Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-30 / 48. szám
Ä budapesti Gondolat Könyvkiadó a közelmúltban igen érdekes és tanulságos könyvet adott ki a fenti címmel, amely az ENSZ főtitkárának, Kurt Waldheimnek és Eric Rouleau francia újságírónak a közreműködésével igen érdekes körülmények között készült. Kurt Waldheim ugyanis magnetofonszalagra mondta könyvének tartalmát, válaszolva Eric Rouleau kérdéseire. A beszélgetések időtartama körülbelül harminc óra volt csupán, de ez a harminc óra tizenöt bónapra esik. Az ENSZ főtitkárának sohasem volt arra ideje, hogy az újságíró rendelkezésére álljék. Hivatali helyiségének várószobáját, amely New Yorkban, a manhattani üvegpalota barmincnyolcadik emeletén van, állandóan miniszterek, nagykövetek, a világ legkülönfélébb pontjairól érkezett látogatók ostromolják. Az ENSZ főtitkára óráról órára kapja az információkat a legfontosabb nemzetközi hírekről, az éppen folyamatban levő tárgyalások egyes fordulatairól, az ENSZ sok-sok szakosított szervezetének különféle határozatairól. Szinte pillanatnyi szabad ideje sincs, ennek ellené re — amint ltouleau írja róla — „türelme kimeríthetetlen, a hozzá beszélőket lankadatlan figyelemmel hallgatja, akkor Is, ha azok túlságosan igénybe veszik idejét Toleráns, megértő, a véleménykülönbségek az ő szemében mintha a dolgok rendjéhez tartoznának. A dialógusok embere, s azt igyekszik érvényre juttatni, ami közelebb hoz, nem pedig azt, ami elválaszt.“ Az ENSZ főtitkárának funkciója igen nagy általános és diplomáciai műveltséget igényel és egyáltalán nem irigylésre méltó. Hiszen az összes nemzetközi ellentétek ütközőpontjában az ENSZ-főtitkár feladata egyeztetni az államok egymás közti kapcsolatait, ügyelni a nemzetközi rend tiszteletben tartására, de úgy, hogy egyik érdekelt féllel se kerüljön ellentétbe. Minden olyan kijelentéstől tartózkodnia kell, amely kompromittálhatná öt és kötelezve van a szigorú titoktartásra, hogy ezáltal megóvja pártatlan közvetítői hitelét. Sok évtizedes diplomáciai pályafutása során — kezdetben Ausztria szolgálatában, majd az ENSZ-ben — Kurt Waldheim igen sok bonyolult szituációban kitünően helytállt. Ezért elvállalta az ENSZ főtitkárának funkcióját is, amely röl már Trygve Lie, az ENSZ első főtitkára megállapította annak idején, hogy „a világon a legnehezebb szakma“, („the most impossible job in the world“). Nos, Kurt Waldheim elvállalta ezt a „nehéz mesterséget“ és immár 1972 januárja óta irányítja nagy hozzá értéssel az ENSZ igen bonyolult szer kezetét. A könyvben rögzített adatok azon beszélgetések során váltak ismertekké, melyeket a francia újságíró a világ ku lönböző pontjain készített Kurt Wald heimmel. Követte őt Párizsból New Yorkba, a connecticutí Ridgefieldből Salzburgba, Genfből Bécsbe, beszélget tek két repülőút közben és tárgyalások szüneteiben. S e különös körülmények közt létrejött beszélgetésekből összeáll a kép, amely hűen mutatja be: ki is Kurt Waldheim és milyen munkát végez ő maga csakúgy, mint az ENSZ teljes, bonyolult gépezete. Megtudjuk a könyvből, hogy Kurt Waldheim soha semmi lyen politikai párthoz nem tartozott, nem vallja magát sem jobb-, sem baloldalinak. Vallásos katolikus ember, aki azonban úgy vélekedik, hogy egyetlen ideológia sem kizárólagos birtokosa az igazságnak. Politikai hitvallása: a különböző politikai rendszerű államok megbékélése, ami nézete szerint elkerülhetetlen. Az a véleménye, hogy napjainkban szükség van a sokoldalú diplomáciai tevékenységre, elsősorban az ENSZ-re, mert a népek egymástól való függősége és különféle problémáik eredményes megoldása megköveteli az egyre szélesedő kollektív együttműködést. Feltartóztathatatlannak és szükségszerűnek tartja a gyarmatok felszámolásának folyamatát mind jmlitikai, mind gazdasági téren. Azt vallja, hogy a világbéke csak akkor válhat tartóssá, ha az ipari hatalmak új kapcsolatokat alakítanak ki a fejlődő országokkal az egyenlőség és-az igazság alapján. A továbbiakban Kurt Waldheim könyvében igyekszik messzemenően reális képet festeni az ENSZ mechanizmusáról és bemutatja azokat a nemegyszer szinte áthághatatlan akadályokat is, melyek az ENSZ sikeres tevékenységét nagymértékben fékezték és akadályozták. Hogy a Trygve Líe-től származó „nehéz mesterség“ elnevezés nem túlzó, azt megállapíthatjuk, amikor a könyv azon fejezetét olvassuk, amely felsorolja: mi minden is tartozik az ENSZ-főtitkár feladatköréhez, teendőihez. Az ENSZ-közgyűlések háromvagy négyhóna|>os ülésszakainak idején New Yorkban száznál több ebéden és vacsorán, ugyanennyi koktélpartin kell részt vennie, s Waldheim igyekszik mindegyiken részt venni, legalább rövid ideig. Tévedés lenne azt hinni, hogy ezek az összejövetelek szórakozást jelentenek a számára. Azért vesz részt rajtuk elsősorban, mert rengeteg alkalmat kínálnak információk szerzésére, bizalmas közlések meghallgatására, véleménycserére, egy-egy kényesebb probléma fesztelen megvitatására és személyes barátságok kialakítására. A fárasztó társadalmi összejöveteleken kívül napi 12—16 órát fordít hivatalos elfoglaltságokra. A világszervezet több mint százötven tagállamának képviselői közül sokan kívánnak magánbeszélgetést folytatni vele, a külügyminiszterek — az egyes országok delegációinak vezetői — udvariassági látogtást tesznek nála. Még ezeken az ún. „protokoll eszmecseréken“ is sok-sok építő gondolat születik a fennálló problémák megoldásával kapcsolatban. Waldheimnek rengeteg időt kell eltöltenie az ENSZ-köz- gyűlés ülésein is. Minden ülésszak ide jen több mint százan lépnek a szónoki emelvényre, s valamennyi delegátus felszólalásán jelen kell lennie, mert az összes tagállamok elvárják, hogy az ENSZ-főtitkár figyelemmel kísérje problémáikat. De az ENSZ főtitkárának időt kell szakítania ügyiratok tanulmányozására is, meg kell ismerkednie számtalan politikai, pénzügyi, társadalmi, sőt még tudományos problémával is, jelentéseket, beszédeket kell fogalmaznia és nem egy beérkezett levélre, kérelemre személyesen kell válaszolnia. Saját bevallása szerint nem éppen pihentető feladat számára állandóan egyik űgyírathalomról a másikra térni, a közgazdaságról a leszerelésre, a közel-keleti konfliktusról a ciprusi kérdésre, a dél-afrikai helyzetről az emberi jogok védelmére, a családtervezésről az atomenergiára. Kurt Waldheim öt év alatt hozzáve tőlegesen száz országba látogatott el, néhányba többször is, több mint egymillió kilométer hosszúságú utat tett meg. Nem sok időt tölthet egy-egy országban, van ország, ahol csak néhány órát tölt, másutt három najx>t is, de ennél többet sohasem. 