Új Szó, 1980. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1980-09-30 / 231. szám, kedd

A tudományos-műszaki fejlesztés szerepe Az elektronika és mikroelektronika távlatai JOZEF LENÄRT ELVTÁRS BESZÉDE 1ČSTK) — Tanácskozást tartollak tegnap az SZLKP Köz­ponti Bizottságának székhazában a tudományos-műszaki Imi* ladás meggyorsítását szorgalmazó párthatározatok teljesíté­séről, ezen belül az elektronika fejlesztéséről, valamint gya­korlati hasznosításáról. Jelen voltak a reszortnak, tudomá­nyos kutatási alapjának és a szlovákiai felsőoktatási injéz- ményeknek vezető dolgozói. Olt volt Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Miloslav Hrnškovič, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB lifkára és Ľudovít Pezlár, azSZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. A tanácskozást Ivan Litvaj, az SZLKP KB osz­tályvezetője vezette. A KOMMUNISTÁKNAK A NEHÉZSÉGEK ELLEM! HARCBAN AZ ÉLEN KELL JÁRNIUK Az elektronika és a mikro­elektronika területén elért tu­dományos- műszak i ha lad á s r ó I Rohnmil Kvasil akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Aka­démia alelnöke, az Akadémia Fizikai Intézetének igazgatója és tlldrich Benda akadémikus, a Szlovák Tudományos Akadé­mia tagja tartott beszámolót. A fejlesztés ikonikrét feladatai­val, főleg a 7. ötéves tervidő­szakra és az azt követő évekre vonatkozóan Milan Kubát, elektrotechnikai ipari miniszter foglalkozott. Valamennyien rá­mutattak, hogy ezek az ágaza­tok világszerte egyre nagyobb mértékben érvényesülnek a termelő és a nemtermelő szfé­rában.'Az elektronikát és a mikroelektronikát főként a számítástechnikában, a távköz­lésben, az automatizálásban és a robotizálásban használják Jel. Ugyancsak fontos felhasz­nálási terület a gépipar, a be­ruházási javaktól kezdve egé­szen a könnyűiparig. A/, ágazat Iwjzzájárul a termékek megbíz­hatóságának növeléséhez, a termelési költségek csökkenté­séhez és a termékfelújítás meggyorsításához. Az ezt követő vitában Jozef I.enárt elvtárs is felszólalt. Nagyra értékelte a tudomá­nyos és a vezető dolgozók hoz­záállását a megvitatott kér­désekhez, s megállapította, hogy e dolgozók az elektroni­ka és a mikroelektronika táv- Litait és lehetőségeit ismerve nem a szűk ágazati érdekek­ből, hanem az egész társada­lom szükségleteiből indulnak Az IBBY kongresszusa Prágában A gyermekirodalom problémái (ČSTK) — A prágai Inter­continental szálló kongresszu­si termében tegnap reggel megkezdődött az IBBY, a Nem­zetközi Gyermekkönyv Szövet­ség 17. kongresszusa. Az UNESCO keretében működő szervezet képviselői szeptem­ber 29-e és október 4-e között azzai 1 a céllal jöttek össze, hogy támogassák a jó gyer­mekkönyvek kiadását. A ta­nácskozás mottója: „A könyvek a kisgyermekek életében“. Az IBBY 44 szervezetet tömörít. Minden második évben tart kongresszust, s képviselői a gyermek- és az ifjúsági iroda­lom problémáiról tanácskoz­nak. Ez az első kongresszus, ame­lyet szocialista országban tar­tanak meg. Hazánk fővárosá­ban 40 országból csaknem 300 küldött gyűlt egybe, s találko­zott íróink, illusztrátoraink és szakembereink csaknem száz tagú küldöttségével. Beszámo­lóikban és vitafelszólalásaik­ban az IBBY képviselői a 3—9 éves gyermekek számára ki­adott könyvekkel foglalkoznak. VILIAM SALGOVIČ MUNKALÁTOGATÁSON (ČSTK) — Viliam Salgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Ta­nács elnöke és Anna Kretová, az SZNT alelnöke tegnap két­hetes munkalátogatásra a ke* let-szlovákiai kerületbe utazott. Kassán (Košice) a vendégeket Ján PirC, a kerületi pártbizott­ság vezető titkára fogadta, majd innen Vranovba mentek. A járási székhelyen a vendégek tájékozódtak a vranovi járás RÖVIDEN Rafael Caldera, az Inter- parlamentárius Unió elnöke tegnap befejezte csehszlovákiai látogatását. A prágai repülőté­ren a venezuelai politikus és államférfi búcsúztatásán meg­jelentek: Bohuslav Kučera és Jaroslav Srb, a Szövetségi Gyfi­ki. Ezen ágazat fejlesztése ál­talában előmozdítja a haté­konyság növelését és a minő­ség javítását, amelyet a CSKP XV. kongresszusa stratégiai irányelvként tűzött ki. Lenárt elvtárs egyúttal leszögezte: a hatékonysíig növelése érdeké­ben céltudatosabban kell fog­lalkozni a távlati tervezéssel és a prognózisok készítésével, hogy idejében és helyesen ki tudjuk tűzni a népgazdaság fejlesztésének fő irányait. Ez legyen az irányítás és főleg a tervezés súlypontja, a nemzeti jövedelem képzésének tartó­oszlopa — állapította meg. Az ágazat vívmányait gyorsan és alkotó módon kell felhasznál­ni, lényegesen le kell rövidí­teni a kutatás-fejlesztés terme­lés-felhasználás ciklust. A mo­dern kor és a szocialista tár­sadalom fejlődése ezen a terü­leten sem tűri meg a stagná­lást. Ez nemcsak az elektroni­kára, hanem a vele összefüg­gő ágazatokra is vonatkozik, pl. a vegyiparra, amelynek új anyagokkal kell ellátnia az elektronikai ipart. E téren a helyzet javítását nagyban elő­segítik az együttes felajánlá­sok, amelyek segítségével már több területen, pl. a szállítói- megrendelői kapcsolatok terén is fogyatékosságokat számol­tunk fel. Végezetül Lenárt elv­társ hangsúlyozta, hogy az elektronika és a mikroelektro­nika igényes céljait nem tud­juk elérni, ha nem használjuk ki a Szovjetunióval való koo­peráció és szakosítás adta le­hetőségeket. Rámutatnak arra, hogy a köny­vek a gyermekek életében nemcsak esztétikai és etikai, hanem lélektani, didaktikai és módszertani szerepet is betöl­tenek. A kongresszust tegnap Knuri- Eigil Hauberg Tychsen, a szer­vezet elnöke nyitotta meg. A dán szakember megnyitó be­szédében egyebek közölt meg­állapította: Csehszlovákia a 11. ország, amely a vendéglátó szerepét vállalta. Önöknél nincs szükség arra, liogy a nemzetközi kongresszust a gyermekkönyvek propagálása céljából rendezzük meg, hi­szen közismert, hogy Csehszlo­vákiában a gyermek- és az if­júsági irodalom milyen nagy nevelő szerepet tölt be. A nemzetközi találkozó részt­vevőit ezután Bohumil Rília nemzeti művész, az IBBY cseh­szlovák csoportjának elnöke köszöntölte. Röviden körvona­lazta a csehszlovák gyermek- irodalom jelenlegi céljait, s megállapította: gyermekeinket az anyanyelv és a haza szele­teiére neveljük. iparosításáról és mezőgazdasá­gának fejlődéséről. Salgovič elvtárs tájékozódott a válasz­tási programok teljesítéséről és nagyra értékelte azokat az eredményeket, amelyeket a já­rás dolgozói a gyermekintézmé­nyek és az egészségügyi létesít­mények építése terén értek el. Ezt követően Salgovič elvtárs a vranovi Bukóza vállalatban, Anna Kretová elvtársnő pedig a Soll Efsz-ben tett látogatást. lés alelnökei, valamint Oreste di Giacomo, a Venezuelai Köz* társaság