Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-06-22 / 25. szám

V kinn. len- futni már keserves hogy ke- dulhat — ízt! férfi ide­nt a szo­i — ahol ahol — 3 a szere- zokott fe- léséről... ülni mára, több négy az ebédlő ignl egye- lizve, — keríti ma- avasz (kis úgy ked- lassúdad ltja ki a rmészete- t — szá- is megal- ]ó felesé- latlan — izo'kás. — ígodt ma­ian, mely 'ele való; ! Ment ez színe az :ő — míg Ikészített- le-nvedély, ill viselni iáikul, és ik, nevet, hogy kí- igy meg- gyöngéd- tató izga- -Zörí-tásra, lesz és d ösztön­ére simu- e elcsön- S 6 ott i önbizal- csak épp i kiáltani ilogni fog tdni nem íyújtanak that rá a nála va- m-ben, és ültek az­után — előbb lecsavarta a villanyt... Nem, a sorsinak ezeket a gonosz, gú­nyos gyilkos kontrasztjait nem lehet elviselni! Még mindig zúg, zuhog kérlelhetet­lenül, véget nem érőn — május teli­ségét, tombolását veri a fájó idegek­be! Odabenn terítenek — tán ágyaz­nak is már! A férfi heves, szinte sza­ladó léptekkel járkál mögötte — vé­gig a szobán. Most hirtelen megáll a küszöbön; érezni, hogy nézi öt a homályban; hallani gyors lélegzetét. És egy pillanat alatt felhullámzik és átkavarog a leányon valami forró, kegyetlen, fizikai utálat — szerelmes gyűlölség. Megszédült!... Ha most ezer mérföld-nyire lehetne innét! Mit érez most ez az ember? ö akar­ta ezt a látogatást — meg akarta tisztelni vele a kedvesét, becsülést mutatni —, kegyesen megengedte, hogy a hites asszonnyal 'barátkozzék. Legyen érte hálás!... Pfujl Vajon, ha ma este megsértené va­lamivel azt az asszonyt, rossz szóval, ha nem uralkodna a keserűségén ... mit szólna hozzá ez a jó nevelésű úr, aki most tán egy kicsit élvezi is lé­hán a helyzet különös ízét? Ha ösz- szevesznének itt előtte—melyikükkel lenne szolidáris? Bizony, ő maradna védtelenül, magára ... de legalább kínos volna neki is egy kicsit! „Te olyan okos vagy, mint egy férfi; te tudod, megérted ezt!“ — mondta, ha lá­zadni próbált. Könnyű így — nyugod­tan megbízni egy nyomorult asszony erejében. A másik védett; — minden teher az ő agyonsebbzett szerelmén! Mindig csak adni, veszíteni, osztozni, megalkudni és folyvást lesni; nimcs-é még itt az ideje az elmenésnek! — Ez jutott neki! Ö, csak most túl volna! Csak vir­radna a reggeli Nagy illatú, büszke, gyönyörű reggel jön az esős éjszaká­ra, és ,ő karikás szemekkel, holtfánad- tan, kisemmizve át fog menni ott a kerten, a nyárfasoron — mint egy magányos, merész, pórul járt rabló- madár — tépett, keserű és fészekte- len ... — Éva, nem fázol meg? — kérdez­te egész közelből a férfi fojtott, bi zonytala-n suttogással, és a válla fölé hajolt. — Ne! Menjen! Gyűlölöm! Nem akarom látni többet! — lihegte felé reszketve, fulladozva. Az gyors, riadt mozdulattal húzó­dott hátrább ... a felesége lépteit hal­lotta. SZENK SÁNDOR A pók és a szúnyog (MESE FELNŐTTEKNEK) Megszőtte új hálóját a pók, s rejtekhelyére húzódva izgatot­tan várta az első áldozatát. Egyszer csak alig érezhetően megrezdült a háló. Vérszomja­sán rohant a pók a mozgó, pici pont jelé. Egy szúnyog reme­gett ott kétségbeesetten. — Kegyelem, kegyelemi — kezdett könyörögni a szúnyog a szörnyen szőrös pók láttán. — Mi az a kegyelem? — kér­dezte a pók kíváncsian. — A kegyelem — dadogta a szúnyog —, a kegyelem az, hogy elengedsz engem. — Elengedlek! — nevetett fel a pók gúnyosan. — Ha én téged elengedlek, éhen pusztu­lok. — Rajtam aztán igazán nem találsz valami sok lakmározni- valót — műtőt ott a szúnyog so­vány combjaira —, de ha meg­kíméled az életemet, bőven meghálálom. — Hogyan — kérdezte a pók értetlenül, bár