Új Szó - Vasárnap, 1980. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1980-08-10 / 32. szám
% ALKALMATLANOK ALKALMASSAGIPROBAJA REPUBLIKÁNUS KONVENCIÓ UTÁN — DEMOKRATA KONVENCIÓ ELŐTT * i Félidejéhez érkezett az amerikai elnökválaszt isi küzdelem, lezajlottak a szövetségi államokban az elő választások, s a Fehér Ház-i bársonyszék után áhítozó republikánusok múlt havi kongresszusukon, amint az várható volt, Ronald Reagant választották a párt elnökjelöltjévé. Ellenfelei sorra visszaléptek, s szeren cséjére Ford elnök, aki egyetlen igazi riválisa lehetett volna, nem indult, s így előre tisztázott ügy volt. Ugyanakkor a kormányzó demokrata párton belül éles belharcok dúltak, hiszen a Carter mögött szinte behozhatatlannak tűnő hátránnyal lemaradt Kennedy úgy döntött, hogy nem áll át Carter pártjára. Egy szerűen nevetségesnek tartotta az elnök támogatását, akinek enyhén szólva mindig is megkérdőjelezte elnöki rátermettségét. Az augusztus 11-én kezdődő demokrata elnökjelöiő konvención nyílt csatira van kilátás. (Legalábbis lapzártáig nem érkezett jelentés arról, hogy Kennedy visszalépett volna). S az esélyesek után feltétlenül szólni kell a függetlenként induló Andersonról, aki ugyan önálló jelöltként teljesen esélytelen, de döntő lehet, hogy melyik jelölt pártjára áll át. A csata kezdete Carter, mint elnök, helyzeti előnyből indult, s kéz detben sokat javított addig vészesen csökkenő nép szerűségén azzal, hogy az afgán ügy kapcsán „erős elnökként“ lépett fel. Hamar kiderült azonban, hogy meghirdetett szovjetellenes doktrínája nem vált be: a Szovjetuniót nem lehetett megzsarolni, a SALT-II. ratifikálásának elhalasztását épp pártonbelü'.i ellen felei kezdték leginkább bírálni, s gabonaembargóját , a farmerektől kezdve neves közgazdászok is esztelen lépésnek minősítették. Majd következett az iráni túszmentő kudarc, s az akció másnapján megtartott előválasztáson vesztett is Kennedy ellen, s hogy végülis összesítve 1916 küldöttet szerzett Kennedy 1211 delegátusával szemben, azt kora tavaszi fölényes győzelmeinek köszönhette. Reagan „bakija" A júliusi detroiti republikánus elnökjelölő gyűlés formálisan is jóváhagyta Reagan jelölését. Gyakor latilag ő volt az egyetlen pályázó, hiszen az elnök jelölő konvención részt vett 1991 küldött közül 1461 et előválasztások során már elkötelezett maga mel lett. Ezt a biztos fölényt előszeretettel magyarázta azzal, hogy lám, az ő pártját nem forgácsolták szét belső személyi ellentétek, nem úgy, mint Carterék táborát. De Detroitban csorba esett ezen a demonstrált egyhangúságon, s Reagan elszenvedte idei első nyíl vános kudarcát. Egyetlen nyitott kérdés várt eldön tésre: kit választ alelnökjelöltjének. Reagan Fordot szemelte ki, de a volt elnök nem vo't hajlandó a másodhegedűs szerepét eljátszani. S ha mégis, feltételként szabta, hogy döntő beleszólása legyen a kormány lépéseibe. Tény, hogy a Reagan—Ford páro; nagyobb esélyekkel rajtolt volna, mint a helyette induló Reagan—Bush kettős. Reagannak nyilván nem maradt más választása, minthogy az utolsó pillan.il ban végső lehetőségként felkérést ; a már szórakozó Busht. A republikánus kongresszuson elfog idolt program bővelkedik hidegháborús, szovjetellen ;s szólamokban, gyorsabb fegyverkezést sürget, s mintegy húsz százalékkal kívánja megtoldani a jelenlegi, horrioi- lis 167 milliárdos katonai kiadásokat. Az amerikai közvélemény és a sajtó túlnyomó ró sze két alapmotívumot emelt ki a detroiti jelölő gyűlésről. Egyrészt a felszólalók beszédei