csehszlovákiai nagy­követe. ic A Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége úgy döntött, hogy a Csehszlovák Államszövetségről szóló alkotmánytörvény 104. cikkelye értelmében a Csetí Nemzeti Tanács őszi ülésszakát’ október 1 re hívja össze* ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT (ČSTK) — Gustáv Husák, köztársasági elnök üdvözlő táviratot küldött (luetto Ketii- mile Jonny Masirenak, a Bots­wana! Köztársaság elnökének országa államünnepe alkalmá­ból. Szakszervezeti küldöttségünk Moszkvában (ČSTK) — A Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttsé­ge Karéi Hoff Miaunak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, az SZKT elnökének vezetésével tegnap Moszkvába utazott, hogy október 1-e és 5-e között részt vegyen a Szakszervezeti Világ- szövetség bizottságának és tő- tanácsának soron következő ülésén. A delegáció a Szakszer­vezeti Világszövetség megala­pításának 35. évfordulója alkal­mából megrendezendő ünnepi gyűlésen is részt vesz. Végső búcsú Babuš Záhorský nemzeti művésztől (ČSTK) — Végső búcsút vet­tek tegnap délután Prágában a szeptember 22-én, 74 éves ko­rában elhunyt Bohuš Záhorský nemzeti művésztől. A gyász- szertartáson az elhunyt család­ján és barátain kívül részt vet­tek: Miroslav Müller, a CSKP KB osztályvezetője, Otakar Hii- lan cseh kulturális miniszter- helyettes, valamint politikai, kulturális és közéletünk más személyiségei. Bohuš Záhorský ravatalánál, amelyet a csehszlovák zászló­val fedtek le, a prágai Nemze­ti Színház művészegyüttesének tagjai álltak díszőrséget. A szö­vetségi és a cseh kormány ne­vében az elhunytat Otakar ilu- lan cseh kulturális miniszterhe­lyettes búcsúztatta. Egyebek között hangsúlyozta, hogy Bo­bus Záhorský mint művész és pedagógus nagy érdemeket szerzett, Ezután Václav Svorc érdemes művész, a prágai Nemzeti Szín­ház színészegyüttesének veze­tője és Martin Rúžek nemzeti művész búcsúztatta az elhuny­tat. A gyászszertartás a cseh­szlovák himnusz hangjaival ért véget. Politikai neveiőmunka a hadseregben I ČSTK) — Martin Dzúr had- seregtá bornok, ne mzetvédelm i miniszter részvételével tegnap Prágában elméleti-gyakorlati konferenciát tartottak a cseh­szlovák néphadsereg nevelő szerepének további fokozásáról. A tanácskozás célja az volt, hogy egységesítse hadseregünk parancsnokainak, politikai dol­gozóinak és pártszervezeteinek erőfeszítéseit a csehszlovák „néphadsereg katonái körében végzett nevelőmunka terén. Be­számolójában Antonín Brabec vezérezredes, a csehszlovák néphadsereg politikai főcso­portfőnöke összegezte azokat a tapasztalatokat, amelyeket a XV. pártkongresszus határoza­tainak teljesítése terén a cseh­szlovák néphadsereg szerzett. Megállapította: a kongresszusi irányvonal szellemében nagy gondot fordítottak arra, hogy a katonai szolgálatok Idején a fiatalok testileg, szellemileg és politikailag fejlődjenek, elsajá­títsák a fegyelmezettség, szer­vezettség és a kollektivizmus elveit. Sztevan Doronjszki Jugoszlávia mélyülő gazdasági problémáiról (ČSTK) — A Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének Köz­ponti Bizottsága tegnapi bel­grádi ülésén elemezte a gaz­daságfejlesztésnek és az ország gazdasági stabilizálásának idő­szerű eszmei-politikai problé­máit. Sztevan Doronjszki, a JKSZ KB Elnökségének elnöke beszá­molójában figyelmeztetett