Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-08 / 23. szám
1980 VI. 8. irta: Karol Martinka, az SZSZK kormányetnökánek helyettese, a Szlovák Tervbizottság elnöke A gazdasági életben rendkívül mozgalmas időszakot élünk át. A dolgozók nagyobb aktivitásának időszakát, azét az aktivitásét, amelynek segítségévei mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt jobb eredmények eléréséért küzdenek, hogy eleget tehessenek a tervfeladatoknak, s a hazánk felszabadulása 35. évfordulója tiszteletére tett vállalásaiknak. Ez az esztendő egyúttal a hatodik ötéves tervidőszak utolsó *éve, s ezert dolgozóink hatványozott erővel törekszenek a CSKP XV. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítésére. Erre az időszakra pedig már a hetedik ötéves tervidőszakra történő fokozott ará nyú felkészülés is jellemző. A tervek lebontására vonatkozó irányelvek ezekben a napokban kerülnek a termelési-gazdasági egységekbe, vállalatokba. E toét (törekvés szerves összekapcsolódását nem csupán abban kell látni, hogy az idén elvégzett munka egyúttal ugródeszkát jelent az elkövetkező időszakra kitűzött szándékaink megvalósításához, hanem látni kell a 'kölcsönhatásnak azt a döntő momentumát is, amely az újszerű gazdasági gondolkodásmódban nyilvánul meg. Újszerűén kell szemlélni gazdasági fejlődésünk tényezőit, amennyiben erőforrásaink kihasználásáról s a végső hatékonyság mértékéről van szó. Növelnünk kell azoknak az kritériumoknak a hatékonyságát is, ame lyekkel mérjük, megítéljük eredményeink sikerességét. E követelmény kielégítését fokozza az a tény, hogy az idei feladatok teljesítéséhez olyan igyekezetre van szükség, amely az elkövetkező ötéves tervidőszakban már természetes igény lesz. A hatodik ötéves tervidőszakra ki tűzött feladataink teljesítését már most reálisan megítélhetjük. Mérlegre tehetjük eddigi sikereinket és azokat a problémákat, amelyek még megöl dásra várnak. Ismeretesek jövőbeni fejlődésünk előfeltételei, lehetőségei és irányvonalai. A fejlődés tartalmának és az irányítási eszközök egységének elvéből kiindulva az elkövetkező időszakra célul tűztük a tervszerű irányítási rendszer tökéletesítését célzó komplex intézkedéseket. Múltbeli tapasztalataink és az elkövetkező időszakra érvényes fejlődési feltételiek ismeretében ama kell törekednünk minden erőnkkel, hogy a komplex intézkedésekben foglalt alapvető gondolatokat a lehető leggyorsabban változtassuk gyakorlattá. Ez minden dolgozó ember kötelessége. __ Azt is tudatosítanunk kell, hogy nem kampányíeladatról van sző. Az újszerű gondolkodásmódra, ennek érvényesítésére már most rá kell szoknunk a mindennapi életben. Éppen ebből a szemszögből ke'I közösen megítélnünk az idei év első hónapjaiban elért eredményeinket, kell összevetnünk az eddig alkalmazott értékelési módszereket a jövő igényével. Négy, hónap eredményei Az eddig általánosan' használt szempontok szerint a következőképpen értékelhetjük eredményeinket: Az első negyedévre tervezett feladatokat egészében véve sikeresen teljesítettük, s az előzetes eredmények alapján ez mondható el az áprilisban elért eredményekről is. Több beruházást fejezünk be, mint a múlt esztendőben, és dinamikusan növekednek így az ipari, építőipari és a mezőgazdasági termelés erőforrásai. A jobb készletgazdálkodásnak köszönhetően csökkennek az anyagi kiadások, és csökken a termelés bér- igényessége. Végső soron hatékonyabbá válik a fejlesztés. Az első hónapokban megteremtettük a nemzeti jövedelem további növelésének előfeltételeit. Ez döntő jelentőségű tényező az életszínvonallal kapcsolatos kérdések megoldásában. A helyzet illusztrálására közöljünk legalább néhány adatot. Az ipar négy hónap alatt 100,3 százalékra teljesítette a itervet. 1979-hez viszonyítva 6 százalékos növekedést értünk el a jelzett időszakban. A gépipari termelés 7,8 százalékkal, a közszükségleti ipar termelése 8,4 százalékkal növekedett. Az energetikában 12,8, a színesfém-kohászatban 8,7, az építőanyag-gyártásában pedig 10,6 százalékos volt a növekedés. Mi a helyzet az építőiparban? Ez az ágazat a kivifelezési munkák tervét 99,7 százalékra teljesítette. Ezen belül az építőipari minisztérium vállalatai 100 százalékra teljesítették a tervet, és 1979-hez viszonyítva 8 százalékkal növelték a termelést. Az állattenyésztés — a tojástermelés kivételével — sikeresen túlteljesítette n tervet. A közlekedésben a közúti teherszállítók az ' első negyedév tervét 101.4 százalékra teljesítették. A teherszállítási tervet azonban csak 97.4 százalékra teljesítették. A megvalósított beruházások meny- nylsége a beszámolási időszakban 11,5 százalékkal növekedett 1979-hez viszonyítva. Különösen a mill,16 koronánál magasabb költségvetési összegű beruházásokon gyorsult meg a munka. Értékelési szempontjaink Mennyiségileg és minőségileg megváltozott népgazdaságunk teljesítőképessége, módosultak a fejlesztés belső és külső feltételei, így egyre igényesebb értékelési módszerek alkalmazására van szükség. Egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy nemcsak pz a fontos, „milyen fordulatszámot érünk él a termelés fejlesztésében“, hanem elsősorban azt kell szemügyre vennünk, hogy: # a fejlesztéssel miként tudjuk kielégíteni a társadalom igényeit, mégpedig a társadalmi fontosság sorrendjében; # az adott időszakban milyen új értékeket vagyunk képesek létrehozni munkánk hatékonyabbá tételével, a nyersanyag, az anyag jobb hasznosításával, a fejlesztés hatékonyabbá tételével. Mindezekből kiindulva kétségtelen, hogy meg kell változtatnunk az értékelés szempontjait is. A vállalatok munkájának értékelésében nem elégedhetünk meg a „globális“ mutatók alkalmazásával. A bruttó termelés, az építőipari bruttó termelés stb. is ilyen „globális“ mutató. Igényeinknek meg felelően tehát kidolgoztuk a hét leg fontosabb mutatórendszerét. E rendszer az adott vállalat jellegének megfelelően hatékonyan alkalmazható. Az iparban például a következőről van szó: # miként elégíti ki a vállalat a társadalom igényeit, tehát hogyan teljesíti az exporttervet, a belső árualapokba való szállítás tervét, a beruházási tervet, illetve a további termelési fogyasztásra való gyártás tér vét; % miként teljesíti a vállalat a sa ját gazdálkodással kapcsolatos mutatókat, amelyek az adott helyzetnek megfelelően a nyereség összegével, a termelési alapok rentabilitásával, illetve költs égcsökkentésével fejezhetők ki; % miként bUtosítja a vállalat a műszaki-innovációs folyamatot (műszaki fejlesztés, a minőség javítása, saját beruházások végrehajtása). A vállalati eredmények fő mércéje tehát az, hogy a termeléssel a gazdasági szervezet mit adott a társadalomnak. Meg kell azonban mondani, hogy — noha az igényesebb értékelési módszereket már két éve bevezettük — számos vállalatban még mindig inkább a brutttó termelés szerinti értékelést részesítik előnyben. Hogy az új értékelési módszer menynyivel igényesebb, azt a következő összehasonlítás is mutatja: ha a bruttó termelés szerint értékeljük az első negyedév eredményeit, mindösz sze 38 vállalat -nem teljesítette a tervet. Ha viszont az új, igényesebb kritériumokat alkalmazzuk, a 273 kiemelt vállalat közül mindössze 117 vállalat teljesítette a tervet, miközben 156 vállalat adós maradt egy vagy több kötelező mutató teljesítésével. A régi módszerek szerinti értékelés talán kényelmesebb, igényeinket azonban nem elégíti ki. A társadalom igényeinek kielégítése Az a legcélravezetőbb, ha az értékelésben abból Indulunk ki, hogy három hónap alatt hány százalékban teljesítettük az egész évre szóló feladatokat. Azt is figyelembe kell azonban vermünk, hogy a szabadságok zöme a nyári hónapokra esik, így az egész évben rendelkezésünkre álló munkaidőnek több mint a 25 százalékát jelenti az év első negyede. Az időarányos tervteljesítés a következőképpen alakult: Ipar — az egész évi itervet 24 százalékra teljesítette, 0,2 százalékkal kevesebbre, mint 1978-ban. A CSSZK ipara az alatt 24,7 százalékra teljesítette az éves tervet. A belkereskedelembe Irányuló szállítások tervét 22,7, a szocialista államokba irányuló exportét 23,8, a nem szocialista országokba irányuló exportét pedig 21.3 százalékra teljesítette az ipar. Ebből látható, hogy a termelő szervezetek az éves terv lebontásakor nem vették eléggé figyelembe a népgazdaság igényeit, így az év utolsó hónapjaiban rendkívül igényes feladatokat kell teljesítenünk. A belkereskedelembe irányuló szállítások terén főleg az élelmiszeripar maradt le, amely 22,8 százalékra teljesítette az egész évi tervet (tavaly 23.4 százalékra). Nyilvánvaló, hogy itt mind a nyersanyagellátás, mind a fogyasztási struktúra változása szerepet játszik. A szilárd tüzelőanyagokkal való ellátásban kedvezőbb lett a helyzet, 1979 hasonló időszakához viszonyítva 2,1 százalékkal növeltük az értékesítést, a bányákból érkező szén meny- nyiségét pedig 4,7 százalékkal, így az előállítást jelentősen, 8 nappal növeltük. A gépipari termékekből különböző vállalatok különböző mértékben teljesítették a tervet. A Tesla például 26,5 százalékra, a Strojsmalt azonban csak 20,8 százalékos teljesítményt mutat ki az időarányos terv teljesítésében. A vállalatoknak a mennyiségre, a struktúrára, a választékra, a minőségre és a szállítások folyamatossá tételére egyaránt nagy gondot kell fordítaniuk. Ezektől a tényezőktől függ a belső piac egyensúlya. Hiszen amíg a belső piacba irányuló szállítások egész évi tervét az év első hónapjában csak 22,7 százalékra teljesítették az ipari vállalatok, addig a lakossági bevételek egész évre tervezett mennyiségének 23,1 százaléka jutott el ez alatt a háztartásokba. A kereskedelmi forgalom 1979 hasonló időszakához viszonyítva 7,6 százalékkal, a szolgáltatások forgalma pedig 15,5 százalékkal emelkedett. Eddig nem sikerült megvalósítani azt az elképzelésünket, amelynek értelmében a nem szocialista országokba irányuló exportnak gyorsabban kell növekednie az ezekből az országokból származó importnál. Mivel az említett országokban erősödik az infláció a kapitalista piacokon ugyan magasabb árakat érünk el, ugyanakkor azonban az importárak is növekednek, így a külkereskedelmi mérleg feszültsége nem mérséklődik. 1979 decembere és 1980 februárja között így növekedett az importárak indexe: fémek és érc — 28 százalékig, hosszú szálú gyapot — 12 százalékkal, kakaó — 14 százalékkal, kávé — 9 százalékkal, takarmány — több mint 12 százalékkal. Az építőipar az első negyedévben 20,1 százalékra teljesítette az éves tervet. Problémát okoz, hogy a vállalatok niem veszik eléggé figyelembe a társadalmi érdekeket, és inkább a helyi és a vállalati érdekeket érvényesítik. E téren áprilisban sem javult a helyzet. Jól tudjuk, hogy éppen az arányok kiemelt építkezések javára történő megfordítására lenne szükség. Mikor hatékony a munka Szlovákiá gazdasága (az efsz-eken kívül) az első negyedévben ugyan 23,4 százalékra teljesítette a bruttó teljesítmények egész évi tervét, a saját teljesítmények tervét azonban csak 23 százailékra teljesítette. Munkánk hatékonyságát csökkenti, hogy a teljesCdményékhez a tervezettnél több nyersanyagot és anyagot használtunk fel, illetve hogy a felhasznált nyersanyagot nem hasznosítottuk a terveinknek megfelelően. Ügy terveztük, hogy az idén 100 korona értékű felhasznált nyersanyagból és energiából 155,57 korona értéket hozunk létre. E terv teljesítésében 1,1 koronával il-emaradtunlk, így csaknem 300 millió koronával kisebb értéket hoztunk létre a tervezettnél. Eredményeket hasonlítottunk össze és összevetettük a valóságot a tervvel. A jövőben imég nagyobb súlyt keli helyeznünk az eredmények ösz- szefüggésekben valló komplex értékelésére. Az értékelések, ahogy azt gyakran tapasztalhatjuk, kölcsönösen kiegészítik egymást, így a kölcsönhatások felismerése, érvényesítése biztosítja csak a sikert. Az irányítási dolgozóktól megköveteljük, hogy a tételes feladatok meghatározásában Is váljék színvonalassabbá, objektívabbá a tevékenységük és hogy következetesen differenciálva járjanak el a terv .lebontásában, s itt vegyék figyelembe a legalacsonyabb termelési egységek lehetőségeit és tartalékait is. Az első hónapok eredményei azt mutatják, hogy egészében véve sikeresen fejlesztjük a népgazdaságot. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy az időarányos feladatokat nem teljesítjük kellőképpen. Népgazdaságunk további fejlesztése, az életszínvonal alakítása elsősorban attól függ, hogy milyen hatékonyan leszünk képesek kihasználni gazdaságunk teljesítőképességét. A déCIni Ferox nemzeti vállalat petrolkémiai, vegyi és élelmiszeripari gépeket, berendezéseket gyárt. Termékeinek nagy részét exportálja, a külföldi országok közül a legnagyobb vásárlója a Szovjetunió. A felvételen egy hőcserélő berendezést készítenek elő nyomáspróbára (Felvétel: CTK) ÚJSZERŰ CSELEKVÉST IS ÉRTÉKELÉST