Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-15 / 24. szám
a szobaajtót, ►apian alá. cskám, hallot- cseng ettem. A tte, hogy ma Dodó, itt van tad, talán... . Holnap is itt Menj gyorsan, j1 csuktad be? itt. Kedves te- és azt mondja, Te szereted a szer majd ké- i pirítva. An- sk a konyhába, í a 'havi ikere- udsz kérdezni? la éppen érdéin. Jóval keve- lia végzel. Per- ahhoz képest ényűzől Az ér lakásom berendezése. A kristályok, természetes, hogy eredetiek. Igen, jabloneci. A szőnyeg? Az plüss. Hol vette az a festő barátom? Ez is a tuzexból van. Igen, ezüst. Kár hogy nem dohányzol. Most magad vehetnél ki egy szivart a szelencéből. Honnét van? Kaptam. Egy bécsi ismerősömtől. Igen. Sok az ajándéktárgy a lakásomban? Akinek sok az ismerőse... meg a barátja, sok ajándékot kap. Hogy nem mindegy, milyen barátai vannak az embernek? Nem, szerintem sem mindegy. Hogy a barátság — barátság-e? Persze az is kérdés. Azt az arany nyalkákét? Azzal egy zágrábi ismerősöm ajándékozott meg a múlt őszön. Mit beszélsz? Ho gyan kerültem kapcsolatba ezekkel a „kétes alakokkal“? Elmondom, de csak neked. Hogy megnyugtassam a túl buja fantáziádat. A takarékban. Bizonyos 'bécsi és jugoszláv uraknak is vannak betéteik nálunk, iha kíváncsi vagy. Dehogy a saját nevükön, az itteni barátaik nevén. És ha itt járnak, van pénzük. Hogy csempészek-e? Engedd, hogy erre esettintsek egyet. Mindent én sem tudhatok ... Persze hogy szeretem az ékszert és szeretek ajándékokat kapni. Mutass nekem csak egyetlen nőt, aki nem szeret. Ezek az élet apró örömei... Mi, hogy az igazi öröm abból szárma zik, amit maga teremt az ember? Meglehet. Elrontja? Miért rontanának el engem az ajándékok?! Amihez hogy jut, mint szamár a füléhez? Micsoda, mint én a szépségemhez? Légy szíves, azért ne sértegess. Miért ne tudnám becsülni? Tudom becsülni az ajándékaimat, azonfelül valamennyihez fűződik valamilyen kedves em ... Á, 'hülyeségeket beszélek. Tudod, mit, Attikám, szeretném, ha megértenéd, én ... én __ most máso dszor szülétek. Eddig ... mintha nem is éltem volna. Túlságosan tiszteltem a sorsot, és 'hálás voltam neki. Ügy is mondhatnám, Fortuna kegyeltje voltam. Valahogy minden szinte az ölembe hullt. Nem kellett semmin gondolkodnom, töprengenem, és nem volt szükség a saját __akarato mra. Valahogy, furcsamód minden úgy történt, ahogyan mások a'karták. Jól élek, mindenem megvan. De valahogy mégis, a fene se érti, miért, persze talán már sejtem, elégedetlen vagyok. Mardos a bizonytalanság. Tudod, alapjában ... nem érzem magamat boldognak. Sokszor az az érzésem, mintha egy tartalékokkal bőségesen ellátott hajón utaznék, mely úszik, úszik előre, de kormányos nélkül, és ami a legborzasztóbb, nem tudom, mikor és hová kell ennek a hajónak megérkeznie. Ah, hagyjuk a fenébe a célkikötőketl Inkább kapcsold be a tévét, tán van 'benne valami érdekes. Már nemsokára kész leszek. A teának is feltettem a vizet. Kérlek, ne kérdezősködj annyit. Olyan vagy, mint egy ennivaló kisgyerek. Folyton kérdezgetsz. Lesz még