Új Szó, 1980. október (33. évfolyam, 232-258. szám)
1980-10-20 / 248. szám, hétfő
AZ SZLKP KB ÜLÉSÉNEK VITÁJA SZÓ 1980 X. 20. 3 ĽUDOVÍT PEZLÁR ELVTÄRSNAK, AZ SZLKP KB ELNÖKSÉGE TAGJÁNAK, A KB TITKÁRÁNAK FELSZÓLALÁSA Hozzáfogtunk ahhoz, hogy a CSKP KB 18. ülésének határozatait a Szlovák Szocialista Köztársaság feltételeire konkreti- záljuök. Az SZLKP Központi Bizottsága által megvitatott kérdéseiknek rendikívüli a jelentőségük. Kétségtelenül hosszú időn át hatással lesznek társadalmi fejlődésünkre. A társadalmi élet minden területén eddig kifejtett építő töreikvéseink eredményei elemzésének pontosságától nagymértékben függ a CSKP XVI. kongresszusán s ezzel összefüggésben Szlovákia Kommunista Pártja kongresszusán 'kitűzésre ikerülő feladatok helyessége. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy megfontolt, tudományosan megalapozott program nélkül nem biztosítható társadalmunk sikeres fejlődése. Jelenleg egész pártunknak, minden irányító állami és társadalmi szervnek igyekezete az ilyen program kidolgozására összpontosul. Társadalmunk fejlődése új szakaszaiét lépett, amelyben figyelme az alapvető stratégiai célra, arra irányul, hogy elérjük a társadalmi termelés magas fokú hatékonyságát és a mimika kiváló minőségét. Ez a törekvésünk mély hatással van valamennyi párt- szervezet és párttag egész eddigi tevékenységére. Ezzol összefüggésben rend- Ikívül nagy jelentőségűvé válik mindannyiunk felelősségvállalása az alapvető stratégiai cél elérését szolgáló erőforrások és tartalékok maradéktalan kihasználásáért. Ebből következnek részletfeladataink is. A tapasztalatok igazolják, hogy társadalmi életünk minden területén rendelkezünk a jobb minőség és a nagyobb hatékonyság erőforrásaival és tartalékaival. Ezeknek mozgósítása nem könnyű az üzem, vállalat, szövetkezet, iskola, vagy kutatóintézet keretében, s még inkább járási, kerületi vagy minisztériumi viszonylatban. Maga az élet megerősíti Gustáv Husák elvtárs. a CSKP KB főtitkára szavainak igazát, hogy az irányító munkával szembeni igényeik növekedése törvényszerű folyamat. Az SZLKP KB áprilisi ülésén hozzáfogtunk ahhoz, hogy a CSKP KB 15. ülésének határozatait konkretizáljuk a szlovákiai pártmunka feltételeire. Kiemeltük azt, hogy társadalmunk továbbfejlesztése sürgető kérdéseit komplex módon kell megoldani. Rendkívüli súlyt helyezünk a gazdasági és a nevelési feladatok szerves összefüggésére. Nincs olyan fontos társadalmi probléma, amelynek ne lenne jelentős nevelési vonatkozása. Hiszen emberek valósítják meg azokat az igényes feladatokat, amelyeknek megoldása ránk hárul. Munkánk sikere nagymértékben attól függ, hogy miként értik meg és sajátítják el ezeket a feladatokat, s hogy milyen öntudatosak. Az emberek nevelése jelentőségének növekedése a fejlett szocializmus törvénye. Annak ellenére, hogy a CSKP KB 15. ülése és az SZLKP KB áprilisi ülése határozatainak megvalósítása során jelentős sikereket értünk el egyes irányító szervekben mindmáig nem tudtuk maradéktalanul leküzdeni a párt politikai nevelőmunkája jelentőségének bizonyos lebecsülését. Sok munka áll még előttünk a gazdaság és a nevelőmunka egysége szüntelen elmélyítése területén. Nem lehet például beletörődni abba, hogy egyes vezető dolgozók lebecsülik a szemléltető agitáció nevelő jelentőségét, nem szívesen foglalkoznak időszerű társadalmi kérdésekkel a dolgozók körében és a tömegkommunikációs eszközökben. Nyugtalanító egyes felelős tisztségviselők viszonya a bírálathoz. Nem sikerült mindmáig kiküszöbölni olyan visszás