arra, hogy számos pozitív tendencia ellenére a folyamatos gazdasá­gi fejlődést különböző rendkí­vül bonyolult problémák féke­zik. amelyek elsősorban bs-lső szubjektív tényezők, a felelőt­lenség és a rossz szervezés kö­ve! kezménvei. Hangsúlyozta, hogy <iz idén- az árak alakulása és «i növek­vő infláció egyike volt a leg­gyengébb pontoknak a gazda­ságpolitika teljesítésében. El­mondotta, hogy az év első hét hónapjában az árak 27,3 szá­zalékkal és a megélhetési költ­ségek 27,2 százalékkal növe­kedtek Jugoszláviában. Rámu­tatott a korrupció növekedésű re, a megkezdett beruházasoiH| nagy számára, a kedvezőtlen gazdaságszerkezetre, az eiľáfáVí' si nehézségekre, a törvényeHr es jogszabályok megsértésére* a rossz munkaerkölcsre. Az ország dinamikus fejlő*» dését gátló valamennyi nehéa» ség elleni kérlelhetetlen barc-> ban a kommunisták szövetsé­gének kell a mozgató erőnek lennie. A kommunistáknak po­litikai aktivitásukkal meg kell teremteniük a feltételeket és leret biztosítaniuk a haladás­nak a társadalom fejlődésében — mind anyagi szemponthoz mind pedig az önigazgatás lej* lőriése szempontjából. A Jugo­szláv Kommunisták Szövetségé« töl ma elvárják, hogy egységes lesz, határozottan fogja Jámo- gatni a gazdaság stabilizálása* ra irányuló politikát, s követ-* ikezetesen harcol ezért, jelen­tette ki befejezésül Sztevan Doron jszki. líbia legfelsőbb szervei jóváhagyták AZ EGYESÜLÉST SZÍRIÁVAL (ČSTK) - A Líbiai Arab Szo­cialista Népi Állam Általános Népi Kongresszusa Tripoliban megtartott tegnapi ülésén jóvá­hagyta az ország egyesülését a Szíriai Arab Köztársasággal. A .legfelsőbb líbiai vérgehajtó és törvényhozó testület ezzel elfo­gadta azt a javaslatot, amelyet a líbiai népi bizottságok szep­tember 2—9 közötti ülései ken tellek. Az Általános Népi Kongresz- szus küldöttei hangsúlyozták a líbiai és a szíriai nép testvéri kötelékei erősítésének fontossá­gát a Camp David i kapitulans megegyezések, az imperializ­mus, a cionizmus és a reakcié veszélyes közel-keleti tervei el­leni harc érdekében. Moamer Kadhafi ezredes, at Általános Népi Kongresszus Kö* titkárságának tagja az ülésen élesen elítélte az amerikai im* pcrializmusnak az arab népeit függetlensége és önrendelkezé­se ellen irányuló politikáját. ELSZIGETELTSÉGBEN, A LEGMÉLYEBB VÁLSÁGBAN Az egyiptomi kormánypárt kongresszusa (ČSTK) — Kairóban hét lön megkezdődött a kormányzó Nemzeti Demokratapárt 1. kongresszusa. A háromnapos tanácskozáson több mint 2501) küldött vesz részt, akik értéke­lik a párt és a kormánv kétéves tevékenységét és „fontos dön­téseket hagynak jóvá a dolgo zó tömegek problémáinak meg­oldására“. A kormány számos ígérete ellenére igen alacsony a dolgo zók életszínvonala. Első kong­resszusát azonban a kormány­párt olyan időben tartja, amely­re az ellenzéki Nemzeti Párt véleménye szerint az ország történelmének legmélyebb gaz riasági és társadalmi válsága nyomja iá « bélyegét. A nemzeti jövedelem igaz­ságtalan elosztásának kővel- keztébi/i egyre mélyül a sza­kadék a gazdagok és a szegé­nyek között. Az infláció eléri az évi 35 százalékot, gyoriS ütemben növekednek a küllői« di adósságok, az alapvető fon­tosságú cikkek árának emelke­dése ellenőrizhetetlenné leit, s emellett egyiptomiak ezrei kénytelenek külföldön keresni a megélhetést. A kormánv az egyetlen kivezető utat