elég időnk, holnapután reggelig. Meg azután ... Mindennap. Ha jó leszel, akár magamhoz is veszlek. Fél nyolctól fél négyig mindennap egyedül lehetsz. Tanulhatsz a csömörig ... Nem értelek. A fene ezt a zenedobozt. Kikapcsolom. Nem szövetkezeti. Állami. Hogy jutottam hozzá? Kérlek, ne gyötörj, ha egy picurkát is szeretsz. Majd elmondom. Mlindent elmondok neked. Később. Éjszaka megesküdtem neked, hogy teljesen őszinte leszek hozzád. Most? Miért sürgős annyira? Olyan konok vagyl Hát a takarék igazgatóhelyettese intézte el. Persze hogy soron kívül. Hány éves? 'Hány is? Negyvenkettő. Igen, annyi, Mlklós-napkor ünnepelte a születésnapját is. Hogy mindennek ára van? Az ajándékoknak is, a la kásmak is? 'Igen, ez már így van. No ne! Sértők a kérdéseid... igazán elismerhetnéd. Megígértem, persze, megígértem neked. Teljesen a hatalmadban vagyok, hozzád csakis őszinte. Nem törődök vele, hogy koldus diák vagy. Amióta ismerlek, sok mindent megértettem. No jó. Talán azzal is megkönnyebbülök egy kicsit. Igen, lefeküdtem vele. Járt ide, nem sokáig. Őrjöngött értem. Hisztizett. Tér mészetesen más dolog, hogy nincs szánalmasabb és undokabb, mint egy hisztis férfi. jó. Tudj meg mindent, minél előbb, annál jobb. Essünk túl rajta, ha annyira akarod. Igen, voltak, voltak hasonló szerelmeim. Szerelmek? ... Reggelit? Nem, csak egyetlen egynek. És hát neked. Nem, nem volt pénzes pasas. És mától fogva senki másnak. Soha! Csak neked. Ha hinni tudsz nekem egyáltalán. Attila, szerelmem. Annyi ocsmányságot kiszedtél belőlem, kérlek, könyörgöm, ne vess meg. Sokkal jobb vagyok, mint amilyennek bemutattam magam. Vedd ezt az egészet, ha úgy tetszik, gyónásnak. Mert számomra ez igazi gyónás volt. Ha tudnád, menynyire megkönnyebbült a lelkem! Még soha senkinek, még anyámnak se vetkőztem le soha ily meztelenre. Könyörgöm, ne vess meg azért, ami volt. Talán megérted, hogy amíg az ember nem találkozik az áhított Valakivel, nem tudja, mit kezdjen a nagy szabadságával. Kár, hogy nem jöttél három-négy évvel előbb. Mi van a pénzzel? Szeretem, de utálom is. Persze azért jó, ha van. Zenét? Főleg a slágereket, no meg a dzsesszt. Sok-sok lemezem van. A rockot is. Gerschwint? Nem, őt nem ismerem. Bach? Üm, abban nincs semmi mozgás. Alvajáróknak való zene. Színházba? Ha valami jó vígjátékot adnak. Olvasni igen, de nem túl sokat. Szerintem a könyvet, tíz év se kell hozzá, kiszorítja a televí zió. Csak azok fognak olvasni, akik a. mozgóképtől tériszonyt kapnak. Ff-ii-jjj! Ez a teáskannal Megégette a kezem. Gyorsan egy kis hideg vizet rá! A rádióban hallottam, hogy az a leghatásosabb. Már csak egy pillanat, ikis farkaskölyköm. Már kezdem a terítést. Itt fogunk reggelizni a konyhában. Hobbym? Van, ha az annak nevezhető. Imádok eltűnni a városból. Ebből a bűzös zsibvásár bői. Ki a természetbe. Valamilyen hétvégi házba. A szüleimnek? Ne bolondozz! Ugyan honnét? Mindig akad valaki, aki kölcsönadta. A társaság elég könnyen összerázódott. Jössz? No ná! Itthon egyen ímeg a penész? És imád tam utazni. Autóval. ,FÖ1 az árvái hegyek közé vagy a Tátrába. Le a Balatonhoz vagy a tengerpartra. Csak valahogy már megcsömörlöttem az egésztől. Nem tudok örülni... A jövőt? Hogyan képzelem el? Mit akarok csinálni, úgy érted? Hagyd most a jövőt, majd máskor. Nincs sok elképzelésem. Eddig nekem csak a jelen volt a fontos. Nemigen rágódtam a jövőn. A pillanatnak kell élni — ez volt az elvem. A jelen konkrét, megfogható. A 'jövő meg akár a levegő, utána nyúlsz, összezárod a markod, és nem marad benne semmi. De most már rájöttem, a jövőre is gondolni kellene. Meg kell -valahogy teremteni. Ma reggel, amikor felébredtünk, te azt mesélted, hogy -mérnök -leszel. Geológus. Kutató geológus. Szén, vasérc, ón és egyéb kincsek után fogsz kutatni. Azt hiszem, ez igen érdekes dolog. Örömest elmennék majd veled. Egy efféle „expedíciónak“ na- gyon-nagyon tudnék örülni. Feltéve, ha magaddal viszel. Hahaha! Csak tu dód, mi zavar és egészen ideges va gyök tőle. Reggel megnézted a személyimet és kiderült, — egy évvel idősebb -vagyok nálad. Tudom, ostobaság. Ugye nem számít? Persze rögtön mondtad is. Hát, kedves mérnök úr, készen -vagyunk. Tessék kifárad ni. Vagy -már iki se -bírsz vánszorogni? No majd -kitániogatlak. Repülőik Is. De -hol vagy? Miért bújtál el egérkém? Ne mérgesíts, kihűl a rántotta. -B-újij elő, úgy is megtalálaik. Az ágy alatt nincs, a szekrényben nincs. Mosakszol? Itt sincs. A vécére mentél? Nem megyek utánad. Máshol úgy sem lehetsz, jó, megvárlak. 'Csakugyan jöhetnél már. Ne hülyéskedj. Most aztán fülön csíptetek! Itt sincs ... Csak nem bújtál a szelelőlyukba? Ahhoz először dzsíhné kellene változnod. Hallod, ne bomolj, Attila? Felelj. Hallod, felelj már. Hh-Í! Istenkém! A ruhája sincs sehol, a cipője se. Az -ajtó nyitva. Hiszen én ráfordítottam. Elment vol na? A lépcsőházijain — csend. És a reggeli... Még az ablakból... Lássuk csak a szőke fejeket. Az nem. Amaz sem. Jél ö. És -hogy siet! Hogy tehetett ilyet? Kinyitom. Utána kiáltok. Vagy ne? Úgyse hallaná... Mennyire híztam benne! És hogy szeretem! Tudtam, hogy ő az, akinek el kellett jönnie! -Aki még megmenthet, kiszakíthat a Véletlenek undorító hatalmából. A kígyóként rám tekeredő apátiából. Akinek nem kellene folyton megjátszani ma-ga-m. -Akit igazi szerelemmel szeretni tudnék. Akivel egy, teljesen egy lehetnék. Miért hagytál Itt, hová tűntél, Attila? Gyere vissza! Csak te menthetsz meg utált önmagámtól. Nélküled hová süllyedek?! Anyácskám, ha tudnád, hogy mi van most a lányoddal, hogy már csuromvizesre áztatták könnyei a párnát, melyen az Ű szép párducfeje pihent? (A fönti írás a szerző Álom a köd- bikáról c., a Madách Kiadónál idén megjelenő kötetéből való). LORINCZ GYÖRGY m/ßßräi. Korán feküdt mindenki abban az időben. Azon az estén már csak a vacsora vol-t hátra nálunk is, apá-m ott feküdt a heverőn, édesanyám a puliszkát keverte, én s nagyapó olvastunk; a pu liszkaillat -belengte a szobát. Arányló fénye volt a párának is, akár a lisztnek, amelyből anyánk a puliszkát keverte, -csodálatos