Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-01-27 / 4. szám

VASÁRNAP 1980. január 27. A NAP kel — Kelet-Szlovákia: 7.11, nyugszik 16.23 Közép-Szlovákía- 7.19, nyugszik 16.31 Nyugat-Szlovákia: 7.27, nyugszik 16.39 órakor A HOLD kel — 12.46, nyugszik 3.05 órakor. Névnapjukon szeretettel köszöntjük ANGELIKA és BOHUS nevű kedves olvasóinkat 1875-ben született MOLY Tamás író, újságíró és for­dító ( 1930-ban született Bnhdan WARCHAL hegedi művész • 1945 ben ezen a napun szabadították fel a szovjet csapatok az AU­SCHWITZBIRKENAU kon centróciós tábort. AZ ÚJ SZÓ JOVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL Szívós küzdelem Irta: Pék Vendel, a CSKP KB munkatársa Kína területi követeléseivel világuralomra tör Jurij Gyimov cikke Közös erővel a nehéz kérdések is könnyebben megoldhatók Gazdag József írása ..hogy folytatásom legyen Szigeti László riportja Nem minden szemét szemét Gály Iván riportja szem kockacukor Stig Dagerman elbeszélése Formatervezés mikrofonnal — kamerák előtt Mészáros János írása Ur natkuzva kavarhat­tam a feketémet az egyik belvárosi káoéház- ban. Jól esett a meleg, mert a tél odakint jócs­kán kimutatta a foga fe­hérjét. Az emberek törté­neteket meséltek egy­másnak, megvitatták az előző napi jégkorong mérkőzést, a szomszédos asztalnál pedig arról be­széltek: árt-e a dohány­zás, és közben röpke fél­óra alatt elszívtak egy doboz cigarettát. Gondo­lataimba mélyedtem és egyszer csak olyan érzé­sem támadt, hogy valaki engem néz. Nem téved­tem. Panni volt az. Gyö nyörű kék szemét akkor sem vette le rólam, ami­kor elkaptam a tekinte­tét. Seprős nagy szempil­lái meg se rezdültek, csak nézett, nézett. Panni férfiak társasá­gában ült és unatkozott. Lehet, hogy rokonlélekre talált bennem, vagy meg­tetszettem neki, mert egy pillanatra se vette le ró­lam a tekintetét. Csak a szemét láttam, mert az anyukája nyilván még odahaza bekötötte az or­rát, száját, hogy ne árt­son meg neki a metsző januári szél. Felhajtotta a vastag télikabátja gal­lérját is és a kötött sap­kát a homlokára húzta. Így ült Panni az erősen fűtött kávéházban a fér­fiak között. Közöttük volt az édesapja is, akit jól ismerek. Többször mondtam neki a nyáron. miért hozza füstös kávé- házba a négyéves kis­lányt, s miért rendel neki koffein tartalmú kokakó lát? — Mit tegyek — mon­dotta —, az asszony a nyakamba akasztja, hogy PANNI vigyem sétálni, de kinek van kedve egész délelőtt a Duna partján kószálni? Főleg, ha az ember tud­ja, hogy a haverjai a ká véházban várják! Ami pe­dig a kólát illeti, hát mit itassak vele? Sört, vagy pálinkát? Na ugye...! Panni azóta törzsven­dég a kávéházban. Szívja a cigaretta- és szivarfüs­töt és issza a kokakólát. Nem nyűgös, nem sir, csak unatkozik. Nem ért a jégkoronghoz, nem tud hozzászólni a korhely­történetekhez. Békésen tűri, hogy kis tüdejét mérgezi a maró füst s ha tekintete olykor a messzeségbe réved, nyit­ván hintákra, homoko­zókra, vagy most január­ban a sárgarépaorrú hó­emberre gondol. De hát mindez messze van s már egy nagy költő is Nemecká község az elméit három és fél évtizedben a fel ismerhetetlensé- gig megváltozott. Kétezer lakosának több mint a há­romnegyede éj házban lakik. Ezenkívül művelő­dési otthon, rende­lőintézet, óvoda és bölcsőde, szolgál­tatóház és több más létesítmény épült. A község büszkesége a 300 tanuló befogadásá­ra alkalmas 13 osztályos iskola, amely az egyik legkorszerűbb ilyen létesítmény hazánkban {A CSTK felvétele) megírta: „Ki messze van az veszve van..." Az apuka haverjai itt van­nak és itt kell lennie