Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-10 / 6. szám

ÚJ szú 19 80. II. 10. C sinos kis ház, lapos tetővel, utcára néző ablakokkal. Előtte festett vaskerítés, mö­götte kert, szőlővel, gyümölcsfákkal bete­lepítve. A portán meglátszik a jó gazda keze nyoma. Minden a helyén, minden rendezett, akárcsak a gazda, a nyolcvan esztendős Árvay Jó­zsef élete. Kint a tél csikorgatja a fogát. Bent langyos meleg. Házigazdám pizsamára felkapott házikabátban. A tisztesség kedvéért pohárhoz nyúlunk, mielőtt szárny­ra engednénk az emlékezést. Elnézem a barázdált arcot, az ezüstszínű üstököt, a kemény tekintetet, amely nyíltságot, valami ked­ves, biztató melegséget áraszt. Keze már megrezzen, amikor cigarettáért nyúl, szava azonban még erős, szinte kemény: a hajdani harcos május elsejék, föld­munkás-, aratósztrájkok szervezőjének a szava, a for­radalmáré, aki egész életét egy jobb, igazságosabb korszak eljövetelének, kiharcolásának szolgálatába állította. Tizennyolc éves fejjel már tagja a szociáldemok­rata pártnak, majd egyik alapító tagja Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Hosszú éveken keresztül fa­lujában, Nagymegyeren elnöke a pártnak, tagja a járási, majd a területi pártbizottságnak. Kemény szavú agitátor, jó szervező, a legnagyobb áldozato­kat is bátran vállaló elvtárs. Földönfutó cselédember gyerekeként született Bu­dapesten, 1980. február tizenharmadikán. Ebben az időiben édesapja „nyarganc“ volt a budapesti lóvasút- nál. Aztán itt is kitelt a szolgálat. Az- Árvay család visszakerült Nagymegyerre: cselédnek az újmajori gazdaságba. Józsi, a család Benjáminja itt ismerke­dik a betűvetéssel, meg az élettel. Inkább az utób­bival. Az iskolába ruha, cipő kellene. De miből? A te­let egy rongyos kezeslábasban vészeli át, s ha jön a tavasz, már csak a széles nagy határban érzi jól magát. Az a néhány garas is nagyon kell, amit ökör- hajtással, vagy répaegyeléssel keres. Az uradalmi földekről hívják be katonának. Néha levelet írt haza. Ahogy később megtudja, ezeket a le­veleket senki sem tudta elolvasni. Tizenkilencben a katonai szolgálat letöltése után Nagykeszire, a Fehérváry uradalomba szegődik — cselédnek. Kemény szavú, kemény markú legény. Az intéző csak azért nem kedveli, mert mindenhez van szava, mindenről van véleménye, és olyan elke­seredetten tud káromkodni, hogy beleborzong a háta annak, aki hallja. Munkatársait is nem egyszer le- gorombítja: miért tűrnek Igavonó barmok módjára, miért tűrik, hogy a goromba intéző még botot Is emeljen rájuk. Számtalanszor elmondja, hogy ők bizony a Piavénái ráijesztet’tek a tiszt urakra. Űk bizony felírták a sarzsik szállásának ajtajára: „Ke­nyeret, jobb menázsit, különben letesszük a fegy­vert.“ Hiába volt a hadbíróság, főbelövetés emlege­tése. Senki, semmiről nem tudott... És a menázsi kicsikét feljavult. Aztán híre járja, hogy valamilyen párt alakult az uradalomban. Az Árvay-gyere’k a vezetője. Mindössze heten vannak. Rá egy évre már közel száz tagja van a szociáldemokrata pártnak. Kilencszázhúszban már olyan május elsejét szerveznek, hogy az egész környéken beszélnek róla. Ezen a nyáron még egyszer megmutatják az ere­jüket. Az intéző egyéb munka mellett a cselédekkel csé­pelted a repcét. A nap már leáldozóban, de még két szekérnyi repce Csepeleden. A cselédeket viszont már a jószág körüli munka várja. Ezt senki sem végzi el helyettük. Ekkor Jön az intéző és Árvay Józsefhez fordul. — Józsi, a repcét még ma el kéne csépelni. Szólj az embereknek, rád hallgatnak. Nem kívánom in­gyen, két ember kap egy pakli pipadohányt... Árvay József erre: — Abból bizony semmi sem lesz. Nem-e, bődül el az intéző — és már emeli a lo­vaglóostort. De Árvay József kezében is fordul a villa. — Emberek, egy villával sem többet — a jóságos úristemiit! Ilyesmi még nem történt a nagykeszi uradalomban. Ez már sztrájk volt, igazi egységre, összetartásra épülő megmozdulás. Árvay József még ezen az őszön behívót kap. Erre az epizódra most így emlékezik: — Szociáldemokrataként vonultam be, és kommu­nistaként jöttem haza. A Jozefovói kaszárnyában sok derék fiúval találkoztam. Igazában ott kezdett nyi­ladozni a szemem. Amikor leszereltem, már itthon is a kommunistákat kerestem... A továbbiakban Árvay József nevét Nagymegyer környékén már egyre többen ismerik. Elnöke a helyi pártszervezetnek, tagja a járási, majd a területi párt­vezetőségnek. A nyomor szinte fojtogatja Csallóköz népét. Szót kell hát emelni ellene, de úgy hogy Prágában is meghallják. Ez volt Árvay József véleménye. — Harminckettőben szerveztük meg a nevezetes éhségmarsot, az egész környék bevonásával •— em­lékezik most. A tömegmegmozdulást azonban a járás hatalmas­ságai nem engedélyezik. Nem és nem, amit a kom­munisták szerveznek, abból számukra csak baj szár­mazhat. Árvayék azonban erre azt mondják, márpedig február első napjaiban a felvonulás meglesz. Tegyünk azonban úgy, mintha megfogadnánk a törvény szavát. A titok azonban nem marad titok. Júdás akad kö­zöttük. Az árulás bére egy pár vadonatúj bakancs. A sok száz mezítlábas közül egy nem tud ellenállni a csábításnak. Február tizedikére virradó éjszaka több száz csendőr szállja meg Nagymegyert. Hatosával, tize sével cirkálnak az utcákon. Hajnaltájban elállják a bekötő utakat. Árvayék egész éjszaka talpon vannak. A megmoz­dulást már lefújni lehetetlen. Hajnaltájt a vigyázők már egymásután jelentik; a környező falvakból el­indultak a tüntetők. A legnagyobb veszély talán az Ekecs felől érkezőket fenyegeti. Árvay József vál­lalja, hogy eléjük megy: vigyázzanak, csőre töltött fegyverek várják őket. Ám a csendőrök is résen vannak. Felismerik Árvay Józsefet. Rárontanak, verik ököllel, puskatussal, majd vérbefagyva cipelik a községházára. — Egy fog sem maradt a számban — emlékezik Árvay elvtárs. — Az ütésektől feldagadt karomról ollóval fejtették le a kabát ujját. Majd Komáromba, a járási ügyészség fogházába vittek ... Hírét vettem, hogy otthon nagy a felháborodás. Kiszabadításom érdekében az egész környék megmozdult... Amikor aztán végre hazaengedtek — bár az esti vonattal jöttem — olyan tömeg várt az állomáson, hogy jó­magam is meghökkentem. Egész éjszaka a szemem sem hányhattam le, annyi volt a látogatóm. Amíg Árvay József raboskodott, egyéb is történt. Otthonában szinte egymásnak adták a kilincset a lá­togatók: kommunisták, pártonkívüliek, földhözragad­tak, tehetősebbek. A biztató, vigasztaló szón kívül — ahogy a szegénysége engedte — mindenki hozott valamit a kereső nélkül maradt családnak. A pén­zen, zsíron, szalonnán és egyéb élelmiszeren kívül a Csilizközből szekérszámra hozták a tüzelőt. Árvay elvtárs cigarettáért nyúl. Ujjai között még­ropogtatja, s közben szokatlanul csendesen mondja: —* Ez volt az igazi munkásszolidaritás, olyan erős volt az együvé tartozás tudata, hogy azon még a csendőrszurony sem vett erőt... És a harc nem ért véget. Ahogy így tovább bön­gészgettünk az emlékek között, máris a nagydűri esetet idézzük. A naptár 1935-öt ír. Lucskos, sáros télutó. Alig mozdul a kubikos-talicska kereke. Árvay József közel háromszáz kubikustársának magyarázza: — Aszódnál még öt korona volt egy kubi{t ára. Nagydűrnél már csak három. Szavait mélységes