Új Szó, 1980. augusztus (33. évfolyam, 180-205. szám)

1980-08-07 / 185. szám, csütörtök

UJ szó 1980 Vili. 7. BÚCSÚ ÉS HONVÁGY Emanuel Ndiemand (Tan­zánia) maratoni futó az olim­piáról távozóban így fogalmaz- ta meg véleményét: „Elérke­zett az a pillanat, amikor bú­csút kell vennünk az Olimpiai Moszkvától. Egyrészt őrülünk annak, hogy vége lesz honvá­gyunknak, hamarosan szerelte­ink között lehetünk, másrészt szomorúsággal tölt el bennün­ket, hogy elköszönünk mind­attól, ami itt körülvett bennün­ket. Elhagyjuk az olimpiai fa- lut, amely csaknem 20 napon át második otthonunkká lett, ahol új barátokat szereztünk és sok mindent megtanultunk. Eddig még sehol sem találkoz­tam íven barátságos fogadta­tással. A maratoni futásban el­ért 14. helyezésemet a moszk­vai nézők biztatásának köszön­hetem. Nagyon kellemes volt ilyen szép légkörben verse­nyezni. Raul Gonzales, a világ egyik legjobb gyaloglója a me­xikói atlétika szemefénye így fejezte ki búcsúját: ..Bár »várt siker nélkül térek haza, nem sajnálom., hogy megtettem azt a hosszú utat, amely Mexikó­ból Moszkvába vezeteti. Az ilyen légkörű küzdelmekre mindig szívesen gondol vissza az ember. Az a kultúrműsor, amelyet a rendezők sorozatban leikínáltak, szédületes volt. Na­gyon örülök, hogy a versenyek után megtekinthettem Moszkva nevezetességeit és ezt a várost a világ egyik legszebb metro­polisának tartom." Paul La vasi er kameruni ökölvívó sem fukarkodott az elismeréssel: „A Szovjetunió népdalait megörökítő hangle­mez mindig emlékeztetni fog azokra a telejthetetten napok­ra, amelyeket Moszkvában a ba­rátságos szovjet emberekkel ta­lálkozva töltöttem. ük annyi mindent tettek a világ sporto­lói nagy ünnepének sikeréért, továbbá azért, hogy az olim­piai faluban és a versenyeken jól érezzük magunkat, hogy azt nehéz szavakba foglalni. Ä KÜLFÖLD' LABDARÚGÁSA A Dukla Praha iabdarágóesa- rsapala belga portyát bonyolít le. Ennek során az FC Liege vendégeként 2:0 11:0) arányú vereséget szenvedett. A francia labdarugó ligában már túljutottak az őszi idény harmadik fordulóján. Eredmé­nyek: Racing Strasbourg—Au­xerr>e 1:0, Nimes Olympique— FC Sochaux 0:0. Tours—Racing Lens 1:1. Girondins Bordeaux — Slade Laval 2:1, OGC Nice— FC Nantes 3:2, FC Nancy —FC Metz 2:0, Lyon—AS Monaco 3:2, Bastia—Saint Etienne 2:1, Angers—Valenciennes 1:1. Lille — St. Germain Párizs 2:2. A táb­lázat élén a Lille a Lyon és a Bastia csapata áll egyaránt 5 — 5 ponttal. Szinte hihetetlen eredmeny hire érkezett Münchenből, aholi előkészületi mérkőzésen, a Bay. ern az új nyugatnémet bajnok S:1 17:0) arányú súlyos, vere­séget mért a Real Madrid csa­patára. Kölnben nemzetközt labdarú­gó tornát bonyolítanak le, ame­lyen a Hamburger SV 3.2 arányban győzött az Ajax TENISZ Az USA-beli Indianapoliszban folytatták a nemzetközi tenisz­torna küzdelmeit. A csehszlo­vák résztvevők közül Tomano­vá, Mariíková és Lendl sikeres volt. Női eredmények: Tomano­vá—Saliba 6:2, 6:2, Maŕšfková — Collins 7:6, 6:4. Férfi eredmé­nyeik: Lendl — Cano 2:6 6:0 6 4, Martinez—Kodes 6:2,- 6:4, Telt- scher—Fillo 6:4, b:0, Clerc— Simonsson 6:4, 6:3; Dimiani — Gildmeister 6:4. 6:0, Fibak— Wmitzky 7:5, 4:6. 