Panninak is. Legalább a kendőt ven­nék le a szájáról, a téli­kabátját és sapkáját vet­nék le, mert melege lesz, s ha kiviszik, megfázik — tűnődtem magamban. — Ugye meleged van kicsikém? — kérdezte tőle asszonyi jóérzéssel a pincérnő. Panni sűrűn bólintott. — Vetkőztesse le ezt a gyereket! Nem látja, hogy melege van — mondta aztán az édes­apjának. — Neki mindig van valami baja. Nem hagyja élni az embert — mond­ta az apuka. Majd mér­gesen rászólt a kislány­ra: — Ha rosszalkodsz, megpofozlak... Aztán a haverokhoz fordult és folytatta a megszakadt mondatot. Néztem a Panni kék szép szemét, mely kendő felett és sapka alatt könnyezni kezdett. Aztán apukájára néztem és ar­ra gondoltam: a Panni nak ígért pofont neki kellene megkapnia... IDŐSZERŰ GONDOLATOK Az európai nemzetek létérdekei elvá­laszthatatlanul összekapcsolódnak az eny­hüléssel. Az enrópaiak már saját tapaszta­lataik alapján győződtek meg pozitív ered­ményeiről. Földrészüket már nemegyszer pusztító háború sújtotta, és ezért nem haj­landók — erről meg vagyunk győződve — egy újabb kalandot vállalni az óceánon túli politikusok akarata szerint. Aligha hi­hető, hogy Európában akadna olyan ál­lam, amely az enyhülés gyümölcseit azok elé vetné, akik el akarnák azokat taposni. A nyugati államoknak, köztük az Egyesült Államoknak ugyanolyan szükségük van az európai enyhülésre, mint a szocialista or­szágoknak és a Szovjetuniónak. Európában a közeljövőben sok konstruk- tívát tehetünk a békéért, többek között a közeledő madridi tanácskozással és a Var­sói Szerződés tagállamainak a katonai eny­hülésről folytatott konferencia összehívá­sára vonatkozó javaslatával kapcsolatban. Egyértelműen azt akarjuk, bogy megsokszo­rozzuk mindazt a pozitívumot, ami Európá­ban a kis és nagy államok kollektív törek­véseként született az évek folyamán. To­vábbra is a béke és a nemzetek közti ba­rátság politikáját valósítjuk meg. Washington mai szélsőséges állásfoglalá­sától eltérően a mi álláspontunk azon alap­szik, hogy folytatni akarjuk azokat az utób­bi években megkezdett tárgyalásokat, ame­lyeknek célja a fegyverkezési verseny meg­szüntetése. Ez természetesen a katonai kon­frontáció enyhítésére is vonatkozik. Megismétlem: tárgyalni akarunk, de csak­is becsületes, egyenjogú tárgyalást, amely során megtartják az azonos biztonság alap­elveit. Éppen ilyen tárgyalást javasoltunk a közelmúltban a középható-távolságú nuk­leáris eszközök kérdésében. Senki sem szá­molhat azzal, hogy a Szovjetunió elfogadja a NATO feltételeit, amelyek az erő pozíció­jából folytatott tárgyalásokat feltételezik. A NATO-országok mai állásfoglalása megaka­dályozza a tárgyalást erről a problémáról. A napokban mindezt hivatalosan közöltük az amerikai kormánnyal. Optimizmussal nézünk a jövőbe. Ez az optimizmusunk megalapozott. Tudatosítjuk, hogy a nemzetközi helyzet szándékos ki­élezése kifejezi az amerikai imperializmus­nak afeletti elégedetlenségét, hogy megszi­lárdultak a szocializmus pozíciói, fellendült a nemzeti felszabadító mozgalom, és meg­szilárdultak az enyhülésért és békéért har­coló erők. Tudjuk, hogy az akadályok elle­nére a nemzetek akarata utat tört a pozitív irányvonalnak, amelyet kifejezően enyhü­lésnek nevezünk. Ennek a politikának mély gyökerei vannak. Óriási erők támogatják, és minden remény megvan arra, hogy az ál­lamok közti kapcsolatokban továbbra is a fő irányvonal marad. (Leonyid Brezsnyevnek a moszkvai Pravdában megjelent interjújából) ünnisyMiK A zakatoló varrógépek között otthonosan mozog az alacsony, barnabajú asz- szony. Itt-ott