Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-13 / 15. szám
Azon a harmincöt évvel ezelőtti szeptemberi napon már hónapok óta hallgattak a fegyverek. Európa országútiam vége felé közeledett a háború miatt hontalanokká vált milliók vándorlása. Télfesen valószínű, hogy ma már egészen jelentéktelennek tűnő dolgokat is ajándéknak tekintettek a túlélők. Ajándék volt, hogy az égen nem jelentek meg többé bombázó repülőgépek, ajándék volt, hogy az ártatlan gyermekeknek nem kellett rettegniük apjuk életéért, és ajándék volt, hogy minden este együtt vacsorázhatott a család. Az emberek merész terveket szövögettek: olyan világot építenek fel, amelyben nem lesz többé öldöklés, amelyben mindenkinek minden nap lesz munkája, amelyben majd nem a vagyon lesz az ember értékének mércéje, hanem a helytállás. Azon a harmincöt évvel ezelőtti szeptemberi napon fia született a nádszegi (Trstice) kovácsmester feleségének. Pontosan senki sem tudná megmondani, mire gondolt Schweiger Andris édesanyja, amikor először meglátta kisfiát. Valószínű, hogy az első percekben egyszerűen csak örült, hogy egészséges a kisfiú, később azonban nyilván arra Is gondolt: vajon mi lesz belőle húsz, harminc, negyven év múlva? A férjére gondolt, a kovácsműhelyben ütemesen felcsendülő üllő- kalapács muzsikára, és a jövőbe látva, talán vasformáló kovács szerepébe is beleképzelte a kisfiút. Arra is nehezen adhatna pontos választ valaki, még Schweiger András édesanyja sem, hogy hol volit akkor egy egyszerű csallóközi asszony jövőbe látásának végső határa. Harmincöt esztendő telt el azóta, itt ál] mellettem Schweiger András, gyárlátogatásra invitál. Egyelőre még csak annyit tudok róla, hogy egy körülbelül 500 személyt foglalkoztató, autórádiókat gyártó kis üzem gyártás- vezetője Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). A három műhelyből álló kis gyár a bratislavai Tesla vállalat üzeme. A munkapadok mellett többnyire Iá nyok és fiatalasszonyok dolgoznak. Forrasztópákával a kezükben elmé- lyülten szerelik az autórádió alkatrészeit, itt is, ott is egy-egy szóra megállítják a gyártásvezetőt, és ilyen kifejezéseket használva folyik a véleménycsere: frekvencia, integrált áramkör, hangolás, beszabályozás, tekercs- menetszám ... — Hol tanulták meg az itt dolgozó lányok, asszonyok mindezt? S a gyártásvezető hol sajátította el a mesterséget? — A lányok, asszonyok itt, ezekben a műhelyekben sajátították el az autórádió készítésének egy-egy műveletét. Betanított munkásokként dolgoznak, mégpedig úgy, hogy a kezük alól kikerülő készülékekre évek óta nem érkezik reklamáció. Mikor a vállalat elhatározta, hogy ide telepíti ezt az üzemét, néhány tucatnyi jelentkezőt az üzem beindítása előtt a vállalatban tanítottak he az alapvető műveletekre. Alig harmincán voltunk itt tíz évvel ezelőtt az üzeroalapításkor, ma pedig már közel félezren dolgozunk, s a következő öt évben további bővítésre kerül sor a tervek szerint. Jómagam a kezdet kezdetétől itt dolgozom. A vállalat helyezett ide, s én örömmel jöttem, hiszen közelebb kerültem szüléimhez, a lakásprobléma is megoldódott. Hogy hol sajátítottam el a mesterséget? TrenCínben végeztem el a szakmunkásképzőt, villanyszerelőnek tanultam ki. Még az ottani tanulmányaim befejezése előtt elhatároztam: továbbtanulok, s megszerzem a középiskolai képesítést is. Néhány osztálytársammal együtt jelentkeztem a bratislavai elektrotechnikai középiskolába, a felvételi sikerült és a tanulás sem ment nehezen. Igaz, az első év után levelező tagozaton folytattam, főleg azért, hogy ne terheljem szüléimét a költségekkel. Azt azonban mindmáig vallom, hogy nem bántam meg ezt a hosszadalmasnak tűnő tanulási formát. Előbb ismerkedtem meg lényegében a gyakorlattal, mint az elmélettel, s ez megkönnyítette számomra a középiskolai tanulást — még a munka mellett is. Ekkoriban már a bratislavai Teslában dolgoztam, villanyszerelőiként. Éppen abban az időben szereztem meg a technikusi képesítést, amikor megszületett a du- naszerdahelyi gyár létesítésének gondolata. A vállalat vezetőségének választása a részlegvezető személyét illetően rám esett. Én pedig nem utasítottam vissza az ajánlatot, holott tudtam: a gyárépítési tervek megvalósítása nem lesz könnyű. — Tehát ön eredetileg szakmunkásnak készült, és ahogy látom, ma már mérnöknek való munkát végez. — Nem bántam-meg, hogy „alulról“ kezdtem. Ha tőlem függene, a mérnökképzést úgy szervezném meg, hogy a leendő műszaki vezetők kezdettől fogva, már középiskolás koruktól, kerüljenek közvetlen kapcsolatba a termeléssel. — De talán hátrányai is vannak az ilyen képzési módnak. Hátrányai — az egyén, a család szempontjából, hiszen a munka mellett tanulás időigényes feladat. — Húsz és negyven között általában még lendületben van az ember. Egyébként is: manapság a legjobb műszaki főiskolát végzett mérnök sem pihenhet sokáig a „babérjain“ továbbtanulás nélkül. Annyi új dolog van a világon, és ezeket ha az ember nem akar reménytelenül lemaradni, meg kell ismernie. Igaz, miután gyártásvezetői beosztásba kerültem, a műszaki tudományokkal részben szakítanom kellett, mert a feladatköröm inkább az irányítástudomány alapjainak ismeretét követeli meg. Ezek megszerzésére nagyon jó alkalmam nyílt a Prágai Ipari Vezetőképző Intézetben, ahol — szintén levelező tagozaton — sok mindent megtanultam a termelés- irányítással, munkaszervezéssel kapcsolatban. Az itt kapott ismeretek nagyon sokat segítettek abban, hogy a növekvő gyár irányításában aránylag fiatalon is helytálljak. Szívesen emlékszem vissza az ottani előadásokra is, de talán még szívesebben a szálláshelyünkön folytatott beszélgetésekre. Igazgatók, igazgatóhelyettesek, sokkal nagyobb termelési egységeket irányító dolgozók mondták el gyakorlati tapasztalataikat, hasonlították össze az elméletet a gyakorlattal. Számomra ezek a beszélgetések is felér tek egy szakmai tanfolyammal. S lényegében itt kaptam kedvet a további tanuláshoz is. — S most mit tanul? — A Bratislavai Közgazdasági Főiskola Ágazatirányitó Karának vagyok a levelező hallgatója. Az ipari gazdaságtan a szőkébb szakom. Az előadások hallgatása, a könyvek forgatása közben szinte akaratlanul is állandó an összehasonlítok. Azt, hogy ezt vagy azt miként végzem a gyakorlatban, hol lehetne az új ismereteim alapján javítani eddigi munkámon. A szervezés, az irányítás tudománya nem könnyű, s mint mindenki előtt ismeretes, egyre alaposabb felkészülést követelnek meg tőlünk. S hogy mit szól a tanulással töltött szombatokért, vasárnapokért, estékért a család? Szerencsére megértő, s mindenben segít. Ilonka, a feleségem, szinte minden terhet levesz a váltamról, ami a osaládi teendőkre vonatkozik. A két fiunk, Attila és András is megértő. Igaz, néha már lázadoznak: „Apu, mikor megyünk ki?“ — kérdezik, ha már túl sokat ülök a könyvek mellett. — Munkaköre ugyancsak egész em bért kíván. Segíti feladatainak végzésében a vállalat vezetősége? — Természetesen sok segítséget kapok, hiszen a kollektív vezetés elvének érvényesítése nálunk jól bevált gyakorlat, de ami az én hatáskörömbe tartozik, azért én felelek. Felelek a folyamatos anyagellátásért, azért, hogy lehetőleg mindhárom műhelyben zavartalanul dolgozhassanak, döntenem kell sok esetben kicsiségnek tűnő kérdésekben, amelyek viszont egy-egy dolgozó szempontjából nagyon fontosak lehetnek. Nagyon népszerűtlen volt például a két műszak bevezetése. Ez érthető, hiszen többnyire családos, kisgyermekes anyák dolgoznak itt, s a betegség is váratlanul jelentkezik. Ügy kell megszervezni a munkát, hogy a tervet átmenetileg csökkent létszámhiány miatt is teljesíteni tudjuk. Még több gondot okoz az anyagellátás. Mi végtermék-gyártó egység vagyunk, az alkatrészeket vállalatunk további üzemeiből kapjuk. Ha a szálIntézkedik, telefonál... lítmány késik, a dolgozók ismét csak a gyártásvezetőt kérdezik az okáról, s nekem válaszolnom kell. — Mit tart legnagyobb sikerének? — Azt, hogy a kis műhelyből, ha nem is a legkorszerűbb, de jól működő üzemet tudtunk fejleszteni. Ogy érzem, ebben az én munkám is benne van. Mindig arra törekedtem, és most is arra törekszem, hogy a munkatársaim — legyenek azok a beosztottjaim, vagy a feletteseim — ne csupán a funkciómból eredően ismerjenek el, hanem a tudásom alapján is. Ezért is vállaltam a tanulást. Akkor, amikor ide kerültem, elég volt az a tudás, amit a 'középiskolában szereztem. S ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni, továbbtanulás nélkül ma már a műszaki és az irányítási pályán egyaránt fennáll a lemaradás veszélye. Annak is örülök, hogy jó szakember-gárdát tudtunk kiépítem, a kollektíva pedig nagyon összetartó. Az említett nehézségek ellenére például aránylag csekély az üzemben a munkaerővándorlás. Sokan itt vannak még a kezdő csoportból is. • • • Komoly, csöndes, s egyúttal derűlátó embernek ismertem meg Schweiger Andrást. Olyan embernek, aki mindig az Özem, a vállalat és az egyén érdekeinek lehető legjobb összehangolására törekszik. Mindennapos reggeli műhelyszemléi során összegezi a problémákat, meghallgatja a panaszokat, intézkedik, telefonál, sürgeti a szállítótól az anyagot, s szabad idejében — ha éppen nem tanul — asztalteniszezik, vagy sakkozik. „Mind kettő felfrissíti az embert“ — mondja. Idejét igyekszik gazdaságosan beosztani hogy ne kelljen kapkodnia, s jobban végezhesse el a rábízott munkát. Figyelme mindenre kiterjed, ami a műhelyben történik. * * * Egyszer talán majd megírják Csallóköz iparosításának történetét. Nem biztos, hogy Schweiger András neve benne lesz. Valószínű, hogy a vezetésével dolgozó lányok, asszonyok neve is csupán a statisztikai kimutatásokban szerepel majd. Egy azonban bizonyos: András és munkatársainak egész kollektívája is méltó módon otthagyja „névjegyét“ e táj gazdaságfejlesztése történelemíróinak asztalán. pAkozdi gkktrCd GYÁRÉPÍTŐ A műhelyekben gyakran kérnek télé szakmai tanácsot , *mm* \ • ■ was A pihenés perceiben a családdal (Domonkos Gyula felvételei) r’