félreért hetetlenül jelezték, hogy a párt választási taktikája a jelenlegi vezetés gazdasági és külpolitikai tévedéseinek bírálatára épül. Ezt leghatározottabban Ford fejezte ki: Carternek mennie kell. Másrészt kétségbe vonják Reagan személyi képességeit, s nevetséges Célegyenesben a demokraták szamara és a republikánusok elefántja IAz International Herald Tribune karikatúrája) nek tartották a régi szép időkre hivatkozni az alom korszakban. A demokraták készülődése Carter elnök szűkebb hazájában, Georgia álla .ib.m készü't a hétfői New York-i elnökjelölő konven ióra. Carter még tetemes előnyének tudatában sem lehel teljesen biztos győzelmében. Felettébb ria;zlóak ugyanis a legfrissebb közzétett gazdasági mutatók, s nem lehetetlen, hogy a hazai gazdasági nehézségek jelentik a legéletveszélyesebb banánhéjat az elnök s mamára. A 20 százalékos érték felé ívelő infláció | íme'y a hatvanas évek elején még csak 2,3 százalékos, a hetvenes évek derekán 7 százalékos volt) soha nem látott munkanélküliséggel párosult. Habár Car ter kezdetben sikeres lépéseket tett a munkanélkü.i- ség visszaszorítására (míg 1977-ben 7 százalékos volt, 1978-ban már 6 százalékra leszorította, sőt tavaly 5,8 százalékra csökkent a munkanélküliek sz„ ma). Viszont most, az év közepén már minden ko rábbi értéket meghaladva 7,8 százalékos, s becslések szerint az elnökválasztás időpontjára elérheti a 1) százalékot is. Carter kétségtelenül nehéz helyzetben van. Négy éve, amikor a Watergate-botrány után „tiszta vizet kívánt önteni a pohárba“, hittek neki, azóta viszonl eljátszotta a szavazók bizalmát. Nem az elnök személye a fontos Moszkvában kétségtelenül figyelemmel kísérik az amerikai elnökválasztás fejleményeit. Az Izvesztyija a következőképpen fejezte ki a Szovjetunió álláspontját ezzel kapcsolatban: „A Szovjetuniónak, amely a nemzetközi élet egyik fő résztvevője az interkonli nentális rakéták láthatatlan pályái által átszőtt Földünkön, komoly és felelős partnerre van szüksége az Egyesült Államok elnökének személyében, aki se gítene felkutatni a ma és a holnap szilárd békéjé hoz vezető reális utakat, nem pedig a tegnap vissza téréséről álmodna. Nem az a fontos, hogy mi lesz a neve az új elnöknek, hanem az, hogy ésszerű és kiegyensúlyozott legyen a dolgok m ;g';özjlíté nYmn." S ez a lényeg. A kommunisták álláspontja Szándékosan nem ejtettünk eddig szót a kommu nista pártról. Tudatosan tettük ezt, hiszen az előb biek mindegyike jóformán egy kategóriába, a nagytőke érdekeit védők csoportjába tartozik, s ezért nem lényegi kérdés, hogy Carter, Reagan, avagy valaki más. Maga Gus Hall, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkára, a párt elnökjelölíje fejezte ki a legtalálóbban, hogy akár Carter, akár Reagan lesz az elnök, bármelyikük elnöksége újabb nemzeti katasztrófát jelent. A kommunisták választási programja hangsúlyozza, hogy nem hangzatos ígéretekre van szükség, hanem lényegi változásokra. Egyedül a kommunisták választási stratégiája épül arra az ésszerű alternatívára, hogy a hadikiadások csökkentésével milliók szabadulnának fel közjóléti programok megvalósítására, mert ez az egyedüli módja a társadalmi egyentlőtlenségek fokozatos fel sz ímolásának. Tény, hogy rendkívül nehéz körülmények közöli lolytatják választási küzdelmüket az amzrikai kommunisták. Amint azt Gus Hall elnökjelö't igen tárgyilagosan leszögezte, nincsenek illúzióik, hiszen a törvényhozásban egyetlen munkásszárm ízású szén i tor vagy képviselő sem foglal helyet, de az idő két ségtelenül nekik dolgozik. P. VONYIK ERZSÉBET A NÍLUS-VITA 1980. vili in H a évezredekkel ezelőtt is létezett volna napisajtó —, a Nílus, illetve a Nílus-vidék éppen olyan gyakran szerepelt volna a vezércikkekben, a konfliktusokról, tárgyalásokról tudósító hasábokon, mint manapság. A Föld leghosszabb foíyójáért már akkor megindult a harc, amikor a gigantikus vízhálózat bonyolult érrendszerét még nem is ismerték. De már elfogadták a szent folyam ajándékát: Egyiptomot régóta a Nílus ajándékának nevezik, mert a folyó áradó, és öntözésre felhasználható vize termővé teszi azt a keskeny csíkot a sivatagban. Itt indult virágzásnak a faraonikus Egyiptom, s a folyam völgyében vélték megtalálni a kontinens belsejébe vezető utakat a mindenkori hódítók. A Nílus vize összekötötte az ott élő törzsek, népek, államalakulatok sorsát. A víz elosztását már az ősidőkben bonyolult egyezmények szabályozták —, nem élhet meg ezek nélkül a modern kor sem. A vízfelhasználásban ez- időszerint kilenc ország érdekelt, ám csak egyetlen egy — Egyiptom — rendelkezik olyan eszközökkel — gátakkal, erőművekkel —, amelyek lehetőséget is nyújtanak arra, hogy az ország elég nagy mennyiségű vizet vegyen igénybe. 1897-ben kötötték a modern kor első olyan fontos egyezményét, amely lényegében azt deklarálta, hogy a Nílus — afrikai folyó. A dokumentum ugyanis megtiltotta Egyiptomnak, hogy a Nílus-vizet Egyiptom ázsiai tartómé nyaiban, a Sínai-félszigeten is telhasználja. A megállapodás ugyan kompromisszum eredményeként jött létre —, de ez nem csupán akkori politikai erőviszonyokat fejezett ki, hanem iózan megfontolásokat, tiszteletet parancsoló érdekeket is. Éppen ezért keltett széles körű megütközést az a terve, amely a közeljövőben a Nílus-víz egy részét átirányítja a Sinai félszigetre. Szadat ugyanis bejelentette: nyugati tőke beCSATORNÁK a csatorna alatt vonásával rövidesen nagyszabású csatornaépítkezés kezdődik. A csatornák Heluan térségében „csapolják le“ a Nílust, s Szuez városának tájéká i érik el a Szuezi-csatornaövezetet. Ott a Nílus-víz egy „alagútpáron“ folyik át a Sinai félszigetre. A többszáz millió dolláros vállalkozásra Kairó versenytárgyalásokat írt ki; s egyes — nem lehetetlen, hogy célzatos — hírek szerint máris esőstől jönnek a jelentkezők. A Nílus-menti államok ugyan nem vitatják, hogy Egyiptomnak gigászi problémákkal kell megküzdenie, ha élelmezni akarja katasztrófális sebességgel szaparodó népét. Ám Egyiptom sem vitathatja, hogy a többi Nílus-or- szágnak is joga van ehhez. Tehát Etiópiának, Szudánnak, Ugandának, Kenyának és a többi érintetteknek. Egyiptom már eddig is bőven kimerítette azi a vízkvótát, amelynek igénybevételéi nemzetközi szerződések szabályczzák — most a máséhoz akar hozzányúlni. Nemcsak hozzányúlni: adakozni is akar a többi Nílus-menti ország kincséből. Kairó ugyanis a Nílus vizével is szorosabbra kívánja vonni az egyiptomi — izraeli együttműködést, s már Tel Avivnak is ígért a vízből a Negev sivatag öntözésére. Ez a sajátos nagyvonalúság egyébként is ingerli az érintett afrikai államokat, amelyeket csak még inkább sértenek Egyiptom sajátos hatalmi gesztusai. Egyiptom ugyanis a döntések előtt még azt sem tartotta fontosnak, hogy konzultáljon az érintettekkel. Etiópia lépett fel a leghatározottabban a kairói tervek ellen: körlevélben tájékoztatta a kontinens államait és az Afrikai Egységszervezet segítségét kérte a vízhez fűződő elemi érdekeinek védelméhez. Egyiptom, mintha csak erre várt volna: egymás után hangzottak el Etiópia címére a harcias fenyegetések — Szadat még fegyveres erő alkalmazását is kilátásba helyezte, ha Etiópia „gátolni próbálná“ Egyiptomot tervei végrehajtásában. Az elnök pár nap alatt háromszor hozta szóba a csa- lornázás ügyét. A szuezi víziút újra- msgn,itásának évfordulóján azt mondta: „Minden eshetőségre fel kell készülnünk. Adott esetben elkerülhetet lenné válik a fegyveres erő használata, ha Etiópia bármi módon megakadályoz bennünket a Nílus vizére támasztott igényeink érvényesítésében.“ A Nílus vízviszonyainak ismerői tudják: ilyesfajta lehetőségekkel Etiópia nem'gen rendelkezik. Igaz, etióp területen húzódik végig a Kék Nílus: ám ennek vízszintje rendkívül váltakozó, a vízkészlet elpárolog a sivatagos földeken, a lapályos ingoványos mocsárvidéken. Ha a folyó nem egyesülne néhány mellékfolyóval, még ahhoz sem lenne elég a vízkészlete, hogy az év minden szakában elérjen a Fehér Nílushoz, amellyel a szudáni fővárosnál egyesül. Itt, Khartumnál már igazi folyam a Nílus — ám a vízkészletre szüksége is van ahhoz, hogy áttörjön a Nubiai sivatagon, s a Szahara keleti fertályain és elérje a Földközi-tengert. A Föld egyik leghosszabb folyójának vízhozama Kairónál csak 2500 köbméter másodpercenként: alig több, mint a Duná't Bratislava térségében. A 2,8 millió négyzetkilométeres — tehát rendkívül szerény kiterjedésű — vízgyűjtő terület „termését“ jórészi így is Egyiptom használja fel: Asszuánnál két nagy gáttal rendelkezik, a hatalmas kiterjedésű mesterséges Nílus- tenger, a Nasszer-tó vizének zömét is Egyiptom hasznosítja. Egyiptom most még nagyobb készletekre pórbál jogot formálni. Számos összetevője van ennek: bizonyára nem hiányoznak a tisztán politikai megfontolások sem, olyasfélék, mint például, a szocialista orientációjú Etiópia „meg- fenyítése“ és a tőke elforduló Szudán „megleckéztetése“. Etiópia gondjai és aggodalmai leg- alába ennyire rúlyosak. A Mengisztu- kormány is nagyszabású mezőgazda- ságfeljesztési programmal kívánja felszámolni az éhínséget: ez pedig megköveteli az öntözés fejlesztését. Etiópia most érkezett el arra a pontra, ahol már képes is valamit hasznosítani az eddig csak mocsarat és lápvirágot termő Nílus-vízből. Mengisztu főként szovjet segítséggel akar gátrendszert építeni a Kék-Níluson és az ország más folyóin. Etiópia olyan gátrendszer kiépítésére készül, amely jelentőségében, teljesítményében eléri az Asszuáni gátat! Az építkezés és a csatornázás megkétszerezhetné a kávétermő területet: a kávé Etiópia fő exportcikke. A gyümölcstermesztés és az olajmagvak termesztése is felgyorsulhatna, szintúgy fejlőd .snek indulna az állattenyésztés is. A „nemzeti forradalmi fejlesztési kampány“ során az ország elsősorban a vízkészletre kíván támaszkodni: érthető, ha az Adisz-Abeba-i vezetés nyugtalankodik minden cseppért, amit Egyiptom a „normán felül“ kiemel a Nílusból. A kairói tervek felingerelték Szudánt is: ez az ország is hatalmas gátrendszer kiépítésével akart az eddiginél többet igénybevenni a Nílus-vizéből, hogy megteremtse a szükséges élelmiszerbázist. Ám a fő ellentét manapság Egyiptom és a távolabbi Nílus-szomszéd Etiópia közt núzódik. A harcias kairói hang nemet ismerve az afrikai megfigyelők ben — lehet, hogy indokolatlanul — sajátos gyanú támad. A nyilatkozatok ban nem kevesen egy újabb Etióp-ellenes katonai fellépés nyitányát látják — s talán éppen erre — vagy erre is — akarnak ürügyet kreálni a Szuezi- csatorna alatti csatorna terveinek kovácsai? KRAJCZÁR IMRE (Népszava)