egyébként elég ravasz rovar volt. — Hát úgy — nyöszörögte a szúnyog —, hogy idecsalogatok neked néhány kövér legyet. — Aha — mondta a pók homlokát ráncolva annak jelé­ül, hogy lehet az alkuból vala­mi. Végül is így szólt: — Itt a kezem, nem disznó­láb — s ezzel kifricskáta a szúnyogot a hálóból. Es bizony, nem bánta meg. Azóta is vala­hányszor új hálót sző, mindig azért fohászkodik, hogy első­ként egy szúnyog akadjon fenn benne. m Ita az otthon csendes. a férjét. De nemegy- lefekvéshez készülő in. arrd fel. varrni? :e tavaszi kabátomra hozzá feljebb a kel sodik a mellemen, ha intha melegem volnfl, szürke gombot és fel­Mbája ajtaján kopo a. Kérte, főzzön neki :a a férjének, menjen, 'á esténként eljár. :eát főzni, mint te. ik el. A közös lakás ;y egymás mellett él sználta.-eggelen is jelentke izon nyomban a ha olt. Hátha eszébe ju­itt, sehol sem találta, ggyanó könnyeit. Ha- Kinyire érzékeny. Ho­gyan is gondolhatott rá, hogy a férjének eszébe jut az évforduló. Ondro a konyhába is utána ment, nincs-e számá­ra egy kis kávé. Darina észrevette, hogy barnás nyakkendőt kötött a világosszürke öltönyéhez. — A szerelmed megtaníthatott volna rá, mihez mi illik. — Sosem érdeklődött a külsőm iránt. Csak ma ■ gával törődik. Szellő suhant át az erkélyen, a tavaszi nap kel­lemesen melegített. Kényszerítette magát, hogy másra gondoljon. . Ma este eljön Igor. Tudta, hogy szereti. Már ak­kor is kereste a társaságát, amikor Darina még egyetemre járt. Kissé esetlen, de tudott kellemes légkört varázsolni, amikor a virágokról, a tér mészetről [beszélt. A természettudományi kar ta nársegéde volt. Az új, hő szoknyáját veszi fel, hozzá fekete blúzt. A haját a feje tetejére fésüli, mint az most divat. A göndör hajából (könnyen fésül bármilyen frizurát. Azonnal megy, ikt is próbálja. A frizura sikerült. Olyan, mint akit divatlapbui vágnak ki. Nem tudott ellenállni a vágynak, hogy szépnek lássa magát, felvette az új -bő szoknyáját és a testhez simuló fekete -blúzát. Forgott a tükör előtt, amikor váratlanul Ondro jelent meg a nyi tott ajtóiban. — Mi történt? — fordult meg hirtelen, hogy a bő szoknyája megperdült. — Miért jöttél vissza? — Milyen szép vagy, Darka — mondja a férje válasz helyett. Elfordult, hogy elrejtse az arcába szökő pírt. Ojabb kérdést erőltetett -magára. — Történt valami? Ond-ro félresimította a homlokából a haját, s szinte tanácstalanul válaszolt: — Blanka küldött haza, hogy öltözzem feketébe. Ma este vendégeik lesznekj és azt akarja, hogy ünnepélyesen megkérjem a kezét. Ez volna az eljegyzésünk. Az asszony kiegyenesedett. Már újra józan, hűvös nő volt. Nyugodt hangon szólt: — Kint lóg az erkélyen a fehér nylontnged, azt nem kell vasalni. A fekete öltönyöd kitisztíttat tarn. És -ne felejts el virágot venni. A korzón va sárnap egyik tart nyitva a virágüzlet. Tegnap lát­tam ott sárga szegfűt. Talán még van belőle. De drága. Ondro semmit sem szólt, csak nézte, mint szedi össze a székeken heverő ruhadarabokat. Ügy bá­multa, mintha először látná ... Valahogy másnak látta ... Vagy az új ruha tenné? Azelőtt sosem vette ész-re, milyen karcsú a dereka, formás a lá­ba, hosszú a nyaka. Hófehér a nyaka, egyetlen ér sem dudorodik ki rajta, egyetlen ránc nincs rajta. Biztosan azért tűnik fel mindez, -mert feltornyoz ta a haját. — Készülsz valahová? A fájdalom összemarkolta a torkát. Mi köze hozzá? Miért érdekli, hová megy? Persze nem azért k-érdi, mintha -érdekelné, csak kínozni akar ja. Tudja -jól, hogy otthon (fog ülni, mint mindig. Eluralkodott rajta a düh. Visszafizeti a pimaszsá­gát! — A mai nap megünneplésére készülőik. És mi­vel az ünneplés egyedül nem szórakoztató, part­nert is hívtam. Este eljön Igor. — Igor? — Mi van ebben? Meglehet, hogy mi is eljegy­zést ülünk. — Igorral? Darina, csak nem teszel ilyet ve lem? Hogy neked ilyen elnőiesedett, nyamvadt idealista tetszenék? Mindig is az idegeimre ment az örökös szavalása! Csodálkozom, hogy még nem nőttek szárnyai, -és nem lebeg az aszfalt fö­lött, mint a -papír a szélben. — Olyan kegyetlen valóságot zúdítottál rám, hogy egy kis Ikölt-őiség nem fog ártani. — No de Igor -nem az az ember, aki megérde­melne téged! Darina megvetően -mosolygott. — Tán csak nem képzeled, hogy t-éged kérlek meg, keress a számomra az ízlésednek megfelelő utódot. — jól van, Darina, légy boldog az Igoroddal, de azt előre megjósolom, fogsz még sírni, ha rájössz, milyen vézna, beteges ifjonc. Nyápic. A-nyámasz- szony katonája! Meg sem tudna rendesen ölelni egy -asszonyt. Jó szórakozást! Átöltözött, majd dühösen becsapta -maga mii götr. az ajtót. Darina ledobta magát a heverőre. Sírva fakadt. Sokáig sírt, zokogva, mint egy kisgyerek. Az tán elaludt. A lámpa erős fénye ébresztette fel. Tenyerével eltakarta az arcát, -majd óvatosan kinyitotta a szemét, hogy megnézze, mi történt. Ondrej állt előtte, kezében sárga szegfűcsokor. — Aludtál, Darka? — szólt, valahogy lágyan, a hangja is megremegett kissé. Még mutatkozni mer előttem a csokorral, vil lant á-t az agyán. Miért nem megy már a pokol ba? — Ki kell magam aludnom, ha ünnepelni aka rok Igorral. — Nem, -Darka, ünnepelni együtt fogunk. Ma van az első házassági -évfordulónk. Akikor jutott eszembe, amikor a sárga szegfűket vettem. Egy­szeriben láttam magamat, ahogy egy évvel ezelőtt ugyanúgy ott állok az üzletben és sárga szegfűt kérek, mert az én egyetlenem ezt a virágot sze­reti a legjobban. -Rádöbbentem, -kinek kell hoz­nom, ki az -egyetlen, aki megérdemli. Darina ölébe hajította a csokrot, s a lába elé omlott. — Darka, megbocsátasz? Esküszöm ... Tenyerével befogta a -férfi szóját, s a fejéhez hajolva suttogta: — Nem akarom, hogy esküdözz. Egyszer már f-oga-dkoztál, és ... — Darka, nem hiszel nekem? — Amíg -fel nem tű-nik egy új Blanka. — Vallóban, majdnem -elfelejtem: levelet küld te-m a házmesterrel, -hogy ne -várjanak, mert a házassági évfordulónkat ünnepeljük. A mama bi­zonyára elájul... mindig készenlétben tartja az ájulást. Az előszobában megszólalt a csengő. Darina dadogni -kezdett. — Ez ... — Tudom, Igor. Maradj csak, drágám, majd én elintézem. Darina a nyitott ajtón át hallotta Ondr-o be­hízelgő -hangját. — Azért jöttél, -hogy a feleségemmel kettesben ünnepelj. Ejnye, ejnye, ő meg végképp -elfeledke­zett róla, -hogy m-a van a házassági évfordulónk. Ilyenkor nem -szoktak látogatóba menni. A fele­ségem -és én kettesben akarjuk megünnepelni ezt a napot. Te, te szárnyaló idealista, a-kí más fele­sége után kajtatsz, ugyancsak megérthetnéd! Alighogy -befejezte, amikor hirtelen -az álla alá irányzott ütéstől csillagokat szórt a szeme, egész súlyával hátrarepült, fejével a -szekrény sarkának ütőd ve. — Idegen nők után mászkálsz, és a jóravalő asz- szonyodat elhanyagolod. Ezt azért kaptad. Az ajtó becsapódott, csend lett. Darina felpattan, repült az előszobába. Ondro lassan -tápászikodott fel a földről, az arca szemlátomást dagadt, a halántékán púp ke­letkezett. Kényszeredetten nevetett, a nadrágját porolta. — Ennek -a virágszálnak olyan az ökle, mint a vas, majd szétverte a fizimiskámat. Hihetetlen. Egy ilyen nyamvadt... Ki hitte volna? KOPASZ CSILLA fordítfaa Gyurák Éva: ITATÁS (tusrajz)

Next

/
Oldalképek
Tartalom