1974-ben, amikor a nagy szárazság sújtotta Sahelben a lakosságnak az ENSZ sürgős segítségére volt szüksége, Waldheim húsz nap alatt az afrikai kontinens tizenhét államába látogatott el. Hivatali teendői gyakran még magánéletének óráiban is foglalkoztatják. Hacsak módja van rá, a hétvégeket New York közelében, Ridgefieldben tölti egy bérelt vidéki házban, ahol kisebbik lányával, Christával szokott teniszezni vagy úszni (idősebbik lánya, Liselotte és Gerhard fia külföldön él). De nemegyszer még e víkendezések idejét is ügyiratok tanulmányozásával kell töltenie. Könyve további részében Kurt Waldheim érdekes módon azt fejtegeti, vajon megváltozott-e az idők folyamán az ENSZ főtitkárának szerepköre. Erre a kérdésre igennel válaszol és azzal érvel, hogy jelenleg a főtitkár már nem csupán egy maroknyi, túlnyomó részben gazdaságilag fejlett vagy gazdag állam megbízottja, hanem egy olyan többség szószólója is, amely kétségkívül vegyes és vannak közös érdekei, amelyek nem vágnak mindig egybe a kiváltságos országokéval. Ezért aztán az ENSZ főtitkára bármit cselekszik is, állandóan ki van téve a bírálatnak és gyakran még csak nem is válaszolhat bírálóinak, mivel nem hozhat nyilvánosságra bizalmas közléseket, nem beszélhet titkos küldetésekről, melyeket a háttérben kell elvégeznie. Waldheim megállapítja: „Az ENSZ főtitkárának nemcsak vasegészségre, hanem acél- idegekre is szüksége van. Kiváltképpen akkor van rá szüksége, ha eltökélte, hogy tolmácsoló ja a gyökeres változásokban levő világnak, egy nemzetközi közösségnek, amelynek szám szerint túlnyomó része függetlenségüket kivívott, jobb életre törekvő országokból áll. Álszerénység nélkül mondhatom, hogy erre a feladatra családi környezetem, neveltetésem és fiatalságom nehéz esztendei előkészítettek“. Az ENSZ-főtitkár fenti kijelentését alátámasztják a könyv azon fejezetei, melyek gyermekkoráról, családjáról, diplomáciai pályájának kezdeteiről szólnak. A továbbiakban pedig számos konkrét problémát boncolgatva és ismertetve az ENSZ erőfeszítéseit e prob lémák megoldása érdekében, felsorakoztatva eredményeket és kudarcokat, Waldheim bebizonyítja, hogy az ENSZ valóban „a világ tükre", mert tevékenysége tulajdonképpen hű tükörképe a világban zajló politikai, gazdasági és egyéb jellegű események összességének. A könyv további fejezeteiben Waldheim ismerteti az ENSZ sokrétű politikai, diplomáciai és gazdasági jellegű tevékenységét a forrongó Dél-Afrika ügyeinek megoldásával kapcsolatban, a zsákutcába jutott ciprusi kérdést, a háború vagy béke kérdését, a még mindig nem egyértelműen megoldott Közép-Kelel problematikát és a fejlődő országok életének, problémáinak is külön fejezetet szentel „A harmadik világ hosszú menetelése“ címmel. Hasznos és érdekes könyv Kurt Waldheim könyve, amely az olvasót nemcsak a világszervezet munkájával, működé si területeivel, feladataival és lehetőségeivel ismerteti meg, hanem részletes információkkal szolgál azokról a problémákról is, melyek az utóbbi évek folyamán merültek fel a sok új tagállam — az ún. fejlődő országok, felszabadult gyarmatok — belépése következtében és ezen információk ismeretében a politikai események, a kulisszák mögött zajló ténykedések érthetőbbé válnak. Végeredményben Waldheim po zitívan értékeli és szükségesnek tartja az ENSZ létét és tevékenységét. Ezzel kapcsolatban idézi az ENSZ tragikusan elhunyt második főtitkárának, Dag Hammarskjöldnek szavait: „Az Egyesült Nemzeteket annak kellene tekintenünk, ami: viszonylag tökéletlen, de nem nélkülözhető eszköznek, amelynek az a feladata, hogy a békés fejlődés útján létrehozzon egy igazságosabb és biztonságosabb világrendet“. Waldheim e gondolatot így fogalmazta újjá: „Nem hiszek a csodákban és nem számítok látványos sikerekre, mindkettő