, idáig jutva megnyugvó gondolataidban, szorosabbra vonsz a tested körül. Kijössz majd ide, a balkonra, hogy az ötödik emeletről megbékélt gondolataid röppenését tekinteted is követhesse: megállapítod, hogy a környező tömbházakban már kihúnyó- ban a fények, lent a Partizában záróra, Betka néniék a krómozott sörpulton kis oszlopokba rakják a rengeteg aprópénzt, a múzeum körüli orgonabokrokban fülemüle, az égen telihold, a teliholdban még mindig az a lompos medve, amit gyerekkorodban képzeltél bele.) Az érzés nem szorul ellenőrzésre, dé a szavak bizonyossága csábitó: ,,A — parasztgazdaságok legmegbecsültebb szerszáma, a kaszálás a legfontosabb paraszti munkák közé tartozik. Elsajátítása fiatal embereknél a felnőtté válás, a felnőtt munkásként való számbavétel feltétele. A jó kaszásnak tekintélye van a paraszti társadalomban. A ~ ismetere, vásárlása (minőség, forma, nagyság), beállítása (a penge nyélre szerelése), állagának megóvása és az élesítés tudománya szintén a kaszálás mesterségéhez tartozik. A jó ~ tulajdonosa szereti, és személyes tárgyként féltve gondozza ...“ Kukorica, lakodalom, nemzet, népi hitvilág... Egy véletlen pillantás az orrom előtt függő falinaptárra: a karácsonyon említés nélkül átsiklottam. Még az elején. Most mit tegyek? Lapozzak vissza hozzá (a könyvben) vagy siessek elébe (e lassan lexikálissá váló valóságidőben)? Féltve őrzött gyermeki képességgel fölgyo> sítván Mikuláson és Luca napján? Kompromisszumos megoldást választok. Az ellenőrzés kölcsönösségét erősítendő. Az ünnepek békés napjaiban lesz rá gondom, hogy megnézzem (ha úgy tetszik: ellenőrizzem) az apai házban, hogy ott-e a megterített karácsonyi asztal alatt a kis köteg széna-szalma, a szakajtónyi gabonakeverék, a kisfejsze és kaszakő, s az asztal lába köré csavart tehénlánc? Édesapám ezt még közeli gyerekkorom éveiben is nagyon komolyan vette. Hiszen a szokás: erkölcs. Ám tartok tőle, hogy mára mindez végérvényesen a Kés Né határai közé szorult. K özeledvén az emberélet útjának feléhez, azt gondolom időnként, ha valahová visszatalálhat a modern világ zaklató hatásaitól zilálttá vált mai ember, az a paraszti világ. De hát van-e, lesz-e hová visszatalálni? Az ellenőrzést egyébként az utolsó lapig becsületesen elvégeztem. Semmilyen előállítási hiba vagy hiányosság nem gátolja a könyv rendeltetésszerű használatát. BERECK JÓZSFF 1980. XII. 25. R ég indultunk volna már, toporogtunk, sűrűn pislogtunk az óránkra, négy óra út ide a főváros, jó lenne még éjfél előtt hazaérni. Ellentmondást nem tűrő hangon noszogatott a kocsik felé: - Addig nem mehettek haza, amíg meg nem kóstoljátok a boromat. Ilyet még nem ittatok! A szövetkezet pincéjéből félórányi az út az emeletes házáig. A finn ülőgarnitúráról beszélt útközben, meg a színes tévéről, amit szintén karácsony előtt vettek. Keveset vagyok otthon, de a családomért csipkedem magam, nekik ne hiányozzon semmi, ismételgette. Az asszony gyorsabban törölgette a tányérokat, amikor meglátta a dülöngélő férfit. Csak jóval később jutott az eszembe, hogy Vica, a lányuk szinte átdöfte tekintetével az apját, majd kirohant az előszobába. Nem ízlett a bor. Az erőszakoskodásból nehéz jókedvet csiholni.- Na, majd a Vica, majd szaval nektek! - kiáltott fel és a másik szobába támolygott. Artikulálatlan ordítás hallatszott.