6:1. Az ausztriai Zell am See-ben a nemzetközi tornán a cseh­szlovák Hrebec 6:1, 6 4 arány­ban győzött a francia Haillet ellen. A nagydíj jelenlegi állása a következő: 1. McEnroe, 1401 p, 2. Connors 1386 p. 3. Borg 1225 p, 4. Solomon 10S4 p, 5. G. Mayer 1056 p. fi. Lendl S72 p, 7. Dibbs 876 p, fi. Vilas 842 p, 9. Gottfried 792 p, 10. Teltscher 655 ponttal Amsterdam ellen. A további fa. Jálkozón: FC Köln—Standard Liége 3:2, Bécsben a helyt Ausztria vendége a nemzetközi kupakiiz- dclmektol jói ismert Ander- lecht (Brüssel) együttese volt, amely kénytelen volt 3:0 (2:0) arányú vereséggel elhagyni az osztrák lila-fehérek pályáját. A Szovjetunióban folytatták a labdarúgó-bajnokság küzdel­meit. A mérkőzések eredmé­nyei: Dinamó Moszkva—Sah­tyor Donyeck 0:1, Pahtyakor Taskent —Dinamó Tbiliszi 0:3, Nyeftcsi Baku—Ararát Jereván 1:0, Csernomorec Ogyessza — Zenit Leningrad 2:0, Kubany Krasznodar—Kajrat Alma Ata 2:0, SZKA Koszt ov CSZKA Moszkva 0:2. • Nebány további nemzetközi labdarúgó mérkőzés eredmé­nye: Borussia Dortmund—Fe­rencváros 1:0, VFB Stuttgart— FC Liverpool 3:2, VFL Bochum — Astonvilla 1:1. Karlsruher — Leicester City 1:0. Az aranyérmes csehszlovák labdarúgó válogatott a ruzynéi repü­lőtéren SIKERÜL-E HARMADSZORRA A ŽILINÁKAK? A ZVL Žilina labdarúgó-csapata évek hosszú során át az I. ligában szerepelt, s néhányszor elég sikeresen. Azután követ­keztek a szűk esztendők és ennek a jelentős múltú csapatnak az SZNL-ben kellett folytatnia a pontküzdelmet és megkísé­relnie a felsőbb osztályba való jutást. Most harmadszor in­dul rohamra az első helyért, amely számára az ország leg­jobb 18 csapata közé biztosítana utat. Természetesen ugyan­ilyen célja van a jednota Trenčín együttesének is, amely ez év júniusában volt kénytelen megválni a legjobbak mező­nyétől. Az SZNL-ben augusztus 9-én szombaton kezdődnek a küzdel­mek s azt, hogy a 16 résztvevő csapat közül melyik jut az I. ligába, majd 1981 június 14-én tudjuk meg. 11a csupán a ta­pasztalatot vesszük alapul, két­ségtelen, hogy a Žilina és a Trenčín együttesét kell esélyes­nek látnunk. A Žilina kárára a legutóbb a- Tatran Prešov, előt­te «i Plastika Nitra jutott a fel­sőbb osztályba. Az történt, hogy a žilinaiak nem bírták erőnlét­tel a hajrát, s talán idegekkel sem. A nézők érdeklődése egészén természetesen nemcsak az ún. élcsoport jelöltjeinek találkozói felé irányul, kijut belőle a töb­bi együttesnek is. Titokban do­bogós helyre kacsintgat a Mar­tin és talán Senica együttese is, de lehetőségükre várnak az HOLNAP RAJT POZNANBAN Európa serdülő es ifjúsági asztaliteniszezői 1955 óta adnak egymásnak évenként találkozót, hogy eldöntsék, kik a kon linens legjobbjai. Az elmúlt években a közép európai asztali tenisz sport színeit kontinensünk fiataljai közt elsősorban a rsehszluvák és magyar versenyzők képviselték, sok sikerrel. Holnap ismét asztalhoz állnak Európa fiatal asztaliteniszezni, hogy megküzd jenek a bajnoki címekért, helyezésekért. Az EB augusztus: 8-tól 17-ig tart Poznanban. Az esélyeket latolgatni nehéz, tippelésre jó­formán senki sem vállalkozik, hiszen serdülő és ifjúsági kor­tyán a sportolók egy év alatt sokat fejlődhetnek. Lengyelor­szágban az előjelek szerint az angol, csehszlovák, szovjet és svéd asztaliteniszezők állnak a legnagyobb eséllyel asztalhoz, de biztatóak a magyar verseny­zők idei eredményei is. A na­pokban már közöltük az EB n részt vevő csehszlovák fiatalok nevét. A magyar színeket a kö vetkezők képviselik: Ifjúságiak — lányok: Bolvári. Kiss/ Urbán. Fiúk: Káposztás, Aranyosi, Sza- laba, Fróna, Amrein. Serdülők — lányok: Fazekas, Bolvári, Szigeti. Fiúk: Simon, Molnár, Szosznyák. A serdülőknél a 21 lány és Megható búcsú a XXII. Nyári Olimpiai játékok színhelyétől 1 ČSTK »elvételei) 24 fiúcsapatot 4—4 csoportba osztották be. A magyar lányok ellenfelei: Jugoszlávia, Anglia, Spanyolország, Dánia, a fiúké: Franciaország, Anglia, Lengyel- ország, Svájc, Luxemburg. Az ifjúságiaknál 25 lány és 27 fiú- együttest neveztek, amelyekből 8 — 8 csoportot alakítottak ki. A magyar lányok a franciákkal és a törökökkel, a fiúk pedig a purtugálukkal és a franciák­kal mérkőznek. Nyitány a magyar labdarúgó NB 1-ben Magyarországon szombaton veszi kezdetét az országos lab­darúgó-bajnokság, az NB 1 őszi idényé. Változatlanul tizen­nyolc együttes szerepel a leg­jobbak között. Mint ismeretes, a bajnoki címet a Budapesti Honvéd csapata véili, míg az MNK győztese a Diósgyőr együttese. Az őszi nyitányt ezek a mérkőzések jelentik: Vo­lán—Zalaegerszeg, Nyíregyhá­za— Diósgyőr, Kaposvár—Pécsi MSC, Csepel—Videoton, Buda­pesti Vasas—Tatabánya, Ferenc­város— Dunaújváros, Debrecen —Újpesti Dózsa, Békéscsaba— Budapesti Honvéd, RABA ETU — MTK VM. A II. fordulóra már augusz­tus 13-án szerdán kerül sor, s akkor a bajnok Honvéd az újonc Csepelt fogadja. A korai bajnoki nyitányt ha­marosan követik az országok közötti mérkőzések, amelyek közül augusztus 20 án a Ma­gyarország— Svédország, au­gusztus 27-én pedig a Magyar- ország—Szovjetunió találkozó kerül sorra, mindkettő a Nép­stadionban. újoncok is. Köztük a DAC Du­najská Streda, a Lokomotíva Zvolen és a Vagónka Poprad. A szurkolókat nem csupán a pontok érdeklik, hanem a játék milyensége, s majd az aktív sze­replők győződhetnek meg róla, hogy teljesítményükkel milyen eredményesen csalogatják a le­látókra a nézőket. Több csapatban edzőcserére került sor. Považská Bystricán Milan Moravec helyét a volt olimpiás Vojtech Masný foglal­ta el. Senica edzője a trna- vaiak volt középhátvédje, Jará- bek lesz. Šimončič irányítja Švajlen után Humenné csapa^ tát. Szombaton az első forduló­ban a csapatok a következő párosításban kezdik az idény küzdelmeit: Poprad —Dubnica (16:30 — játékvezető Bródy). Spišská Nová Ves—Žilina (16:311 — Liška). DAC Dunaj­ská Streda—Humenné (17 — Kuruc), Považská Bystrica— VSŽ Košice (19:30 — Nedved). Vasárnap, augusztus 10-én így folytatják: Petržalka—Trebi&ov (10.30 — Boros), Zvolen—Seni­ca 17 — Klein), jednota Tren­čín—Martin (17 — Strechaj) Púchov—Agro Levice (17 — Princ). sporthíradó ★ A L1AZ Jablonec szomba­ton nemzetközi atlétikai viadalt rendez, amelyen az NDK, Ma­gyarország, Lengyelország, Ausztria, Olaszország, az NSZK, Franciaország, Dánia és termé­szetesen hazánk kiváló verseny­zői vesznek részt. A rendezők­nek ígéretet telt diszkoszvető olimpiai ezüstérmesünk, Bugár Imre is a részvételre. ★ Fost városában rendezték az NDK 50 km-es kerékpáros időfutam bajnokságát, amely­nek legjobbja 1 óra 6 perc, 26 mp-es idővel Boden lett, Mr- lisch, Götz, Müller, Ludwig és Petermann előtt. ■A- Az Ázsiai Játékokat októ­ber 31 és november 14 közötti időben 12 sportágban Delhiben, további hatban Neighburhood- ban, a vitorlázásban pedig Bőm bayban rendezik meg. ★ A Zbrojovka Brno labda­rúgócsapata az őszi idény küz­delmeire készülőben NĎK-beli portyára tart. Annak első mér­kőzése szombaton Berlinben kerül sorra és a Zbrojovka há­zigazdája a helyi Dynamo lesz. A brnói csapatot már új edző­je, Valér Švec irányítja, aki­nek rendelkezésére áll csak­nem a teljes keret, élen az olimpiai aranyérmes Mazurá- val, Svobodával és Václavíček- kel. Kár, hogy még mindig be­teg Petr Janecka, a kiváló szél­ső, akit valószínűleg az első bajnoki fordulókban még nem láthat a közönség. ★ A Portisch—Hiibner sakk­világbajnoki páros mérkőzés harmadik játszmája a 41. lépés­ben