ritkán kezdőpontja az igazi politikai haladásnak. Ezzel szemben meg vagyok győződve: az Egyesült Nemzetek Szervezete a legjobb jövő lehetőségét kínálja mindazoknak, akik hisznek abban, hogy az ember ezen“a földön maga kovácsolhatja a sorsát“. , A „Nehéz mesterség“ a világ egyik legnehezebb, legtöbb felelősségtudatot igénylő posztján eredményesen és szakavatottan tevékenykedő ember, politikus és diplomata páratlan érdekes- ségű önvallomása. Emberközelbe hozza azt a Kurt Waldheimet, aki kiváló emberi jellemvonások birtokában napról napra azon fáradozik, hogy az emberek — köztük mi is — a világ minden egyes pontján nyugodtan hajthassák álomra fejüket. A könyv minden egyes sorából kitűnik, hogy nem rajta múlik, ha ez az igyekezet ma még — sajnos — nem mindig jár teljes sikerrel. SÁGI TÓTH TIBOR A gyárak, építkezések, mezőgazdasági üzemek pártszervezetei és a területi pártszervezetek az SZKP XXVI. kongresszusára készülődve elemzik a tizedik ötéves terv (1976—1980) megindulása óta végzett munkájuk eredményeit. Intézkedéseket tesznek, hogy sikeresen fejezhessék be az idei év tervelőirányzatait s ezzel alapot teremtsenek a következő, tizenegyedik ötéves terv indulásához. A imái helyzetben az SZKP gazdasági stratégiájának alapja a szovjet gazdaság intenzív fejlesztése, a hatékonyság és minőség javítása. A párt már XXIV. kong- resszuán felhívta a figyelmet a tudományos-műszaki haladás meggyorsítására, a tudományos-műszaki forradalomnak a szocialista gazdasági rendszer előnyeivel történő egyesítésére. A XXV. párt- kongresszus ugyancsak elsődleges fontosságú feladatnak nevezte a tudományos-műszaki haladás meggyorsítását. Az új gazdaságpolitika jó eredményeket hozott valamennyi köztársaság és gazdasági körzet fejlődésében. A Szovjetunióban jelentősen fejlődött a népgazdaság, tovább növekedett a dolgozók jóléte. Például a moszkvaiak négy év alatt 16,6 százalékkal növelték az ipari termelést. Mindez a munka termelékenységének növekedéséből származott. A fővárosban GYAKORLAT IGAZOLJA hét új vállalat és 260 jelentős termelőüzem létesült, 19 millió négyzetméter alapterületű lakást adtak át rendeltetésének. Tucatjával nyíltak meg új iskolák, bölcsődék és óvodák, poliklinikák, kórházak. A főváros több mint 1000 kereskedelmi és vendéglátóipari üzemmel gazdagodott. jelentős sikereket értek el a több mint négymilliós Leningrád lakosai is. Az ipari termelés volumene 1,2-szeresére növekedett, s ennek több mint 90 százalékát a munkatermelékenység emelkedésével érték el. Különösen számottevő az olyan vezető iparág fejlődése, mint a gépgyártás, a rádióelektronika és az atomerő- művi berendezések gyártása. Néhány adat a szövetségi köztársaságokból: Belorusszia bruttó társadalmi terméke négy esztendő alatt egynegyedével, nemzeti jövedelme pedig 23 százalékkal növekedett. Grúziában a társadalmi össztermék szintje az idén 40,2 százalékkal túlszárnyalta az 1975- ös mutatót, a nemzeti jövedelem pedig 44 százalékkal emelkedik. A haladás ugyanilyen mértékű az ország más körzeteiben is. A Szovjetunió összgazdaságának jellemzője, hogy 1979-ben a 'bruttó társadalmi termék meghaladta az egybillió rubelt, az ijiari termelés értéke pedig 606 milliárd rubel volt, 20 százalékkal nagyobb, minit négy évvel ezelőtt. A gazdasági erő igen fontos mutatójának számító termelési állóalapok 1980 elején elérték az 1,1 billió rubelt. DIMITRI) GAjMAKOV (APN) Kurt Waldheim könyve üfflíz niStuSíb /#
