Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-03-30 / 13. szám
TT * idegen nyelven társalgunk, bármennyire is 1 A/jL otthonosak vagyunk benne, bizonyos idő, egy vagy több óra .múltán, (kifáradunk. Érdeklődé sürak lankad, tompul: pihenni vágyunk. Azok, akik külföldre utaznak, hogy ott egy nyelvben tökéletesítsék magukat, hasonlót tapasz tálnak, magasabb fokon. Gyakran megesik, hogy az illetők külföldi tartózkodásuk első Idejében, az első hetekben, hőnapokban, amikor csak régebben szerzett tudásukat használják föl, sakkal folyékonyabban, hibátlana'bbull beszélnek, mint később. Közben pedig szakadatlanul azzal a nyelvvel bíbelőditek, mely becsvágyuk tárgya. Napról napra gyarapították ismereteiket, ravasz tornák által szók tatták fülüket, ajkukat a hangzókhoz, próbáltak belehelyezkedni nemcsak egy nyelvtan szabályaiba, hanem egy nép múltjába, észjárásába is. Talán már évekig éltek aninalk légkörében. Mégis mindéi’ igyekezetük, áldozatuk ellenére az ellenkezője történik annak, amit vártak, s amit ésszerűen vá" niok kellett volna. Egyszerre hanyatlam kezdenek, visszarakkannak, úgy látszik, hogy szorgalmuk, tüzetes tanulmányuk (kárba veszett, nem bírnak többé szart tenni arra a könnyedségre, termesze tességre sem, mellyel annak előtte, esetleg már megérkezésük .pillanatában, rendelkeztek. Akkor csomagolnak, s egy kudarc Izével hazautaznak. Számosán megerősítik ebbeli észleletemet. Azt kér denk, hogy mi lehet a magyarázata? A tény ellentétben áll a logikával. De nem áll ellentétben a lélektannal. Én azt hiszem hogy itt az ösztön és értelem titkos párviadaláról van sző, a lélek és szellem küzdelméről, mely az öntudat alatt folyik le. Az értelem még harcolni akar, de az ösztön már lerakja a fegyvert. A szellem még éber, hajlandó tanulni, tovább komédlázni, de a léllek visz- szaöklődi az idegen anyagot, unja a majomkodást, őszintén fáradtnak, ügyetlennek mutatkozik. Előbb utóbb minden .idegen nyelv tanulásánál beáll ez a mozzanat. Értelmünk öléír egy magasságot, a csúcsot, ahonnan tovább nem juthat, s aztán csak lefelé ereszkedik. A lélek hirtelen elernyedése ez, a lélek honvágya az amyanyelv után, mely a nehézkedés erejével vonja őt lefelé, haza, akár An- taioszt az anyaíöld, hogy tőle kapjon erőt. Csak az anyanyelvvel nem lehet soha jóllakni, csak attól nem kapunk soha csömört, csak azt fogadjuk magunkba korlátlanul úgy, hogy minden szemerjét azonnal vérré változtatjuk. A többi nyelvből kisebb-nagyobb adagot bírunk el, mint az orvosságból. Ami túl van ezen az adagon, az már nem gyógyít: mérgezést okoz. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ* Szemem láttára, fülem hallatára alakult ki tíz év alatt egy új magyar szó, a papszelet. Följegyzem különböző állomásait, mert ez a folyamat jelképesen világít rá arra, hogy honosodik meg egy Idegen szó, hogy szerzi meg polgárjogát, nemzeti viseletét, hogy lesz teljesen a miénk, bájos félreértések, belemagyarázások sorozata folytán, melyet a tudomány népetimológiának nevez. A papszelet a sertés hasa-alja-húsa. Ma mái' így hívják minden mészárszékben. Egyébként tősgyökeres német szó: Bauch-Fleck. Tíz évvel ezelőtt még bauch-flekni-nek mondták, vagy pauhjlekni-nek, később pedig pamflekni-nek. Vidékről származó cselédeink ezt csak üggyel- bajjal tudták kiejteni, s inkább pap-flekni-1 kértek a mészárostól. Utóbb a jlekni helyébe szelet került. Így támadt a: papszelet. Aki tehát azt képzeli, hogy a papszelet azért papszelet, mert a papok különösebben kedvelik, téved. Egy spanyol író a tubarózsáról elmélkedvén, azon sopánkodik, hogy nyelvükben milyen rút neve van .ennek a gyönyörű virágnak. Nem értem őt. Hiszen a tubarózsát a spanyolok is körülbelül így hívjáík, mint mi: tuberosá-nak. Miért volna ez csúnya név? De aztán megértem. ö, a spanyol, érzi ennek a szónak latin eredetét Is, ösztönösen, nemcsak az értelmével, mint én. Vagyis nemcsak a virágot látja, hanem a gyökerét is. Ez a szó ne.m jelent egyebet, mint göbös, gö- csös, gümős, rökon azzal a gyászos fogalommal, melyet mi is ismerünk, a tuberkolózis-sal. Képzeljék el, hogy mi a tubarózsát gümös-rőzsá-nak hlvnók. Én, a magyar, nem gondolok ilyesmire, ha a tubarózsáit emlegetik előttem. A tubáról a galamb jut eszembe, a tubica, a itubicáról pedig, távolabbi eszmefüzés útján, a kedvesem. Eszerint nálunk a tubarózsa hangulati velejárója ez: galaimbrózsa, a galambom, a szeretőm rózsája, aki maga is rózsa. Micsoda andalító szó! Viszont náluk a tubarózsa hangulati velejárója ez: búskinövésrőzsa, a gttmőkór görcsös, íekélyes rózsája, virág-daganat. Micsoda förtelmes sző. Ismét ámulva állapítom meg, hogy mennyire fontos egy nyelvben — minden nyelvben — a szó alakja, az az ezer és ezer öntudatlan, zenei kapcsolat, mely hallatára fölébred bemnünk, és szint ad neki, veretet, talán sokkal Inkább, mint az a tárgy, az a fogalom, melyet jelezni kíván. * Kilencvenöt évvel ezelőtt született Kosztolányi Dezső. SZABÓ LŐRINC* AZ ÓRIÁS INTELME Ha egy hajszálat százfelé hasítasz, s minden új szólat megint százfelé, s e századrészt is százfelé hasítod, és eljutsz a végső határ elé, s tovább hasítani már képtelen vagy, ami maradt, még az is végtelen nagy. Hogyha egy lelket százfelé hasítasz, mint egy hajszálat, s megint százfelé, s e századrészt is százfelé hasítod, és eljutsz a végső határ elé, s tovább hasítani már képtelen vagy, ami maradt, még az is végtelen nagy. így üthetsz engem, pöröllyel hasíthatsz, dobhatsz kutyák és fűrészek elé, porrátörhetsz, megrághatsz, tűzre vethetsz: ha szétmorzsoltál százszor száz felé, és tovább gyilkolni már képtelen vagy, ami maradtam, az is végtelen nagy, mert belőlem egy örök óriás szól, kit száz bilincsed húzott lefelé: eltemettél, mégis ujjászülettem, s mosolyogva állok színed elé: egy hajszálam felfogni képtelen vagy, istened vagyok, egy és végtelen nagy. Szabó Lőrincre emlékezünk, szüleié sének nyolcvanadik évfordulóján. A FŐZÉS KIS ÁBÉCÉJE Az okos szakács, mielőtt bármit is kisüt, figyelembe veszi azoknak az Ízlését, akiket meg akar etetni; így például ha a kosztosai mindent fénymázzal bevonva, édeskésen szeretnek, a sült kacsát is, a kappant is megforgatjuk pergelt cukorban, amitől e szárnyasok különös ragyogást kap nak. Ne főzzünk se túl sokat, se nagyon keveset; ha sokat főzünk, a nyakun kon marad és megromlik az étel, ha keveset, felkopik az állunk az éhség tői; tartsuk tehát mindig szem előtt a szerkesztők étvágyát, és azt, hogy hány személyre van megtérítve a lap, amelyen föl akarunk szolgálni. Ne főzzünk zsírosán; a régi konyha túl nehéz volt,-kölöncök és koncok húztáik le, meg olyan előítéletek, hogy az ételféléket tartalmassá kell tenni; de még ha elfogadnák is ezt az utolsó elvet, nincs szükségünk állati vagy növényi eredetű zsírokra ahhoz, hogy például univerzált tokányt készítsünk; elég ha egy kis sztresszel méletet és egy csipetnyi demográfiai robbanást szórunk bele, amitói az rögtön táplálóbbá válik. A jó szakács tudja, hogy az ingereket szüntelenül változtatni kell, mert ez az alapja a hatásnak; így tehát, ha mondjuk a kolozsvári ká poszta fogyasztása közben a vendé gek arról panaszkodnak, hogy apró, kemény szoknyás hóstátiasszonyokat látnak a tányér peremén ásítozni, azonnal át kell térni a székely gulyásra; Maros megyében fordítva járunk el. Ha a fiókba besilózott kézirat már erjedni kezd, vagyis megérett a köz lésre, a fiókot közös erővel rántsuk ki, de vigyázznuk, hogy eleinte, leg alábbis amíg az olvasók gyomra hozzászokik az új, kiváló táplálékhoz, csak kis adagokat szolgáljunk fel, mert a jóból itt igazán megán a sok ... A tapasztalai szerint legtöbbször kellemetlen hatást tesz az, ha az ebédlőben feltűnnek a régi nagy fazekak, amelyekből merítettünk; de ha ez elkerülhetetlen, legalább a cégjelzést tüntessük el az edényekről, főként az ilyeneket, mint: Rainer Maria Rilke, Proust, foyce stb .. BÁLINT TIBOR Kocsis Ernő: RÉGI KOMAROM (linómetszet) zj a is elt eimomd- ífuszt 'kale. vábbra is .mosódob- a lányok >an szállt liánul kö- Jste a fagyúj togat- lakat, az- sárban s >gy a sű- irdibálnak icantak a yek gyúl- ítén négy írói jövet eki, hogy lángban udo és én z akácok- : a szünet lovak ez- hatalmas kolatttjzek lók ezrei tüzes rö- kottyin- fo jtogatö ipen csonúgy tűnt származó nak, és a írdemjeles lépked és lűzi a lánppal füsirával ivó- : körül vi- latú volt. Mtért. eözé a ki- íelyt meg- tiér leplek iöllngattuk t, eltűnt a ük a kiag- bujkálva, ilünk; csak ttyös piros rilLani. rt menedé- t, a tejfe- in mellett miközben i tűzre, történt? ett megér- solylntotta ttal lerán- rendőt. a gőzben, vált fejét orrúit és lé emelte, :ne. Abban nének len- imló hajjal iszja képe. :eztünk ta- iszor megélünk még tárciusi éj- anszporttal és békéssé : aranyeső, dig a pára iga áradt, szag, hogy tömény IIúzana. Két arcán apró n mondott semmiről, ínyedén és igyódásnak kintetében. , egyedül em lelket- ön járnék, is, mohar- ujjaim kö- :ok között, am, de bár- ava kövébe rögzült ött. megnéztem iát ütötte in. Az elő- radt, a sa- vörös tyúTik repedé- rdogált a acska ké- íyeinek. ' fordítása
