Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-04-13 / 15. szám
1980. IV. 13. Az antikommunizmus és az ideológiai diverzió (A cikk második részét az előző vasárnapi számunkban közöltük) Nem akarjuk nézeteinket olvasóinkra „kényszeríteni“. Inkább idézzük Cyril Ruttkay reagálását, aki ugyan szintén elhagyta Csehszlovákiát és az Egyesült Államokban él, de a helyzetet reálisabban ítéli meg, mint dr. Bra- xator. A tényeket feltáró levél 1979. október 31-én Cyril Ruttkay a következőket Irta dr. Braxatornak címezve: „ ... nem szeretném eltéríteni önt meggyőződésétől, vagy a demokráciáról alkotott véleményétől, ön is beismerte, hogy nem ismeri az egyesült államokbeli viszonyokat, s ennek még örülhet is. Néhány dolgot nagyon nehéz tömören leírni és válaszolni levelének egyes részeire. Véleményem szerint azt a renszert, amelyben az embernek annyi értéke sincs, mint a földre köpésnek, nem lehet demokratikusnak vagy kereszténynek minősíteni. Bocsásson meg az illetlen kifejezésért, de ez felel meg a valóságnak. Nem az a demokrácia fokmérője, hogy írhat képviselőjének vagy bárkit bírálhat. Az a fontos, milyen sors vár a választók levelére, s hogy a bírálat ott megengedett-e, ahol jelentősége van és hatást válthat ki. Ott, ahol az emberi jogok védelméről van szó, például az Egyesült Államok igazságszolgáltatásában, ott nem szólalhat meg és tilos a védekezés is. Az éhes, a beteg, a terrorizált, megkárosított, a kirabolt kiabálhat annyit, amennyit akar, senki sem hallgatja meg, senki sem segít neki. A képviselők szociális vívmányokat, a bűnözés és az igazságtalanságok elleni harcot ígérnek. Ezek az ígéretek azonban közönséges hazugságok. Tehát ez az a demokrácia. Az emberek milliói nem mehetnek orvoshoz, csupán azért, mert nem vásárolhatják meg ezt az alapvető jogot, nem panaszkodhatnak a bíróságon, mert az ehhez szükséges jog a dollártól függ, s itt mindennek vége. Az itteni demokrácia igazi arca a bűnözés, a diszkrimináció, a csalás és az igazságtalanság. Az embertelen, beteg demokrácia azt mutatja, hogy hihetetlen méreteket ölt a bűnözés. Csupán egyetlen városban, Clevelandiban 22 százalékkal emelkedett a meggyilkoltak száma. Ebben nincsenek a betörések, a különféle erőszakos támadások, mert ezeket nem tartják nyilván, hisz úgysem büntetik. Az ember védelme szinte nem létezik, s ha igen, akkor csak papíron. Az Egyesült Államok utcáinak terrorja a szabad vállalkozás része, amit közvetve vagy közvetlenül támogatnak, mert hihetet- lenül nhgy nyereségeket hoz. Pár ember boldogsága itt milliók tragédiájától függ. Tetszik ez önnek? Ilyen szabadságért harcolnák a papok és a Charta 77 aláírói? így fest isten tízparancsolatának teljesítése abban az országban, ahol vallásszabadság van. Az egyik kézben biblia, a másikban kés és fegyver. A vietnami háború tíz éve alatt körülbelül 50 000 amerikai esett el, de az háború volt. Most, a békében, ugyanannyi idő alatt, három városban — Cleveland'ben, Detroitban és Chicagóban — körülbelül tízezer embert gyilkoltak meg. Nem szörnyű, hogy egy országban nem él biztonságban az ember, s nem tudja, hogy gyermeke vagy felesége hazatér-e? Itt még sohasem robbant neutronbomba, de az utcák este hót után kihaltak, ön levelében valamilyen politikai szabadságot említ. Nem tudom, hogy van ez Svájcban. Tény, hogy Olaszországban valamivel nagyobb a demokrácia és a politikai szabadság, mint az Egyesült Államokban. A politikai szabadság kifejezés az Egyesült Államokra vonatkoztatva magyarázatot igényel. Tudom, hogy számos szervezet létezett, amelyek célja az életkörülmények megjavítása volt, de ezek szigorú ellenőrzés alatt állnak, üldözik, vagy már fel Is számolták őket, ügyelve arra, nehogy politikai színezetű üggyé váljanak. Említsünk néhány példát: Martin Luther King, Kennedy — miért palástolták el meggyilkolásukat? A olevelandi egyetem egyik diákját a rendőrség parancsolta ki a helyiségből, mert egy ártalmatlan kérdést tett fel az angol hercegnek. A mai napig börtönben van Wilmington — bűntelenül és hamis vádak alapján. Carter elnök bátyját a sajtó naponta üldözi és fenyegeti csupán azért, mert ellátogatott néhány arab országba és ott barátokat szerzett. Hogyan lehetséges az, hogy egy sza-' bad országban meghatározzák, hogy az Egyesült Államok polgára kivel barátkozhat vagy kivel beszélhet? Az Egyesült Államok ENSZ-képviiselője magánemberként tárgyalt egy palesztin vezetővel éppúgy, mint az amerikai nagykövet Bécsben. Az egyiket demokratikus módszerrel azonnal eltávolították a másiknak ugyanezért a tettéért semmi bántódása nem történt. Mint ön is látja, beteg rendszer ez, amely a szólásszabadságot töbh fokmérővel móri... Én nem foglalkoztam politikával és nem vagyok egyik szervezet tagja sem. Az az egy bűnöm, hogy nem hagyom hazámat sértegetni. Csak kenyeret, orvosi ellátást és segítséget kértem családomnak és kiskorú gyermekeimnek. Ezért a szabad földön megfosztottak a legalapvetőbb emberi jogaimtól. Beteg voltam, és nem volt szabad értenem a bírósági tárgyaláson a bírók szavait, a tolmácsot megtagadták tőlem. Nem voltak tanúim és nem volt védőm. A bírósági végzést jelenlétemben írták, de nem védekezhettem. Csak hallgathattam. Nümbergben a nád háborús bűnösöknek több joguk volt, mint nekem. Ne gondolja, hogy én voltam az első és az utolsó. Higgye el, hogy ez engem egyáltalán nem tört meg, ellenkezőleg, büszke vagyok, hogy egy civilizált ország — Csehszlovákia — állampolgára vagyok.“ (Ruttkay a mellékletben közli annak a bírósági eljárásnak a részleteit, ahol megfosztották őt amerikai állampolgárságától.) Majd így folytatja: „A mellékletből láthatja: kenyéradóimnak nem volt elég, hogy beteg vagyok. Elgázolt egy autó, amely ott hagyott a helyszínen. Elveszítettem hallásom, meggyengült a látásom, koponyartö- ^■ést szenvedtem. A kórházból vérző füllel engeditek el, hogy az esetleges halál normális baleset következményéként tűnjön fel. A tárgyalásra ezúttal sem hívhattam tanúkat. A terrornak azonban még mindig nincs vége, mert még élek. A kommunista Csehszlovákiában nem gyilkolják meg a disszidenseket. A rendszernek nem kell ilyen brutalitással védekeznie^ ez tény. Senkitől sincs megvonva az orvosi kezelésihez való jog. Baleset után senkinek sem kell hét évig várnia a segítségre, és egyik betegnek sem kell anyagilag tönkremenníe. A törvények érthetőek, senkitől sem tagadják meg a tanúkat, a tolmácsot, ha külföldiről van szó. Ez természetes, Csehszlovákia sokkal szegényebb ország, mint az Egyesült Államok, mégsem kereskednek a gyermekek- * kel és a betegekkel. A szegények előtt ott nem zárkóznak el, mint itt. Ott a törvény nevében senkitől sem veszik el házát csupán azért, mert beteg, szegény, nem tud és nem tudhat védekezni. A közelmúltban így bántak el a Kenőn osaláddal, mert elfelejtett három és fél dollárt megfizetni. Ez a család hét gyermeket nevelt fel az országnak, a férj beteg. (Ezt tudtára adom az Önök emberi jogok bizottsá- igának.) így tiszteli a demokratikus rendszer az öregeket és betegeket. Ebben a rendszerben az ember értéke három és fél dollárt sem ér. Egyik milliomos vagy dúsgazdag sem veszítette el házát, bármilyen kihágást követett el, de még csak meg sem büntették. A Charta 77 disszidensei így képzelik el a demokráciát és a keresztény szeretetet? Van-e olyan bizottság, amely ezt a brutalitást nemzetközi fórum elé terjesztené? El tudná küldeni a bizottság címét? Nézzük meg közelebbről a hamis jótevőket. Az Egyesült Államok kormánya a mai napig nem ratifikálta az ENSZ emberi jogok deklarációját. Erről az 1979. augusztus 7-én keltezett ENSZ- levélből szereztem tudomást. Hogy lehetséges az, hogy erről „-gy bizottság sem szól, egy lap sem ír? Nem arrogancia megparancsolni az emberi jogok tiszteletben tartását valakinek s közben otthon nem is léteznek azok vagy pénztől függenek? Nem sérti az önt, hogy a szeretetről oktatja ki egy aljas bűnöző, szadista vagy júdás? Még Szolzsenyicinnek sem sikerült megállítani az embertelen rendszer fejlődését, amely a szeretet és a kereszténység helyett kést, pisztolyt és neutronbombát kínál Európának. Ne engedjék ezt meg. Európa már vérzett. Amíg egészségem engedi és nem leszek »véletlen« halál áldozata, együttműködésemet kínálom fel e célból...“ A dogma rabja Ruttkay szavai világosak és nem igényelnek kommentárt. De hogyan reagál erre dr. Braxator: „Tisztelt Ruttkay úr... nem ismeren annyira az egyesült államokbeli viszonyokat, hogy meg tudjam ítélni, milyen mértékben fedik az ön által említett tények a valóságot, ami az emberi jogok megsértését illeti, s mennyiben fedik a valóságot azok a tények, amelyek az agresszivitás és a bűnözés számának növekedéséről vallanak. Mindenütt a világon, így tehát az Egyesült Államokban is, van mit tenni az emberi jogok tiszteletben tartása terén, mindenekelőtt szociális téren. Egyet azonban biztosan tudok: a demokratikus rendszerű és politikai szabadsága országokban legalább megszólalni lehet, lehet bírálni, a hibákat kipellengérezni, azokra rámutatni. Nem tudom, mennyire ismeri Csehszlovákia és a kommunisták vezette többi kelet-európai ország jelenlegi viszonyait. Mi ezeket a viszonyokat saját bőrünkön tapasztaltuk, és azok elbeszéléseiből, akiknek sikerült egykét hétre eljutniuk valamelyik nyugati országba. Nem disszidensekről, hanem olyan normális állampolgárokról van szó, akik nyugodtan akarnak élni és hazatérnek. Biztosan tudjuk tőlük: mindent megadnának azért, hogy az olyan szabadságot, amely nálunk van, náluk is bevezetnék. Sem itt, sem ott nem minden arany, ami fénylik, de mégiscsak van lényeges különbség a totális rendszerek és a demokratikus rendszerek között...“ Sajnos, dr. Braxator, nem fejtette ki, hogy milyen igényeket támaszt a nyugati „demokratikus rendszer“ tagjaival szemben, hogy milyen adót fizetett kenyéradóinak társadalmi helyzetéért, hogy honnan vette a Po- lana társaság részvényeire a pénzt, és milyen nótát fúj. Hogy ezt nem tette, mindenki előtt világos: eladta saját szülőhazáját, hozzátartozóit dühödt tantikommunizmusáért. Bár dr. Braxator csal, amikor azt a látszatot akarja kelteni, hogy polgáraink többsége a nyugati demokrácia után vágyódik, sajnos, mégis vannak egyének, akik politikai szűklátókörű sé- gükből, hamis nemzeti érzésükből és idealista ideológiájukból adódó tevékenységükkel az antikommunizmus malmára hajtják a vizet azzal, hogy a külföldön működő különféle ideo- diverziós központoknak hamis tényeket szolgáltatnak ki rólunk, az úgynevezett nemzetiségi elnyomásról, a szabadságjogok korlátozásáról. Ezzel, ha hamisakat is, de mégis tényeket szolgáltatnak az említett központoknak a szocialista rendszer elleni támadásokhoz. Jogvédők? Felháborító, hagy ezek a „hősök“ a nemzet, a nemzetiség és a társadalmi csoportok szószólóinak- szerepében tetszelegnek, s hogy saját beteges nézeteiket egész népcsoportok nézeteiként igyekeznek feltüntetni. Klasszikus példaként említhetjük azokat a pamfletekBt, amelyeket ,a Csehszlovákiában élő magyar nemzetiségű kisebbség jogvédő bizottsága“ adott ki, s amelyeket külföldre juttattak, hogy ott a megfelelő kommentárok kíséretében használják fel őket a rágalmazó rádióállomások, az antikommunis- ta és az emigráns sajtó. A Szovjetunió és a többi szocialista ország békepolitlkájának újabb, jelentős sikere volt a stratégiai támadófegyverek korlátozásáról szóló második szovjet—amerikai szerződés (SALT—II.) aláírása. Bizonyára emlékszünk még arra, hogy a szerződés aláírásakor milyen pompásan viselkedett Carter elnök, hogy a közvélemény körében a leszerelés és a békés egymás mellett élés védelmezőjének látszatát keltse. Rövid időn belül azonban ismét bebizonyosodott, hogy megjátszotta magát. Viselkedése a „kelet-nyugati hídépítés" doktrínájában rögzített szándékok elérése taktikájának részét alkotta, mert saját maga ellenségévé vált a szerződésnek és propagálójává annak, hogy az amerikai parlament ne ratifikálja a szerződést. A maoisták szövetségese Az antikommunizmus híveinek a maoisták felé való fordulása az elmúlt tíz évben sikert ért el. A kínai hegemonisták egyre jobban eltávolodtak a szocializmus és a kommunizmus eszméitől és az imperializmus, az antikommunizmus platformjára kerültek. Ezt a tényt bizonyítják a Kínában alkalmazott módszerek, a leg- reakciósabb erőkkel való paktálás, a Vietnami Szocialista Köztársaság elleni katonai agresszió és háborús gócpontok létrehozása a környező országokban. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy sokoldalú együttműködést építsenek ki a volt legnagyobb ellenséggel, az amerikai imperializmussal. Azonban már most levonhatjuk a következtetést: ez az együttműködés ugyan hatalmas károkat okozhat az emberiségnek, de nem lehet tartós. Ez a két „partner“ hegemo- nista lényegéből fakad. Az egyiknek törvényszerűen veszítenie kell. Mivel ismerjük az emberi társadalom fejlődésének törvényszerűségeit, amelyeknek mielőbbi gyakorlati alkalmazásáért aktívan harcolunk, tudjuk, hogy sem az amerikai, sem a kínai imperializmus nem lehet a világot irányító erő. Az elmúlt években a világ forradalmi mozgalmának viharos fejlődése, az imperializmus és az antikommunizmus hatásterének fokozatos szűkülése azt eredményezte, hogy az imperializmus képviselői pánikszerűen félnek a további fejlődéstől. Hogy ezt leplezzék, állandóan bővítik fegyver- készletüket. Megmutatkozott azonban, hogy, akár a múltban néhányszor, ez a taktika most is csődöt vall. Bizonyára nem tudják vagy nem akarják tudni, hogy a legutóbbi, általuk kiváltott hidegháború óta 30 év telt el. E három évtized alatt a világban erőátcsoportosulás ment végbe, s jelenleg az antiímiperiallsta világ földünk nagyobbik részét képezi. Ez a világ, amint az Nyugat-Európában, Közép- és Közel-keleten is megmutatkozik, egyre határozottabban száll szembe az imperializmus háborús szándékaival. Ha az imperializmus képviselői elismerik a Kelet és a Nyugat közötti erőegyensúlyt, akkor ez félelemről, tehát egyenlő félelemről tanúskodik. Ezt az erőegyensúlyt m'ég fegyvercsörtetéssel sem lehet lebecsülni. De ha a pánikszerű félelem mégis elfogta őket, akkor ez azért van, mert a béke és a haladás erői fölénybe kerülnek az imperialista erőkkel szemben. Sikertelen törekvés Végül tömören összegezhetjük az eddig elmondottakat: az antikommunizmus az elmúlt évszázad negyvenes éveiben keletkezett, válaszként az újkori kommunista tanítás keletkezésére. Fokozatosan az imperializmus politikájának és ideológiájának alapjává vált. Kezdettől fogva a kommunizmus és híveinek felszámolására irányult. E harcban felhasználta az ideológiai befolyásolást, a gazdasági és politikai blokádot, a terrort, a véres és vértelen ellenforradalmakat, a háborúval való fenyegetőzést is. Mindennek ellenére sem sikerült azonban a kommunizmus eszméit megsemmisíteni, ellenkezőleg, a kommunista eszmék keletkezésük óta hatalmas fejlődésen mentek keresztül és haladnak a győzelem felé. Az ideológiai diverzió a XX. század ötvenes éveinek végén és hatvanas éveinek elején keletkezett mint az antikommunizmus legaljasabb és legrafináltabb formájának egyike. Veszélyességét senkinek sem szabadna lebecsülnie. Idejében le kell leplezni és ártalmatlanná tenni híveit. DANIEL KALÁS (Vége)