függőben mararöt. A jelen­tések szerint Hübner előnyt vesztett, a függőállásban dön­tetlen színezető a játszma. Az atléták Rómában Alig csitultak el a XXII. Nyá­ri Olimpiai Játékok küzdelmei, a legjobb atléták egy csoport­ja Rómában adott egymásnak találkozót, ahol jónéhány kivá­ló eredmény született. Férfiak: 5000 in: Koszokéi (kenyai) 13:30,31 p, 3000 m akadály: Ro- no (kenyai) 8:12,0 p, 110 m gát: Foster (amerikai) 13,51 .mp, 400 m gát: Moses (ameri­kai) 48,51 mp, 1500 m: Kalifa (szudáni) 3:38,02, 200 m: Me- nea |olasz) 20,01 mp, 400 m: Schmid (nyugatnémet) 45,17 trip, rúdugrás: Vigneron (fran­cia) 570 cm, Kozakiewicz (len­gyel) 550 cm, kalapácsvetés: Riehm (nyugatnémet) 80,76 m. A nőknél: 100 m-es gát: Komi- szova (szovjet) 12,3 mp, 1500 méter: Kazankina (szovjet) 3:58,94, magasugrás: Simeoni Iolasz) 198 cm. Érrfekes adatok Az olimpiai játékok számító központjában a most véget ért játékok résztvevőinek számáról, megoszlásáról érdekes adatokat tettek közzé. A legnépesebb a Szovjetunió küldöttsége volt. A rendező ország 356 férfit és 158 nőt indított a versenyeken. A második helyen az NDK áll 240, illetve 135 versenyzővel. Len­gyelországból 250 férfi és 79 nő szerepel. Az utolsó 203-ik ver­senyszámot lengyel lovas nyer* te a díjugratásban. A legkisebb küldöttség Aiv golát képviselte, mindössze ket­ten költöztek be az Olimpiai Faluba. Puerto Ricóból hármán érkeztek, Oj-Zélandból pedig öten. Atlétikai gálának ígérkezik Augusztus 11-én hétfőn este ' a Népstadionban bonyolítják le a Budapest Nagydíj nemzetközi atlétikai versenyt, melyen több régebbi es új olimpiai bajnok indul. A diszkoszvetésben az amerikaiak négyszeres olimpiai bajnoka A1 Oerter, valamint Mac Wilkins, a jamaikai Quar­rte (100—200 m), a lengyel Wszola (magasugrás), az új- zélandi Walker (1500 m), az amerikai Moses (400 m gát), a nyugatnémet Meyfarth (női ma­gasugrás) vesz részt. A moszk­vai győztesek közül az angol Ovett (800 m), honfitársa Wells (100 m), az olasz Simeoni (női magasugrás) jön Budapestre. Természetesen szép számmal érkeznek a Budapesti Nagydíj­ra a szocialista országok és más európai országok élver­senyzői közül is. Az előjel sze­rint a legszínvonalasabb ver­senyszám a férfi és a női 100 m-es síkfutás, a férfi 1500 m- es síkfutás, továbbá a férfi disz- kuszvetés lehet. A sportfoeadás hírei A ŠPORTKA 31. játékhetének nyeremény elosztása: 1. húzás nyereményei: I. díj: nincs nyertes, II. díj prémiummal: 1 nyertes 69 400 korona, II. díj: 64 nyertes, á 19 4011 korona, III. díj: 35118 nyertes, á 485 korona, IV. díj: 64 935 nyertes, á 50 korona. A II. húzás nyereményelosztása: 1. díj: Nincs nyertes, II. díj prémiummal: 3 nyertes, á 61 395 korona, II. díj: 98 nyertes, á 11 395 korona, 111. díj: 6066 nyertes, á 255 korona, IV. díj: lül 922 nyertes, á 30 korona. A SAZKA 31. játékhetének nyereményei: 1. díj: 10 nyertes, á C305 ko­rona, II. díj: 549 nyertes, á 255 korona, 111. díj: 6157 nyertes, á 30 korona. ★ Az új idényre készülőben a Slovan Bratislava jégkorong csapata a Plastika Nitra együt­tesét látta vendégül, s felette 12:3 (4:2, 1:1, 7:0) arányú győ­zelmet aratott. A győztes csapat góljai közül Pašek, Rusnák; Be- zák és Pukalovič kettőt-kettőt ütött. ★ Két győzelem után vereség­gel folytatta szereplését a ju­nior Európa-bajnokságon a ma­gyar vízilabda-válogatott. Ered­mények: A-csoport: Olaszor­szág— Magyarország 6:5, B-cso­port: NSZK—Ausztria 9:2, Svéd­ország—Dánia 5:4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom