Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-09-14 / 37. szám

M indent a szemnek — semmit a kéznek“. Nem, nem volt kiírva az Agrokomplex ’80 kiállítás­nak otthont adó pavilonokban ez a latin közmondás, pedig ugyancsak keresett, s a piacon néha bizony hiánycikknek számító vagy kifogá­solható minőségű — itt viszont sze- met-szívet gyönyörködtető — mező- gazdasági termékeket tettek ki köz­szemlére. A rendezők azonban tud­ják, hogy kulturált közönség va­gyunk és senki se nyújtja a karját az egyébként csábító őszibarack, al­ma, körte után ... Az augusztus 23-a és szeptember 7-e között Nyitrán megrendezett ki­állítást — nem végleges adatok sze­rint — mintegy fél millióan tekin­tették meg. Ez az érdeklődés, ez a nagy forgatag ma már korántsem a szórakoztató programnak szól, hi­szen a kiállítás nagyon is átgondolt és szervezett találkozója az informá­ciót igénylő látogatóknak és az in­formációt adó kiállítóknak. további fejlesztésének szükségessé­gét. Azt kérdezik, hogyan egyeztet­hető össze az alkoholizmus elleni harccal? A szakemberek, közöttük az orvosok is, vallják, hogy a bor ésszerű fogyasztásának megvan a helye az étkezésben. Főleg ízbeli tu­lajdonságai, ma&as szerves- és ásvá­nyi anyag tartalma miatt. A bornak mintegy 360 összetevője van. A bor­termelést a jövőben azért kívánjuk fokozni, hogy borból is közelebb jus­sunk az önellátáshoz. A fő hangsúlyt azonban a szőlőtermesztés minősé­gének javítására fordítjuk. Mégpedig gépesítéssel, kemizálással, a dolgo­zók szakmai ismereteinek a bővíté­sével. Már most vannak olyan mező- gazdasági üzemek, amelyek kombájn­nal takarítják be a termést. Egy ilyen kombájnt állított ki a csehor­szági Cejői Egységes Földművesszö­vetkezet. Ugyancsak betekintést nyer­hettünk a szőlőtermesztési szaktan­intézetek, szakközépiskolák tanulói­nak életébe és megismerkedhettünk azzal, hogy milyen pinceépítészeti Az ugyancsak szemet gyönyörködtető szovjet kiállítás egy részlete (Felvételek: CSTK, Kafaj és archív) vadgazdálkodásban a fő hangsúlyt az állomány utánpótlására kell- he­lyezni. Azzal, hogy a kiállításon számos olyan tudományos intézmény mutat­kozott be, mint amilyen többek kö­zött az ógyallai (Hurbanovo) zöldség és technikai növények kutató inté­zete, bebizonyosodott, hogy figye­lemreméltó elméleti ismeretek van­nak a zöldség, a gyümölcs és a sző­lő termesztésére vonatkozólag. Ezek gyakorlati alkamazása a jövőben bi­zonyára eredményekhez vezet. Érzé­kelhető volt az az erőfeszítés is, amit eddig — ugyan kevés ered-* ménnyel — a kertészeti növények gépesítésére tettek a gépgyártők. Ez a törekvés azonban tovább erősödik és ezen a területen is egyre keve­sebb élő munkára lesz szükség. A- szakosításban eddig elért eredmé­nyekről is számot adott a rendez­vény. Többek között bemutatkozott a Lévai (Levice) Hronfrukt Közös Me­zőgazdasági Vállalat és 'a Kassai (Kogice) Kerületi Kooperációs Tár­sulás. Ez utóbbi nemcsak zöldség és gyümölcs nagyarányú termesztésére, de annak forgalmazására is hivatott. Közelebb az önellátáshoz Az Agrokomplex ’80 kiállításon ön­álló részlegen mutatkozott be borá­szatunk. Ez az ~ ágazat nagy fejlődé­sen ment keresztül és elfoglalta mél­tó helyét a népgazdaságban. Mégpe­dig azzal, hogy hozzájárult a társa­dalmi szükségletek kielégítéséhez. Sokan kétségbe vonják a borászat megoldásokat javasolnak a tervezők kivitelezésre. A vadászat jelentősége Sokakat vonzott a látványos va­dászbemutató. A kiállítás hangsú­lyozta, hogy a vadászatnak hódoló egyének társadalmilag jelentős tevé­kenységet fejtenek ki azzal, hogy je­lentős mértékben kiveszik részüket az