- Anya, gyere ide, a Vica, a Vica! A leány összegörnyedve ült, az asztalon üres gyógyszeres dobozok. Maradék erejével az apja felé csapdosott:- Már megint... A százas is csigalassúnak tűnik ilyenkor. Rágja a cigarettát és szinte magának sziszegi:- A fizetésem haza adom, gürcölök, hogy a lányaim szépen öltözzenek, mindenük meglegyen, és tessék, hát ki érti ezt? Az orvos megnyugtat. Gyomormosás, majd sokáig fog aludni a kislány, de nincs életveszélyben, szól oda nekünk. Egy hónap telhetett el, amikor újra Gömörbe vetődtem, megvártam őt az iskolánál. Megszapo- rázta a lépteit.- Maga az apu barátja, maga sem lehet különb! Elrohant. Többször is meglátogattam, ha arrafelé vetődtem. Egyszer aztán sikerült beszélgetnem vele.- Legyünk haverok, tegeződjünk - mondtam neki.- Hát ezt a csajok nem hiszik el az osztályban - mosolygott, majd hirtelen szomorú lett. Sehogy sem tudtam szóra bírni, de megígérte, hogy egyszer majd mindent megír levélben. Tavaly karácsony előtt sűrűn teleírt füzetlapot húztam ki a borítékból: ,,Nem akartam írni neked, mert biztosan kinevetsz, meg a többiekkel jót röhögtök rajtam, de félek az ünnepektől, mert akkor nálunk mindig cirkusz van. Mikor kicsi voltam, nagyon féltem, mert anyut sokszor láttam sírni, mert apu sokszor részegen jött haza, megverte az anyut. Egyszer az ünnepek alatt anyu Krisztivel együtt elvitt minket a nagyihoz. Ott jó volt, ott csend volt, de egy hét múlva apu felhívta anyut, hazamentünk, két nap múlva apu megint részeg volt és megint cirkusz volt. Apu valami anyagbeszerző, sok haverja van, sokat is keres, mindig azt mondja, értünk dolgozik. Ha néha józanul jön haza, rögtön lefekszik, elfáradt a munkában, mondja, mert értünk sokat gürcöl. Nemrég ki kellett töltenie egy nyomtatványt, képzeld, nem tudja, mikor születtem és hányadikos vagyok, pedig csak értünk dolgozik. Az anyu a verekedések után már kétszer buszra ült, mondta, hogy beadja a válópert, de visszajött és visszadugta a kérvényt a fiókba. Amikor ti jöttetek, apu már öt napja minden este részegen jött haza, káromkodott, megint verekedni akart, ekkor úgy éreztem, már meg tudom tenni azt, amire rég készültem. Tudod, lassan tizenöt éves leszek, szeretnék elmenni jó messzire hazulról. Csak anyut meg Krisztit sajnálom. Nem tépem össze ezt a lapot, talán jobb lesz a karácsony, mert valakihez őszinte voltam.“ Néhány hete ismét Vicáéknál jártam. Kriszti mondott egy vaskosát, amikor meglátta, hogy az apja bort tesz az asztalra.- Hogy beszélsz, te taknyos?!- Ahogy te, amikor nincsenek itt a vendégek! Lendítette a kezét, de félúton visszatartotta. Ránk nézett, zavartan köhécselt. Hiába, mintha magnóról mondaná a szöveget, a keresetről, a sok munkáról, meg arról beszélt, hogy senkinek semmi köze a magánéletéhez. Vica később, amikor az apját elvitte valamelyik haverja, valami elszántsággal a szemében mondta:- Nálunk csak egy változás van, az, hogy már nem leszek öngyilkos, hanem költő. Borzasztó őszintén leírok mindent. Hogy én egy nagy-nagy ajándékra vágytam, arra, amit apu sok ezresért sem tudott megszerezni. Szeretetre. Ismét elmentem gyermekpszichológus barátomhoz. Két éven át ö tanácsolta, mit mondjak, mit írjak Vicának.- Ez már majdnem győzelem - mondja, aztán a kartotékokkal tömött szekrényre mutat: - Sok-sok Vica esete. A neurózisban, a gátlásokban szenvedő gyermekek szívszorító történetei. A szülők pénzhaj- hászásának, féktelen rohanásának, felelőtlen tetteinek következményei. A szekrény fölött gyermekfotó néz farkasszemet. Kérdően. Vádlóan. SZILVÁSSY JÓZSEF
