Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-27 / 17. szám
A KÖNNYŰIPAR SAJÁTOSSÁGA? TKpärr SZOMBATOK Bármerre jártam az utóbbi években, Jia könnyűipari üzem kapuján beléptem, szinte ugyanazon problémákról hallottam mindenütt. A textilipar, a bútoripar, a cipőipar visszatérő problémája az akadozó anyagellátás, az állandó vagy időszakos munkaerő- hiány. E kettő eredményeként pedig a leggyakrabban felbukkanó kísérőjelenség: a gyakori szombati munkavégzés, hogy teljesíteni tudják a tervet. A munkaszombatokat gyakran a vezetők a munkaszervezés hiányosságainak számlájára írják. A jelenség gyakorisága azonban némiképp azt sugallja, hogy valami másnak is kell a háttérben lennie (vagy csak éppen az iparág technológiai lehetőségeinek határértékét súrolja már a jelenlegi állapot?!). gyártásban, hiszen a negyedéves tervekből pontosan lebontható, hogy melyik napon, miből mennyit kell _ gyártani. Az anyagellátás látszólag kis zökkenői azonban már nagy termeléskiesést okoznak. Azért, mert a cipőgyártásban nagy mennyiségű félkészárut használnak, s így nem lehetséges olyan rugalmas reagálás, hogy kizárják a kedvezőtlen hatásokat. Első ízben ekkor jelentkezik a túlórák szükségessége. Közismert a cipőgyári fluktuáció kérdése. A komáromi gyáregységben is általában 30—35 dolgozó betanítása folyik, állandó jelleggel. A tervben azonban teljes értékű munkaerőként szerepelnek. Pedig betanításuk alatt a betanítóknál is teljesítménycsökkeEMBEREK ÉS SZERVEZETTSÉG Annyit máris leszögezhetünk, hogy a mai cipőipari gépek, legyenek bármennyire is modernek, nem biztosítják eleve a lényeges termelésnövekedést. A jelenlegi legkorszerűbb gépek is csak a régiek továbbfejlesztett változatai. Forradalmi javulást csakis a technológia forradalmi változása eredményezhet. „Ez illene egyébként is az új korszerű csarnokba .. “ — mondják a cipőgyáriak. Számtalan felméréssel bizonyítható ugyanis, hogy a monoton szalagmunka nehézségi foka eléri a föld alatt dolgozó bányászok munkájának nehézségi fokát. Ezen túl pedig, mivel a szalag minden egyes munkása más-más munkafolyamatot végez, nagyon nehéz valakit helyettesíteni, ha valamilyen okból kiesik. Tehát a cipőiparral szembeni követelmények nagyok, és az elején említett dolgozók véleménye szerint alig van iparág, ahol ilyen fokú szervezettsége lenne a gyártási folyamatoknak. S ezt azért is ki kell emelni, mivel nem automata és félautomata gépek helyettesítik az embert, hanem csak a munkát gyorsító, könnyítő gépek vannak, az ember szerepe döntő! Gabriel Podolinsky jó pár évet eltöltött a cipőiparban. Meggyőződéssel mondja: — Már-már igazságtalan velünk szemben, hogy a népgazdaság egyes más területein olyan nagy tartalékok vannak a munka szervezettségi szintjét tekintve. Akiknek van összehasonlítási alapja, az nem mond ellent ezzel az állítással! Csak igazat ad a személyzetisnek abban, hogy a terv teljesítése eleve feltételezi bizonyos számú szombatok ledolgozását. Ha valahol beiktatnak egy-egy munkaszombatot, az gyakran indokolatlanul is nagy publicitást kap, s az eredmény nincs egyenes arányban a hírveréssel, ök Ez utóbbi feltevés helyességéről akartunk meggyőződni a partizánskei Augusztus 29-e Cipőgyár komáromi (Komárno) üzemében. Annyit mindjárt elöljáróban leszögezünk, hogy ez az új korszerű üzem sem mentes a fent jelzett problémáktól, melyek okai között az általánosíthatók vannak túlsúlyban — helyiekkel fűszerezve. STATISZTIKA ÉS MUNKAERŐ Hevenyészett kerekasztal-beszélgetés alakul ki az igazgatói irodában. Ladislav Vykartovsktj mérnök, az üzem igazgatója hívatja Gabriel Podolinskt/t, a személyzeti osztályvezetőt, Antónia Cháapekovát, a párt- szervezet alelnökét, s jön Németh Mária szakszervezeti elnök is, vagyis a kérdés kimerítő vizsgálatához mindenki megjelent! A tájékoztatást az igazgató kezdi, aki mellesleg nemrég kapott bizalmat, s az ifjabb vezetőgenerációt képviseli: — Nagyjából 1200 az üzem dolgozóinak száma, s arra a kérdésre, hogy ez feladatainkhoz képest kevés, elég, avagy sok, nem lehet egyértelmű választ adni. A munkaerőkérdést nem lehet különválasztani a termelés igényességének kérdésétől. Mindenesetre ki kell zárni azt a lehetőséget, hogy ez a létszám nagy. Elegendően vagyunk úgy nagyjából az első és második negyedévben, amikor túlnyomórészt nyári lábbeliket gyártunk, de a harmadik és a negyedik negyedévben 70—80 ember hiányzik. Ekkor gyártjuk a téli cipőket. A két időszakot azért kell más-más szempontból vizsgálni, mert az egyes időszakokban gyártott cipők munkaigémyessége között nagy a különbség. Míg ugyanis a nyári lábbeli elkészül, kb. 25 ember adja bele munkáját, de amíg egy téli cipőre rákerül a minőségellenőr pecsétje, 60—70 ember közreműködése is szükséges. Részünkről az ebből eredő gondokon úgy igyekszünk enyhíteni, hogy egy műhelyt egész évben a téli cipők készítésére állítottunk át. Egyébként új üzem vagyunk, a munkaerőfeltételt illetően szinte határtalanok a lehetőségeink. Sőt, érdekeink azt kívánják, hogy minél többen dolgozzanak nálunk. Az üzem beindítása óta —1974—75 — minden évben legalább egy további műhellyel bővítettük a gyártást. ELLENTMONDÁSOK Ez tehát az alaphelyzet. Csupán ennyiből azonban nem lehet még következtetni a valós állapotokra, sőt ennyi „konfliktus“ alapján úgy látszik, azoknak van igazuk, akik mindent a munkaszervezés javításával igyekeznének megoldani. A valóság azonban mindig sokrétűbb egy-egy hipotézisnél, mert a gyakorlat megismerése alapján az ember megváltoztathatja minden feltevés végkövetkeztetéseit. A cipőgyár hagyományait, mai technológiáját tekintve egyébként nem szabadna meglepetéseknek bekövetkezniük a nés áll be. Ojabb túlórázási ok. S akkor még nem vettük figyelembe, hogy nem mindenki egyformán ügyes; nem mindenki hozzáállása egyformán jő; nem minden munkafolyamat egyforma „fajsúlyú“; s minden jó szakmunkás beéréséhez bizonyos idő szükséges! A vezető dolgozók számát tekintve a komáromi gyár nem panaszkodhat: kilenc mérnök dolgozik az üzemben, de hiányzik a megfelelő gyakorlatuk. viszont rá vannak utalva ezekre a szombatokra. TÁVLATOK és gondok Az iméntiek miatt vám, hogy nehézségekbe ütközik a kétmüszakos termelés általános bevezetése is. Mert a dolgozók 80 százaléka nő, s az anyák nehezen tudják vállalni a gyárban a második műszakot. Ezt olyan módon próbálják megoldani, hogy minden olyan anyuka, aki munkanapjainak legalább a 30 százalékát a második műszakban dolgozza le, napi 20 korona pótdíjat kap, ha gyerekét merni tudta óvodában vagy bölcsődében elhelyezni. Ha ez a módszer beválik, akkor szélesebb körben is alkalmazzák — most van ugyanis kísérleti stádiumban. Ez azért is lényeges kérdés, mert a gyártás további bővítése egyműsza'kos termelés esetén csak további beruházással oldható meg, míg általánosított két műszak esetében nem kell beruházni, és a rendelkezésre álló alapeszközök kihasználtsági foka nőne. Ez pedig korántsem mellékes! Mindamellett a cipőgyári vezetők ismerik alaposan saját lehetőségeiket, azt is, hol vannak még tartalékok, mit lehet elérni önerőből, mit lehet javítani a dolgozóknak nyújtandó szolgáltatások által. Van azonban még egy kifejezetten komáromi „specialitás“, azaz nehezítő körülmény. A komáromi járás az ország egyetlen olyan járása, ahol 7 órakor kezdődik a délelőtti műszak. így aztán például, aki Marcell- házáról utazik, az reggel ötkor kel, hatkor a gyárban van, s csak 7 órakor kezd dolgozni! Mire hazaér, van már délután öt óra is. Mindezek tetejébe az autóbusz nem viszi be a dolgozókat a gyár elé, a városi közlekedésre pedig nem nagyon számíthatnak. Az ingázók a téli reggeleken a toivilágítatlan utcán gyalogolnak. A gyár dolgozóinak eleve a hatórai munkakezdés felelne meg. Ha figyelembe vesszük az itt dolgozó 1200 főt (hogy más üzemekről ne beszéljünk), akkor ez nem is megalapozatlan óhaj. Akárcsak az, hogy itt lenne az ideje az egész iparágra jellemző problémák elhárításának is. MÉSZÁROS JÁNOS Összpontosítás Lányok, asszonyok a szalag két oldalán (Gyökeres György felvételei) IBM IV. 27. UJSZ0 Készül a cipőfelsőrész Előregyártott cipőtalpak ragasztás előtt