jelenséget, amilyen a döntések anonimitása. A különféle ellenőrző jelentésekben csak úgy hemzsegnek az olyan szófordulatok, mint például „nem mindenütt értették meg“, „egyes vezető dolgozók idejében nem biztosították“ s az ehhez hasonló frázisok, amelyek biztosítják az anonimitást, miközben lehetetlen belőlük megállapítani, hogy ki felel az ilyen vagy az olyan fogyatékosságért. Ugyanakkor mindannyian jól tudjuk, hogy a konkrét fonákságoknak konkrét okozóik vannak. Ehhez hasonlóan, az egyes tárcák értékelése során valahogy félünk kimondani, hogy közülük melyik teljesíti feladatait jól, melyik rosszabbul, esetleg megjelölni azt a tárcát, amely a feladatokat nem teljesíti. Ennek gyakran az a következménye, hogy mindenkit — „kis szépséghibákkal“ — feddhetetlennek minősítenek. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a nyílt bírálatnak nagy nevelő hatása van, s éppúgy fontos az új, szocialista ember formálásához, mint a kommunistának, főként a tisztségviselőnek személyes példaadása a feladatok teljesítésében. Bonyolult nemzetközi helyzetben fogunk hozzá az építőmunka igényes feladatainak megoldásához. Szemünk láttára folyik az ádáz harc az egyik oldalon a haladás erői — itt döntő szerepe van a szocialista rendszernek, élén a Szovjetunióval — és a másik oldalon a világreakció erői között, amelyek élén az imperialista hatalmak állnak és döntő szerepük van az Amerikai Egyesült Államoknak. A tét az, hogy vajon századunk nyolcvanas évei a szocialista államok, főleg a Szovjetunió következetes békepolitikájával kiharcolt nemzetközi feszültségenyhülés jegyében telnek-e el, avagy az imperializmus agresszív erőinek sikerül-e kikényszeríteniük a lázas fegyverkezés újabb menetét, amely nukleáris háborúba torkollhat. A kapitalizmus elmélyülő általános válsága, a világszocializmus erejének és tekintélyének növekedése és a korunk világában folytatódó forradalmi változások következtében a vezető tőkés államok uralkodó köreinek egy része pánikba esik és kiutat keres a katonai kalan- dorságban, valamint az értelmetlen fegyverkezésben. Mindaz, ami jelenleg a nemzetközi életben lejátszódik, hatással van építő igyekezetünkre is. Amennyiben a reakciós erőknek sikerül kikényszeríteniük a lázas fegyverkezés új menetét, természetesen kénytelenek leszünk fokozott figyelmet fordítani hazánk védelmi készségének megszilárdítására. A szocialista világközösség keretében a szocializmus vívmányainak védelme szent internacionalista kötelességünk, amelyért meg kell hoznunk minden áldozatot. A szocialista világiközösség államai folytatják következetes békepolitikájukat. Meggyőzően tanúskodnak erről azok a javaslatok, amelyeket a szovjet kormány nevében Andrej Gromiko terjesztett az ENSZ közgyűlésének 35. ülésszaka elé. Milyen szöges ellentétben áll ez a kezdeményezés Carter elnök nemrég jóváhagyott 59. sz. irányelvével, amely az ún. korlátozott nukleáris háború előkészítéséből indul kil Világszerte mind többen tudatosítják, hogy a nemzetközi feszültség enyhülésének és a béke megszilárdításának nincs más ésszerű alternatívája és ezért támogatják a szocialista országok javaslatait. Az élet újra és újra bizonyítja L. I. Brezsnyev szavainak igazát, hogy: „Korunk világában egyetlen komoly problémát sem lehet fegy- vercsörtetéssel megoldani“. Tények bizonyítják, az imperializmus nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, csakhogy megkísérelje a történelem kerekének visszafelé forgatását és a forradalmi világfolyamat kibontakozásának meggátolását. Képviselői jól tudják, hogy korunk fő forradalmi ereje a Szovjetunió által vezetett szocialista világrendszer, s ezért támadásainak éle főleg ellene irányul. Arra törekednek, hogy megbontsák a szocialista országok egységét és felzárkózottságát, belülről felbomlasszák Őket a „disszidensek“ elnevezésű fizetett ügynökségük, valamint a szocialistaellenes erők maradványainak aktivizálása útján. Ezért megtévesztő információkat terjesztenek, rágalmazzák a reális szocializmust, támogatják a nacionalizmust, élesztgetik a politikai lderikalizmust és különösképpen buz- góan propagálják a szovjetellenességet. Nagyon téves dolog lenne feltételezni azt, hogy a szovjetellenesség csak az imperialista világ Szovjetunió iránti viszonyát érinti. Tények bizonyítják, hogy ez támadást jelent a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom, a lcom- .munista és a nemzeti felszabadító mozgalom általános céljai ellen. Ezért korunk világában minden haladó erő közös internacionalista kötelessége erélyesen harcolni ez ellen. A világszocializmus legyőzése, vagy legalább is meggyengítése — ez a Carter, Brzezinski és a további imperialista képviselők által kidolgozott különféle nem reális „doktrínák“ tényleges célja. Csak a teljes politikai vaksággal sújtott emberek, vagy a tudatos hazudozók állíthatják azt, hogy a tőkés politikusoknak, a burzsoázia ideológusainak célja a szocializmus valamiféle tökéletesítése és a fogyatékosságok tényleges kiküszöbölése. Erről egyértelműen tanúskodnak az 1968—1969-es válságos években a szocializmus különféle „modelljeivel“ kapcsolatban szerzett tapasztalataink. Az imperialista propaganda az utóbbi időben rendkívüli figyelmet szentel a Lengyel Népköztársaság fejleményeinek. Tartalmával és méreteivel nagyon is emlékeztet arra a kampányra, amely az 1968—1969-es években Csehszlovákia ellen irányult. Vasil Bifak elvtárs a CSKP KB 18. ülésén mondott beszédében hangsúlyozta, hogy abban, ami Lengyelországban történik, nemcsak a párt és az állam korábbi vezetése által elkövetett hibákkal kapcsolatban a lengyel dolgozóik elégedetlensége tükröződik. Ezek a hibák kétségtelenül nagy nehézségekre vezettek a gazdasági életben. A szocialistaellenes erők és a külföldi imperialista központok ezt felhasználták arra, hogy megtévesszék a dolgozók széles tömegeit és támadást indítsanak a szocialista társadalmi rend alapjai, elsősorban a párt vezető szerepe ellen. Csak a megfelelő alkalomra vártak, s az bekövetkezett, amikor emelték a hús árát. E tekintetben nagyon érdekes az amerikai vezető üzleti körök sajtószarvének, a Fortune folyóiratnak nyilatkozata. A folyóirat ez év szeptemberében cikket közölt, amely megállapítja, hogy a nyugati bankok képviselői, a Varsóban ez év áprilisában tartott tárgyalásokon a további hitelnyújtás egyik feltételeként szorgalmazták az élelmiszerárak állami dotációjának megszüntetését. Figyelemre méltó, hogy többek között a mezőgazdasági gépgyártás korlátozását szorgalmazták, mivel állítólag nem járul hozzá Lengyelország fizetőképessége növeléséhez. Lengyelországban a jobboldal eljárása alapvető vonásaiban megfelel annak, aminek a válság idején tanúi voltunk Csehszlovákiában. Maradéktalanul igazolást nyert, hogy ezek az erők egyáltalában nem rendelkeznek a fontos társadalmi problémák pozitív megoldásának valamilyen programjával, hanem csak élősködnek a megoldásukat célzó igyekezeten. Hiszen éppen a lengyelországi szocialistaellenes elemek léptek és lépnek fel a mezőgazdaság kollektivizálása ellen, sztrájkok szervezésével rontják az amúgy is bonyolult helyzetet és megvalósíthatatlan követelményeket támasztanak. Sikerült félrevezetniük a dolgozók egy részét. Annak ellenére, hogy a közellátás helyzete már hosszabb ideje bonyolult volt, az északi kikötőkben meggátolták a hajókról az élelmiszer kirakodását, ami tovább rontotta a helyzetet. Hazánkban a válság idején, az utóbbi időben pedig az LNK-ban az események alakulása bizonyítja Lenin gondolatának igazát, hogy a forradalmat és az ellenforradalmat egyetlen társadalmi mozgalomnak kell tekinteni, amely saját belső logikája alapján fejlődik. A társadalom szocialista átalakításáért vívott forradalmi harcnak mindig velejáróját képezték és képezik a reakciós erők kísérletei a fordulat elérésére, az ellenforradalmi kísérletek. Jelenleg arról folyik vita, hogyan értékeljük a Lengyel Népköztársaság helyzetét. Kétségtelen, hogy ebben az országban közvetlen veszély fenyegeti a szocialista rendszert. Nem zárható ki a helyzet további kiéleződése. Rendkívüli bomlasztó tevékenységet fejtenek ki az ún. szabad szakszervezetek. Ezek ténylegesen eszközei a „párhuzamos aktivitásnak“, avagy az „alternatív hatalmi struktúra“ megteremtésének, amiről a Brzezinski típusú antikommunista teoretikusok beszélnek. Szerepük alapvetően politikai, eszközét képezik a szocialista politikai rendszer bomlasztásának. „Nem rejtjük véka alá — állapította meg Vasil Bifak elvtárs a CSKP KB 18. ülésén mondott beszédében —, hogy bennünket politikailag, ideológiailag és gazdaságilag mélyen érint az, ami Lengyelországban történik“. Ezért internacionalista kötelességünk sokoldalúan segíteni a lengyel elvtársakat arra irányuló igyekezetükben, hogy konszolidálják a helyzetet és visszaverjék a szocialistaellenes erők támadásait. Ez év decemberében megemlékezünk a CSKP KB azon ülésének 10. évfordulójáról, amelyen elfogadták A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai c. dokumentumot. A Tanulságok történelmi jelentősége az, hogy nemcsak az igazságnak megfelelően megmagyarázta a párt és a társadalom mély válságának okait, hanem egyidejűleg kijelölte a belőle kivezető utat is. Ez a dokumentum pártunk jelenlegi politikájának egyik tartóoszlopa lett, mivel továbbfejlesztette pozitív építő törekvéseink alapelveit. Hosszú időszakra szólóan befolyást gyakorolt társadalmi fejlődésünkre. „A hetvenes évek tapasztalatai megerősítették — állapította meg Gustáv Husák elvtárs a CSKP KB nemrég megtartott 18. ülésén — A CSKP XIII. kongresszusa után a pártban és a társadalomban kialakult válság tanulságai c. dokumentumban, valamint a pártegység időszerű kérdéseiről szóló határozatban rögzítettek tartós érvényességét. Bizonyítják, hogy a szocialista építés további sikeres előrehaladása szempontjából milyen helyettesít- hetetlen jelentősége van a párt egységének, vezető társadalmi szerepének, szoros kapcsolatának a néppel, a marxizmus—leninizmus, valamint a proletár és a szocialista internacionalizmus eszméi iránti hűségének, a társadalomfejlesztés tudományosan megalapozott programjának, amely a dolgozók széles rétegei támogatását élvezi. A párt életének és munkájának ezeket a tartóoszlopait szüntelenül szilárdítani fogjuk“. A Tanulságokkal szorosan összefonódik a jobboldali opportunizmus veszélye ellen folytatott harcunk. A párt csaknem hatvan esztendős története igazolja, hogy a jobboldali opportunizmus a mi feltételeink között mindig a fő veszély volt és továbbra is az. A CSKP KB Elnökségének a márciusi KB-ülésen elhangzott beszámolója találóan állapítja meg, hogy a gyom idővel ismét