Új Szó, 1980. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1980-07-01 / 153. szám, kedd
Egyre szebben csengő énekszó JEGYZETEK A CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI ÉNEKKAROK IV. FESZTIVÁLJÁRÓL Az évek óta örvendetes fejlődésben levő Szlovákiái magyar kórusmozgalomnak fontos része az ifjúság. joggal várhatjuk, hogy ha évről évre több fiatal lesz részese a nagy harmóniának, a felnőttek tábora is állandóan gyarapodik. A három- évenként megtartott Csengő énekszó, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági énekkarok fesztiválja mindig jó alkalom annak érzékelésére, hogy merre haladnak a fiatalok. Június 14—15 én a IV. fesztivál eseményei zajlottak az otthont adó Érsekújváron | Nové Zámky), de a résztvevők hangversenyeket adtak Andód (Andovce), Kiirt (Strekov) és Köbölkút (Gbelce) községekben is. A meghívott 11 énekkart több mint 30 közül választotta ki a Népművelési Intézet és a CSEMADOK előzetes zsűrije Mintegy 1500 énekesből 700 ju tott el kiemelkedő teljesítménye nyomán a fesztiválra s vett részt a kórusminősítés arany-, ezüst- és bronzkoszorú kért folyó versenyében is. Az emelkedő színvonalat már külső jelekből is megállapíthattuk: a nyomtatott műsor minden eddiginél igényesebb volt. Külsőleg, de jóleső ritkaság s tulajdonképpen belső értékeket jelez: mindenki a kinyomtatott műsort énekelte. Két kórus kivételével eleget tettek annak a kötelező feltételnek is, hogy a repertoárban Bartók- vagy Ko dály művek is szerepeljenek. S hogy az előadás színvonala mennyit fejlődött a III. fesztivál óta, az abból is kitűnik, hogy a zsűri pontszámai alap ján 10 énekkar arany- és ezüstkoszorút nyert, bronzot egy sem. Egy a bronzhoz szükséges pontszámokat sem szerezte meg. Az ógyallai (Hurbanovo) le ánykórus Maier Marietta és Szombath Károly kitűnő vezetésével örvendetes messzeségben van attól a mélyponttól, ahol elődeik, a lévai óvónőképzősök harmonikával jelentek meg a színpadon. Ök ma a tiszta muzsikálás rangosabb, nehezebb útját járják, egy Bar tók-kórus bársonyos intonálásá- val és Morley madrigálstílusára való ráérzéssel jelezték, hogy a jövőben mily sokat várhatunk még tőlük. A dernői (Drnava) gyermek kar Korintus László keze alatt még küszködik a több szólamú énekléssel. De Kodály A juhász című művénél már megcsillant, hamarosan sikerre is számíthatnak. A nagy létszámú karok közt feltűnt Kebuszek Rudolf 22 főnyi csilizradványi (Čihzská Rád. vaň) kicsiny serege. Énekük szép, tiszta, kifejező. Szvesnyí- kov művének hangulatát különösen eltalálták. S noha, „kicsi a bors, de erős“ alapon a várhatónál többet nyújtottak, kár hogy a felsőbbosztályos gyerekeket nem láthattuk az énekkarban. Kovács János a kürti gyermekekkel nagy dologra vállalkozott: Matvejev Leánybrigádjának hatásos előadása után Kodály Süket sógorával lepett meg bennünket, örülünk, hogy a kürtiek már ezzel is megbirkóznak. Játszótéren (Ivan Rajtík felvétele) Gúgh Éva csodálatos hangokat csalt ki a szarvai (Rohov- ce) gyermekekből. Szíjjártó Jenő népdalkórusában, Bartók Ne menj el című művében és egy ismeretlen szerző Békakoncertjével sokoldalú hajlékonyságukat bizonyították. Az Ág Tibor vezette Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Városi Művelődési Ház gyermekkara szép hangú, fejlődőképes, rokonszenves együttes. Legjobban Marenzio Téli dal és a Kecske című francia népdal hangulatát érezték meg. A komáromi (Komárno) II. lakótelep énekesei Pálinkás Zsuzsa és Stirber Lajos irányításával mindig szolgálnak valami csemegével. Most különösen annak Örülhetünk, hogy Kodály Egyedem-begyedem és Dobi Géza komáromi zeneszerző jöJsikerült Kékszínű egerek című kórusát átéléssel, jó hangon, szellemesen szólaltatták meg. A galántai „mezítlábasok“ késői unokái ugyancsak magasba törtek Balogh Csaba igényes vezényletével. Kodály kórusánál (Zöld erdőben) és Bartók—Bárdos Pod lipkou című népdalfeldolgozásánál azt érezhettük, hogy a gyermekeknél az into- nálás és a ritmus teljesen tudatos. S ez elsősorban a karnagy komoly zenei nevelőmunkájának és rátermett vezénylésének az eredménye. Ha mindig megcsodáljuk a Zobor-vidéki öregek utolérhetetlen ősi előadásmódját, most azért lehetünk boldogok, hogy a gímesi gyermekek is megajándékoznak még bennünket ezzel a szépséggel. Simek Viktor mindig komoly munkája eredményezi, hogy énekesei le- heletfinoman is, de az örökölt, kicsattanó életerővel is tudnak énekelni. Kodály Katalinka, Očenáš Orgona és Kocsár Nap- hivogató című müveivel bizonyították sokoldalúságukat. Jónás Katalin a perediekkel (Tešedíkovo) újra megemelte saját mércéjét. Míg legutóbb a Gergely járást kellett dicsérnünk, most Lengyel László lelkesített bennünket. Talán ez a darab volt a fesztivál csúcspontja. Kórus és karnagy összeíor- rottsága, tudatos és fegyelmezett formálás és az ösztönös muzikalitás szabadsága példakép lehet. Erre vezet a gyermekkari éneklés igazi útja. Homulya Éva nagyszerű kassai (Košice) hanganyagával és remekül összeállított műsorával méltán ért el nagy elismerést. A műsorban szereplő Zemanov- ský és Burias művei, Bartók és Kodály egy-egy darabja, valamint a klasszikus örökséget képviselő Marenzio és Grieg szép egységben feleltek meg a fesztivál műsorpolitikai követelményeinek. A kassai gyermekek arca és hangja arról árulkodik, hogy tudják is, érzik is, amit énekelnek. Jeles szlovákiai és magyarországi vendégek is gazdagították a fesztivál műsorát. A Zlaté Mo- ravce-i gimnázium külföldön is hírnevet szerzett vegyeskara Bach-, Monteverdi-, Zemanov- ský- és Bárdos-művekkel aratott nagy sikert. Július Podhorský 41 éve vezeti a gimnáziumban az énekkart, de ugyanolyan fiatalnak tűnik, mint énekesei. A zene mélységeit kórustagjaival szinte kéz a kézben járja be. Szép hangzás, átélt tartalom, nagy élmény az eredmény. A fesztivál magyarországi vendége az oroszlányi leánykar volt. A debreceni nemzetközi versenyre készülő, kitűnő formában levő társaság Baricsay Edit vezetésével példás műsorral és remek interpretálással adott képet a magyarországi gyermekkari mozgalom élvonaláról. Sziporkázóan szellemes muzikalitásukból Bartók, Kodály, Bárdos karai mellett még Brittenre is futotta. Különleges vendégek is ékesítették a palettát: a nagymegyeri (Čalovo) kicsinyek kórusa, Ágh Tiborné vezetésével. 70 éve gyűjtött Bartók Nagyme- gyeren, de e megható jubileumtól függetlenül is jólesett hallani a legkisebbek kristálytiszta énekét s jó volt látni, hogy szereplésük után milyen komolyan hallgatták a nagyobbakat. Szereplők és rendezők egyaránt büszkék lehetnek az eredményre. S ha most arról szólunk, ami hiányzott még, reméljük használunk vele. Kérdések következnek. Az ógyallai leánykórus mellől hol van a többi középiskolás kar? Mikor hallunk végre vezető színvonalon énekelni a bratislavai Duna utcai gimnáziumban. Reméljük, legkésőbb