Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)
1980-12-30 / 307. szám, kedd
Én még nem voltam otthon A Tallósi (Tomáši kovo) Bennlakásos Kisegítő Iskola 135 gyermek otthona. Azoknak a tanulóknak az oktatása és nevelése folyik itt, akik a pedagógusok minden igyekezete ellenére képtelenek a normális alapiskola követelményeinek megfelelni. Köztük azoké is, akik előtt bezárult az édesanya szívének kapuja, s állami gondozottak lettek. Róluk szólnak ezek a sorok. Róluk, az önhibájukon kívül a családi élet melegétől megfosztott, szeretetből kisemmizett gyerekekről. Hatvanegy állami gondozott gyermek él az intézetben. Szólítsunk meg közülük legalább egyet. A kedves, mosolygós arcú Vlasta kilencedikes. Példás magaviseletű, szorgalmas tanuló. — Mikor kerültél az intézetbe? — Másodikos koromban. — Szüleid hol laktak ekkor? — Szénáson. — Az hol van? — Nem tudom. Talán a nagykürtösi járásban. Már a térképen is kerestem, de nem találtam. — Hány éves voltál, mikor elkerültél otthonról? — Nem tudom, még nagyon kicsi voltam. — Hogyan nézett ki apukád, emlékszel még? — Erős, vállas ember volt, hátra fésülve hordta a haját. — És anyukád? — Anyukának hosszú, fekete haia volt. derék'p ért. Olyan alacsony termetű asszony volt. — Megismernéd még őket? — Nem. Nem hiszem. — Hányszor látogattak meg? — Még egyszer se. — Mit tudsz a szüléidről? — Mikor ötödikbe jártam, levelet kaptam aputól, hogy anyu meghalt. Vera tanító né- ni nyomozott a szüleim után. írt egy néninek, aki ismerte aput. Erre aztán apu végre írt egy levelet. — És mit írt még az apukád? — Ne haragudjak, hogy nem jött el. Azt írta, hogy „majd egyszer eljövök". Gondoltam magamban, mikor lesz az az egyszer, talán sohase ... — Testvéreid vannak? —- Hatan vagyunk. — Hol vannak, mit tudsz róluk? — Nem tudok róluk semmit. Csak azt tudom, hogy hatan vannak. A Vera tanító néni mondta. Mindegyiknek leírtam a nevét, és kiszámítottam, hogy hány évesek. — Ha elvégzed az iskolát, apukádat fel fogod keresni? — Hát nem is tudom. De a testvéreimet szeretném látni. Egyáltalán nem emlékszem rájuk. — Ha apukádat említem, mi jut eszedbe? — Apukám mindig verte az anyukámat, anyukám már nem bírta tovább. Aztán apu bevitt az intézetbe, Csákányba. Onnét Somorjára, Somorjáról pedig Dunaszerdahelyre kerültem. A Télapó-ünnepély nagy esemény az otthon életében (A szerző felvétele) Most meg itt vagyok... En az anyukámat jobban szerettem, mint az apukámat. — Hogy érzed magad itt az Intézetben? — jó. Nekem itt jó. — Azért otthon biztos jobb lenne. — Nem tudom. Én még nem voltam otthon. Már nyolc éve, hogy itt -vagyok. Elhiszem, hogy otthon jobb lenne, de itt is jó. — Vannak barátnőid? — Vannak. Zsuzsi, Ivett, Ilona... — Más gyerekeknek is hasonló a sorsa, mint a tiéd? — Igen, többnek. Olyankor a legrosszabb, amikor a többieket karácsonyra hazaviszik. — Hallottam, hogy a galántai bűtorgyár patronátust vállalt az iskola felett. — Anna néni, Ilonka néni, Tibi bácsi meg a többiek is mind nagyon jó emberek. Nagyon szeretem őket. Rózsi nénit is. — Miért? — Mert nemcsak magukra gondolnak. Velünk is törődnek. Gyermeknapra is eljöttek hozzánk, egy csomó ajándékkal. Karácsonyra pedig meghívtak a Télapó-ünnepélyükre. Ez már több éve így megy. Nyári szünetben meg karácsonykor sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne, ha eljönne az apukám. — Hogyan képzeled el a jövő det? — Három évre Liptovský Jánba megyek tanulni, aztán dolgozni fogok. Megszólíthatnánk Ilonkát, Józsit, Ambrust, Szilárdot és a többieket is. Ne tegyük, példának eiz az egy beszélgetés is elég. Az ő sorsuk, életük is olyan, mint Vlastáé. Társadalmunk minden anyagi áldozatot megad, az intézet nemes feladatot tölt be, de a legfontosabbat, az áldozatos szülői szeretetet nem pótolhatja senki és semmi. Ettől függetlenül azonban a galántai bútorgyár igazgatóját és dolgozóit, Anna nénit, Ilonka nénit, Erzsi nénit, Tibi bácsit és többieket köszönet illeti azért a fáradozásért, szerelteiért, amelyet a tanulók iránt tanúsítanak. gAgyor júzsef SZOCIALISTA MUNKABRIGÁDOK TALÁLKOZÓJA ÖREGBÍTIK a mozgalom HÍRNEVÉT 19U0 XII. 30. A színvonalas tömegpolitikai munka eredményeként a Dió- szegi (Sládkovičovo) Magtermesztő Állami Gazdaságban az elmúlt időszakban fokozódott a dolgozók munkakezdeményezése. Ezt bizonyította a legfontosabb munkaszakaszokon dolgozó huszonhat szocialista mun- kabrigád tagjainak találkozója Is. Olyan emberek jöttek össze a galántai (Galanta) művelődési otthonban, akik többet tettek, és a jövőben is többet akarnak tenni munkaszakaszukon, a termelés növeléséért és az emberek közötti jó kapcsolatok kialakításáért, mint amennyi munkakörükből ered. Olyan emberek, akik élenjárnak a munkában, és a többieket is serkentve nem mindennapi eredményeket érnek ed. Nagy részük van abban, hogy pártunk XVI. kongresszusa és megalakulása 60. évfordulója tiszteletére már november 27-én teljesítették az évi tejeladási tervet és terven felül az év végéig még további 600 000 litert termelnek. Egy év alatt 250 literrel sikerült növelniük a tehenenkénti tejhozamot. A beszámolók és felszólalások bizonyították, hogy a 8000 hektáros gazdaságban egyre tervszerűbb, és eredményesebb munka folyik. Az élenjáró munkacsoportok programokat dolgoznak ki a termelés korszerűsítésére, ésszerűsítésére. Ján Durík, a takarmányozási technikát tökéletesítő komplex racio- nalizációs brigád vezetője arról beszélt, hogy a tudomány és technika helyes gyakorlati alkalmazásának és a szakszerű munkának köszönhetően nagy mennyiségű abraktakarmányt sikerült megtakarítani. Az új tartósítási módszerek alkalmazásával az előző évi 25—30 százalékról 10 százalékra sikerült csökkenteniük a tárolással járó veszteségeket. A gabonatermesztésben is élen járnak. Bár nem értek el csúcseredményeket, kiváló minőségű gabonát termesztettek, s így terven felül még ezer tonna vetőmagot adhatnak el. A szocialista munkabrigádok vezetői részletesen beszéltek munkájukról, az eredmények elérésének módszereiről. Kvar- da Mária a szakmai magyarázat után bejelentette, hogy vállalásuk értelmében 27 000 szőlőoltványt készítenek. Minőségük kiváló, és ezért a gazdaság jó áron értékesíti. A jól végzett munka után megérdemelten vették át a brigád tagjai az ezüstjelvényt. Hasonló gondolkozású, munkát szerető dolgozók mellére tűzték a különböző fokozatot jelentő ezüst- és aranyjelvényt. A kosúti központi műhely szocialista munkabrigádjának tagjai közül Szolga Zoltán, Milan Augustin, Benes István, Cser- venka László, Antonín Pastva, Štefan Poláček, Július Popluhár és Zelinka Ferenc mellét ékesítette az aranyjelvény. A kitüntetettek nevében Szolga Zoltán, az immár aranyjelvényes brigád vezetője köszönte meg az elismerést. Beszélt arról az összetartásról, az emberi kapcsolatok kedvező alakulásáról, amely elősegíti, hogy napról napra jobb eredményeket érnek el. Megemlítette, hogy kezdeményezésével senki sem marad magára. Ha valakinek van egy jó ötlete, akkor a brigád tagjai ösz- szedugják a fejüket és közösen döntik el, illetve határozzák meg, hogy milyen módon lehet az újítási javaslatot a legeredményesebben, a gyakorlatban megvalósítani. 1 A brigádvezető bejelentette, hogy évente legalább 2 újítási javaslatot nyújtanak be és valósítanak meg. Közel 16 000 ko róna értékű alkatrészt gyártanak. Rugalmasabbá teszik a gépek munka közbeni javítását. A teljesítmény normák túlteljesítése mellett a minőség javítására is törekszenek. Arról is beszélt, hogy különböző összejöveteleket, termelési értekezleteket tartanak, amelyeken megvitatják az időszerű teendőket. A jövőben jóval nagyobb gondot fordítanak szakismereteik bővítésére és a társadalmi együttélés javítására. A szocialista munkabrigádok találkozóján megnyilvánult, hogy a nemes mozgalom egyre jobban betölti szerepét a gazdaság üzemrészlegein. A dolgozók munkakezdeményezése állandóan fokozódik. Amint Timo- tej Sládkovifc üzemgazdász fel szólalásában megállapította, a komplex intézkedések bevezetésével kedvezőek a feltételek, mert előreláthatólag 22 millió korona tiszta haszonnal zárják az évet. Az önálló elszámolási rendszer már eddigi is jó eredményeket hozott. Ladislav Ti- benský elvtárs, az üzemi tanács elnöke is kedvezően értékelte a helyzetet és bejelentette, hogy a jövőben még nagyobb mértékben segítik a szocialista munkabrigádok és a komplex racionalizációs brigádok munkáját, mert ezek tagjai példa- mutatásukkal minden dolgozót jobb és eredményesebb munkára serkentenek. BALLA JÚZSEF A megtakarítás összege: évi 3 millió korona ÍGY IS LEHET A gyártó cégek rendszerint egy-egy termékükre kiszabott elévülési határidő után már nem gyártanak pótalkatrészeiket. Ez az eljárás jogos, nincs benne semmi kivetnivaló. Mit tegyen viszont az olyan üzem, ahol ezek a berendezések működnek, sőt, a lejárt határidó után is kifogástalanul? Pótalkatrész híján mégis kockázatos a további üzemeltetése, mert egy nemvárt üzemzavar esetében beláthatatlan károkat okozhat, hogy nincs mód a hiba azonnali elhárítására. Sőt, egy olyan állapot is elképzelhető, amely miatt aztán végképp félre kell állítani az erkölcsileg már elavult gépeket. Az ilyen helyzetbe került vállalatoknak rendszerint több mód kínálkozik arra, hogy eldöntsék: hogyan tovább? Az egyik: új, korszerűbb és pót- alkatrészekkel is jól ellátott berendezések vásárlása. Látszólag ez lenne a legkönnyebben járható út, de van egy komoly feltétele: az új berendezések vásárlásához pénzre van szükség, gyakran nem is kis összegre. így azután nem biztos, hogy az érintett vállalat képes azonnal olyan mennyi“ ségű pénzt felszabadítani, amivel fedezni tudja berendezésfelújítási törekvéseit. Ez ellen könnyen felhozható egy elfogadhatónak tűnő érv, miszerint az üzem fejlesztési tervében már ióelöre számolni kélAz új, hazai gyártmányú tömítés besieretes előtt (A szerző felvételei) lene az elöregedett berendezések kiselejtezésével, újak vásárlásával, így a kérdéses ösz- szegnek is mindig kéznél kellene lennie. Valóban, ha minden az elképzelések és a terv szerint haladna, az eljárás helyessége vitathatatlan. Megtörténhet viszont, hogy egy bizonyos alkatrész gyakrabban hibásodik meg, mint ahogy azt elvárnánk, így a gazdagnak tűnő pótalkatrész készletek is gyorsabban fogynak a tervezettnél. Hogyan tovább, ha a terv szerint — mondjuk — csak egy év múlva utalható át az új gépekre szánt összeg? Az ilyen helyzetbe Ikerült üzem vagy vállalat ebben az esetben két lehetőség közül választhat. Az egyik viszont szinte minden esetben kizárt. Azt ugyanis, hogy az érintett részlegen egyszerűen leállítsa a termelést, egyetlen üzem sem engedheti meg magának, hiszen a részleg termelésén múlik a legtöbb esetben egy további részleg termelése, és így ettől függhet az egész üzem teljesítménye is. Tehát, nincs más út, a meghibásodott berendezést minél előbb meg kell javítani. Eredeti pótalkatrész híján a hiányzó alkatrész megfelelő behelyettesítésével. Ennek a feladatnak a terhe viszont már az érintett vállalat szakembereinek a vállát nyomja, s e probléma megoldásában vállalnak magukra nagy szerepet az újítók is. Azt, hogy a legtöbb esetben sikeresen „játszanak“ az újítók az élet szabta szerepkörben, bizonyítja a következő példa is, amely a Piešťany. Tesla Vállalatból való. A vállalatban az oxigén- és hidrogéngyártó részleg tömítései mondták fel' váratlan hirtelenséggel a szolgálatot. Mivel a külföldi gyártó cég már nem fogadta el a pótalkatrészmegrendeléseket, Idehaza keresték és lelték meg a megoldást. A tét ugyanis ebben az esetben nagy volt. Ha nem sikerül ismét elindítani a gázgyártást, a kívánt meny- nyiséget a rož- ňovi Teslából kellett volna tartálykocsikkal szállítaniuk. Figyelembe véve, hogy a piešťanyi Tesla évi fogyasztása oxigénből 240 ezer köbméter, e feladat végrehajtása nagy beruházási ősz- szeget kívánt volna. Pénz igyan lett volttá ebben az esetben új berendezés vásárlására, csakhogy a gyártó cégek nem vállalták a kívánt határidőre a szállítást. Ahhoz, hogy Rožňovról szállítsák a gázokat, hat tartálykocsira lett volna szükség, amelyek évente csaknem kilencszázszor tették volna meg a két vállalat közti utat. Mindent összevetve: évi 3 millió koronát emésztett volna fel ez a megoldás. Ennyi tehát a megtakarítás összege is, amit az újítók tettek üzemük és társadalmunk asztalára. K. B.
