Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-05-04 / 18. szám
S enkit se tévesszenek meg a jelmezek: az alábbiak sőrém nem a nyomorról fogunk beszélni. Nem a nyomorról mint szociális jelenségről. Az érdeklődő itt plebejus medalionokat lát, de ezek nem azért születtek meg, hogy a szegények nehéz sorsát hirdessék, azt, hogy az egzisztencia vékony cérnaszálán, élet és halál között lebegtek. Végül is — ez ma már nem is teljes igazság. Korszakunk ezekbe az eldugott hegy-völgyekbe is benyomult, s nem engedi meg, hogy az ember a végső, a létpusztító nyomor állapotába ikerüljön. Minden ilyen magányos csodabogárnak van már annyi nyugdíja, amennyi létminimumnak elegendő. Mi az hát, amit hirdetnek? Oj és ősrégi dolgokat. Higgadtan és bölcsen, de makacsul és mintegy da- oosan is, csöndben a civilizált társadalom bálványaival és képzeleteivel, igazságaival és babonáival vitázva. Az ember szabadságának benső, vagyis igazi kiterjedéseiről. Ne és az ősrégi dolgok? Lényegük az, amit ez a civilizáció minimum kétezer esztendeje tud, de amiről minduntalan megfeledkezik: hogy az ember nem lefelé, hanem fölfelé törekedve szokta magát bemocslkolni, hogy — a szólást idézve — nem gyalázat a szegénység, s hogy a tisztesség és a tisztaság máshol és más körülmények között szokta az embert Jaképnél hagyni. A szegénységnek erről a dimenziójáról van szó, erre használták föl itt az expresszív jelmezeket, nem másra. A mélybe hatolásra, az idő és a társadalmi időváltozások fölé való föllebbenésre. Az ősrégi tanulságok itt változatlan erővel törnek föl és fortyognak. Mintha nem is közel kétezer esztendeje volna már érvényes az Igazság, amelyikre ez a civilizáció is emlékeztet bennünket, az, hogy az igazi emberi értékek ügyében a kis bethániai ringyó fényesebben helytáll, mint a tudós, fényes íaai. V. 4. főpapok, akiknek szárnyát a vagyon s a hatalom súllyá elnehezíti. Miiről szólnak hát ezek a képek? Arról, hogy más mély értékekhez hasonló módon ez a szabadság sem mérhető egyéb mércével, csakis azzal az abszolút kritériummal, hogy az élet a halállal szomszédos, s a háláiba tűnik át. Épp emiatt itt teljesedik be szóról szóra, amit a költő mondott: ,,ze zrazu- jeme bez milosti / prítomnost vaudé tam, kde prosti / neobstojíme pfed smrtí“ — azaz: „mert eláruljuk könyörtelenül / a jelent mindig ott, hol nem egyszerű lélekkel / állunk meg a halál előtt“. Ilyen az életük azoknak, akik nem váltak árulókká. Azoké, akik egyszerű lélekkel álltak meg a halál előtt, mert nem loholtak egész életükben, lélekben kissé meggörnyedve, mellékes dolgok után. Persze, hogy féltek a háláitól, és nem kívánták, hiszen ez a félelem az élet tartozéka, s Ők az élet egyszerű gyermeked, hordozói és megsokszorozői voltaik, de a választás pillanataiban, álnak útkereszteződések előtt, amikor az ember dönteni kény télén, mégpedig akkor is, ha döntése értékét odakínált életének ára egyenlíti ki — ilyen esetekben is, illetve éppen ilyenekben tudtak szabadon és pontosain a törvény parancsa szerint dönteni. Tehát nyers, sodró erejű balladákat találunk itt a szabadságról, amellyel az ember dönt a saját és mások sorsa felől. Benső nagyságáról, beláthatatlan mélységeiről, szemben a külső formákkal, amelyek oly gyakran megtévesztik korunk emberét. Ezt az egész anyagot két történet uralja. Az egyik egy férfi és egy nő históriája, a másik pedig egy magányos asszonyé, aki megküzdött a halállal, és föléje kerekedett. Mindkét történetben annyi benső szabadság lobog, hogy az emberben nosztal giát, s már-már irigységet ébresztenek. Mindkét sorsot a háború pecsételte meg. Hogy is lehetett volna mádként? A férj elesett a fronton, ifjú hitvese a két kislánnyal magára maradt. A munka a köves-isziklás hegyi szántóföldeken egy férfit is kemény próbára tesz, így nem csoda, ha az asszony tüdőbajt kapott. Negyven évvel ezelőtt, amikor ezt a kórt még a balsors fenyegető ujjának tekintették, s az ember tehetetlenül állt vele szemben. Az asszony elképesztő megoldást választott: hogy az iszonyú betegség e'l ne érje a kicsinyeit a házból az istállóba költözött, s magányosan, pusztán a háziállatok leheletétől melengetve addig birkózott a halállal, amíg le nem gyűrte. Anyai szeretetből és anyai féltésből addig lakott az istállóban, hogy az istálló vált rendes otthonává. Ott maradt később is, amikor többé nem lett volna rá szüksége. Ott maradt, ahogyan az uralkodó is ott marad a meghódított országban. Negyven évet élt le azon a helyen. Elképesztő, mit meg nem tud tenni az ember, ha megőrzi a szabad elhatározás képességét, s elfogadja a legsúlyosabb feltételeket olyan dolgokért, amelyek méltók arra, hogy értük a föltételek súllyá alatt görnyedezzen. Bizony mondom, annyi a fenség, a szabadság és a halált megvető erő abban az istállóban, abban a düledező viskóban, amennyi egy palotának is becsületére tudna válni. A férfi az első világháborúból tartott hazafelé, fél lábbal, tetvesen és rongyosan. Félt volna, hogy Hlyen állapotában lepje meg otthon a feleségét. A falu szélén lekecmergett a szekérről, s a fuvarostól üzent az asszonynak. „Amikor megláttam, hogy közeleg, úgy éreztem, hogy erős és szép, mint valami istennő. Nem mertem átlépni a házad küszöbét, Kornelka, mert egy fiatalasszonynak a négy év nagy idő ám, aztán meg ... így, ahogy vagyok, nem is biztos, hogy elfogadtál volna. 0 pedig először két tenyerébe temette az orcáját, biztosan nehéz volt kibírnia, amit látott, de azután csöndes hangon így válaszolt: Hogyan is tudnálak nem elfogadni téged, Martin, hiszen te vagy a férjem... Így aztán elindultunk.“ így számolt be a sorsáról Martin Dufka. Megint egy háborútól megjegyzett sons. Hogy is lehetne másként a századunkban! Előbb a feleség dolga, szabad választásáé, ahogyan arcát eltakarva, hogy megnyomorított férjét ne kelljen látnia, így szólt, mindenek ellenére, halk, a modern embert lefegyverző szilárdsággal: Hogyan is tudnálak nem elfogadni téged, hiszen te vagy a férjem ... B ocsássák meg nekem, ha úgy látom, hogy az idézett egyszerű asszonynak ebben a döntésében több szabadság és erő rejlik, mint korunk emberének szabados nemi felfogásában, amely büszkén nevezi magát forradalomnak. Ha jelenlegi szempontjaink szerint vizsgáljuk az esetet, nos, ölelésre aligha vágyott az a nő, hisz el kellett takarnia a szemét, hogy ne lássa a férfit, akinek mégis, abban az állapotában is azt mondta: hiszen te vagy a férjem. Ez az ötven évvel ezelőtt hozott döntése szabaddá avatta és sudárrá magasította ezt az asz- szonyt, s méltóvá tette airra, hogy egyszerű lélekkel álljon a halál ölé. S mikor a túlsó partra ért, emléke úgy fogságában tartotta a férfit, hogy őt, a magára maradottat szépséges balladára, a cselekedet balladájára ösztönözte: az asszony sírba tétele után nem vett magához eleséget, ágynak dőlt, s kisded dalokat szerzett a párjáról, oly egyszerűeket, keresetleneket és szépeket, amilyen a háza fedelét támasztó mestergerenda. Olyanok ezek a históriák, mint egy-egy pohár tiszta víz, s mélyről valók, annak a forrásnak a mélyéből, amely ott található, abban az emberben, amelyik még nem vesztette el az arcát, mert szabadon a nehezebb sorsot választotta