Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-17 / 33. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. Vili. 17. VASÁRNAP BRATISLAVA XIII. ÉVFOLYAM 33. SZÁM AllA I KORONA N incs már lábon álló gabona a komáromi (Komárno) járásban. A mezőgazdasági üzemek dolgozói a bő termést még augusztus elején raktárakba hordták. Elfelejtették már az esős időszakot, a kalászokat cibáló száguldó szélviharokat, a latyakos földbe süllyedő kombájnokat. Más vidékekre mentek már a vendégkombájnok is. Az itthon maradt kombájnosok, traktorosok a szalma összehordásával, tarlóhántással és a gépek javításával foglalkoznak. Hetény (Chotín) mellett a letarolt táblákon bálázzák a szalmát. Porfelhőkbe burkolózva szedik fel a rendeket a megfelelő szerkezettel ellátott pótkocsik. Egyre jobban magasodnak a kazlak, kevesebb a szalma a táblán, szabaddá váíik a föld a tarló hántására. Előbb azonban még valamit permeteznek rá. A tábla végén nagy tartályt vontat egy traktor. Kuszák Kálmán a Hetényi Agrokémiai Vállalat traktorosa magyarázza, hogy mi a tartalma: — Tizezer liter folyékony műtrágyát hoztam a permetezőbe. Igyekeznem kell, mert Sipos Pál ugyancsak megeresztette a traktort. Amíg megtelik a tizennégy méter széles szórókkal ellátott permetező, a gép kezelője elmondja, hogy naponta 60 hektárra juttatja a műtrágyát. Azonban vigyáznia kell, mert a talaj eléggé egyenlőtlen és ha túl gyorsan halad a traktorral, akkor a permetező szerkezet valamelyik ága letörhet. Amint elindul, látjuk is, hogy ugyancsak himbálóznak a „karok“. A műtrágyaszóró után Mészáros Jenő, Urbánek Sándor és Kajan László szánt traktorával. Szorosan felzárkózva haladnak egymás után. Amikor megállnak, kissé zúgolódnak, hogy nem elég gyorsan hordják el előlük a szalmát, meg a föld is gyorsan szikkad, ezért olykor kidobja az ekét. Nehezen teljesíthetik a normát. Nem is vesztegetik az időt, fölugranak a gépeikre, és máris indulnak. Egy más után hasadnak nyomukban a barnállő barázdák. Vass István, az agrokémiai vállalat agronómusa tájékoztat, hogy miért permetezik az Alsó- péteri (Dolny Peter) Efsz búza- tarlóját: — A vágsellyei Duslo javaslatára már pár évvel ezelőtt megkezdtük a Dam 390-es folyékony műtrágya permetezését a búza, az árpa, a repce, a kukorica és a napraforgó tarlójára. Akkoriban a legjobb együttműködési lehetőségeink az al- sőpéteri szövetkezettel voltak. Ma már a járásban tíz-tizenkét ezer hektáron permetezzük a folyékony műtrágyát, szinte minden mezőgazdasági üzemben. Szakmai magyarázatként hozzáfűzi, hogy a nitrogént tartalmazó folyékony műtrágya meggyorsítja a szalma bomlását és elősegíti a humuszképződést. Ezáltal lényegesen javul a föld szerkezeti összetétele. Könnyebb a művelése és gyorsabban fejlődik a belevetett növény. Javasolja, érdeklődjem a szomszédos efsz-ben, milyenek a tapasztalataik ezzel a talajjavító módszerrel. Az alsópéteri szövetkezet növénytermesztését irányító vezetők délidőben épp a következő napi teendőket beszélik meg. Még számot is vetnek, milyen volt a termés, mennyire teltek meg a raktárak. Hegedűs Sándor, a gabonatermesztést irányító agronómus elégedetten lapozgatja nyilvántartó füzetét: — Igaz, sok veszélynek volt kitéve a gabona, de a végén mégis jól fizetett a szakszerű munkáért — mondja a többieknek. — Az árpa 58,8, a tavaszi árpa 55,5, a rozs 57 mázsás hektárhozamot adott. Ilyen termés még nem volt szövetkezetünkben. Mindannyian felvidulnak. Annak is örülnek, hogy aránylag rövid idő alatt sikerült betakarítani a gabonát. Jól dolgoztak a gépek, mert a kezelő személyzet nem volt rest idejében elvégezni a karbantartó munkákat. Habár liggyel-bajjal, de mégis beszerezték a javításhoz szükséges alkatrészeket is. Szó esik a további teendőkről. Frantisek Sládecek leszögezi: — Még jobban meg kell szerveznünk a szalma betakarítását, hogy naponta egyre többet szánthassanak a traktorok. Az agrokémiai vállalattal jó az együttműködésünk. Elmondja, hogy idén már 70 hektár repce és 140 hektár búzatarlót permeteztek meg. — Amint tudjátok, ez a módszer szövetkezetünkben nagyon bevált — mondja a többieknek. — Gyorsan képződik a humusz és a földbe vetett lucerna rohamosan fejlődik. Úgy tervezem, hogy a jövőben nagyobb területre juttatjuk és más célokra is felhasználjuk. A röpke megbeszélés után ki-ki igyekszik feladatát teljesíteni. Intézkedések történnek a szalma összehordásának meggyorsítására, újabb traktorok kezdik meg a szántást. A nagy forrőságban a nyári munkákat végző dolgozók szjnte egy percre sem pihennek. Úgy dolgoznak, plint akkor, amikor még a termést féltették, lesték, hogy mikor foszladoznak szét a felhők, mikor kezdhetik az átázott talajon a munkát. Most a gyors tarlóhántással, a föld nedvességtartalmát akarják megőrizni. Jó vetőágyat készítenek, hogy gyorsan keljen benne a mag. BÁLLÁ JÓZSEF Sípos Pál permetezi a folyékony műtrágyát Urbanek Sándor és Kajan László beállítja az ekét (Gyökeres György felvételei) Szorosan felzárkózva haladnak egymás után a traktorok ARATAS UTÁN...