Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1980-08-10 / 32. szám

> »­A sugárzásra kerülő műsorok összeállítása minden televízió­nál a sajátos jegyek egyik ki­fejezője, az arculat fontos meg­határozója. A televíziós szerve­zetek kezdeti időszakukban a pillanatnyi lehetőségek figye­lembevételével kénytelenek egyes műsorszámaikat beiktat­ni, mivel anyagi és gyártási eszközeik határozzák meg az adásba kerülés időpontját. A későbbiek folyamán, a gyártási háttér kiépülése után, szükség mutatkozik a hosszabb távú mű­sortervezésre és kivitelezésre, tekintettel arra, hogy a televí­zió a műsorok „gyára“ is, ahol, az üzemekhez hasonlóan, előre kell tervezni egy-egy „termék“ (film, tévéjáték stb.) legyártá­sát, majd műsorra tűzését. A műsorszerkesztés alapját a hosszú távú terv képezi, amely általában egy évre szól és a műsorszerkesztőségek produce­rei állítják össze a folyó év kö­zepén a következő naptári év­re. Ez természetesen csupán nagyvonalakban tartalmazza az egyes műsorokat. A terv jóvá­hagyása után a dramaturgok tárgyalásokat kezdenek a szer­zőkkel, forgatókönyvírókkal, hogy elkészíttessék az ajánlott műsorok irodalmi alapanyagát, ill, forgatókönyvét. Az előző negyedév kezdetén állítják össze a középtávú mű­sortervet a következő negyed­éves időtartamra, amely már részletes információkat tar­talmaz az egyes műsorokról, ál­talában már a kész forgató- könyvet Is mellékelik hozzá a gyártási tervvel és az adás idő­pontjának ajánlásával együtt. Természetesen az egyes ne­gyedévek műsortervének tekin­tetbe kell vennie a nézők igé­nyeit és tévénézési szokásait, amelyek évszakonként kisebb- nagyobb eltéréseket mutatnak. Legkisebb a tévéműsorok iránti érdeklődés a nyári időszakban, mivel a jó idő, üdülési lehető­ségek késő estig távol tartják a képernyőtől a nézőket. A sza­badságok időszaka alatt külön­ben is a nézők jelentős hánya­da külföldön tartózkodik,' így még ha érdekelné is őket a té­vé, akkor sincs módjukban fi­gyelemmel kísérni a műsort. Az „uborkaszezonnak“ megfelelően a tévé a nyári hónapokban le­hetőleg könnyed, szórakoztató műsorokat visz képernyőre, a csökkent érdeklődésnek megfe­lelően műsorainak számát is korlátozza, a délelőtti sugár­zást a minimálisra csökkenti, csupán a főműsoridő táján kez­di el délutáni sugárzását. A nyári lanyha időszakot termé­szetesen felfokozott „műsoréh­ség“ követi, így az őszi hóna­pokban ugrásszerűen megnő az érdeklődés a televízió iránt, ennek megfelelően ezt az idő­szakot nagy mennyiségű mű­sorral kell ellátni. A nappalok rövidülésével és az időjárás rosszabbodásával egyre nő a műsorok nézettsége egészen a téli időszak közepéig. Január táján nyilvánulnak meg a fá­radtság és a csökkent érdeklő­dés első jelei, ezért színesebb és érdekesebb műsorokról kell a műsorszerkesztőknek és -kivi­telezőknek gondoskodniuk. A tavaszi fáradtság a tévénézési szokásokban is megnyilvánul, igy nagy szükség van ilyenkor a talonból előhalászott jó ötle­tekre, érdekes, izgalmas műso­rokra. A tavaszt pedig újra kö­veti a nyári időszak. Emellett nem szabad elfeledkezni a kü­lönféle alkalmi műsorok készí­téséről, amelyeket nagy ünne­pek alkalmából sugároz a tele­vízió. Az évszakokra lebontott mű­sortervet rövid távon egyhetes szakaszokra bontják, öt héttel a sugárzás előtt már a legyár­tott és jóváhagyott kész műso­rokat pontos sugárzási tervbe iktatják, amely az egyes napok összes műsorszámát, azok pon­tos egymásutánját és időtarta­mát tartalmazza. Ezen a terven már csak a legritkább esetben lehet módosítást végrehajtani — például nagy jelentőségű, előre nem látható események esetén — ilyenkor a műsorra tűzött adások bemutatási idő­pontját néhány nappal vagy héttel elhalasztják. A heti műsorterv részletes anyagából születik a napi su­gárzási terv, amely a bemondó­nő első üdvözlő szavaitól a na­pi adást záró szignálig gyakor­latilag minden információt tar­talmaz: az egyes műsorokat csakúgy mint azok sugárzási módját (film, képmagnőfelvé- tel, élő adás stb.), sőt még a két adás közti szünetek kitöl­tési módját is {diakép, zene, felirat, szünetjel stb.). Különö­sen élő adások esetén történ­het meg, hogy valamilyen ok­nál fogva a tervezettnél rövi- debb, vagy hosszabb ideig tart a műsor, ezt a nap rendezője hivatott korrigálni: a megnyúlt adásidő miatt az általa kevésbé fontosnak nyilvánított további műsorszámok némelyikét kiik­tatja, amelyet aztán egy későb­bi időpontban tűznek műsorra, ha a tervezettnél rövidebb az élő adás, az ő feladata az ar­chívumból az alkalomnak meg­felelő témájú és időtartamú fil­met az adásba iktatni. Tehát a napi műsorterv a rendező szá­mára „gyártási“ forgatókönyv­ként szolgál. A műsortervezés elsőrendű NÉGY ÉVSZAK MŰSORA szempontja a jelentősebb poli­tikai, kulturális vagy sportese­mény adásba iktatása. Ilyenkor még a megszokott műsortípu­sok is csak minimális mennyi­ségben szerepelnek a képer­nyőn, helyüket a világesemény foglalja el, olykor csaknem az egész napi sugárzási időt kisa­játítva magának. Természetesen az ilyen különleges időszakok után a nézők visszatérnek meg­szokott műsoraikhoz. A televíziós műsortervezés­nek nem csupán a nézők ízlés­világát és gondolkodásmódját kell tevékenységének gyakorlá­sa közben szem előtt tartania, de életritmusukat is. Az esti fő- műsorok időpontjának megha­tározásánál elsőrendű fontossá­gú, hogy a nézők döntő több­sége mikor tér nyugovóra. A két műszakban dolgozók álta­lában este tiz óra körül kap­csolják ki készüléküket (mivél reggel hatkor már munkába kell állniuk), ezért a nagy ér­deklődésre számot tartó műso­roknak legalább ekkorra be kell fejeződniük. Az egy mű­szakban dolgozók (reggel hét és nyolc óra körül állnak mun­kába) viszont csak este hat óra körül érkeznek haza, a házi­munkák elvégzése után este nyolc körül ülnek le a képer­nyő elé. Emiatt a főműsorok bevezetése fél nyolc előtt alig lehetséges, míg az egész orszá­got érdeklő adásnak este nyolc­tól körülbelül tíz óráig kell a képernyőre kerülnie. A főmű­sor előtti és utáni időszakot a különféle rétegműsorok töltik ki, amelyek időpontjainak kivá­lasztása a műsorszerkesztők a tömegtájékoztató kutatóintéze­tek adatai, illetve a nézők leve­leinek figyelembevételével ke­rül sor. A műsortervezés a televízió egyik kulcsfontosságú tevé­kenységének számít, fő célja, hogy a tévénézők lehetőleg a nekik megfelelő időpontokban találkozzanak kedvenc műso­raikkal, az évszaknak és alka­lomnak megfelelő adásokat lás­sák, hogy lehetőleg minél több­ször keljenek fel elégedetten készülékük mellől. OZOGANY ERNŐ • NDK—NSZK kopro­dukcióban készül az a Bachról szóló film, mely a nagy zeneszerző és Nagy Frigyes találkozá­sát örökíti meg. A film címe: Johann Sebastian Bach hiábavaló utazása a dicsőség Jelé. A filmet a két országban azonos idő' pontban mutatják be. • Az amerikai CBS te­levízió kétrészes filmet készített az 1978-as guya- nai tragédiáról. (Emléke­zetes, hogy Jim Jones, egy amerikai szekta ve­zetője vallási tébolyában 912 ember halálát okoz­ta, túlnyomórészben ön- gyilkosságra késztetve őket. • A Szovjet Televízió 24 részes sorozatot ké­szített a leningrádi Er mitázs kincseiről. • Sikeresen folyik Hanoiban a színes tévé programok kísérleti adá sa. • Most már valóban befejeződött a Kojak-so- rozat forgatása... A le- gesiegutolsó epizódban a hadnagy befejezi rendőri pályafutását és ügyvédi irodát nyit. Természete sen új sorozat indul, mely a Kojak ügyvéd ál­tal megoldott bűnesete­tek mutatja be... % Burmában, Portugá­liában és Mozambikban ebben az évben indul meg a színes adás. (Eu­rópában már csak Gö­rögország, Törökország és Málta ad kizárólag fe kete fehér műsort.) < „VISSZ-HANGOS1 RIPORT A „Műszaki hiba“ felirat nem jelent meg a képernyőn, mert