megáll, né­hány szót vált a gép mö­gött ülő asszonyokkal, mi­közben homlokára tolja szemüvegét, funger Lajosné, a Rozsnyói (Rozöava ] Járási Inari Vállalat pelsőci (Ple­si vec) 322-es részlegének mestere szereti műhelyét, örül annak, hogy a keze alatt dolgozó két bronzfoko­zatú szocialista munkabri­gád tagjai egyenletesen tel­jesítik a tervet. — Tizenöt éve kerültem a részlegre. A föltételek nem voltak ilyen jók mint most, akkoriban női fehérneműt varrtunk, ma munkaruhát, mégpedig exportra — mond­ja nem kis büszkeséggel. — Az exportfeladatainkat az év végéig 4500 munkaruhával túlteljesítettük és a hazai piacra is mintegy 8 ezer da­rabot adtunk. Lánykorában tanult meg varrni. Tizennyolc éves volt. amikor férjhez ment. Jöttek a gyerekek, sok elfoglaltsá­ga akadt a kertben, a ház körül. Férje mozdonyvezető volt, így arra évekig nem gondolhatott, hogy munkát vállaljon. Amikor 1964-ben bővült a részleg, felvették. Két év múlva már mester­nek nevezték ki, s nem csa­nak. A lányok férjhez men­tek, az idősebbeket nyugdí­jazták. Ojak kerültek he­lyükbe. Egy hónap alatt több műveletre kell megta­nítani a kezdőket, s ez el­sősorban a mester feladata. — Reggel sokszor rögtö­nöznöm kell, amikor látom, hogy 5—6-an is hiányoznak. Ismernem kell az embere­ket, azt, hogy ki mire al­kalmas — vallja. — Ha ilyen esetben is jól meg­szervezem a munkát, a terv- teljesítés folyamatos marad. ÖRÖMET LELI A MUNKÁBAN lódtak benne. Azt a pontos munkát, amit varrónőként végzett, beosztottjaitól is megkövetelte. — A mesteri munkakör nem hálás beosztás — foly­tatja — gyakran kell kijaví­tanom azt, amit mások el­rontottak. Ilyenkor bosszan­kodik az ember, de aztán túlteszi rajta magát. Mind­nyájan büszkék vagyunk ar­ra, hogy munkánkra csak elvétve érkezik reklamáció. Abban a műszakban, amelynek ő a mestere 56- an dolgoznak, főleg beta­nult munkásnők. Abból a gárdából, amelyben ő is kez­dett már csak 8—10-en van­Junger Lajosné szereti szakmáját. Ezt bizonyítja az is, hogy a gömörhorkai (Ge- merská Horka) táncegyüttes népviseletét ő varrta meg. Szabad idejét áldozta fel, de megcsinálta. A másik hobbi­ja a sütés. Ha valamelyik lány férjhez megy a műhely­ből, 4—5 tortát is süt. öt­venhárom éves, gazdag élet- tapasztalattal rendelkezik, ezért nem egyszer beosztott­jai egyéni gondjaikkal is hozzáfordulnak. Ha tud, mindenkin segít. — Az élet igen bonyolult. Tudnom kell kinél használ a dicséret, kinél a dorgá­lás. Két esetben prémium­csökkentést javasoltam. Nem népszerű dolog, de a rend, a fegyelem, a jó hír­nevünk megvédése érdeké­ben nem nézhetjük el sen­ki hanyagságát — mondja, majd hozzáteszi. — Több mint 20 üzemrészleg közül a harmadik negyedévben az első helyen végeztünk. S ez még nagyobb felelősséget ró ránk. — Vígkedélyű asszony a mi mesterünk — veszi át a szót Fejes fános részlegve­zető. — Szeretjük és meg­becsüljük. Érti a szakmá­ját, jó mester. Nem hiába kapta meg a részleg, majd a vállalat legjobb dolgozója kitüntetést. Fürge alakja újra feltűnik a varrógépek között. Ellen­őrzi a teljesítményt. Amikor visszajön a következőket mondja: — Odahaza sem unatko­zom, főleg nyáron, amikor a kertben és a fóliasátorban dolgozom. Ami pedig a mun­kahelyemet illeti, innét sze­retnék nyugdíjba menni. Meggyőződésem, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot. Megérkezett a váltás. Né­hány percre elöl a za). majd újra zakatolni kezde­nek a varrógépek. Junger Lajosné is hazafelé indul, hogy holnap jókedvűen, frissen, újra munkába áll­jon. NEMETH JANOS. 1900. I. 27. N Ifi

Next

/
Oldalképek
Tartalom