puliszkát tudott keverni anyánk, amikor kiborította, o-lyan volt, imt-nt az őszi ég mögött a nap, de az is lehet, hogy a nap sosem volt épp annyira arányló, mint a puliszka, melyet kevert anyánk. Szóval ott ültünk a nyári konyhában, aimikor meghallottuk a lépteket. Ez meglepett mindenkit, ment a kaput nagyon korán bezártuk, a „sá-torfede.lű kocsik“ ideje volt, még a zsalukat is le-ei»gedté,k akkoriban, leengedtük mi is, fény se szűirődihetett Iki a házból, a csenden kívül nem szűrődhetett ki semmi, s ezt törte meg szinte sikolyként a kavics-csikorgás, a fel-felnyi korgó léptek zaja, hallani lehetett, hogy -valaki jár az udvaron, hogy jön-e vagy megy, azt imég nem lehetett kivenni, csak a léptek nesze hallatszott, csak annyi, és tudtuk, hogy kinn -nem lenne szabad járjon senki, mert ha valaki jön, ak'kor nagy baj ikell legyen a rokonságban, vagy éppen „azért“ jönnek... Emlékszem, nagyon tisztán emlékszem, először édesanyám hallotta meg a lépteket, föl-tartotta a fejét, még a, -fejkendőt is a keze hátával egy kicsit hátrébb -tolta — mert valahányszor puliszkát kevert, mindig kendőt kötött, hogy ne hullhasson hajszál a fazékba —, fölta-rtotta a fejét, hogy jobban hallhassa a lépteket, a pára (belengte az arcát, teljesen fehér lett, szemeiből, ahogy nagyra rémültre -váltak, szinte sütött az aggodalom: — Valaki jár — -mondta, -miközben szemei ide-oda röpködtek —, v-alaki jár. Nem szóltam semmit, nekem amúgy se -volt szabad szólnom, csak ha kérdeztek, csak nagyapóra néztem, s ekkor majdnem elkacagtam magam, mert nagyapónak a szemüvege teljesen lecsúszott az orra hegyére, a száját is eltátotta. Nagyapónak szürke szemei vol-ta-k, ímeg fehér, na-gy fehér lelógó bajusza, s így, a-hogy a keret fölött belenézett a sápadt lámpa-fénybe, olyannak tűntek a szemei, mintha a szem-bogarai kiröppeute-k volna a szemhéjai alól, az ajtón át ki az udvarra, talán, hogy ne csak halljon, de lásson is, mert akkor már egészen az ajtó előtt zörre-nt a kavics, s aztán meg-reccsent a deszkalépcső, s -már nem -kellett -hallgatóznu-nk. A községi irodaszolga volt. Kopogott, bejött, köszönt. — Jó estét — -kapott a szón anyám, de ekkorra -már -felült apánk is, ott ült bambán szétfolyó arccal, még nem értett semmit, de pár percre rá talán annál többet, mert szinte eltorzult az arca. — Jó estét — köszönt ő is —, jó estjét Káruly —, -mert így hívták az irodaszolgát, ák.i járt már máskor is nálunk, s akit anyánk mindig megkínált valamivel, mert anyám olyan -volt. „Három -férfi keresetét is el tud ta volna osztogatni“ — a-hogy apánk -mondta. A cigányok, akik bent laktak a Lókban, ki is -használták ezt, a-hogy a-pá-m -kitette a lábát a -házból, megrohantak azonnal, s ha ilyenkor véletlenül megtért valami-ért, hát még ő kellett -megvigasztalja anyámat, aki olyanná vált, imin-t „egy rakás szerencsétlenség“, s úgy állt az ajtóban, a szoba közepén, a csűrben, a pincében, mikor hol -kapta apánk, mint akit rögtön megüt a guta. Az irodaszolga jött, akinek szintén szokott ezt-azt adni anyánk, mert egyedül éltj testvérek, rokonok nélkül, de ahogy belépett, ahogy megállt az ajtóban, ahogy hivatalos-komolyan -körül-hordozta a tekintetét, rögtön 1-erítt róla, hogy küldetésben van, nem is l-épet-t előbbre az ajtóbői, onnan mondta: — András bátyám, hívatják a községházára! És már fordult is -meg, hogy elinduljon, hogy kilépjen a mi robbanásig feszült csendünkből, de ekkor megszólalt anyánk: — Hát állj meg, Káruly, állj meg egy percre, ne siess annyira! S ahogy az irodaszolga megtorpant, -már rá is csapott a kérdéssel: — Másokat -hívatnak é? Káruly nem válaszolt, hallgatott, állt félig a nyitott ajtóban, mint akt menne is meg nem is, fogta a kilincset: — Nem tudom — -mondta hangosan, de közben — akárha valaki hall gatózn i, intett a szemével. — -Nem tudom — ismételte meg. Aztán mintegy idézve valakinek -a szavait hozzáfűzte: — Nékem csak az a kötelességem, hogy -időben és pontosain végrehajtsam az utasításokat, ne halljak, -ne lássak. — Aztán, -mint aki így is sokat mondot-t, kilépett az éjszakába. Anyám szegény úgy -maradt a kályha mellett, mintha ottfelejtették volna, még a pullszkakevepésről is megfeledkezett — nem is vacsoráztunk aznap este —epénk -meg húzni kezdte a cipőjét. — Akkor lemegyek István bácsiókni — szólott. A testvérbátyija -volt — csak így hívta: „István bácsi“, mert abban az időben, mikor ők gyermekek voltak, a kisebb testvér -magázta a nagyobbat, és nemcsak -magázta, de -tisztelte is, és a legérthetetlenebb az volt, hogy anyánk nem mondott ellent, nem mondta: „A puliszka meglúdbőrö- zik, ne -menj sehová!“ — Csak hallgatott, mint ahogy hallgatott nagy apó is. Én akkor már tudtam, miért megy István bácsié-kni: elmegy megtárgyalni a „dolgo-t“, -mert náluk az vol-t a szokás, hogy testvérékül mindent megbeszéltek. Húzni kezdte a cipőit, a-nyá-m meg ott állt -mellette, leste a tekintetét, — karján a ronggyal, kalappal a kezében: — Hát akkor onnan még hazajössz-é — kérdezte —, vagy felmész egyenesen oda? Mire apánk azt válaszolta, felmegy oda. Erre még azt kérdezte anyám: — Nem kellene-e tisztát vegyél, András, nem kellene é? De apánk nem válaszolt, álomszerű mozdi^Ja-ttal kivette a kalapot anyám kezéből, s elindult. Már az ajtóban volt, amikor utolért-e anyám hangja: — Hát nem is köszönsz, András, nem is köszönsz? — Apánk meg, mintha álmából ébredne, megállt, -megtorpant. — Mégis tisztát veszek — -mondta. Mire anyánk: — Ne gyere vissza, erid-j, nem lesz szerencséd! — Tisztát kell vegyek — szólt apánk. * Romániai magyar elbeszélő * MICHAEL RICHTER AFORIZMÁK A cél szentesíti a középszerűsé get. * * * Az űrlapok bürokrátereket vájnak agyunkba. * * * Két gondolat között a legrövidebb összekötő út a frázis. X * * Elhallgatni csak azt lehet, amil el is lehet mondani. Mintha a cikkek az üzletekben s az újságokban néha rokoniak lennének. X X # A régész temetéskor összeállít egy előrejelzést. XXX A miniszter barátságos és derült légkörben repült. NYÁR-ADI LÁSZLÓ fordítása *Michael Richter — NÜK-beli költő, 1952-ben született.