ebből a helyzetből további külföldi tő­kebeáramlásban látja. A kapituláns külpolitika tel­jesen elszigetelte Egyiptomot az arab világban és ajtót nyi­tott az imperializmus és .t ( io­nizmus legreakciósabb köreivel való szövetkezéshez. Békés úton kell rendezni az iráni—iraki konfliktust iFolytatás az 1. oldalról) semmilyen akciót, amely a konfliktus kiéleződésével jár na. A Biztonsági Tanács tá­mogatta Kurt Waldheim közve­títési javaslatát. Néhány órával azuján, hogy a Biztonsági Tanács felszólítot­ta lránt és Irakot a konfliktus békés úton való rendezésére, a "bagdadi rádióban és televí­zióban beszédet mondotl Szad- dam Husszein iraki elnök. Kije­lentette: Irak kész fegyverszü­netet kötni, ha Irán elfogadja az iraki feltételeket. E feltéte lek közé tartozik: Irak törvé­nyes és történelmi jogainak el­ismerése területei!« és vizeire vonatkozóan, valamint (kötele­zettség, hogy Irán nem avat­kozik be Irak belügyeibe. és Csehszlovák—portugál szakszervezeti tárgyalások (CSTK) — Megkezdődtek teg­nap Prágában a Szakszerveze­tek Központi Tanácsa és a Por­tugál Dolgozók Általános Szak- szervezeti Szövetsége küldöttsé­geinek megbeszélései. A cseh­szlovák küldöttséget Karéi Hoffmann, a CSKP KB Elnöksé­gének tagja, az SZKT elnöke, a portugál küldöttséget Joa- t|uini Calhau, a Portugál Dol­gozók Általános Szakszervezeti Szövetsége titkársága végrehaj­tó bizottságának tagja vezeti. Karel Hoffmann elvtárs hang­súlyozta: az SZKT meghívására a pénteken hazánkba érkezett portugál szakszervezeti kül­döttség látogatása előmozdítja a két ország szakszervezetei kapcsolatainak további elmé­lyítését. A megbeszéléseken a felek megtárgyalták a nemzetközi szakszervezeti együttműködés néhány kérdését, Portugália je­lenlegi politikai helyzetét és a portugál szakszervezetek idő­szerű feladatait. Ezek közé tar­tozik a most folyó választási küzdelemben való tevékeny részvétel és a jelenlegi reak­ciós porlugál kormány által el­követett jogsértések elleni harc. lemond a Perzsáéiból ben l!17l óta megszállt három szigetről. Ahol Hasszan Baniszadr irá­ni elnök Teheránból való el­utazása után kijelentette, hogy Irán folytatja a harcot, amíg „nem űzi ki országa területéről az utolsó agresszort is“. Az iráni elnök tanácsadója az ún. jószolgálati misszió elutazása után közölte, hogy „semmit sem értek el“. A jószolgálati misz- szió tegnap folytatta munkáját Bagdadban. Tagjai Zijanl Hak pakisztáni elnök és Habili Sal­ti, az iszlám konferencia főtit­kára. A hadszíntérről továbbra is ellentmondásos hírek érkeznek. Míg Irak közölte, hogy már hat iráni várost elfoglalt, Irán egyik város elestét sem erősí­tette meg. Az iráni hadsereg főparancsnoksága közölte, hogy az iráni légierő összpontosított támadást intézett iraki katonai célpontok ellen. A hírügynök­ségi jelentések szerint a szá­razföldi harcok több mint 3U0 kilométeres szakaszon folynak. A bagdadi rádió megerősítet 1e, hogy az iraki szárazföldi csapatokkal együtt harcolnak a helyi arabok is. Irán Khu zisztán tartományában ugyanis többségében arabok laknak. A hírt Irán hivatalosan cáfol­ta, de az iráni rádióállomás a tartomány központjába n. Aha danban felszólította a lakossá got, hogy segítsenek a ható Ságoknak „zsoldosok biztosítá­sában állami hovatartozásra való tekintet nélkül". 14M). ix. m

Next

/
Oldalképek
Tartalom