Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-22 / 25. szám
ÚJ szú 1980 VI 99 A szemüveges férfi, aki Fort McMurray repülőterén fogad, Dávid lones-nak mutatkozik be. Aztán nevéhez hozzáteszi tméig: városigazgató. Szokatlan cím. Mert egy városnak Kanadában is rendszerint polgármestere van, meg tanácselnöke. Csakhogy Fort MoMurray, ahova háromnegyed órás repülőút után érkeztem Ed- mont ónból, Alberta tartomány központjából, újváros. így összekapcsolva, egy szóba. Ami közigazgatási fogalom. És mivel Fort McMurray-t mesterségesen hozták létre, és közigazgatást, de anyagi terheinek jelentős részét is egyelőre a tartományi kormányzat viseli, az nevezett ki a városba ideiglenes hatállyal egy vezető tisztségviselőt is, aki az igazgatói címet viseli. A régészek hiába kutatják, még egy hitvány kiis faerőd nyomait sem képesek felfedezni itt, az Atabasca folyó partján. Pedig a helység neve annyit tesz, mint McMuray-erőd. A névadóról azonban csupán annyit siDavid Jones, a városigazgató nélküliség elől, amely Kanadában ma országosan mintegy 9 százalékos, de az Atlanti-óceáni tartományokban a 17 százalékot is eléri. És itt, Alberta’ tartomány északi részén még hosszú ideig lesz munka- alkalom. Mi több, az egész kanadai nemzetgazdaság működését is jórészt innen biztosítják majd olajjal és földgázzal. A tartomány olajkészletei (olajho- mo'k formájában) — a legújabb adatok szerint — háromszor akkorák, mint az Arábia-félszigetéi. S ennek jelentős része található itt, Fort McMurray körül mintegy 50 ezer négyzetkilométeren, vagyis nagyjából Szlovákiával azonos kiterjedésű területen. Ennek egy részét a Syncrude nevű cég bérli a tartományi kormánytól. (Kanadában ugyanis a tartományok gyakorolják a föld méhe fölötti ellenőrzést és a központi kormány csak adó formájában részesül a bevételekből.) Maga a Syncrude több (főként amerikai és csak kis részben kanaTAJGABAN került megállapítani, hogy a városalapító hódprém-kereskedő barátja volt. A helység története — mind Kanadában még nagyon sok más helyen is — a Hudson-öböl Társasággal kezdődik. Ez az angol kézben levő óriási tőkés vállalkozás tette rá a kezét a környékire és küldte ide kincskutatóit, kereskedőit. Am még ennek is csak alig száz esztendeje. A nyugat-kanadai tajgában felépült község lakói még huszonöt esztendővel ezelőtt is fakitermeléssel, hódvadászattal, prémkereskedéssel foglalkoztak, pedig akkor már ismeretes volt, hogy a föld méhe olajhomokot rejt itt magában. Dohát kit érdekelt az, amikor a világ még bővében volt az olcsó kőolajnak?! Innen viszonylag nem mesz- sze, Kanadának ezen a nyugati vidékén egyébként éppen akkoriban futott fel az olajkitermelés csillaga. Most azonban már néhány esztendeje hanyatlik a kitermelés, lassan- lassan kimerülnek a kutak. És éppen most, amikor a közel-keleti és a latin-amerikai olajat Kanada kénytelen mind drágábban és drágábban importálni. És különben is, ki tudja, még az is meddig lesz elegendő?! Kanada vezetői a közelmúltban azt a merész célt tűzték ki, hogy 1990-re az országnak önellátóvá kell válnia kőolajból. A hogyan ra, keresem a választ itt, Fort McMurray-ben, amelynek környékén óriást olajhomok- készleteket fedeztek fel. Ebből az ásványból szintetikus úton olajat lehet nyerni. Ez — tulajdonságait tekintve — nem különbözik a „valódi“ olajtól. Ennek a külöleges homoknak köszönheti új létét a város, amelynek hajós-vadászdialász lakossága 1955- ben még az ezer lelket sem érte el Tíz évvel ezelőtt már hatezren voltak, s számuk azóta annak is az ötszörösére gyarapodott. Amint a gépkocsi a város szélső utcájába ér, megdörzsölöm a szememet. Mert az rendjén van, hogy az 57. szélességi fokon a táj képe Ka nadában is éppen olyan, mint Szibériában (a fenyők, a nyírfák, de még az erdő szaga is), elvégre a tajga mindenütt tajga. De hogy a faházak, méghozzá nem deszkából, hanem gerendából épült faházak, sőt kerítéseik is ugyanolyanok, mint egy szibériai újváros peremén, az már egészen csalóka. És amikor Jones városigazgató büsz kén kezdi sorolni az új létesítményeket (az épülő ötemeletes kórházat, az uszodát, a lakótelepeket), majd végig is visz rajtuk (minden gyönyörű, csak a sár miatt nem tanácsos csizma nélkül megközelíteni), ugyanez a párhuzam tűnik elő. És a gondjaik. Bár sok kölcsönt adnak lakásépítésre, mégsem eleget. A lakásviszonyok egyelőre nem kielégítőek. A családok egynegyede átmeneti (igaz, kényelmesen beredezett) lakókocsikban lakik. A városban aránytalanul sok a fiatal. Ebből külön gondok adódnak. Például kevés a bölcsőde. De kevés a szórakozási és a sportolási lehetőség is. Részben ennek, részben állítólag a hideg éghajlatnak tudható be, hogy sok az Iszákos ember. Még szerencse, hogy a környék példátlanul gazdag vadászati-halászati lehetőségei sok fiatalt csalnak ki a természetbe. Szóről-szóra — mintha csak egy új szibériai városban járnánk. Igaz, azután jönnek a különbségek. Például itt, a kanadai olajvárosban több az üzlet, a szálloda, a benzinkút, mint egy hasonló szibériai településen, viszont kevesebb a könyvtár, a művelődési lehetőség, az orvos. (A 30 ezer lakosú Fort McMunray-nek például egyelőre egyetlen sebésze sincsen.) És aztán alapvetően különbözik a motiváció is, amely a lakosságot — az építőket, az olajbányászokat — idehozza. Nem állítom ugyan, hogy az új szibériai városokba érkező fiatalokat kizárólag a romantika mozgatja és a magas fizetések teljesen közömbösek számukra. Itt, Kanadában viszont nemcsak az számít, hogy minek a kedvéért, hanem az is, hogy mi elől jönnek ide, Fort McMurray-be, ahol munkásfelvétel van. A munkádat) monopólium közös vállaikozása. Csupán ezen a telepen évente több mint 6 millió tonna szintetikus olajat pumpálnak be a vezetékbe. A huszonöt évi művelésre bérelt te rület szélén drótkerítés állítja meg a látogatót. Öriási völgy tárul az ember szeme elé: mesterséges mélyedés, földből rakott dombokkal. Talajgyaluk nyesték le az alig 20—40 méternyi földréteget, hogy az exkavátorok számára hozzáférhetővé tegyék az olajhomokot. A jónéhányszor jóné- hány kilométer területű külszíni fejtésen csak valahol a távolban emelgeti markolókanalát néhány masina. Vékony mozgó csíkok — szállítószalagok — viszik a tejfehér füstfelhőket eregető gyárkémények — a feldolgozó üzem — felé a fekete aranyat tartalmazó ásványt. A hétnek mind a hét napján, három műszakban szüntelenül dolgozik az üzem. Ilyen szintű technika mellett ennyi gép is elegendő. Az exkavátorok kanala — magyarázza kísérőm, Paul Vasseur — 130 tonnás (Később kételkedni kezdtem ebben a számban és azt hittem, hogy félreértettem, vagy elírtam egy nullát. De nem: a Syncrude által kiadott brossura 61 köbméteresnek nevezi a merítőkanalat. Ez valóban képes arra, hogy egyetlen szempillantás alatt 130 tonna olajhomokot emeljen a magasba.) A munka termelékenysége tehát igen magas. Aránylag kevés emberre van szükség (azokat is inkább a feldolgozó üzemben foglalkoztatják) és — ez ugyancsak nem közömbös — az olajhomok-réteg vastagsága a hatvannyolcvan métert is eléri. A vegyi él■_ járás, amellyel a homokból olajat nyernek, viszonylag költséges ugyan, de csak viszonylag. Az amerikai szakértők szerint a szintetikusolaj önköltsége az olaj jelenlegi világpiaci áranak legalább á kétszerese. Vagyis csak akkor lesz érdemes nagyban előállítani (és addig az államnak kell minden módon szubvencionálnia), amikor a természetes kőolaj ára eléri majd a hordónkénti 55—60 dollárt. Lehet, hogy kanadai, vagy észak-amerikai átlagban így van, bár gyanítom, hogy a monopóliumok — legalább is részben — csupán zsarolnak ezzel. (Igaz, különféle minőségű, előfordulású és tartalmú olajpalák és olajhomokok létez nek. Ha például mélyművelésű bányában kell a felszínre hozni, akkor biztosan drágább, mint itt.) Ami viszont 'a Syncrude által előállított szintetikus olajat Illeti, arról mindenesetre elmondható: önköltsége nemcsak, hogy nem kétszerese a világpiaci árnak, hanem még a kanadai olaj maximált árát sem éri el. Hiszen már ma is érdemes kitermelni! És bár az albertai érdekcsoportok (valójában nem egyszer az Egyesült Államok monpóliumai) nagyban verekednek az ottawai kormánnyal, hogy szabadítsa fel a hazai kitermelésű olaj maximált árát (különben — ezzel fenyegetőznek — eladják az égé szét külföldre), egyelőre, ha fogcsikorgatva is, mégiscsak a központilag megállapított maximált áron árusítják. Márpedig az amerikai olajmono- póliumokról nehéz lenne azt állítani, hogy jótékonysági intézmények. Tehát még ilyen ár mellett, a kiadós adók lefizetése után is jócskán marad nyereségük. A hazai kitermelésű olaj egyébként kiadósán belejátszik a kanadai belpolitikába is. A múlt év végén alapvetően azért bukott meg Joe Clark konzervatív kormánya, mert — a dolgo zók vállára áthelyezve az infláció minden terhét — jelentősen fel akarta emelni a kőolaj-termékek — a benzin és a fűtőolaj — árát. A májusvégi québeci népszavazáson viszont elsősorban éppen a gazdasági tényezők hatására döntött úgy a nagyrészt franciaajkúak lakta tartomány lakossága, hogy nem kezdenek tárgyalásokat a konföderációból való kiválásról. (Quebec magában — a többi között az olajban gazdag nyugati tartományok nélkül — túlságosan szegény maradna.) Végül most, amikor Kan.i- daszerte megkezdődött az alkotmány reform vitája, éppen saját természeti kincsei birtokában próbál egy-két tartomány különleges jogokat kiharcolni magának a központi kormányzás kárára. A nemzeti és a partikuláris tartó mányi érdekek ellentéteinek világos megközelítését rendkívüli módon megnehezíti a kanadai gazdaságot lényegében ellenőrző amerikai monopóliumok tevékenységének áttekinthetetlensége. Az Egyesült Államok ér dekei sokkal mélyebben és láthatat- lanabbul helyezkednek el, mint a gazdag olajhomok-rétegek a Fort McMur- ray-i fejtésben ... KULCSÁR ISTVÁN A Syncrude olajhomok-feldolgozó üzeme v KANADAI RIPORT