csend fogadja. — Tovább ez nem mehet — így Árvay. — Küld­jünk deputáciőt az Ármentesítő Társulathoz. A küldöttség elmegy, de üres tarisznyával tér haza. Azt üzenték: nem alkusznak. — Ha nem alkusznak, letesszük a lapátot — dön­töttek a kubikusok. Másnap már jön a főmérnök. Ugyancsak pattog, csendőrökkel fenyegetőzik. Erre valaki egy talicskát lök a főmérnök lába elé: próbálja meg, mielőtt tovább beszélne. A főmérnök már szabadulna, de Árvay eléje áll, — Innen egy tapodtat sem, amíg nem nyilatkozik. Szavának nyomatéket adnak az egyre-másra meg­csörrenő lapátok. — Hát legyen háromötven — mondja rekedten a főmérnök. Alamizsna a koldusnak, de ez is több a semminél. A rákövetkező évben Sárkánypusztán az aratók teszik le a kaszát. A termés aszályos, csak gaz és üszők termett. Tizedéért bolond aki learatja-. Árvay Józsefnek is ez a véleménye. Rövidesen szót ért az aratógazdával. Mielőtt azonban sztrájkba lépnének, arra figyelmeztet: ha nincs egység, kitartás, inkább el se kezdjék. Volt összetartás, volt bátorság, és nem volt áruló, sztrájktörő. Az uraság kénytelen egyezkedni, új, az araitok részére előnyösebb szerző- , dést kötni. Árvay József most így összegez: — Ez a sztrájk is bebizonyította: ha a munkás- ember szót ért, egyesíti erejét, akaratát, az úr meg­hátrál. Harmincnyolc késő őszén a fekete csendőrkalapok mellett ázottan hervadozik a ikakastoll. Árvay Józse­fet negyedmagával kísérik a községházára. A tágas teremben magas rangú csendőrtiszt. — Kommunisták? — kérdezi kurtán. — Igen — feleli Árvay. — És ezt csak így mondja? — Nem kell szégyenkeznünk érte. Mindig a dol­gozó ember érdekében cselekedtünk. A beállt csendben feszes tartású csendőr lép be. Jelentéstételre kér engedélyt. A csendőrtiszt bólint. • — Alázatosan jelentem, gyanús csoportosulásokat észleltünk a faluban. Az előállítottakat akarják ki­szabadítani ... A tiszt elsápad, majd Árvayékra ordít: — Takarodjanak! Néhány nap múlva karácsony. Negyvennégy ka­rácsonya. Árvay Józsefék ajtajában a postás ko­pogtat. — Behívó, Józei — mondja kelletlenül. —' Mun­kaszolgálatra. Huszonkettőn kaptatok ... Hát mégis. Eddig a kivert fogai miatt mindig si­került megúsznia a katonaságot. Most meg ... Még­hozzá, hogy karácsony napján jelentkezzen? Ezt nem. Csak január másodikén indul el. Úgy hírlik; nem mennek messzire, itt a közelben ásnak majd fede­zéket. Valahol a Dunánál lesz a ki tudja hányadik védővonal. Január másodikén megy el és pünkösd hétfőjén tér haza. Csak éppen beszólt a családhoz, hogy megérkezett, egy kicsit rendbe szedi magát és máris indul a pártba, az elvtársaihoz, hogy szol­gálattételre jelentkezzen, élére álljon az építő mun­kának, a jövő formálásának. Kezébe veszi a párt irányítását, kinevezik a népi milícia parancsnokává. Később a járási pártszervezet elnöke, igazgatója a felvásárló üzemnek. Beválasztják Szlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságába. Lelkes szavú szervezője a szocialista mezőgazdaság létrehozásá­nak. Képviselő a Szlovák Nemzeti Tanácsban, majd négy esztendeig a Nemzetgyűlésben. A csallóközi munkásmozgalom vezéralakja most itt ül velem szemben, nyolcvan esztendővel a vállán. Ahogy ő mondja tréfásan: — Fogytán már a mécsesben az olaj . .. Többnyire csak ide a szomszédba járóik át, az állami gazda­ságba, hogy elbeszélgessek az elvtársakkal. Meg aztán ők is eljönnek hozzám, hogy párját keressük a szónak .. . ... Hogy tanácsot kérjenek az öreg harcostól, az elvtárstól, aki oly hősiesen végigjárta a hadak út­ját... SZARKA ISTVÁN Gyökeres György felvétele ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom