Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-08 / 23. szám
!•••••••••••••# t» VI TASSUK MEG! A néhány héttel korábban közölt, „Andrea és Anita“ cfmű történettel kapcsolatosan sok levelet kapunk olvasóinktól. Mindegyiket köszönjük, mert részletesen, elemezve, tanácsokat, útmutatást adva írnak olvasóink a problémákról. Nem áll azonban módunkban mindegyiket teljes terjedelmében közölni, ezért csak idézünk a beküldött levelekből. Egyben jelezzük: a hónap végén a vitát lezárjuk. Nem ok nélkül Írja a történet írója: „...a két lány szíve tele van marcangoló, kínzó önváddal“. Ez érthető is a történtek után, de önként adódik a kérdés: Meddig lehet ezt bírni? Ha 'tehát igaz testvérekként szeretik egymást, meg kell találniuk a megoldást. Különben szó sincs az említett testvéri szeretetről. Svinger József IX. oszt. Csákányháza (Cakany) Rokonszenves mind a két lány, amíg egymással verseng a tanulásban, de Anita tettét nem helyeslem. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ne tudná: a testvére miatta szenved. Neki is le kellett volna mondani a tanulásról. Azután a dolgozók középiskolájában mindketten tanulhattak volna. Király Attila VI. oszt. Zétény (Zafín) A történet tanulsága: ügyelni kell arra, hogy szavaink és tetteink között ne legyen különbség. Egymást és édesanyjukat vezették félre, amikor mindketten ezt mondták: „Megyünk mi Is a gyárba dolgozni“. Elsősorban Anita volt az, aki vétett. Most neki kötelessége felajánlani a megoldást: „Segítek neked, Andrea, hogy te is tanulhass“. Kertész Lídia csapatvezető Csallóközcsütörtök (Stvrtok na 0.) Tessék csak 'megállapítani, hogy nálunk a közepes (vagyis az átlagos) kereset nem is kevés. Ha hozzászámítjuk a gyermekgondozási pótlékot, az ösztöndíjat, rájövünk, hogy Andrea és Anita problémája mondvacsinált. Lőrincz Katalin VII/A Zseliz (Zeliezovce) Véleményem szerint Andrea tette hősi, bár semmiképpen sem hasonlítható az igazi hősök tettéhez. Dózsa Györgyéhez pedig sehogy sem. Andrea helyzetében más megoldást választottam volna. A legteljesebb őszinteséget. Plónicky Ilona IX/B Szolnocska (Solniöka) Andrea nem hős. Ha hősként viselkedett volna, most mind a hárman boldogok lennének. Anita viselkedése sem tetszik nekem, mert álnok módon úgy tesz, mintha nem Is tudna Andrea lemondásáról. Szóval, így élni nem lehet. A megoldást mások már megírták, nem ismétlem, de ajánlom: fogadják el a jó 'tanácsot. Szőllős Csilla V/A Rozsnyó (Roifiava) Logikátlan volt Andrea tette, hogy nem ment el a felvételi vizsgára. Ha nem sikerül? Megtörténhetett volna. És ha síke-' rül? Legalább ösztönzést kapott volna a megoldás megkeresésére, hiszen a mi, szocialista társadalmunkban nincs veszve annak az ügye, aki tud és akar tanulni. Molnár Rózsa III. gimn. • Zseliz (Zeliezovce) Keveset írt a történet írója a lányok édesanyjáról. Ugyanis, hihetetlen, hogy édesanyjuk észre nem vette volna a problémát. Az anyai szeretet és gondoskodás pedig már régen megoldotta volna, hiszen az édesanyák az Igazi hősök. Zemkó Róbert VI/A Érsekújvár (Nővé Zámky) A mi Anikónk Ha a nagymagyari (Zlaté Klasy) alapiskolában a pionírok, vagy a szikrák körében valaki megemlíti ezt a nevet: Anikó, mindegyik tudja, hogy kiről van szó. Dávid Anikó, a VIII/B osztály tanulója, a csapattanács tagja nem ok nélkül közismert és közkedvelt az iskolában. Kitüntetett tanuló, de csöppet sem büszke, szívesen segít osztálytársainak. Rajának faliújságfelelőse. Harmadik éve szikravezető. Rendszerint másodikosokkal foglalkozik, ö készíti fel a szikrákat a pionír- fogadalomra. A reábízott csoport, a Cslllagocska tagjai szívesen szótfogadnak neki, mert érdekes módon foglalkozik velük. Együtt játszik a szikrákkal, megtanítja őket a bábok készítésére. Az évfordulókra, az ünnepségekre készülve rendszerint ajándékokat Is készítenek a szülők, a pedagógusok, a pionírcsapat védnökei számára. Szijártó Mónika A szerző felvétele TORNÁSZAINK Hollandy László VIII/A Fülek (Fifakovo) A Nemzetközi Pionír ki kötő Párkány (Stúrovo) mellett, a Dunakanyar egyik, legszebb részén, Kovácspatakun (Kováén- vo) a legszebb ttdülőház a Nemzetközi Pionírkikötő. Hat éve szolgálja a pionírokat. A Központi Pionírtanács itt szokta megrendezni a pionírkorú tisztségviselők számira a tanfolyamokat, a találkozókat. Bizonyos értelemben tehát a pionírmozgalom kikötője is ez az üdülőhöz. haj. Súlyemelők A nagymegyeri (CalovoJ alapiskolában egy éve rendszeresen gyakorolnak a súlyemelő pionírok. Edzőjük Buzgó Lajos elvtárs, aki minden [tapasztalatát átadja nekik. Kedvelt sza- vajárása szerint: „A gyerekeiknek, akik most lépnek porondra“. Egyébként hét napból hat napot edzenek hetente, mert hiszen jelmondatuk: csak a rendszeres és lelkiismeretes gyakorlásnak lehet sikere. Be is bizonyosodott ez, amikor Ögyallán (Hurba- novo} megrendezték a súlyemelők kerületi bajnokságát. Árvái József IX/B osztályos tanuló a 48 ikgos súlycsoportban a dobogó legmagasabb fokára lépett. Teljesítménye 110 kg volt, ebből 62,5 kg-ot lökött, 47,5 kg-ot a dobogón szakított. Aranyérmet kapott. Szabó Ferenc VIII/C osztályos tanulót a 60 ikg- os súlycsoportba sorsolták. Dobogóra Jutott 6 Is. Teljesítményé 80 kg-os lökés, 62,5 kg-os szakítás volt. Tizenöt évesen bronzérmet nyert. Árvái Józzet aranyérmei Nem elbizakodot'tak? Aligha, hiszen köztudott, hogy városunkban él Pa- tasi Oszkár a csehszlovák súlyemelő bajnok, és ők céljuknak vallják: „Olyannak lenni, mint Őszi...“ És persze azt is tudják, hogy ahhoz idő kell, meg sök-sok egyéb. Maflák Katalin Szabó Ferenc bronzérme* A Vörös Fülek Pionircsapat versenyzői, Köböl István, Lag nár Péter, Kelemen Gábor, Szabó Róbert, Mag Zoltán kilencedik osztályos tanulók a Járást honvédelmi versenyen első helyezést értek el. Dicséretet kaptak a csapattanácstól. Sztrapko Ildikó Politikai vetélkedőt rendezett a kassai (Koäice) alapis kola VIII/A osztályának rajtanácsa. A vetélkedő témája Pio- nírsz elvezetünk történelme volt. Földes Károly, Gyulai Gaál Gyula, Patrik Zsolt kiváló szereplése nyomán a vetélkedő győztese az első őrs lett. Zsóri Judit Moszkvából érkezett vendéget köszöntött ünnepi gyűlé sén a párkányi (Stúrovo) alapiskola pionírcsapatának tanácsa. Panyuskln elvtárs, akinek édesapja a város felszabadításáért vívott harcban esett el, meglátogatta édesapja sírját, mint három évvel ezelőtt tette. A pionírok tehát kedves Ismerősként köszöntötték körükben, elkísérték a hősök temetőjébe is, koszorút vittek édesapja sírjára, majd hosszan elbeszélgettek Panyus- kin elvtárssal. Molnár Olga A Csipkerózsika című mese1 játékot nagy sikerrel mutatták be a fegyvernek! (Zbrojnfky) alapiskola napközi otthonának pionírjai Drenka Gáborné tani-, tónő, a rendező vezetésével. Mind a 33 szereplő dicséretet érdemel. A közönségtől főleg Gaál Éva, Gyurgyonovics Attila, Veszprémi Beáta, Dulai Sándor, Szalai Gizella, Lipko- vics Mária kaptak sok tapsot. Kovács Gizella VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünkben Szabó Lőrinc: Vakáció előtt cfmű verséből idézünk; az idézet első sora (a nyíl irányában folytatva). 8. Kicsinyítő képző. 9. Hegység Bulgáriában (ék. f.). 10. Araszt. 12. Állóvíz. 13. Keresztül. 14. Értékes szőnméjü állat. 16. Becézett fiúnév. 18. Figyel. 19. Római egy. 20. Az einsteinium vegyjele. 22. Irka közepe. 23. Saját kezűleg. 25. Ilyen művész is van. 27. Kihívtál. FÜGGŐLEGES: 1. A kén vegyjele. 2. Valaki hangszeren játszik. 3. Rév szélei. 4. Világifjúsági Találkozó. 5. Ivadék. 8. Ásvány (ék. h.). 7. Kedvelt típus, személy. 8. Az idézet harmadik sora (a nyilak irányában folytatva). 11. Dap a francia kártyában. 15. Azonos betűk. 17. Rangfokozat. 19. Az idézet második sora (a nyíl irányában folytatva). 21. Salvador része. 24. Vissza: lyuk — népiesen. 25. I. S. U. 26. -Tar keverve. 28. A kalcium vegyjele. 29. Területegység. L. L. Beküldendő a vízszintes 1. valamint a függőleges 19., 8. számú sorok megfejtése. A májns 25-én közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „Spartakiád, sportol, Strahov, Prága, ifjúság“ — 170 megfejtés érkezett. Sorsolással könyvjutalomban részesülnek: Péter András, 8. oszt., Alsópokorágy (NIZná Pokoradz), Szabó Pál, 6. oszt., Ojbődva (Nová Bodva), Zabiga Tibor, 8. oszt., Jólész (Jovice), Csömör István, 7. oszt., Nagyölved (Veiké Lndince), Ürge András, 3. oszt., Somorja (Samorln). m •9t ••••••••••••••••••• « tan. VI. B. 18