a hang minősége tökéletes volt. Ez az inzert viszont „beúszhatott“ volna u képbe: „Kérdezéstechnikai hiba“. (Rajta, gra­fikusok! — mert többször szükség lenne rá.) A riporter előtt kisgyerek áll, ágaskodik ben­ne a kíváncsiság. Kívánságműsor. A mikrofon ide-oda röpköd. — Hány éves vagy? — Hét. — Hét? — Igen. — Kivel vagy itt? — Anyuval. — Anyuval? — Igen. — Tetszik itt? — Igen. — Igen? — Igen. — Mit szeretnél látni a tévében? — Rajzokat. — Rajzokat? — Igen. Úgy „működik“ a riporter, mint hajdanában a tihanyi visszhang. Főleg akkor hallunk ilye­neket, amikor gyerekekkel beszélgetnek. Ez a gyerekesség nem gyerekség. Rosszul értei- mézett szellemi „leereszkedés“. Talán attól fél­nek a „mikrofonforgatók“, hogy a kis partne­rek nem tudják követni gondolatritmusukat? Az ő írissen villanó tekintetükből inkább a csa­lódás olvasható ki: tán nem jó a füle a ripor­ter bácsinak? Meg kéne jegyezni végre: a gye­rek akkor „nyílik ki“ szellemileg-telkileg iga­zán, ha a felnőtt felemeli magához őt, s nem guggol le értelmileg. A visszhangzó mondatok mögött sejtek még valamit. Figyeljék meg: a gyerekek (még!) egyszerű, tiszta, rövid válaszokat adnak, csak a lényeget közük. A riportereket ez gyak­ran meglepi, s mivel hirtelen nert) „ugrik be“ a következő kérdés, ídönyerés céljából megis­métlik a válaszokat. Nyilván hozzászoktak ah­hoz, hogy a felnőttek hivataloskodóan körül- ményeskednek, beszélgetés helyett „nyilatkoz nak“, egy „szál“ konkrét «gondolat helyett közhelykazlat emelnek, s míg a tetejére érnek, van idő nyelvre készíteni -a következő kérdést Az üres visszhang csak kong. Ha a beszél­getőtárs gondolatai, érzelmei rezdüluek ben­nünk, kérdéseink nem gépiesen kattognak, ha­nem élőn és természetesen. Természetesen. Költői Adám BELSŐ VISSZHANGOKKAL Nem hiszem, hogy van tévé­néző, aki ne tudna kapásból több olyan műsort fölidézni az elmúlt két évtizedből, amelyről napot, napokat beszéltünk, cse­vegtünk, vitáztunk — családi körben, utcán, munkahelyen, mindenütt, Vannak mostanság is ilyen műsorok, de már nem hoznak különösebben lázba, amiben természetesen közreját­szik az is, hogy rutinos tévéné­zők lettünk, és egy újszülöttnek Is már csak annyira új a kép­ernyő, amennyire új egy szek­rény, ágy, pohár vagy bármi más a környezetében. Ma már legtöbbször néhány szóval el­intézzük a tegnap esti műsort, a krimi is csak addig jelent izgalmat, ha egyáltalán jelent, ameddig nézzük, másnapra be­szédtéma se marad belőle. Ügy- ahogy még a sorozatok tartják magukat — persze, hol van már az az izgalom, amelyet a Vihar- lovag, az Ivanhoe, a Robin Hood, a Menekülés a pokolból, a Hosszú, forró nyár és más népszerű, képernyőhöz ragasz­tó, de sokszor giccses, felszí­nes sorozatok váltottak ki. Ko­molyabban és kritikusabban nézzük ma már a tévét — né­zünk a tévére, amely időköz­ben ugyancsak változott, ko­molyodott, fejlődött, és a lehe­tőségek fokozatos bővülésével mind több szerepet vállalt és vállal magára. Jelentős vállalkozás volt az a műsor is, melyet az idén ta­vasszal láthattunk hetenként, előbb a csehszlovák, majd a magyar televízió képernyőjén. A második világháborút mutat­ta be — valóságában. A máso­dik világháborút húsz 50 per­ces részben, úgy, ahogy eddig még nem láttuk. Bizonyára más szemmel nézték azok, akik sze­mélyesen élték át a borzalma­kat, mással az ifjabb nemzedé­kek, más-más gondolatok­kal, érzelmek­kel is. Nem beszél­tünk sokat er­ről a sorozat­ról, sem köz ben, sem az egész levetítése után. Hangos, szélesebb kör­ben érzékelhető visszhangot nem váltott ki. Belső visszhan­gokat annál in­kább, bizonyá­ra mindenki­ben. De hát mit is tehettünk volna hozzá eh­hez a sorozat­hoz?! És magá­hoz a háború­hoz? Legföljebb a régi jelszót idézhettük vol­na: soha többé! — bor 1980. VIII. 10. « ÚJ SZÚ Ka meraközeiben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom