Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-10 / 6. szám
/ □ Az ismert szovjet színész és rendező, Nyikita Mihalkov (A szerelem rabja — 1976 és az Etűdök gépzongorára — 1977) három évi munka után, nemrég fejezte be az öt este című, eddigi legígéretesebb filmjét. Az Öt este Alekszandr Vologyin azonos című drámája alapján készült, amit 1959-ben Tovsztonogov le- ningrádi színházában mutattak be. Vologyin más darabjaihoz hasonlóan rendkívüli tehetséggel ábrázolja napjaink etikai problémáit. □ Balázs Béla németül megjelent ifjúsági regényéből Feri a viharban címmel filmet forgat Fejér Tamás rendező. A harminc éve elhunyt filmesztétára, íróra, költőre ezzel, a nálunk egyelőre még ismeretlen művel emlékeznek. Az 1934 ben játszódó történet középpontjában egy hétéves kisfiú áll, akinek az édesapját internálják, s aki ebben a viharos időszakban mindenkit elveszt, akiit szeret. A film emlékeztetni kíván arra a felelősségre, amely a felnőtteket terheli. □ Maria Callas a Zeffirelli rendezte New Yor-k, majd londoni Tosca előadáson lépett utoljára színpadra 1965-ben. Az énekesnő életében egyetlen filmben játszott, Passolini Medeájának címszerepét alakította. Most Zeffirelli filmet készít Cal- lasról, akit Marilu Tolo személyesít meg. □ Gabriel Garda Marquez regénye alapján forgatja Montiéi özvegye című új filmjét Miguel Littin, a Mexikóban élő chilei emigráns rendező. A film főszerepét Geraldine Chaplin alakítja. A külső felvételeket a Mexikói-öböl partján, Vera Cruzban forgatják. □ l, mint Ikarosz a címe Yves Montand új filmjének, amely arról szól, hogyan termeli ki egy társadalom a gyilkosokat. A rendező, Henri Verneuil két éve dolgozik a filmen, minden egyes epizódot alaposan előkészített. □ Az Enigma rejtély címmel Roman Wionczek kétrészes háborús kalandfilmet készített, amely lengyel felderítők bravúros teljesítményéről szól, az Enigma nevű német rejtjeiző gép titkának megfejtése során. A mozifilmmel egyidejűleg nyolc- részes tévéváltozat is készül. □ A londoni Elstree-stúdió- ban most forgatják a Csillagok háborúja második részét. A főszerepeket ismét Mark Hamill, Harrison Ford és Carry Fischer játssza, a rendező ezúttal: Irvin Kersh- ner. □ Egy téli éjszaka címmel új filmet rendez John Cassavetes. A főszerepet a rendező felesége és filmjeinek állandó főszereplője. Gene Rowlands alakítja. Az Egy téli éjszaka műfaja: krimi. Z a színész két ablak között állva, mf várakozik. A lány jön. — ... most már megkérdezheti, hogy mit csinálok este ... hát mézzé, én este ráérek ... — mondja Lilla. Mosolyog, de megy, tovább. Z. komoran és magányosan lépked utána. Kisebb kórterembe érnek, ahol kék lámpa világít. Z. hirtelen Lilla elé ugrik, két karjánál fogva megragadja s a szemébe néz. — Szeretem! — ... szeretem én is ... — mondja halkan és megadóan a lány. — ... maga ... te ... nekem maga ... nekem te ... most már csak ... — ... én a maga hegedűje vagyok — szál mosolyogva a lány, majd kibontakozik a férfi vad és komoly szorításából. („Lilla az elmebetegek intézetében dolgozik — mondja Bánfalvi Ági —, akárcsak Anna, Z. felesége. A színész gyakran bejár Annához, s egy alkalommal Lillára is felfigyel. Látja, mennyire önfeláldozó, milyen szeretettel gondoskodik a magatehetetlen betegekről. Rövi- debb-hosszabb szerelmi kalandjai, érzelmi kitörései után Lilla jelenti számára azt a nőt, aki nemcsak színészi munkáját — emberi magatartását is értékeim tudja. Kapcsolatuk mégsem lépi túl a plátói szerelem határát...“) Bánfalvi Ági számára egy percig sem volt idegen Huszárik Zoltán Csontváry című filmjének Lillája. Egészségügyi szakközépiskolába járt, s ha nem módosított volna az életén, most ő is ápolónőként dolgozna valahol. Nővére az orvosi hivatás mellett döntött, s a szülők sokáig abban reménykedtek, Ági lányuk is betegeket fog majd gyógyítani. Fizikából, matematikából és történelemből dicséretet kapott, a szaktantárgyak iránt azonban egyre kevesebb érdeklődést mulatott. Zavarta őt a szakma komolysága; az, hogy mindenre vigyázni kell, s a kórházat sem szerette. A betegeket viszont nagyon. Mert mesélni, játszani lehetett nekik. („Az Abigél Torma Piroskája volt ilyen jókedvű. Pedig annyira szegény volt, hogy veszítenivalója sem volt. Ha újra el kellene játszanom őt, ma is ilyen lenne. Főleg, ha ismét Zsurzs Éva rendezné a filmet. Igényessége mellett nagyon türelmes rendező, mégserh vettük észre, hogy forgatáson vagyunk. Egyszer sem hangzott el a »figyelem, felvétel indul«, pedig heteken át reggeltől estig együtt voltunk.“) A középiskola utolsó évében egyre több lazítást engedett meg magának. Osztályfőnöke szerint is igazi kamaszlány volt, aki minden helyzeteit kihasznál a bohóckodásra. Ha nem copfban hordta volna a haját, fiúnak nézték volna. Olyan vékony volt a lába, hogy három harisnyát is felhúzott, csakhogy vastagabbnak lássák. („Voltak évek, amikor én in olyan félénk voltam, mint a Kísértet Lublón An- csurája. Ha több rutinom lett volna a filmezésben, Ancsura is bátrabb lett volna. Dehát ez volt az első igazi filmszerepem ...“ ) Az érettségi előtt döntötte el, hogy színésznő lesz. Pedig az első „nagyjeleneteket“ négyéves korában „adta elő“. Ilyenkor megállt az ajtóban, mondott valamit, aztán ledobta magát a földre és sírni kezdett. S ha nem kapott tapsot, böm- böléssé fokozódott a csendes zokogás. Később a telefon volt a mindene. Felhívni valakit és jó nagyot füllenteni... ez izgatta. Ahhoz viszont, hogy elképzeléseit megvalósíthassa, eredményesen kellett leérettségiznie. De a huszadik század költőit kihúzták előtte. („Izgatott voltam, mint a Dóra jelenti rádióslánya. A parókám is idegesített, mert hol le-, hol fölcsúszott. Ha ma húznák a fejemre, biztosan hiúbb lennék ...“ I József Attilának is örült volna, gyermekkorát betéve tudja ma is. Szakdolgozatának témája is ez volt. A véletlen mégsem játszott közre: Hemingway kevésbé isimert novelláit húzta. Aztán Sar- kadi Imrét. Az Elveszett paradicsom Mi- ráját el is játszotta. Ott, a zöld asztalnál. A taps elmaradt, az érettségin sikeresen túljutott. („A gyermekápolás sem okozott nehézséget. Pedig a szaktantárgyakat mindig háttérbe szorította az irodaloméhségem. A letűnt világ hangulata filmezés közben is magával sodort. Ezért is szerettem a Szabadíts meg a gonosztól című Sándor Pál-film Lilikéjét, aki a zűrzavaros időt és az emberek tehetetlenségét kihasználva szarka módra gyűjtöget. Aztán itt van a Psyché Rhédey Klárcsája... Ez az elő kelő gróflány mindenét odavetné a költőért, csakhogy a magáénak mondhassa. Megalázzák őt, de semmit sem veszít méltóságteljes tartásából. A pénz és a vagyon mindenkor lábra állítja.') Légies alakja, bánatosan érzelmes arca Botticelli Venusát juttatja eszembe. Lilla is olyan lesz, mint a tengerből felmerülő szerelem istennője. Gótikusán karcsú, mélabús és szemérmes. G. SZABÓ LÁSZLÓ E gyetlen filmjét láttam, A burzsoázia diszkrét bája címűt, azt is megkésve, tavaly, de azóta sem tudom feledni. A film hősei először talán a tökéletesség utáni vágyból később már-már zsarnokivá aljasodott megszokásból úgy rendezik az életüket, hogy veszettül gondtalan legyen. -Csakhogy e veszett gondtalanság megreszketteti még azt is, aki ezt az életformát csupán látja, s nem éli. Luis Bunuel, a filmművészet élő klasszikusa egy aragóniai kisvárosban született 1900-ban, tehát nyolcvan évvel ezelőtt. Jelenleg Mexico Cityban él. Világhírt hozó filmjét, Az andalú- ziai kutyát, amelyet korszakos filmnek is neveznek, 1928-ban készíti Salvador Dalival. Két évvel később, ugyancsak együtt készítik az Aranykort. Aztán egy évtizeddel később útjaik szétválnak, hogy harmincöt év múlva véget vessenek e hosszúra nyúló viaskodásnak, s hogy újra barátok legyenek. Közben Bunuel filmeket forgat, igaz nem sokat. Az első nyilvános elismerés a Viridiana című filmjéért jutott neki; Cannes-ban átvehette a nagydíjat, de ekkor már jóval túl van ia hatvanadik évén. A hetvenes évek ismét szárnyukra vették a nevét. Nem véletlenül. A vágy titokzatos tárgya 1977-ben érdemelte ki a hetvenhét évesen is fiatal rendező számára Amerikában a legjobb külföldi filmnek ítélt díjat. A filmről a párizsi Le Monde-ban megjelent kritika ezt a címet ■dselte: „Bunuel, a felforgató“. A nyugatiak szemében valóban az. A burzsoázia diszkrét bájában bármelyik pillanatban megállítja a cselekményt, hogy bárki elmondja az álmát, s benne önmaga lényegét, aminek hasonlóságaitól sokan félnek. Néha úgy érezni, egyik vagy másik jelenetnek nincs is köze a filmhez, de amint az ember kilép a moziból, tudja, egységes kompozíciót kapott: felháborodást és tiltakozást az áldolgok, az álszentes- kedők ellen. Filmjében az álom és a valóság arányosan váltakozik, s olyan átmenetekkel, hogy a néző sokszor nem tudja, a valóságot látja-e avagy valakinek az álmát. De ez sajátosan bunueli megoldás. Álomnak tüntetni fel olyan dolgokat, amit az ember nem mer megtenni, álomnak tüntetni fel mindent, ami béklyóz. Károlyi Amy, a neves magyar költőnő Bunuelről adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az ő filmjei az „álmok büntetöexpedíciói“. Telitalálat e fogalmazás, mint ahogy Weöres Sándoré is, aki a Bunuel-hősöket így jellemezte: „Megölhetik, elpusztíthatják ezeket az embereket, álmukban, meg a valóságban is, mégis élve maradnak. Régen túlélték önmagukat, rég haláluk után vannak már: ezek az ellenszenves figurák képtelenek meghalni. Ha személyükben elpusztít- hatók is, maga a típus folyton újra termeli önmagát. Ez a típus nem személyében él örökké, de funkciójában. Sajnos, az érdektelen embertípus sokkal ellenál- lóbb, mint az értékes.“ Az érdektelen embertípus sokkal ellenállóbb, mint az értékes — hangsúlyozzuk Weöres és Bunuel után, akinek filmjét sohasem fogadta egyöntetű lelkesedéssel a nyugati kritika. Sőt, gyanúval fogadta, azt fejtegetve, vajon a nyugati életstílus melyik sebét vágja föl látnoki szikéjével, melyik az a pont, ahol rombolni-hatni akar. Sokan tartanak Bunueltől, aki a kezdet kezdetén szürrealistának minősíttetett, később realistának is. Egyszer azonban így vallott magáról: „Mi a realizmus? Sőt, azt sem értem, mi a szürrealizmus? Amit én művelek, általában nem több, mint hogy lehunyom a szemem. A lehunyt szemem alatt képek jelennek meg, és én igyekszem értelmes rendet teremteni az életre keltett képek között.“ Chaplin, Mamoulian, George Cukor, Eizenstein kortársa volt, s most is a legnagyobbakkal együtt emlegetik. Fellini, Bergman és a többiek között. Sőt, a kortárs nagyok filmjeit nézve, néha-néha úgy érezheti az ember: Bunuel a keresztapjuk. Bunuel, akit oly sokan nem értenek meg. Mert nem akarják, mert nem merik megérteni. Persze, nekik így a kényelmesebb: ha nem vesznek tudomást Bunuel megfogalmazta önmagukról. SZIGETI LÁSZLÓ ÁLOM ÉS VALÓSÁG ÖTVÖZŐJE LUIS BUNUEL NYOLCVANÉVES 1*81. II. 10. ÚJ SZÚ (M arkavics Ferenc felvétele)