magának. Életmódja vitte erre az elhatározásra, életmódjának szeretete és az, hogy közei volt a földhöz, amelyen járt. Jutálma az a megrendítő erő, amellyel a létbe kapaszkodik s hailállail dacol, olyannyira, hogy a hálál szinte levett föveggel tér ki az útjáből. Egyszerű életisorsok bűvös méltósága, gyönge életsor- soik legyőzhetetlen ereje. Még a halál is kitér az utatokböl, mert természetes állapototokban nem adtok neki többet a lelketekből, csak annyit, amennyi jár neki, s ha végre eljön, nyugodtan fogadjátok, mintha csák az utolsó látogatótok volna. Lévén hogy nincs már semmitek, mivel megkínáljátok, hát testeteket adjátok neki, mint ostyát, s a halál, aki annak örül, ha félelmet, görcsöt és iszonyatot támaszthat, megszégyenülten és némán kullog el véletek, váratlanul úgy megjuhászkodva, mintha az élet egy része, tagja volna ő maga is. KONCSOL LASZLÖ fordítása MELÓIT EUNDÖL A GYWI - UANDORIITRA pillantás gägyor József műhelyébe Az utóbbi két évben sok gyéreik és bizonyára sok szüló ismerte meg Gágyor József nevét. De ha a nevét nem is, a gyermekkorunkat idéző versikéket, amelyeket összegyűjtött, s amelyek könyvalakban is napvilágot láttak, .minden bizonynyal sokan megkedvelték, megtanulták ... A Szói a rigó kiskorában több ezer példányban jelent meg, és elfogyott. Min dolgozik most a szenvedélyes gyűjtő? Erre és más kérdésekre kaptam választ, amikor fölkerestem Gágyor József pedagógust, a Tallósl (To- máSikovo) kisegítő iskola igazgatóját. „Otthon van. Biztos’ dolgozik“ — tájékoztatott a kastély kapujában egyik kollégája. Valóban otthon találtam, és dolgozott... Szobájának asztalán, fiókokba. Skatulyáikba préselve papírszeletek ezrei. Lelkesedéssel beszélt munkájáról. — Tallós nyelvjárási szótárán dolgozom. De hogy ezt elkészíthessem, meg 'kell ismernem a szőrengeteg történetét, tehát előbb meg kell írnom Tallós nyelvjárásának monográfiáját. Tízéves munkámat látod itt az asztalon, s bizony nem tudom, mikor érek a végére. De egy esztendőre még biztosan szükségem lesz. Beszéd köbben nyelvi szótárakat, más területről megjelent, nyelvjárásokkal foglalkozó munkákat emel le a polcokról, az irigylésre méltó gazdag könyvgyűjteményéből. Ezután más „vizekre evezünk“. Vaskos kéziratcsomót tesz elém, olyan szempontok szerint elrendezve, hogy azonnal könyvvé lényegülhetne — nyomdai közreműködéssel természetesen. A címtől a tartalomjegyzékig minden pontosan el van készítve. Emlékverseket tartalmaz a kézirat. Olyan témakör, amely az első hallásra keveset mond és értéktelennek tűnik. De szerzőjének alapos ismertetése, odafigyelésre érdemes meglátásai alapján — amelyeket a kötetet bevezető terjedelmes tanulmányban is olvashatunk — már másképp nyilatkozunk. A 400 oldalas gondos munka tehát kiadásra vár. írjuk ide hát a. címet is: Mit mond a nefelejcs. — Türelmetlenül várom az énekes és nem énekes játékok, mondókák könyvalakban történő teljes kiadását. Azt az anyagot, amelyből ízelítőt adott a Szól a rigó kiskorában gyűjtemény. De ez a várakozás azért csak munkával telik el. Ez év végére ígérték a megjelenését. .. Kétkötetes lesz, s a címe: Megy a gyűrű vándorútra. Valóban élményszámba megy Gágyor Józseffel mindarról beszélgetni, ami foglalkoztatja, amin dolgozik. Elfoglalt ember, aki nagyon hasznos munkát végez. Több éve a CSEMADOK 205 tagot számláló helyi szervezetének is az elnöke. Ezen a téren is meghatározó szerepe van környezetére. Húsz éve tanít, ennek jelentősebb részét Tallóson. S ami a legjobban jellemzi öt, az a munka. FODOR RUDOLF LŰRINCZ GYULA rajza a SZLOVÁK NEMZETI FELKELÉS című sorozatból