erdők, mezők gazdasága kiakná­zásából és megóvásából. Hozzájárul­nak külkereskedelmi céljainak meg­valósításához, a belső piac áruvá­lasztékának a bővítéséhez, továbbá értékes nyersanyagot szállítanak a bőrfeldolgozó iparnak. Óvják és védik az állomány egészségi állapotát és kedvezőtlen időjárás esetén gondos­kodnak a takarmányozásukról. Szép képek mutatták be az állatok és em­ber kapcsolatát az erdőkben, hegyek­ben, s ugyancsak érdeklődéssel szemléltük a vadásztrófeákat. Ez utóbbiak bemutatására a Nemzetközi Vadásztanács patronátusa alatt ke­rült sor. * * • A kiállítást szakmai, kulturális ak ciók egészítették ki. Konferenciákat, szimpóziumokat, szemináriumokat, aktívákat rendeztek a keretében. A részvevők ezeken sok hasznos tudni­valóval gyarapították ismereteiket. A Zobor alatti városból az idén is sok-sok élménnyel gazdagodva, ta­pasztalatra szert téve, a zöldség- és gyümölcstermesztést, a borászatot és vadászatot illetően alaposan tájéko­zódva térhettünk haza. KOVÁCS ELVIRA Kulturális élmény A mintegy negyvenhét hektárnyi területen, a pavilonokban és szabad területeken az idén hazánk zöldség­es gyümölcstermesztése, borászata, vadgazdálkodása mutatkozott be. A hazaiakhoz hasonló termékeket állí­tottak ki a KGST-tagállamok is. A közszemlére kitett uborkát, hagymát, paprikát, paradicsomot, dinnyét, kompotokat, szörpöket, al­koholmentes üdítőitalokat és szeszes italokat, mezőgazdasági gépeket, va­dászati trófeákat olyan hozzáértés­sel rendezték) el, hogy az a legigé­nyesebb, leghozzáértőbb látogató esz­tétikai igényeit) is kielégítette. Min­denkit lenyűgözött a látvány, ami a pavilonokban és a kiállítási terü­letet keresztűí-kasul szelő utak men­tén fogadott. A kiállítókat azonban azonfelül, hogy kulturális 'élményt nyújtsanak, az a cél is vezérelte, hogy bemutas­sák a fentebb említett ágazatok fej­lesztésének lehetőségeit és hogy a rendezvény a maga sajátos eszkö­zeivel fokozza a már kezdetét vett fejlesztés lendületét. S ha a tárlók­ba a legszebb példányokat is helyez­ték el, a dicsekvés távol állt a ren­dezőktől. Bár igaz, hogy amit lát­tunk, az mind valódi volt. Földön, vagy fólia alatt termett, hazai vagy szomszéd szocialista országbeli gép­gyárban gyártották, igazi vadászaton lőtt állatok agancsai váltották ki el­ismerésünket. Mégis az a valóság, hogy különösen zöldség- és gyü­mölcstermesztésünk nincs a kívánt szinten. Borászatunkat, vadgazdálko­dásunkat is fejleszteni kell. Azonban az is tagadhatatlan, hogy a mező- gazdaság szocialista átszervezése óta sokat fejlődött minden. Nőtt az egy főre eső fogyasztás ezekből a ter­mékekből és a vadászat pedig meg­szűnt úri kedvtelés lenni. A fejlesztés útja A kiállítás a propagáció legkülön­félébb eszközeivel, a kiállítási cik­kek esztétikus elrendezésével, térha­tású képekkel, grafikonokkal, szem­beötlő feliratokkal, filmvetítéssel hí­ven érzékeltette ezt a fejlődést. Hangsúlyozta, hogy a további fejlesz­tésre is nagy szükség van. Hiszen a zöldség és gyümölcs, a vadhús iránt egyre nő a kereslet. Ezek ugyanis messzemenőleg megfelelnek az ész­szerű táplálkozás és egészséges élet­mód követelményeinek. Rámutatott arra, hogy a fejlesztést illetően mi­lyen út járható. A zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint a borászat fejlesztését ille­tően elsősorban a tudományos isme­retek széles körű alkalmazása, a ha­ladó termesztési eljárások bevezeté­se, a gépesítés fokozása, a termesz­tés szakosítása jöhet számításba. A „Vitamindűs“ kosarak JEGYZETEK AZ AGROKOMPLEX ’80 KIÁLLÍTÁSRÓL A KGST-tagországok által kiállított gépek TtämmmK mm

Next

/
Oldalképek
Tartalom