Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-13 / 28. szám
Azok, akik a Volga és az Elba mentén, a Kárpátokban és az Ardennekben estek el, akiket Auschwitzban és Ora- dourban hamvasztottak el, mindazok, akik életüket áldozták a fasizmus ellen vívott harcban — egy nagy küldetést hagytak örökül a ma élő nemzedékekre: meg kell őrizni a békét. Ez nehéz küldetés: a világban manapság olyan mennyiségű fegyvert halmoztak fel, amellyel tizenötször el lehetne pusztítani minden élőlényt a földön. A fegyverkezési verseny árnyéka azzal fenyeget, hogy eltakarja a béke napját. Ez az árnyék azonban nem a szocialista országok hibájából sűrűsödik. ... Emlékszem, hogy 35 évvel ezelőtt, a győzelem örömteli reggelén, a moszkvai utcákon az ismeretlen embe rek ezrei összecsókolóztak és sírtak. Emlékezetembe vésődött ez a kép: az Egyesült Államok nagykövetségének erkélyén egy ősz amerikai tiszt állt és ezt kiáltotta: „Hurrá, Zsukov marsall!“ — ez egy katona őszinte kitörése volt. Később a sajtójelentésekből másféle reagálásról is értesültünk: Kennan, az amerikai nagykövetség tanácsosa, akt utóbb számos magas tisztséget töltött be az amerikai diplomáciai hierarchiában, az ujjongó Moszkva láttán így szólt kollégáihoz: „Ujjonganak... azt gondolják, hogy a háború véget ért. Pedig csak most kezdődik“. Tehát a háború véget ért — új háború legyen? fii háború, mint ismeretes, költséges vállalkozás. A Szovjetunió és szövetségesei óriási veszteségeket szenvedtek a fasizmus ellen vívott harcban: a Szovjetunió területén 1710 város pusztult el teljesen vagy részben; Lengyelország nemzeti vagyonának 38 százalékát veszítette el, Bulgáriában a német fasiszták 75 milliárd leva értéket rabol tak el... Európa romokban hevert, az Egyesült Államokban pedig a háború alatt az ipari termelés több mint kétszeresére növekedett. Éppen erre épültek az imperializmus stratégáinak számításai: a háborútól legyengült szocialista országokra rá kell erőszakolni saját gazdasági diktátumukat, arra kell kényszeríteni őket, hogy részt vegyenek a költséges fegyverkezési versenyben. Ennek következtében a második világháború befejezése óta eltelt időben csupán az Egyesült Államok több mint 6 billió dollárt fektetett bele a fegyverkezésbe — ugyanannyi összeget, amennyi 1975-ben a világ valamennyi országának nemzeti összterméke volt. Óriási tömegű fegyvert halmozott fel. Ez azonban nem jár politikai előnyökkel — és nem is járhat. A megsemmisítő eszközöknek, önmagukban véve, csupán korlátozott jelentőségük lehet. A német fasisztáknak hatalmas mennyiségű fegyverük volt, s ez a háború első szakaszában ideiglenes katonai sikert biztosított számukra. De nem sokáig. Amikor a Szovjetunió óriási erőforrásait teljesen kiaknázták, a fasiszta fegyverek tehetetlennek bizonyultak. A második világháború után a Szovjetunióban megjelent egy kis könyv, amelyre a sors rendelése folytán hosz- szú élet várt. Címe ez volt: „A Szovjetunió háborús gazdasága a Nagy Honvédő Háború időszakában“. Szerzője, N. Voznyeszenszkij, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnöke volt. A háború népgazdasági vonatkozásait kutatva, megállapította a szocialista gazdaság tervszerűsége tényezőjének döntő jelentőségét, a nemzeti erőforrások és a gazdasági függetlenség jelentőségét. Ezek a tényezők ma is óriási szerepet játszanak. A Varsói Szerződés államai valamennyi területen fejlesztik és erősítik együttműködésüket. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának más tagországaival együtt, tökéletesítik az együttműködést a népgazdaság fejlesztésének területén. Egyre elmélyültebb jelleget ölt a nemzetközi szocialista munkamegosztás. Sikeresen valósulnak meg a KGST-tagországok szocialista gazdasági integrációjának Komplex Programja és a népgazdasági legfontosabb ágazatait felölelő, hosszú távú együttműködési célprogramok. Az integráció tényezőjének, az élet valamennyi területén folytatott szoros együttműködés következtében, a szocialista országok közössége a világ legdinamikusabb gazdasági és politikai erejévé vált. L. 1. Brezsnyev az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, Varsóban mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a Varsói Szerződés résztvevői megbízható közös védelmet hoztak létre, s ezzel elvették a szocializmus agresszív hangulatú ellenségeinek a kedvét attól, hogy erőszakkal próbálják átalakítani Európának a második világháború után kialakult társadalmi-politikai térképét. A védelem megbízható alapja: a testvéri államok gazdasági szövetsége. A KGST-tagországok állandóan munkálkodnak a kulcsfontosságú gazdasági ágazatok fejlesztésén: az olajtermelés például a legutóbbi 25 év alatt körülbelül hétszeresére nőtt. A kőolaj azonban nem kivétel. A KGST-országok a vasércbányászat terén felülmúlják á Közös Piac országainak és az Egyesült Államoknak Együttes termelési mennyiségét, s a világon olvasztott összes acélnak majdnem egyharmada jut rájuk. A KGST-államokban az ipari termelés 30 év alatt 17-szeresére növekedett. Egy főre számítva, körülbelül háromszor múlja felül a megfelelő világátlagmutatót. A Business Week című folyóirat kiszámította, hogy azon 27 ásvány közül, amelyet stratégiai fontosságúnak szoktak tekinteni, a Szovjetunióban a föld mélyén 21 van, az Egyesült Államokban pedig csak 5. A szocializmus ereje nagy: a testvéri hadseregeknek van mit védeniük és van mivel védekezniük. Ez az erő azonban nem a fenyegetés, hanem a béke tényezője. Miként a Varsói Szerződés alapító okmánya megállapította, ez olyan szerződés és mindig is olyan marad, amely mindenkor kész arra, hogy „az őszinte együttműködés szellemében részt vegyen minden nemzetközi intézkedésben, amely a béke és a biztonság megőrzésére irányul“. A szocialista közösség országai óriási gazdasági potenciáljukat békés célokra fordítják. A KGST-államokban például viharosan fejlődik a' legbékésebb (és rendkívül tőkeigényes) gazdasági ágazat a lakásépítés: körülbelül ugyanannyi lakást építünk, mint amennyit az Egyesült Államok és a Közös Piac országai együttvéve. A szocializmusnak békére van szűk sége. Ezért a Varsóban egyhangúan elfogadott nyilatkozatban a Varsói Szerződés tagállamai világosan kijelentették, hogy „soha nem törekedtek katonai fölényre és a jövőben sem töre- .kednek erre, változatlanul síkraszáll- nak azért, hogy a katonai egyensúly mind alacsonyabb szinten valósuljon meg, hogy Európában csökkenjen és megszűnjön a katonai szembenállás. Nincs, nem volt és nem lesz más stratégiai doktrínájuk, mint a védelmi doktrína, nem állt, és nem áll szándékukban az első nukleáris csapást biztosító potenciál létrehozása. Társadalmi rendszerünk jellegéből adódóan nem törekedhetnek és nem is törekszenek befolyási övezetek létrehozására, vagy bármely térség, nemzetközi szállítási útvonal fölötti katonai vagy politikai ellenőrzésre“. Ez a lehető legvilágosabban hangzik. Téved azonban az, aki ezeket a szavakat a gyengeség jelének tekinti. A varsói nyilatkozat mögött áll a szocializmus egész óriási ereje, s ez olyan erő, amely képes arra, hogy bármely agresszort megállítson. A. DRABKIN VÉDELMÜNK MEGBÍZHATÓ 1880 II. 13. A Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa és az Európai Gazdasági Közösség között néhány év óta egyezmény kötéséről folyó tárgyalások új szakaszukba léptek. 1979. novemberében Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára és Wilhelm Haferkamp, az EGK-Bizottság alelnöke, moszkvai találkozása alkalmával szakértőkből álló szerkesztő bizottságot alakított, s ennek (az idén márciusban Genfben tartott) első ülése megkezdte a jövendő egyezmény tervezetének kidolgozását. Néhány szöveg- változatban már megállapodtak. A két fél úgy találta, hogy ez a munkamódszer hasznos és hatékony, bár a munkacsoport az alapvető kérdésekben mutatkozó nézeteltéréseket még nem tudta leküzdeni. Aligha lehetett arra számítani, hogy a szakértők a kétnapos ülés során megegyezésre jutnak, hiszen magasabb rangú képviselőkből álló, több küldöttség éveken keresztül nem ért el megállapodást. Haferkamp az említett moszkvai találkozó után közölte a sáp képviselőivel a szakértőcsoport azt a megbízatást kapta nogy olyan kérdések megtár gyalásával kezdje a tanácskozást, amelyekkel kapcsolatban a két fél álláspontja már eléggé közel jutott egymáshoz. A KGST titkára azonban március végén táviratot kapott Haferkamptól, aki ebben azt közölte, hogy a tárgyalások azért folynak túl lassan, mivel a KGST képviselői állítólag nem tanúsítanak hajlandóságot a kölcsönösen elfogadható megoldások keresésére. Emiatt az EGK-Bizottság alelnöke és a KGST titkára április 1-re ki tűzött találkozójának megtűr tása ellen foglalt állást. Ezenkívül a tárgyalások folytatását ahhoz a kategorikus követeléshez kötötte, hogy a KGST sza kítson a jövőbeli egyezmény alapvető problémáira vonatkozó elvi állásfoglalásával. A KGST olyan keretegyezményt javasolt, amelynek alapján a KGST és az EGK tagjai, valamint a két szervezet között egyaránt fejleszthető az együttműködés. Ez magába foglalná a kölcsönös kapcsolatok alepelveit, továbbá megállapítaná az együttműködés területeit és módját a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokban, a környezetvédelemben, a szab ványosításban, a statisztikában, a gazdasági prognózisok kidolgozásában stb. Az EGK technikai jellegű egyezmény mellett száll síkra, amely másodrendű kérdések korlátozott körére vonatkozó információk cseréjére szorítko zik. A kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok problémáit kizárólag az EGK és az egyes KGST-országok közötti egyezményekbe akarja beiktatni. Ebből az álláspontból telje sen hiányzik a logika, s ezérl meglepően hat. Az EGK már gyakran meggyőződhetett arról, hogy a KGST valóban minél előbbi és valamennyi partner számára elfogadható meg egyezésre törekszik. Erről ta núskodnak többek között az általa javasolt munkamódszerek, valamint az eredeti tervezetének leginkább vitatotl cikke lyeire vonatkozó, lényeges helyesbítések, amelyeket azért eszközölt, mert hajlandó a kompromisszumra; és vajon az a tény, hogy a genfi találkozó során az egyezmény több cikkelyével kapcsolatban az EGK javaslatait fogadták el, nem a KGST konstruktív álláspontjára vall? Brüsszelben azonban, sajnos, egészen más magatartás tapasztalható a tárgyalásokkal kapcsolatban. Az EGK-Bizott- ság eleve a másik fél számára elfogadhatatlan tervezetet terjesztett elő, s ezt később csak lényegtelen mértékben módosította. E merőben „kozmetikai jellegű“ helyesbítés után a tér vezetet most végleges mester műnek tüntetik fel, amelynek megalkotása nagy erőfeszítésbe került. Azt mondják, hogy semmilyen további engedményt nem tehet. A tárgyalások sikeres alakú iását az is gátolja, hogy az EGK képviselői elfogult maga tartást tanúsítanak a partne rekkel szemben. A Közösség a KGST-vel kötendő egyezmény tartalmát másodrendű területekre vonatkozó információcse rére akarja korlátozni; de a gazdasági és kereskedelmi együttműködés lényeges szempontjainak megtárgyalására nem hajlandó. Ürügyül arra hi vatkoznak, hogy az EGK-nak mindig csak egyes országokkal, nem pedig országok csoportjaival volt dolga. De elég sok példa akad arra, hogy a Közös Piac országcsoportokkal tárgyalt a kérdések széles köréről. Így például a közelmúltban Malaysiában — Kuala Lumpurban — egyezményt írtak alá az EGK és az ASEAN-országok között. Ez a keretegyezmény meghatározza a multilaterális együttműködés formáit és feltételeit a kereskedelem és a gazdaság, az energiagazdaság, a közlekedés, a távközlés stb. terén. Ennek az egyezménynek és céljainak megvalósítására vegyes bizottságot alakítottak. Brüsszelben most hasonló egyezményt készítenek elő az Andok-paktummal, amelynek tagjai Bolívia, Ecuador, Kolumbia, Peru és Venezuela. Ugyan miért tanúsítanak Brüsszelben egészen más magatartást egyrészt a KGST és tagországai, másrészt pedig az EGK és a hozzá tartozó országok közti kapcsolatok tekintetében, mint a más országcsoportokkal és azoknak gazdasági egyesüléseivel való kapcso latokat illetően? Talán azzal magyarázható ez, hogy az EGK bizonyos exponensei a szocialista országok közösségéhez fűződő kapcsolataikkal olyan Mi akadályozza a tárgyalásokat a KGST és az EGK között? célokat követnek, amelyeknek semmi közük sincs az európai együttműködés fejlesztéséhez? Az angol The Economist megírta ,fitz EGK arra törekedett, hogy a KGST-val egy haszontalan papírrongyot írjon alá, hogy azután az egyes kelet-európai országokkal kétoldalú egyezményeket kössön s gazdasági és politikai előnyöket érien el saját maga számára.“ Aligha valószínű, hogy Brüsz- szelben erre számítanak. Az EGK-Bizottságban bizonyára nem kételkednek abban, hogy meghiúsul minden olyan kísérlet, amelynek célja a saját akaratuk rákényszerítése a szocialista közösségre, hogy csak az egyenrangú partnerek közti tárgyalások lehetnek sikeresek. A KGST Végrehajtó Bizottsága ez év áprilisában megerősítette azt, hogy kész konstruktív párbeszédet folytatni az EGK-val, kölcsönösen elfogadható megoldások kidolgozása céljából. Hajlandó továbbá olyan egyezményt kötni, amely elősegítené az egyenjogú és kölcsönösen előnyös kereskedelmi és gazdasági együttműködés fejlesztését a KGST- és az EGK-országok között — teljesen az európai biztonsági és együttműködési konferencia Záróokmányának értelmében. Emellett kiemelték azt, hogy az EGK-tól is konstruktív lépéseket várnak. A KGST titkára a közelmúltban táviratot intézett az EGK Bizottság alelnökéhez, s ebben kifejezte azt a készségét, hogy tetszés szerinti szinten — akár szakértői szinten is, mint Haferkamp javasolja — tovább munkálkodjanak a közös tervezet előkészítésén. Emellett a KGST-ben abból indulnak ki, hogy Brüsszelben is érdekeltek a konstruktív megoldások elérésében. Most az EGK-n van a sor. A. CSERTANOV 5
