Új Szó - Vasárnap, 1980. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-10 / 6. szám

SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. II. 10. VASÁRNAP BRATISLAVA XIII. ÉVFOLYAM 6. SZÁM ÄRA I KORONA új tájak, vidékek megismerése ma már egyre több embert vonz. Országszerte turisták ezreivel találkozhatunk. Az utazás az élet ter­mészetes velejárójává vált. A jól vég­zett becsületes munka után nemcsak, a gyáraik, bányák, üzemek dolgozói töltik utazással szabadságukat, hanem a földművesek is. A tél a legalkalmasabb időszak ar­ra, hogy a szövetkezeti tagok kive­gyék szabadságukat — gondolják so­kan — hisz ilyenkor úgy sincs mit csinálniuk. Az igaz, hogy összehason­lítva a fontos tavaszi előkészítő mun­kák, az aratás és a betakarítás év­szakaival a tél viszonylag nyugalma­sabbnak tűnik. De csak úgy tűnik. Az állattenyésztésben dolgozók számára ■nincs különbség az évszakok között, a növénytermesztési részleg dolgozói­nak is épp elég munkájuk akad, ha jól fel akarnak készülni a következő évi kenyércsatára. S a vezetőség sem tétlenkedik: az elmúlt év zárása, s az új tervek kidolgozása nem kis felada­tot jelent számukra. Ha végigjárnánk hazánk legszebb kirándulóhelyeit, legtöbb helyen most is találkozhatnánk üdülő földműve­sekkel. A csoportok 7—10 naponként váltakoznak, hogy megismerkedjenek Prága szépségeivel. Világhírű fürdő­helyeinken, Marianske Láznéban és Karlovy Varyban, Pieäfanyban és Lu haőovioén is pihennek. Sokan élve­zik a téli, behavazott Tátra nyújtotta élményeket Starf Smokovecen. Szlovákia fővárosában decembertől márciusig a Szlovákiai Földművesek Szövetsége és a Cedok utazási iroda szervezte üdüléseken közel 1000 szö­vetkezeti tag vesz részt hazánk vala­mennyi járásából. A pihenést, a ki kapcsolódást jól megszervezett gaz­dag program teszi még kellemesebbé. Bratislava történelmi nevezetességein kívül megismerkedhetnek a környék érdekességeivel is, hisz több autó- buszkiránduilásra jelentkezhetnek az érdeklődők. A színházi előadások és kiállítások szintén maradandó élmé­nyeket jelentenek valamennyiüknek. Bizonyára soká fog emlékezni erre a fővárosban töltött egy hétre Biacs- kó József is, aki a bolyi (Bolj szövet­kezetben tákarmányozóként dolgozik. Most járt először Bratislavában. Szá­mára minden új és nagyon érdekes volt. Már alig várja, hogy otthon az unokáknak beszámoljon mindenről, amit itt látott. Bukus Sándor szintén az említett szövetkezetből érkezett. Legszívesebben a várban tett látoga­tásra és a színházi előadásra emlék­szik vissza. Juhász Anna és Balyó Magda a rimaszécsi (Rimavská Seő) földművesszövetkezet bérelszámolói. Igaz, ők még nemrégen dolgoznak a szövetkezetben, de nagyon örülnek, hogy munkájuk megbecsüléseképp el­jöhettek kirándulni. A méhi (VCelin- ce) szövetkezet vezetőségének bizo­nyára nem véletlenül esett a válasz­tása a beutalók elosztásakor Bodolló Péter állatgondozóra és Csízi Barna­bás traktorosra. Mindketten régi, jól dolgozó tagjai a gazdaságnak. Bo- dolló Péter például az elmúlt évben a tervezett 75 000 liter tej helyett 108 000 liter tejet fejt, Csízi Barnabás pedig kommunistához méltó módon állt helyt a rábízott munkaterületén. Esténként, amikor a korszerű, ké­nyelmes Bratislava Szállóban kis cső portokba gyűlve elevenítik fel az az­napi élményeket, másról is szó esik. Érdekes és tanulságos tapasztalatcse­rék ezek a beszélgetések. Látszik, hogy valamennyiüket érdekli nemcsak a saját munkahelyük problémái, ha­nem a szövetkezetek örömeit, gond­jait is magukénak vallják. Az ország különböző részeiről érkező földműve­sek, bár eltérő feltételek között gaz­dálkodó és nem egyformán működő szövetkezetekből gyűltek össze az üdülésen, mindig találtak közös té­mát. Sokan közülük nemcsak az egy hét alatt látottakra emlékeznek szíve­sen, hanem az új ismerősök eddigi jó tapasztalatait is hasznosítják majd munkájukban. DEÄK TERÉZ ÉLMÉNYEKKEL Megismerkednek hazánk történelmi emlékeivel Esti beszélgetés a szállodában [Gyökeres György és CSTK felvételei) Felejthetetlenek a hegyekben töltött napok

Next

/
Oldalképek
Tartalom