terjedni kezd, ha rendszeresen nem irtjuk. A jobboldali opportunizmus veszélye és a képviselői ellen folytatott harc legfontosabb frontja a fejlett szocialista társadalom építése során törvényszerűen felmerülő problémák pozitív megoldása. Az éretté vált problémák megoldásának bármiféle halogatása, az elmélet fejlesztésének lebecsülése, a döntések szubjektivizmusa és a fogyatékpsságok elnézése megteremti a jobboldali opportunizmus élősködésének táptalaját. Képviselői, tekintettel arra, hogy letérnek a fejlődésnek és a marxizmus— leninizmus alkotó fejlesztésének útjáról, hajlamosak szövetkezni a kispolgári és a burzsoá elemek maradványaival. Valamiféle „alkotó“ megközelítést látnak abban, hogy a marxizmus—leninizmust eklektikus módon egybefűzik a burzsoá elméletekkel. A valóságban azonban mindig törvényszerűen átállnak a burzsoá ideológia pozícióiba. Ismeretes, hogy mélyreható differenciálódás következett be azok soraiban, akik a válság idején a jobboldali opportunista hangulatok hatása alá kerültek. Sokan megértették tévedéseiket és hibáikat s azokat munkával igyekeztek becsületesen helyrehozni. A párt segítő kezet nyújtott feléjük. A CSKP XV. kongresszusa jóváhagyta a volt párttagok differenciált megközelítéséről szóló irányelvet és bizonyos feltételek között lehetővé tette számukra visszatérésüket is a párt soraiba. A tapasztalatok maradéktalanul megerősítették ennek az eljárásnak a helyességét. Nem szabad azonban szem elől tévesztenünk, hogy akadnak egyesek, főleg a válság idején a jobboldali opportunista és a szocialistaellenes akciókat szervezőik közül, akik továbbra is szocialistaellenes magatartást tanúsítanak. Hosszú kivárásra rendezkedtek be, hogy megfelelő alkalommal ismét felléphessenek. Magatartásukat és tevékenységüket gondosan álcázzák és taktikai eljárásukat hozzáidomítják az új feltételekhez. Sokakat megtévesztő körülmény, hogy ezek az emberek ma nyíltan nem lépnek fel a régi politikai platformok hangoztatásával. A játékban már nem használhatják fel a letromfolt kártyát, s ezért további „adukat“ vesznek elő, például a „pluralista szocializmus“ koncepcióját. A legyőzött jobboldal képviselői feltételeink között nem hathatnak legálisan, vagyis nyíltan nem népszerűsíthetik politikai elképzeléseiket. A tapasztalatok azonban arról tanúskodnak, hogy lélektani nyomást igyekeznek gyakorolni a pártaktívára, főleg azokra az elvtársakra, akik az ideológiai fronton egyértelmű elkötelezettséggel szállnak síkra a párt politikájáért. Harci eszközeik fegyvertárához tartozik a rágalmazás, a megfélemlítés, a névtelen levelek írása és egyéb, ehhez hasonló módszerek. Amint azt az SZLKP KB áprilisi ülésén hangsúlyozta, bomlasztó tevékenységüknek különösképpen alattomos eszköze az az igyekezet, hogy a kommunistákat megosszák „pragmatikusokra“ és ,,dogmatikusokra“. A tudomány, a kultúra és a művészet területén igyekeznek felhasználni egyes elvtársak hiúságát. A legyőzött jobboldali erők taktikájához tartozik az is, hogy a párt kulturális politikájának ún. kisméretű liberalizálásra törekednek, ha már nem érhető el a társadalmi viszonvok „nagy liberalizálása“. Más esetekben egyesek a külföldről velünk szemben ellenséges tevékenységet kifejtő politikai emigránsokkal szembeni liberális állásfoglalásra törekednek, avagy a művészek figyelmét el akarják vonni a reális szocializmus igazának ábrázolásától, az olyan emberek „belső világának“ valamiféle népszerűsítése irányában, akik társadalmunkban nem találták meg a helyüket. Az ún kis(Folytatás a 4. oldalon)
