Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-11-02 / 44. szám
A tájékoztatásügyet a haladás szolgálatába kell á 11 íta n i A mai világban növekedik az információ szerepe a nemzeti és a nemzetközi közvélemény alakításában. A tömegtájékoztatási eszközök a nemzetközi kapcsolatok fontos tényezőjévé váltak, mert nemcsak híreket terjesztenek a világban történő eseményekről, hanem ezekhez magyarázatosat is fűznek, befolyásolják fejlődésüket. A tömegtájékoztatási eszközöknek a béke és a haladás érdekében való felhasználásáért vívott harc különleges időszerűségre tesz szert annak a soviniszta mámornak a viszonyai között, amelyet legutóbb az imperialista propaganda szít. Mint L. 1. Brezsnyev megállapította, az enyhülés ellen azok az erők lépnek sorompóba, „amelyek közvetlenül vagy közvetve a háború előkészítése érdekében tevékenykednek a tőkésországokban: a szoldateszka, a vele kapcsolatban álló monopóliumok, továbbá az állam- apparátusban és a tömegtájékoztatási uszközöknél levő védenceik“. A tömegtájékoztatási eszközöknek a nemzetközi megértés megerősítésére, a fajüldözés, az apartheid és a háborús uszítás megszüntetésére vató felhasználásáért vívott harchoz jelentős hozzájárulás volt az, hogy 1979 novemberében egyhangúan elfogadták az UNESCO nemzetközi bizottságának a kommunikáció problémáinak kutatásáról szóló jelentését. Az idén márciusban közzétett jelentés előkészítésére alakított bizottságnak a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Franciaország, India, Indonézia, Japán, Mexikó, Nigéria és más országok képviselői voltak tagjai. Sean MacBride Nemzetközi Lenin-díjas és Nobel-díjas volt az elnöke. A bizottság igen gazdag anyagot gyűjtött össze a tömegtájékoztatási eszközök helyzetéről a világ különböző körzeteiben, vitákat folytatott a televízió, a rádió, a sajtó fejlesztésének problémáiról. A bizottság ajánlásai kiemelik a tömegtájékoztatási eszközök szerepéta nemzetközi megértés megerősítése, a békéért és a leszerelésért vívott harc terén. A bizottság, a tömegtájékoztatási eszközökről szóló UNESCO-nyi- latkozat tételeit továbbfejlesztve, felhívással fordul a világ államaihoz, hogy „a rádiót és a nemzetközi újságírás más eszközeit arra ösztönözzék, hogy minél teljesebb mértékben járuljanak hozzá a béke és a nemzetközi együttműködés ügyéhez s tartózkodjanak a nemzeti, faji és vallási gyűlölet propagandájától és a diszkriminációra, az ellenségeskedésre, az erőszakra vagy a háborúra való felhívásoktól“. A bizottság jelentése leszögezi, hogy „az információ terén való új nemzetközi rendnek a népek közötti békés együttműködés eszközévé kell válnia“. A bizottság hangsúlyozza, hogy „válság és feszültség helyzetében a nemzetközi események megvilágítása az egyes országokban kivételes óvatosságot' és felelősséget igényel“. Ezekhez a szavakhoz minduntalan vissza kell térni manapság, amikor a nyugati hírügynökségeknek az afganisztáni, iráni, salvadori, közel-keleti eseményekről szőlő jelentéseit olvashatjuk. Éles konfliktusok viszonyai között a tömegtájékoztatási eszközök oly módon súlyosbítják a feszültséget és a háborús hisztériát, hogy lényegében agresszív akciókat provokálnak’ a haladó erők ellen. Ezek az akciók ellentétben állnak a tömegtájékoztatási eszközökről szóló UNESCO-nyilatkozattal, a helsinki konferencia Záróokmányával, s arról tanúskodnak, hogy a tájékoztatási propagamdakomplexum tulajdonosai nem kívánnak a nemzetközi közvélemény szavára hallgatni. A bizottság azt ajánlotta, a tömegtájékoztatási eszközök útján közöljék a békemozgalomnak, az ENSZ-nek és az UNESCOmak a békéért és a leszerelésért vívott harcra vonatkozó, legfontosabb okmányait. A jelentés figyelmének középpontjában az a probléma van, hogy a tájékoztatásügy terén a nemzetközi kapcsolatokat azon az alapon kell át szervezni, hogy tiszteletben tartják a nemzeti szuverenitást a tájékoztatásban és a kultúráhan, a fejlődő országoknak fel kell szabadulniuk a „szellemi imperializmus“ alól, tovább kell fejleszteni a nemzeti tömegtájékoztatási rendszereket. A bizottság kijelölte a fejlődő országok tömegtájékoztatási eszközei terén a nyugati hírügynökségek túlsúlya ellen vívott harc fontos útját. Azt ajánlotta, létesítsenek nemzeti hírügynökségeket, körzeti és nemzeti rádióállomásokat és filmdokumentáció-gyártá- si központokat. Közismert, hogy a jelenlegi viszonyok között a újságírás ipari alapon működik. Az újságok, a televízió és a rádió olyan anyagokat terjesztenek, amelyeket a bonyolult termelővállalatoknak számító hírügynökségek, televíziós és filmstúdiók szállítanak. A tömegtájékoztatási eszközök nemzeti rendszerének létrehozásához nem elegendő, ha az illető ország nyelvén újságokat adnak ki s rádió- és televíziós adásokat sugároznak. Saját termelési kapacitásokkal kell rendelkezni televíziós filmek és tájékoztató anyagok összeállításához. A Szovjetunió különféle hatékony segítséget nyújt a fejlődő országoknak nemzeti hírügynökségek és televíziós filmgyártási központok létesítéséhez. Országunk az e területen folytatott együttműködést az egyik fontos összetevőnek tekinti az új tájékoztatási rend létrehozásával kapcsolatban: ennek alapja a nemzeti szuverenitás biztosítása a megfelelő területen, a ikolonializmus, és maradványai, az imperialista túlsúly valamennyi megnyilvánulásának felszámolása a fejlődő országok szellemi életében. A MacBride-bizottság arra szólított fel, hogy fokozni kell az UNESCO szerepét a fejlődő országok tömegtájékoztatási eszközeinek megerősítése, anyagi-technikai bázisuk tökéletesítése terén. Elvetették azokat a próbálkozásokat, hogy az ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokat a transznacionális társaságok által kidolgozott technológia átadása útján a Nyugattal szemben a tudományos-technikai függősség helyzetébe juttassák. Az is 'törvényszerű, hogy a bizottság elutasította azoknak a képviselőknek a sürgetéseit, akik megpróbálták háttérbe szorítani az UNES- CO-t, és a segítségnyújtás mechanizmusát valamiféle tanácsadó csoportnak alárendelni, ahol a vezető szerep az Egyesült Államok ellenőrzése alatt álló nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Banknak jutott volna, valamint néhány nyugati „körzeti banknak“. Voltaképpen arról a kísérletről volt szó, hogy a fejlődő országok még meg nem erősödött nemzeti hírügynökségeit és más tömegtájékoztatási eszközeit ugyanazoktól a transznacionális társaságoktól való függőségbe juttassák, amelyek az imperialista propaganda hordozói. A MacBride-bizottság jelentésében fontos helyet foglal el a tájékoztatási tevékenység üzleti szemléletének kritikája. Szó esik annak szükségességéről, hogy „csökkentsék azokat a negatív következményeket, amelyeket a piacnak és az üzleti elképzeléseknek a hírek nemzeti és nemzetközi áramlásának tartalmára és szervezetére kifejtett befolyása hordoz magában“. A bizottság haladó jellegű javaslatot terjesztett elő arról, hogy a nemzed tömegtájékoztatási rendsze rek fejlesztéséhez szükséges anyagi eszközöket a kereskedelmi reklám megadóztatása révén kell előteremteni. A bizottság bírálta az újságírás monopolizálódásának és koncentrációjának a nyugati országokban tapasztalható folyamatát. A jelentésben szereplő meggyőző tények kimutatják, hogy a sajtó, a rádió és a televízió az úgynevezett „szabad világ“ országaiban kevés számú újság- és folyó irattársaság tulajdona. Az Egyesült Államokban például 1923-ban 2036 újság jelent ímeg, amelyek közül 153 társaságok tulajdona volt, 1976-ra pedig az újságok száma 1765-re csökkent, s emellett 1061 volt közülük az „újság-egyesülések“ tulajdona. Az újságírásnak a monopóliumok érdekeivel szembeni alárendelt helyzetét szemléltető, szélsőséges megnyilvánulás a transznacionális társaságok tevékenysége. Ezek közül 15 kezébe vette a rádió- és televízió-műsorok gyártásához, sugárzásához és vételéhez, az elektronikának az újiság- és folyóiratkiadás terén való felhasználásához szüks-éges berendezések gyártását. A monopóliumok uralma különleges élességgel veti fel azt a kérdést, hol az újságíró helye a tömegtájékoztatási rendszerben, s hogy ő a társadalomnak, nem pedig munkaadójának felelős. A bizottság jelentésének „Az újságíró felelőssége“ című részében az áll, hogy „az újságíró számára a szabadság és a felelősség különválaszthatatlan“. Különösen fontos a saját néppel szembeni felelősség érzésének tudatosítása a gyarmati uralom alól felszabadult országok sajtójának dolgozóiban. A MacBride-bizottság jelentése elítélte azt a gyakorlatot, hogy az újságírókat hírszerző tevékenységre használják fel. Tudvalevő, hogy az Egyesült Államok kémkedés céljára használja fel az amerikai újságírókat, különösen a fejlődő országokban. S. Turner, a C1A igazgatója, az idén áprilisban az újságszerkesztőik amerikai társaságának évi kongresszusán tartott beszédében elismerte, hogy az Egyesült Államok különleges szolgálatai továbbra is teljesítik a tudósítók széles körű toborzását célzó terveket, több mint 400 amerikai újságíró kémtevékenységének botrányos leleplezése ellenére. Tekintettel a MacBride-bizottság meglehetősen tarka összetételére — ebben nyugati képviselők is voltak — az általa készített jelentés néhány olyan tételt is tartalmaz, amellyel nehéz egyetérteni. Ezek közé tartoznak azok a .kísérletek, hogy önkényesen értelmezzék a helsinki .konferencia Záróokmányát. A nyugati képviselőik erőfeszítései révén alaposan kilúgozták az információ terén szükséges új nemzetközi rend fogalmának lényegét. A jelentésből kiküszöbölték a „kulturális behatolás“ meghatározását, a nyugati „tömegkultúrának“ a harmadik világhoz tartozó országok nemzeti hagyományainak szétrombolása terén játszott, végzetes szerepét ipedig kisebbítették. A jelentés nem tükrözte vissza teljesen a szocialista úton fejlődő államok sikeres kísérletét a tömegtájékoztatási eszközök fejlesztése terén. A MacBride-bizottság jelentése általában komoly hozzájárulás az információnak a béke és a haladás szolgálatába állításának ügyéhez. A bizottság számos pozitív ajánlása visszhangra lelt a tömegtájékoztatási eszközök fejlesztéséről és az e téren folytatott együttműködésről ez év április 14—21 között Párizsban rendezett kormányközi konferencia munkájában. Ez a bizottság síkra szállt azért, hogy az UNESCO keretei között, kormányközi iszinten, megfelelő mechanizmust kell létrehozni a fejlődő országok tömegtájékoztatási eszközeinek segítésére. A hírek cseréjének a béke és a haladás javára történő felhasználásával, a nemzeti szuverenitásnak az információk és a kultúra területén történő tiszteletben tartásán, a fejlődő országok szellemi életében mutatkozó imperialista túlsúly felszámolásán alapuló, új tájékoztatási rend megteremtésével kapcsolatos további erőfeszítések nagy jelentőségűek a fejlődő országok politikai és gazdasági önállóságának, a nemzetközi együttműködésnek és kölcsönös megértésnek megszilárdítása szempontjából. J. Zaszurszkij és Sz. Loszev (MOSZKVAI PRAVDA) A szolidaritás elmélete és gyakorlata A Német Demokratikus Köztár saság társadalmi életében mélyen gyökerezik a szolidaritás Ázsia, Afrika, Lutin-Amerika minden, a szabadságáért és társadalmi függetlenségéért harcoló népével. Milliókat mozgat meg az NDK- bnn a szolidaritási akciók egész sora. Az itt élők saját tapasztalatból tudják, mit jelent a szolidáris segítségnyújtás, amelynek számukra legszebb példáját a Szovjetunió adta a Hitler-fasizmus szétzúzása után, az újrakezdés, a szocialista államalapítás küzdelmes esztendeiben. Az ország népe politikai, erköl esi és anyagi szolidaritást vállalt, és vállal mindenütt az elnyomott népek érdekében, ahol ez szükséges. Hogy ez mennyire országos ügy, azt legjobban mutatja a szolidaritási mozgalomban résztvevők széles köre: munkások, parasztok, gyermekek, fiatalok, asszonyok, nyugdíjasok, antifasiszta ellenállási harcosok, egyházi körök együtt vesznek részt ezekben a felada tokban. Hogy csak egy példát em lítsünk, az elmúlt esztendőben 300 millió márkát fizettek be a szolidaritási alap csekkszámlájára. Különösen következetesen támogatja a Német Demokratikus Köztársaság a szocialista fejlődés útjára lépő fiatal nemzeti államokat. A fejlődő országok számára eddig ötszáz objektumot építettek, közöttük ikész gyárakat, berendezéseket, oktatási felszereléseket adtak. Az ezekből az országokból érkező fiatal szakemberek ezreit ké pezik ki — vagy képezik tovább — hivatásuk jó gyakorlására az NDK felsőoktatási és szakoktatási — intézményeiben. Az NDK klinikáin sok ország — többek között Dél-Afrika, az arab térség — sebesült harcosait ápolják, gyógyítják. Az elmúlt esztendő szolidaritási tényeihez méltán sorakoznak azok a barátsági és együttműködési szerződések is, amelyeket az NDK — 20 évi időtartamra — Angolával, Mozambikkal, a szocialista Etiópiával és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársasággal kötött. (Panorama)