három év múlva. Múlhatatlanul szükség van rájuk. Vegyenek példát a Zlaté Moravce-i gimnáziumról. Érsekújvár nagyszerű házigazda. Ezért őszinte köszönetét érdemel. De mikor hallhatjuk saját gimnáziumi és gyermekkarait? Kiváló szakemberek vannak a városban s lelkiismeretünk azt követeli, hogy ne legyen több újvári fesztivál újvári hangok nélkül. És a közönség? A versenyen a kórusok egymásnak énekelnek. Ez hasznos. De talán még a teljesítményeket is fokozta volna, ha a helyi közönség megtölti a termet. A három községben rendezett hangverseny igazolja ezt, mert a karnagyok vallomása szerint ott sokkal jobban énekeltek mint a versenyen. Az őszintén érdeklődő közönség lelkesedése tüzelte őket. A kórusok észrevehető szakmai gondjai közül most csak kettőt emelünk ki. Az első az intonálás. A legtöbb kiváló hanganyagú kórus szopránja is lefelé húz, olykor a közepes magasságú hangoknál is. Ezen csak a gondos zenei nevelés segíthet, s néha még valami: a hangnem helyes megválasztása. Kodály hangoztatta, hogy az á capella műnél nem kötelező a leírt hangnem. A másik gond akkor mutatkozik, mikor a karvezetőt technikai készsége vagy zenei felkészültsége gátolja a művek felszabadult vezénylésében. )ó volna, ha ebben még több segítséget kaphatnának. A 11 énekkar műsorából ösz- szeálló nagy mozaik hirtelen- jén két gondolatot vet fel. Egyrészt reméljük, hogy a most hallott 3 Bartók-mű helyett legközelebb tizenegyet hallunk — a jól látható fejlődés jogossá teszi a követelményt. (De akik könnyebb Kodály-műveket keresnek, ne feledkezzenek meg a Bicinia Hungarica nagy füzetének remekeiről sem). Másrészt a műsort változatosabbá tenné, ha az előírt kötelező szempontok csak a válogatásig — de addig szigorúan — lennének érvényben. A fesztiválon mindenki azt énekelné, amit a legjobban tud. így elméletileg előfordulhatna az is, hogy valamelyik kórus kizárólag csehszlovákiai kortárs zeneszerzőket, egy másik pedig madrigálokat szólaltat meg. De már az is segítené a változatosságot, ha a fesztiválon egy-egy kórus nem három-négy, hanem két stíluskörből állítaná össze műsorát. S most köszönet azoknak, akik e fórumot létrehozták, gondozták, akik e munkát vég. zik és segítik. Iskolák és szülök, igazgatók és tantestületek, művelődési házak, városi és községi vezető testületek áldozatkészsége a mérleg egyik oldalán. S a másodikon: bízzunk benne, hogy ott a jutalom, amikor bebizonyosodik, hogy azok, akik énekelnek, sokoldalúbb, felelőségteljesebb tagjai a társadalomnak. S végül nektek, éneklő gyermekeknek, hála és kívánság. Hála a munkáért és a művészi élményért. S a kívánság az, hogy tíz év múlva is ott lássunk benneteket valamelyik felnőtt kórus tapasztalatokban gazdag ifjú tagjaként. VASS LAJOS 0J FILMEK ERÉNYES METÓD (szlovák) Tartuffe az álszenteskedő, képmutató ember megtestesítője. Ilyen képmutató, álszenteskedő ember a szlovákok kis Tartuffe-je, erényes Metód is. A filmben az ún. szlovák állam idején, a negyvenes években ismerkedünk meg vele. Befolyásolható, meghunyászkodó, istenfélő ember; minden tized távlatából árnyaltabban, elmélyültebben kellett volna ábrázolni a jellemeket, az események összefüggéseit. Az egyház és az államapparátus együttműködését csak vázlatosan mutatták be, a szövevényes kapcsolatok egysíkúvá laposod tak. A meglehetősen leegyszerűsített cselekménybe helyenMleczyslaw Czeehotvicz lengyel színész (Metód alakítója) és Kvé- tn Finlnvá n szlovák filmben előfeltétele megvan, hogy a klerikális fasizmus éveiben — befolyásos ismerősei révén — hirtelen felkapaszkodjon és karriert csináljon. Metód vidékről csakhamar felkerül a „szabad“ állam fővárosába, a minisztertanácsos székébe. Nem látja, mert a csillogó élet, a pénz megvakítja, hogy milyen piszkos és sötét az az út, melyen elindult. A film Miloš Krno regénye alapján Ján Lacko rendezésében készült. Vajon a rendező (akinek nem ez az első ilyen témájú filmje) tudott-e újat mondani a szlovák történelemnek erről a szakaszáról, képes volt-e újszerű megközelítésben bemutatni ezt a bonyolult időszakot? Sajnos, azt kell mondanunk: nem. Voltaképpen a szlovák filmesek által már nemegyszer feldolgozott eseményeket ismételte meg, a sztorit megváltoztatva, de a jellemek, a kor jellegzetes figurái ugyanazok maradtak. Mintha egy zsákból húzták volna elő őket. Elszalasztott lehetősig ez a film, az alkotók már a kezdet kezdetén elhibázták. Négy évként ironikus és vígjátéki elemek is keveredtek, feleslegesen; az -elmélyültebb jellem- ábrázolást nélkülöző figurák pedig saját karikatúráikként jelentek meg. A film másik cselekményszála a születő ellenállási mozgalom. A diákok, akiket még nem fertőzött meg a fasiszta ideológia, látva ennek veszélyességét, szervezkedni kezdenek, hogy felnyissák mások szemét is. A cselekménynek ez a vonala reális hangvételű, ezért aztán nem csoda, ha egy-egy mozzanat nem illeszkedik (mert nem is illeszkedhet) szervesen a cselekménybe, a film pedig részekre tagolódik. A téma és a jellemek maguk* ban hordták egy vérbő tragikomédia lehetőségét. Az alko lók ezt azonban nem használták ki, ezzel adósak maradtak. Megelégedtek a szürke igénytelenséggel, az események illusztrálásával, ahelyett, hogy a történelemnek ezt a fejezetét sokszínűén, művészi szinten ábrázolták volna — főleg a fiatalok, de mindannyiunk okú lására. A PÉNTEK MÉG NEM ÜNNEP (cseh) A szórakoztatás és a művészet nemes ötvözésével általában remek filmek születnek. Valószínűleg ebből az arany- igazságból indult ki Otakar Fu- ka rendező is, csakhogy e két követelmény egyikéről (éppen az utóbbiról) megfeledkezett. látottak alapján kihámozni, hogy mi volt a célja: a modern kispolgári életforma kinövései* nek ostorozása, a kispolgáriság leleplezése, vagy életünk visszásságainak pellengérre állítása, esetleg valami más. Tény, a fonák helyzetekben komikuJelenet a cseh vígjátékból Pedig filmjében látszólag minden a helyén van, ami a siker alapfeltétele. Időszerű kérdésekről kívánt szólni: a munkaidő kihasználásáról, a munkahelyi légkörről, a modern kispolgári életformáról, a féktelen rongyrázásról, a hétvégi- ház építésével járó nehézségekről, a családi nevelésről, a szülő-gyermek viszonyról, a felgyorsult életritmus káros következményeiről s így folytathatnánk tovább. Talán e puszta felsorolásból is kitetszik, hogy sokat markolt, de keveset fogott. Nehéz lenne a (Vladimír Souček felv.) mot sejthetett, csakhogy a mulatságos felszín alatt nem látta meg a mélységeket. Nem is az a legnagyobb baja a filmnek, hogy elkoptatott ötletekből építkezik, s humora nem az emberi jellemekből, csupán a szituációkból táplálkozik, hanem az, hogy a rendező tartalmatlanná, sablonná silányítja a filmet, csak a felszínt súrolja, s a vígjátéknak nincs egyetlen kockája vagy képsora, melyre a nézőteret elhagyva emlékeznénk. i—ym—. 12 1980. VII. I
