Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-30 / 307. szám, kedd

Merre tart(son) közművelődésünk A CSEMADOK Központi Bi­zottsága a karácsonyi ünnepek előtt Ötátrafüreden (Starý Smoikovec) rendezte meg a szlovákiai magyar népművelők kétnapos országos szemináriu­mát. A népművelőket persze idézőjelbe is tehetném, hiszen nem kimondottan hivtásos nép­művelők találkoztak a Grand Szállóban: pedagógusok, mun­kások, orvosok, hivatalnokok gyűltek egybe — olyan embe­rek, akik önkéntesen dolgoz­nak ezen a területen, szív­ügyüknek tekintve a nemzeti kultúra fejlesztését. A szeminárium negyven résztvevője a két nap során négy előadást hallgatott meg. Durkó Mátyás egyetemi tanár, a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem Bölcsészettu­dományi Karának dékánhelyet­tese a közművelődés forma­rendszerével ismertette meg a hallgatókat. Amint elmondotta, Magyarországon a közművelő­dést három szakaszra osztják: az egyén spontán formálódá­sára, a regeneratív (szórakoz­va) művelődésre és a céltuda­tos művelődésre. A spontán művelődés fogal­ma alatt az élet, a környezet formáló hatását kell értenünk. Ezek ugyanis, ha nem is tu­datosítjuk eléggé, nagy hatás­sal vannak ránk és meghatá­rozzák fejlődésünket. Ilyen például a munka, mely vissza­hat az egyénre, gazdagítva, ne­velve őt. Végső soron azt is mondhatjuk, hogy az aktív te­vékenység, legyen akár a gon­dolati, építi az embert. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a spontán hatás lehet pozitív, de negatív is. A re- generatív művelődés sajátossá­ga, hogy amikor szórakoztat, ugyanakkor művel is. Ez a te­rület már a közművelődés szerves részét képezi, és fő­leg azért, mert céltudatosság is van benne. A regeneratív művelődési formában tulajdon­képpen a színházra, a mozira, az olvasásra, dalestekre, tánc­estekre stb. — tehát szórakoz­tató műsorokra kell gondol­nunk. Itt ugyanis az a cél, hogy az egyén felszabadítsa magát, kipihenje a munika fá­radalmait. Amint Durkó Má­tyás elmondotta, ennek fontos­ságát hosszú ideig Magyaror­szágon sem ismerték fel, min­denáron csak nevelni akarták az embert. Eddig azt sem is­merték fel eléggé, hogy a testi kikapcsolódásra is milyen fon­tos odafigyelni. Magyarorszá­gon a testnevelési formák a közművelődéstől teljesen kü­lön válva fejlődtek, holott a sportnak, a turisztikának szá­mos olyan területe van, me­lyet érdemes lenne a szóra- kozva-neveléssel összekapcsol­ni. Hazai magyar viszonylatban erre nekünk már vannak jó példáink. Hogy mást ne mond­junk, ilyen a fiatalok immár hagyományossá vált nyári ke­rékpártúrája. Persze, ezen a téréin nálunk is több kezdemé­nyezésre lenne szükség. A CSEMADOK járási bizottságai — vagy akár a helyi szerveze­tek is —- megpróbálhatnának például hétvégi honismereti autós túrákat szervezni. A har­madik szakasz a céltudatos művelődés. Fiatal kortól a leg­idősebb korig. Itt a gyermek- nevelés és a népművelés, majd a felnőttnevelés és a népmű­velődés kapcsolódik egybe. Az előadó hangsúlyozta, hogy a permanens nevelés folyamata csak iskolai neveléssel nem tartható fenn. A hangsúly idő­vel az önnevelésre tolódik át. A nevelés és az önnevelés dialektikus kapcsolatot jelent, és azt is mondhatjuk, abszo­lút önművelésről nem beszél­hetünk. A közművelődés leg­fontosabb intézményeinek ezért ma is az iskolát kell tekinte­nünk. Ha valaki ugyanis gye­rekkorban nem sajátítja el a művelődés alapvető normáit, azt később nehéz rávenni a szabadidő ésszerű megterve­zésére. Szentágotay professzor sem ok nélkül jegyezte meg egy alkalommal, hogy aki ki­lenc éves koráig nem tesz jártasságot valamiben, annak kisiklik az élete ... Kajdi Béla, a budapesti Nép­művelés című folyóirat szer­kesztője előadásában éppen azokról az új törekvésekről szólott, melyek a szabadidő termékennyé tételét hivatottak szolgálni. Amint elmondotta, az a legfontosabb feladatuk, hogy a közművelődést és a társadalmi igényeket összhang­ba hozzák. Megkülönböztetett figyelmet fordítanak arra is, hogy az értelmiségképzés elő­térbe kerüljön. Vallják, hogy „ű művelődés a mindennapi vi­seletűnk, mely az egész benn- sőnket hordozza, tehát a mű­veltség nem lehet külső cico­it ma . Vasárnap a szeminárium má­sodik napján Rabay Zoltán, la­punk főszerkesztője tartott előadást a népművelőknek. Arra a kérdésre adott tartal­mas választ, mi a helyünk és szerepünk a világban, a szo­cialista országok közösségé­ben. Az előadó behatóan ele­mezte a hetvenes évek jelen­tősebb világpolitikai esemé­nyeit napjaink főbb történé­seit, rámutatva a nemzetközi osztályharc, az ideológiai munka fontosságára. A belpo­litikai kérdések taglalása so­rán kiemelte, milyen fontos, hogy a népművelőket is fog­lalkoztassa pártunk gazdaság- politikája, hiszen ők számos olyan eszközzel rendelkeznek, amelyek alkalmazásával a tö­megeket fel tudják sorakoztat­ni e fontos feladatok megvaló­sítására. Előadásában rámuta­tott arra is, milyen szükség van a népművelők marxista műveltségének elmélyítésére. Amint mondotta, a külföldi és a belföldi események helyes értékelése enélkül elképzelhe­tetlen. A szeminárium negyedik elő­adója György István, a CSE­MADOK KB vezető titkára volt; a jogi nevelés társadal­mi jelentősége kapcsán elmon­dotta, hogy 1980 szeptemberé­ben a CSEMADOK Központi Bizottságán megalapították a központi jogi albizottságot, amelynek fő törekvéseit így foglalta össze: „A CSEMADOK minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja az állami szervek és más szervezetek által szervezett jogi nevelést és propagandát a vegyes la­kosságú járásokban. Népszerű­síti az ilyen jellegű rendezvé­nyeket, ugyanakkor sajátos te­matikájú önálló rendezvénye­ket is szervez a magyar dol­gozók jogtudatának alakítására és ezzel összefüggésben a csehszlovák államiság tudatá­nak elmélyítésére. Rendkívüli figyelmet szentel a nemzetisé­gi életet rendező jogi előírások propagálásának, megvilágításá­nak a nemzetiségi kultúrával, iskolaüggyel kapcsolatos jogi szempontok megmagyarázásá­nak s azoknak a jogi doku­mentumoknak melyek pártunk marxista—leninista nemzetiségi politikájából eredően a magyar dolgozók nemzetiségi életére vonatkoznak.“ A szlovákiai magyar nép­művelők kétnapos országos szemináriumáról összegezés­képpen azt mondhatjuk, hogy jól sikerült rendezvény volt, de még eredményesebb lehe­tett volna, ha a mi népműve­lésünk helyzetéről is hallunk legalább egy jellemző előadást. Bízunk abban, hogy a CSEMA­DOK Központi Bizottsága a Népművelési Intézettel együtt­működve a közeljövőben erről sem feledkezik meg. A to­vábblépés lehetőségeit ugyanis helyzetfelmérés nélkül helye­sen nehéz lenne meghatároz­ni. SZÁSZAK GYÖRGY Nemes hagyományok nyomán Farkas Ferenc Nagykanizsán született 1905-ben. 1922—1927 között Siklós Albert és Weiner Leó növendéke volt. Tanulmá­nyai elvégzése után két évig a Városi Színházban működött mint korrepetitor és karmester. 1929—1931-ig Rómában Respi- ghinél tanult, majd Afrikában és Spanyolországban járt. 1933 —1935 között Bécsben és Kop­penhágában filmzenéket írt. 1935-től, hazatérése után kez­dett tanítani. Több zeneoktatási Intézmény tanára, majd igazga­tója volt, 1948 óta a Zeneművé­szeti Főiskola tanára. Munkás­ságát számos díjjal — köztük Kossuth-díjjal és az Erkel-díj I. fokozatával — jutalmazták. Négy színpadi művet (A bűvös szekrény, Furfangos diákok, Csínom Palkó, Vidróczki), több oratóriumot, zenekari és kamara- zeneművet, valamint számos dalt írt. Röviden ennyit írnak a lexi­konok Farkas Ferenc életpályá­járól. Sikeres, gazdag és válto­zatos életút. Ez a változatos­ság azonban nem a zeneszerző utazási vágyának, hanem a ked­vező, vagy a kényszerítő körül­ményeknek volt köszönhető. A kedvező körülmény római ösztöndíj formájában jelentke­zett, amely lehetővé tette, hogy az ifjú Farkas Ferenc két éven át az újabb kori olasz zeneiro­dalom egyik legérdekesebb egyéniségénél, Ottorino Respt- ghinél folytathassa tanulmá­nyait. Rómában írt műveiben a derűs dallam- és harmóniavllág, a pezsgő ritmika, a természete­sen áradó, gazdag melodika és az impresszionista színhatások dominálnak. Ezek a sajátossá­gok maradandó jegyei Farkas Ferenc érett műveinek is. A másik külföldi tartózkodás­ra ösztökélő körülmény az ott­honi kedvezőtlen viszonyokból adódott. A sorozatos válságok­kal küszködő Magyarország csekély megélhetési lehetőséget nyújtott a zeneszerzőnek. A harmincas években Farkas Fe­renc zenekari zongoristaként működött és gyakran zongorá­zott filmfelvételeken is. Fejős Pál filmrendező bízta meg az első filmzene komponálásával és a hazai sikert külföldi meg­bízások követték. Farkas Ferenc mindvégig hű maradt ehhez a nem könnyű műfajhoz, több mint hetven filmhez írt kísérő­zenét. Ugyancsak ebben az idő­szakban kapott megbízást szín­padi kísérőzenék komponálásá­ra. Az egyes alkotások stílusá­hoz tökéletesen alkalmazkodó, hangulatos muzsikák Farkas Fe­renc kitűnő ízlését, stiláris biz­tonságát dicsérik. Utazásai közben egy spanyol népdalénekest hallgatva ébredt rá, milyen kevéssé ismeri hazá­ja népzenéjét. Ez az élmény arra serkentette, hogy intenzí­ven kezdjen foglalkozni a ma­gyar népzenével. Számos kórus­kompozíció és népdalfeldolgo­zás arról tanúskodik, hogy mű­vészt profilját új vonásokkal — a hazai folklórral — gazdagí­totta. Farkas Ferencre, neves olasz mesteréhez hasonlóan, erősen hatottak az irodalmi és történelmi impulzusok. Számos klasszikus és kortárs magyar költő versét zenésítette meg. Irodalmi ihletésű művei közt kiemelkedő helyet foglal el a Dsida Jenő verseire komponált Cantata lirica és a Janus Pan­nonius műveire írt Cantus Pan nonicus. A magyar történelmi múltnak is több alkotásban állított ma­radandó zenei emléket. A letűnt korok zenei nyelvezetét alkal­mazva, de a maga egyéni hang­ján szólal meg a Tinódi histó­riája Eger várának viadaláról című művében, a Szigetvár di­csérete című oratóriumban és a kuruc korban játszódó Csínom Palkóban. Farkas Ferenc munkásságá­nak méltatói sokrétű, elmélyült műveltségén alapuló kifinomult ízlését hangsúlyozzák, amely műveiben rendkívül magas szín­vonalú szakmai tudással ötvö­ződve jut kifejezésre. Ennek tu­lajdonítható, hogy alkotásaiban mindig a választott műfaj leg­nemesebb hagyományai szület­nek újjá. Pedagógusi kiválósá­gát nemzetközi rangú tanítvá­nyainak névsora bizonyítja: Li­geti György, Kurtág György, Vass Lajos, Petrovics Emil, Szo- kolay Sándor, Durkó Zsolt és Bozay Attila mesterük tapaszta­lataival és útmutatásaival gaz­dagodva járják egyéni útjukat. VOJTEK KATALIN ÚJ FILMEK SIGNUM LAUDIS (csehszlovák) Az első világháborúból merí­ti témáját a barrandovi és a kolibai stúdió közös vállalkozá­sában készült film, a Signum laudis. Középpontjában az Osztrák-Magyar Monarchia egyik alegységének fanatiku­san harcoló, megadást nem is­merő cseh káplára áll; olyan ember, aki hisz a hamis ideá­lokban, aki az ellenség gyűrű­jébe kerülve embereit feláldoz­va is hisz az értelmetlen vér­ontásban, aki a legkiélezettebb helyzetben is vakon teljesíti a dálni kell a fanatikusan harco­ló, megadást nem ismerő Hofe­rik káplárt, aki a döntő pilla­natban, katonai képességeivel kitűnve ténylegesen átveszi a parancsnokságot. Hoferik kész a végsőkig folytatni az értel­metlen harcot, de akkorra már feleslegessé^ és kényelmetlen­né válik azok számára, akik ki­alakították benne a vakfegyel­met, s gátlások nélkül igyekez­nek tőle megszabadulni. Az első világháború e drá­mai epizódjának bemutatásával Vlado Müller a csehszlovák film főszerepében „példás katona““ kötelességét. Hoferik káplár a militarista gé­pezet jellegzetes „terméke“, s mert e háborús gépezet magá­val sodorja, nem véletlen, hogy végül is feláldozza őt. A signum laudis magas ka­tonai kitüntetés volt, melyet rendszerint tiszteknek adomá­nyoztak bátor helytállásukért. Hoferik csupán káplár volt, mégis megkapta ezt a kitünte­tést; érdemeket szerzett, ami­kor felvette a harcot a túlerő­vel, s bár katonáinak száma alaposan megfogyatkozott, ő kitartott. Az értelmetlen — s a filmben naturalista módon megelevenített — vérontás után az egységet bekeríti az orosz hadsereg. A parancsno­kok már csak a saját menekü­lésükkel törődve, készek felál­dozni az egységet, de aztán látva a helyzet kilátástalansá- gát, a halál helyett a meg­adást, a fogságot választják. Ám ehhez a megoldáshoz likvi­s a film alakjainak jellemzésé­vel Mariin Hollý szlovák ren­dező a háború értelmetlenségét példázza; azt ábrázolja, hogyan válhat egy ember a militarista gépezet áldozatává. Hoferik káplárnak megvolt minden le­hetősége, hogy ember marad­jon, de egyszerű, tisztességes gondolkodású ember lévén nem vette észre, hogy ő csak esz­köz feletteseinek a kezében^ akik között „hamis kártyások is vannak. A vak meggyőződés, a hűség megakadályozta őt ab­ban, hogy tisztán lásson, és idejében felismerje kiszolgálta­tottságát. A rendező kitűnik realista atmoszféra-teremtésé­vel, élő dialógusaival, éles há­borúellenes állásfoglalásával. Külön értéke a filmnek Vlado Müller, szlovák színész nagy­szerűen hiteles alakítása Hofe­rik káplár szerepében. A Sig­num laudis nyáron a Karlovy Vary-i filmfesztiválon elnyerta a zsűri külön nagydíját. KRAMER KONTRA KRAMER (amerikai) Ha hinni lehet a külföldi la­pok hírverésének, ez az ame­rikai film a Love Story óta a legtöbb könnyet sajtolta ki a nézőkből. Bárhogy is van, a Kramer kontra Kramer című alkotást az év legjobb filmjé­nek minősítették és öt Oscar- díjjal tüntették ki. Robert Benton, a film írója és rendezője a cselekmény közép­Dustin Hoffman pontjába egy házaspárt állított egy gyermekkel. Bármennyire is szereti azonban egymást a férfi és a nő, mégis elkerülhetet­len a válás. A házasság felbom­lik, Joanna otthagyja Tedet, de nem azért, mintha bármelyikük életében megjelent volna a harmadik. Csakis azért, mert az asszony túl önzőnek, karrier- hajhásznak, túlságosan csak önmagával foglalkozónak érzi a férjét, aki mellett az ő egyé­nisége elsorvad, akinek oldalán szinte tárggyá degradálódik. Az asszony távozásának hatá­sára Ted élete megváltozik: jó­val kevesebbet törődik munká­jával, karrierjével, annál töb­bet nyolcéves fiával, aki vele marad. A film jelentős része apa és fia megbarátkozásának, közelkerülésének, harmonikus együttélésének a története. Másfél év múlva látjuk viszont Joannát; megtalálta egyéniségét, önmagát és most pert indít a fiáért, azt akarja, hogy a gyer­meket neki ítéljék ... Vajon mivel magyarázható a film hallatlan közönségsikere? Az alkotás talán mérföldkövet jelent a filmművészet történeté­ben? Vagy kvalitásairól csupán felső fokon lehet szólni? Két­ségtelen, hogy a Kramer kont­ra Kramer minden tekintetben profi munka. De nem több. Az emberi érzéseket, az őszinte szereletet és ragaszkodást ál­lítja érdeklődésének közép- pontába, olyan egyénekről szól, akik nem tudnak szeretet nél­kül élni. Azt is mondhatnánk, rehabilitálja az érzelmeket, s korunkban, amikor az emberi kapcsolatok már-már gépiessé válnak, a filmekben (a nyugati produkciókban) pedig eluralko­dik a szex és erőszak, a né­ző szinte áhítozik az érzelmes történetek után. A producerek szimata viszont csalhatatlan. A megindító történethez már csak biztos kezű rendezőre és jó színészekre volt szükség. És Robert Benton személyében re­mek rendezőre bukkantak. S ennél is nagyobb szerencséjük volt a három főszereplő kivá­lasztásában: Dustin Hoffman, Meryl Streep és Justin Henry az érzelmek széles skáláján játszva kiválóan alakítják sze repüket. —ym— 1980. XII. 30. 4 Farkas Ferenc hetvenöt éves

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom