Új Szó, 1980. december (33. évfolyam, 284-308. szám)

1980-12-12 / 294. szám, péntek

Leonyid Brezsnyev befejezte indiai látogatását Delhiben szovjet—indiai közös közleményt adtak ki dítani és mélyíteni fogja a szovjet—Indiai barátságot és a kölcsönösen előnyös együttmű­ködést a ikét nép, valamint a béke és a biztonság érdekében. A Szovjetunió és India kész fáradhatatlanul harcolni a bé­kéért és a nemzetközi bizton­ságért, a népek függetlensé­géért, az imperializmus, a gyarmatosítás, az újgyarmato­sítás, a fajüldözss, a faji elkü­lönítése ellen, valamint az em­beriségnek az ENSZ Alapokmá­nyában rögzített nemes esz- miért, hangsúlyozza a nyilat­kozat. ... Leonyid Brezsnyev a repülő­gép fedélzetéről táviratot in­tézett az indiai vezetőkhöz, amelyben ismételten megkö­szönte a szívélyes fogadtatást, és kifejtezte meggyőződését, hogy a tárgyalások, illetve az aláírt dokumentumok hozzájá­rulnak a szovjet—indiai kap­csolatok további fejlődéséhez. (ČSTK) — Leonyid Breass­nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke, aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodott Indiában, tegnap hazautazott. A repülőtéren a legfelsőbb szovjet vezetőt és a küldöttség tagjait Nilam Szandzsiva Reddi államfő, ldira Gandhi minisz­terelnök, valamint az indiai kormány és a politikai élet más képviselői búcsúztatták, köztük Csandra Radzsesvar Rao, az Indiai Kommunista Párt Országos Tanácsának fő­titkára. A búcsúztatáson jelen voltak a diplomáciai testület képviselői is. Delhiben tegnap szovjet—in­diai közös közleményt tettek közzé. A két fél megerősíti szi­lárd elhatározását, hogy a szovjet—indiai béke-, barátsági és együttműködési szerződés értelmében továbbra is szilár­Az indiai sajtó tegnap igen nagy figyelmet szentelt Leo­nyid Brezsnyev szerdai beszé­dének, amelyet az indiai par­lamentben mondott. A lapok ,,Brezsnyev békedoktrínájának“ nevezik a Perzsa-öböl térsége biztonságának szavatolására irányuló új szovjet kezdemé­nyezést. „Brezsnyev tervet javasolt az Öböl békéjének biztosítására. Javasolta az Egyesült Államok­kal és Kínával való tárgyaláso­kat“ — emeli ki címében a Hindustan Times, az egyik leg­nagyobb indiai napilap. A la­pok külön kihangsúlyozzák: Brezsnyev leszögezte hogy a Szovjetunió nem tart igényt a közel-keleti olajra, s nem (kí­vánja ellenőrzése alá vonni az olajszállítások útjait sem. A napilapok azt is aláhúzzák, hogy a „béke és biztonság dok­trínája“ feltételezi: a térségben nem lesznek idegen katonai tá­maszpontok, sem nukleáris fegyverek, a Perzsa-öböl orszá­gait nem fenyegeti erőszak, és tiszteletben tartják az el nem 'kötelezettséget. A Német Demokratikus Köz­társaság sajtója is nagy terje­delemben foglalkozik Leonyid Brezsnyev indiai látogatásával és a legfelsőbb szovjet vezető­nek az indiai parlamentben mondott beszédével. A Neues Deutschland, az NSZEP közpon­ti lapja ezzel kapcsolatban megállapítja: a Szovjetunió leg­felsőbb célja továbbra is az, hogy a világ minden térségé­ben biztosítva legyen a béke. BUDAPESTEN ma kezdődik meg a magyar szakszervezetek XXVI. kongresszusa, amelyen több mint 4 millió magyar dol­gozó képviseletében mintegy 800 küldött van jelen. A kong­resszuson csehszlovák küldött­ség is részt vesz, amelyet Ka­rel Hoffmann, a CSKP KB El­nökségének tagja, a Szakszer­vezetek Központi Tanácsának elnöke vezet. AZ NSZEP Központi Bizottsá­gának 13. plenáris ülése teg­nap Berlinben megkezdődött. A Politikai Bizottság jelentését Günter Mittag, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára terjesz­tette elő. JAROMÍR OBZINA csehszlo vők szövetségi belügyminiszter tegnap befejezte etiópiai mun­kalátogatását, amelynek során fogadta őt Mengisztu Hailé Ma­riam, az ideiglenes katonai kor­mányzó tanács elnöke is. HANOIBAN ma kezdődik meg a Vietnami Szocialista Köztársa­ság parlamentjének ülése. A ta­nácskozás napirendjén az or­szág új alkotmányának és más törvényeknek, valamint a jövő évi népgazdasági és költségve­tési tervnek a jóváhagyása sze­repel. HAROLD BROWN amerikai hadügyminiszter háromnapos látogatásra tegnap Tokióba ér­kezett. Brownt szombatra vár­ják Dél-Koreába. GEORGES MARCHAIS a fran­cia köztársasági elnöknek cím­zett levelében követelte, hogy Párizs mihamarább vegye fel a diplomáciai kapcsolatokat a Kambodzsai Népköztársasággal. Ez a lépés összhangban lenne Franciaország és a kambodzsai nép érdekeivel — hangsúlyoz­za egyebek között a levél. WILLY BRANDT AZ ENYHÜLÉSI POLITIKA MELLETT A fegyverkezési verseny to­vábbi korlátozására szólított fel és az enyhülési politika folyta­tását szorgalmazta Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke a washingtoni or­szágos sajtóklubban mondott beszédében. Brandt beszédében mindenek, előtt a fegyverkezési verseny káros hatásaira mutatott rá. A fegyverkezés óriási anyagi esz­közöket emészt fel, és a világ csupán az idén ötszázmilliárd dollárt költött új fegyverfajták kifejlesztésére. Sokkal haszno­sabb lenne, ha ezeket az esz­közöket a különböző országok, így elsősorban a fejlődők sú­lyos gazdasági nehézségeinek felszámolására fordítanák — mondta. Az SPD elnöke a továbbiak­ban hangoztatta, hogy a nem­zetközi helyzet feszültebbé vá­lása ellenére fenn kell tartani a SALT-tárgyalásokat, és min­dent meg kell tenni azért, hogy folytatódjék az öt évvel ezelőtt, Helsinkiben megkezdett széles körű kelet-nyugati párbeszéd. (TASZSZ) A TANILSAOIK TIZEIM ElffOBBÜLliABA /Folytatás a 3. oldalról) az imperialisták tovább foly­tatják a lázas fegyverkezést, nekünk is erős gazdasággal és tudományos bázissal kell ren­delkeznünk, s ennek alapján növelnünk kell véderőnket, hogy gondoskodjunk hazánk és az egész szocialista közösség biztonságáról. A nagy hatékonyság és a jó minőség követelménye Szlová­kiában még sürgetőbben me­rül fel. Az eddiginél még ha­tározottabban és nagyobb igye­kezettel kell törekednünk ar­ra, hogy megszabaduljunk az iparosítás időszakának bizo­nyos hagyományaitól, az ex- tenzív fejlesztés csökevényei- től, amely ellentétben áll nap­jaink követelményeivel. Gon­dolkodásunknak és tetteinknek összhangban kell lenniük a fejlett szocializmus igényeivel, amelyre a népgazdaság fejlesz­tésének és irányításának in­tenzív modellje jellemző. Ennek érdekében fokoznunk kell a politikai nevelő és az ideológiai munkát. Ez feltéte­lezi szocialista demokráciánk tömegalapjának szüntelen gya­rapítását, hogy a munkásokat, a földműveseket, az értelmisé­gieket a lehető legnagyobb mértékben bekapcsoljuk a döntésbe, a kérdések megoldá­sába, a feladatok aktív teljesí­tésébe. A kongresszus előké­szítése — amelyet a kollekti­vizmus, a kérdések együttes megítélése, céljaink közös ki­dolgozása jellemez — nagy le­hetőséget nyújt a párt-, a szak­szervezet, és mindegyik társa­dalmi szervezet számára ilyen tevékenység kifejtésére, éle­tünk minden szakaszán a dol­gozók széles körű, gyümölcsö­ző aktivitásának serkentésére. Ezzel együtt mélyítsük el az ideológiai munkát, vértezzük fel az embereket, hogy helye­sen tájékozódjanak napjaink lényeges kérdéseiben, gondol­kodásmódjukban formáljuk a hű hazafi és az öntudatos in­ternacionalista tulajdonságait, s szüntelenül küzdjünk a bur­zsoá propaganda ideológiai ak­namunkája ellen. A minőség és a hatékonysőg javításában a lehető legjobb eredmények elérése érdekében tökéletesítjük a népgazdaság irányítását. A komplex intézke­dések érvényesítésével tökéle­tesítjük a tervezést, a vállala­tok, műhelyek, a tudományos- és a kutató intézetek kollektí­vái és dogozói jutalmazásában következetesebben alkalmazzuk az érdemek szerinti bérezés szocialista alapelveit. Az emlí­tett alapelvek hathatós érvé­nyesítése megkívánja, hogy a felelős dolgozók minden szin­ten kezdeményezően tevékeny­kedjenek, hogy mindegyik mun­kahelyen hozzájáruljanak az al­kotó és kritikai légkör kiala­kításához, amelyben jó minő­ségű, felelős munkát végeznek. Csehszlovákia Kommunista Pártja kezeskedik arról, hogy társadalmunk továbbra is a be­vált lenini úton halad, a Ta­nulságok szellemében, s hogy politikánk a jövőben is össz­hangban lesz a nép szükségle­teivel, érdekeivel és a szocia­lizmus alapelveivel. Lelkesítően hat számunkra, amint azt Husák elvtárs a CSKP Központi Bizottságának 18. ülésén megállapította, hogy pártunk egységes, eszmeileg és politikailag szilárdan és aktí­van készül kongresszusára. A pártot tapasztalatai megacéloz­ták és felvértezték, hogy ne ringassa magát gondtalanságba, s a nehézségek láttán ne ve­szítse el a szocialista fejlődés távlataiba vetett biztonságát és hitét. Szükséges, hogy a kongresz- szus előkészítése folyamán a párt, szervei és szervezetei, minden kommunista munkáját megfontoltság, alkotó gondol­kodásmód és realizmus jelle­mezze. Az a fontos, hogy so­rainkban az eddiginél még in­kább érvényesüljön a szavak és a tettek egysége. Nem a nagy szavakra, hanem a haté­konyság és a minőség javításá­ban, az emberek közti kapcso­latok fejlesztésében, szocialista etikánkban, a társadalom har­monikus fejlesztésében kézzel­fogható eredmények elérésére törekszünk. A kommunisták, az összes becsületes hazafi becsületbeli kötelessége ehhez hozzájárulni! Lesotho, ez a dél-afrikai ország harmadik ötéves tervének (1980-84) megvalósítására 700 millió randot fordít. Az oktatásügy fejlesztésére szánt összegek a terv legnagyobb tételeihez tartoz­nak. Dél-Afrika egyik legkorszerűbb oktatási intézménye a lesot- hói állami egyetem, ahol felvételünk készült. A képünkön látható diáklány tandíját — valamiféle kölcsön formájában — egyelőre oz állam fizeti, s ha majd munkába áll, ezt az összeget részletek­ben törlesztenie kell (ČSTK-felvétel) HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÍRTÁK ALÁ A GYARMATOSÍTÁS FELSZÁMOLÁSÁT SÜRGETŐ ENSZ NYILATKOZATOT Az SZKP KB főtitkárának üdvözlő távirata (ČSTK) — Az ENSZ-közgyűlés húsz évvel ezelőtt, 1960. de­cember 14-én a Szovjetunió kezdeményezésére fogadta el „A gyarmati országok és népek azonnali függetlenné nyilvánítá­sáról szóló nyilatkozatot“. A gyarmatbirodalom széthullása, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására kez­dődött meg, majd később a szocialista világrendszer létrejöt­tével és az imperializmus pozícióinak a gyengülésével fel­gyorsult, új, végső stádiumába érkezett. A nyilatkozat el­fogadása óta 64 gyarmati ország tö>bb mint 70 mlilió lako­sa vetette le a gyarmati igát, 59 új állam alakult. Az Egye­sült Nemzetek Szervezete tagállamainak a száma 1960 és 1980 között 100-ról 152-re, a független államok száma 164-re emel­kedett. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke az ENSZ-közgyülés 35. ülésszakának résztvevőit táviratban üdvözölte a nyilatko­zat elfogadásának 20. évfordu­lója alkalmából. A nyilatkozat valamennyi gyarmati rendszer felszámolá­sát követelte, a gyarmatokon élő népek felszabadítási harcá­nak a törvényességét hirdette, és valamennyi államot és né­pet arra szólította fel, hogy eh­hez a harchoz adjanak meg minden anyagi és erkölcsi tá­mogatást — hangsúlyozza az üdvözlő távirat, majd megálla­pítja: az ENSZ ezáltal a gyar­matosítás felszámolását a nem­zetközi politika egyik legfon­tosabb feladataként jelölte meg. A nyilatkozat elfogadása utáni években valamennyi gyarmati birodalom felbomlott — állapítja meg Leonyid Brezsnyev. Számos független állam alakult, amelyek mind nagyobb mértékben járulnak hozzá a mai világ alapvető problémáinak megoldásához. A gyarmatosítást azonban nem sikerült teljesen felszá­molni. Afrika déli része még ma is a gyarmatosítás és a fajüldözés tűzfészke, a Dél-af­rikai Köztársaságban tovább él a faji megkülönböztetés politi­kájának embertelen rendszere. Igazi függetlenséget kell bizto­sítani a namíbiai népnek, amelynek egyetlen törvényes képviselője a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO). Az ENSZ kötelessége, hogy hozzá­járuljon ahhoz: egyetlen nem­zet, egyetlen ember se marad­jon gyarmati elnyomás alatt. Ezzel összhangban az ENSZ- nek joga és kötelessége, hogy szembeszálljon az újgyarmato­sító politika, a kizsákmányo­lás minden formájával, azzal, hogy beavatkozzanak a fiatal államok belügyeibe, területüket némely nagyhatalmak „saját érdekszférájuknak“ nyilvánít­sák, idegen katonai támasz­pontokat létesítsenek ott — hangsúlyozza továbbá az üd­vözlő távirat. A Szovjetunió a jövőben is határozottan fog törekedni a béke megszilárdítására, a fe­szültség enyhülésére, a lázas fegyverkezés megfékezésére, a gyarmatosítás végleges felszá­molására. A világpolitika e leg­fontosabb irányaiban készek va­gyunk együttműködni minden állammal — hangsúlyozta Leo­nyid Brezsnyev az ENSZ-köz­gyűlés 35. ülésszakának részt­vevőihez küldött üdvözlő táv­iratában. SWAPO-vezető sajtóértekezlete (ČSTK) — „Namíbiában a helyzet igen bonyolulttá vált a dél-afrikai rezsim katonai ak­ciói következtében, amelyek célja a namíbiai nép nemzeti felszabadító harcának elfojtá­sa“ — mondotta londoni sajtó- értekezletén Moses Garoeb, a Délnyugat-afrikai Népi Szerve­zet (SWAPO) titkára. Rámuta­tott, hogy a dél-afrikai fajüldö­zők olyan tervet dolgoztak ki, amelynek feladata a SWAPO képviselőinek fizikai megsem­misítése még a Namíbiáról ja­nuárra tervezett értekezlet előtt. A SWAPO nemzeti végre­hajtó bizottság tekintettel a tervre, biztonsági okokból elha­lasztotta Sam Nujonia londoni látogatását. Moses Garoeb emlékeztetett arra, hogy a SWAPO az utóbbi években többször megpróbálta előmozdítani a namíbiai kérdés igazságos rendezését. De ami­kor konkrét tárgyalásokra ke­rült sor, a pretoriai rezsim min­dig elfogadhatatlan feltételeket szabott. Merénylet az olasz délvidéken (ČSTK) — A földrengés súj­totta olasz délvidék Pagani vá­roskájának polgármesterét au­tójában tegnap ismeretlen tet­tes agyonlőtte. A Marcello Tor­re polgármester kíséretében le­vő városi tanácsos súlyos sérü­léseket szenvedett. Torre öt nappal ezelőtt kö­zölte, hogy szándékában áll megválni tisztségétől. E lépését azzal indokolta, hogy egyes na­pilapok „rágalomhadjáratoí“ in­dítottak ellene amiatt, hogy ál­lítólag a mentési munkálatok irányítása során túlkapásokra ragadtatta el magát. Elsősorban azzal vádolták, hogy 2000 sze­mély számára rendelt meleg ételeket annak ellenére, hogy Pagani városka földrengés súj­totta lakosainak száma mind­össze 200-ra tehető. A városi ta­nács annak ellenére felkérte Torret, hogy maradjon meg tisztségében. A gyilkosság alapmotívuma egyelőre ismeretlen, hírügynök­ségek azonban a gyilkossággal összefüggésben idézik a Vörös Brigádok terrorszervezet fenye­getését, miszerint bosszút áll­nak azokon, akik hasznot akar­nak húzni a földrengés sújtotta területek lakosainak szánt se­gélyekből. a tárgyalások sajtóvisszhangja

Next

/
Oldalképek
Tartalom