Új Szó, 1980. június (33. évfolyam, 128-152. szám)

1980-06-20 / 144. szám, péntek

Vétessék ki szóló szívem Ag Tibor balladagyüjteményérol Ag Tibor touL) évtizedes gyűj­tőmunkája és három népdal-ki­adványa után most összegyűjt­ve adja közre a szlovákiai ma­gyarság balladáinak legfőbb ér­tékeit. Ez pedig nem jelent ke­vesebbet, mint hogy az erdélyi és moldavai magyarság után leggazdagabb és legrégiesebb hagyomány-terület balladáit ve­heti kézbe až olvasó. A népzenekutatók már régóta nyilvántartják a Zobor-vidék el­zárt falvainak népdal-hagyomá­nyait, ahol sok olyan dal ke­rült elő, ami Erdélyen kívül máshol nem ismeretes, egyúttal sok olyan dal vagy zenei sajá­tosság is, ami már csak itt volt megtalálható. Ugyanez a hely­zet a szövegek, különösen a balladák esetében is. Régóta tudjuk, hogy a Bagoly asszony­ka — egy veszprémi változat­tól eltekintve — csak a Zobor vidékén és Erdélyben maradt fönn, s a Virágok vetélkedése — egyetlen sárközi változatán kívül — ismét csak ott és Er­délyben ismeretes. De Ág Tibor ezekhez különleges meglepeté­sekkel járult hozzá. Köztük két­ségkívül legnagyobb a Falba- épített Jeleség (Kőműves Kele menj fölfedezése. Ezt a balla­dát sokáig csak Erdély majd Moldva magyar falvaiban tud­ták följegyezni. Kálmány Lajos, Szeged népének lelkes kutatója hallotta ugyan néhány sorát Törökbecsén, de nem volt alkal más további nyomozásra. A szomszédságban, Zentán, később megtalálták prózai monda for­májában. Sőt, palócok közt is felbukkantak adatok homályos emlékekben, cigányok közt még prózai monda formájában is. De maga a ballada verses szöve­ge énekelve csak a Zobor vidé­ki Zsérén került elő teljes ép­ségében. Igaz, a kétség miudig fenn­áll, nem tanulták-e a nyitraiak valamikor a múlt század végén erdélyi mezőgazdasági munká­soktól, akik arrafelé is, Dunán­túl is szolgáltak alkalmi mun­kásként; mert a zsérei ballada szövege is, dallama is igen kö­zel áll egy székely változathoz. Ág Tibor most újabb bizonyíté­kokat hoz a ballada erős helyi hagyománya mellett: más fa­luból való szöveg-változatot, dallamának pedig olyan varián­sát, ami ismeretlen Erdélyben, ugyanakkor összekötő kapocs a ballada-dallam és egy sor du­nántúli dallam között. A legfontosabb érv azonban a Kőműves Kelemen nyitrai ha­gyománya mellett, hogy ugyan­csak Zsérén bukkant elő egy másik „erdélyi ballada“ is: a Csudahalott (Görög Ilona). Ez szintén ismeretlen volt a szé­kelyek és csángók határain kí­vül; s itt már a zsérei változat olyan elemeket tartalmazott, amelyek az erdélyi-moldvai vál­tozatokban ismeretlenek. Régies dallama sem volt azonos egyet­len erdélyi változattal sem. Sőt, később a zsérei szöveg részletei felbukkantak egy Nyírségben fölfedezett, prózává romlott vál­tozatban is. Kétségtelenné vált tehát, hogy élnek ezen a terü­leten olyan ritka balladák, ame­lyeket a kutatók korábban ki­zárólag erdélyi—moldvai ha­gyománynak tartottak. De Ág Tibor nemcsak a Zo­bor-vidéket tárta fel; bejárta Szlovákia magyarlakta területé­nek egészét. S a terület ellen­kező sarkában ismét valami meglepetésre bukkant: Kelet­Szlovákiában, a Kárpát-ukrajnai határ közelében újra sikerült egy „erdélyi balladát“ előbá­nyásznia. A Szaván kapott fe~ leség (Bátori Boldizsár) törté­netét Kriza és Vikár Béla után már sem Bartók, sem Kodály nem tudta előásni az emléke­zetből még a székelyek és bu­kovinaiak körében sem. Kallós­nak is csak töredékeket sike­rült találnia belőle Gyimes he­gyei közt és Moldvában. Most Ag Tibor egy teljes, bár rövid változatával lep meg Ung me­gyéből újabb bizonyítékául an­nak, hogy a ballada-költészet az újabbkori pusztulás beállta előtt egységes lehetett az egész magyar nyelvterületen, s leg­több balladánkat — egyes ki­vételektől eltekintve — min­denfelé ismerték. Ahol ilyen ritkaságok előke­rülhetnek, ott nem meglepetés az sem, ha olyasmi is felbuk­kan, amire még Erdélyben és vidékén sincs példa. A címadó ballada a Vétessék ki szóló szí­vem, mint önálló, bár csonka és homályos balladai történet, nem került elő sehol másutt magyarok köaött. Csak az alap­motívum volt ismeretes: a ké rés, hogy vegyék ki a panasz­kodó szívét, mossák meg ürmös borban és küldjék el valakinek, vagy tegyék ki példára, hogy milyen az árva sorsa. Ez a mo­tívum a Három árva és más er­délyi balladák egyes változatai­ban szerepel, mint a történet­be beillesztett, de elmaradható motívum. Itt viszont valószínű­leg eredeti történetének nagyon lerövidült vázlatával jelenik meg mint önálló ballada. Azt talán nem is kell említe­ni, hogy a széles palócföldi sá­von, a többi palócoknál is ré­giesebb hagyományú Hont—Gö- mör megyék területén mind megtalálhatók a Magyarorszá­gon is élő balladák szép, ré­gies dallamokkal, s ezek a könyvben méltó kerettel veszik körül az előbbi, kiemelkedő da­rabokat: a Halálratáncoltatott lány, a Halálraítélt húga (Fe­hér László] vagy a betyár- és rab balladák sokféle típusa. És az is természetes, hogy minden egyes szöveg dallamával együtt kerül az olvasó elé, hiszen a szerző elsősorban népdalkutató. Ez azt jelenti, hogy a könyv énekelhető balladákat nyújt a szlovákiai magyar kissebbség- nek. Nem kell sokat magyaráz­ni, milyen segítséget jelent ez a szlovákiai magyarságnak ha­gyomány- és nyelvápoió műve­lődési mozgalmában. Egyedül azt sajnáljuk, hogy a tervezett bevezető tanulmány Sima Ferenc tollából nem ké­szült el időre, s az eredetileg rövid utószónak szánt szöveg kerül az utolsó pillanatban a kötet élére. Ez az anyag meg­érdemelt volna egy elmélyült bevezetést! De így is nagy ajándékot kap benne a szlovákiai magyarság, s ugyanúgy a magyarországi ol­vasók tábora is. Azért mi is kö­szönjük Ág Tibor teljesítmé­nyét az egész magyarság és a tudomány nevében. Egyúttal kö­szönjük azt az áldozatos mun­kát is, amellyel szinte egyedül veszi vállára a szlovákiai nép­zenei hagyományok megmenté­sének terhét. Könyvének ott kell lennie minden népművészetet szerető magyar család könyvespolcán. (Madách) VARGYAS LAJOS Arany Prága ’80 NAPJAINK A FESZTIVÁL KÉPERNYŐJÉN Az egykori Sylva-Taroucca palota (ma az Oktatásügyi és Tudományos Dolgozók Szak- szervezetének Klubja) első íz­ben az idén adott otthont az Arany Prága televíziós feszti­válnak. A Na Príkopé utcai ro­kokó palota portáján a fesztivál már jól ismert emblémája hir­deti, hogy ezekben a napokban (június 12-től 20-ig) itt verse- n>eznek, Monte Carlo és a Prix Italia mellett, a harmadik legjelentősebb európai fesztivál nagydíjáért. A CSSZSZK kormánya vállalt védnökséget a tévéalkotások idei, sorrendben a 17. seregszem­léje felett, melynek mottója már hagyományosan: A képer­nyő a nemzetek megismerésé­nek és kölcsönös megértésének szolgálatában. A televíziós társaságok nagy gonddal választották ki a ver­senybe benevezett 47 alkotást, hogy azok megfeleljenek a fesz­tivál jelszavának. A drámai művek kategóriájá­ban az idén 25 alkotás verse­nyez. A fesztivál első felében bemutatott művek túlnyomó ré­sze kortárs problémákkal fog­lalkozik. Mindjárt az elején ma­gasra emelte a mércét az Üsző jégtábla című magyar tévéjáték. A Galgóczi Erzsébet szöveg­könyve alapján, Nemere László rendezésében készült alkotás az emberi kapcsolatokat, a csa­ládtagok viszonyát vizsgálva keresi az ember helyét a társa­dalomban, az élet értelmét. A bolgár televízió Család cí­mű filmje a szülők konfliktu­sainak a gyermekek érzésvilá­gára gyakorolt hatását elemez­te. Ugyancsak az emberi kap­csolatok tematikájába sorolhat­juk a Legnagyobb távolság cí­mű portugál filmet, amely két nő, anya és leánya hamis elő­ítéletek okozta kegyetlen sor­sáról fest képet. Az NSZK tele­víziójának Otthon című tévéjá­téka azt vizsgálta, hogy a munkanélküliség milyen mér­tékben határozhatja meg egy gyermek sorsát. Miután az idős munkás elveszti állását, kényte­len unokáját nevelőotthonban elhelyezni, bár tudja, a gyer­mek nélkülöz, igazi otthonra vágyik. Az NDK televíziójának Ültetvényes utca 19 című pro­dukciója egy háztömb lakóinak családi, munkahelyi konfliktu­sa alapján világít meg különbö­ző életszemléleteket, célokat. Tragikus, vidám és kritikus epi­zódok tárják fel a szülők és gyermekek viszonyát, a lakók sorsát. Megtekintettük a finn televízió Novemberi elmélkedé­sek című filmjét is, amely egy fotoriporter dilemmáját érzékel­teti. Munkájában nem talál töb­bé örömet, családja is, házassá­ga is felbomlóban van, még sincs elég ereje ahhoz, hogy változtasson eddigi életmódján. A faji gyűlölet ellen foglal ál­lást a belga televízió filmje. A Vigyázat a színre című film egy brüsszeli, külföldi munká­sok lakta negyedbe kalauzol. A faji előítéletek megakadá­lyozzák, hogy a főszereplő ki­törjön a szomorú környezetből. A második világháború idején játszódik a Rudolf Hösse bíró­sági tárgyalása című lengyel alkotás. Az oswiecimí haláltá­bor paracsnoka perének doku­mentumai alapján készült film megrázó képet ad a náci kon­centrációs táborokról. A zenei témájú televíziós al­kotások kategóriájában az idén 21 ország 22 műve szerepel. Az eddig látott hangversenyek, opera és balett-művek tv-fel- dolgozásai, valamint neves elő­adóművészek életét bemutató alkotások. A magyar televízió az első napon szerepelt Donizetti Rita című operájának nagyszerű té­vé átdolgozásával, amely Melis Györggyel, Kalmár Magdával és Leblanc Győzővel a főszerepek­ben megérdemelt figyelmet kel­tett. A franciák Vivaldi Négy évszak című hegedűversenyé­nek televíziós változatával sze­repeltek. A filmben közreműkö­dött Yehudi Menuhin és tanít­ványai. Az alkotás nemcsak a nagy művészt, de az embert is igyekezett fenntartani. A zenei művek kategóriájában a feszti­vál nagydíjának egyik esélyese Stravinszkij balettjének, a Tüz- madárnak kanadai adaptációja. MOLNÁR ANGÉLA Előre tekintve Jegyzetek a gyermek vers- és prózamondók idei versenyeiről A gyermekekben még eleven élményként él az V. Dunamenti Tavaszon sorra került vers- és prózamondó verseny, valamint a három kerületi rendezvény, amely ezt az országos döntőt megelőzte. Ideje hát, hogy né­hány általánosítható tanulságot vonjunk le, az előbbrelépés ér­dekében. A három kerületi és az or­szágos verseny egyik legna­gyobb pozitívuma kétségtelenül az volt, hogy a korábbi évekhez képest jóval több magyar taní­tási nyelvű iskola tanulói sze­repeltek ezeken a rendezvénye­ken, s ez elsősorban a pedagó­gusok munkáját dicséri. Ügy ér­zem azonban, hogy ez a fejlő­dés csak akkor lesz tartós és ez a mozgalom csak akkor szé­lesedhet tovább, ha ezek és a többi pedagógusok méltó — a mostaninál nagyobb — erkölcsi elismerést kapnak ezért az is- kolánkívüli munkáért is — igazgatóktól, tanfelügyelőktől és a szülőktől. Mert nem elég csak hirdetni, hogy vers- és a prózamondás milyen fontos szerepel játszik a gyermekek érzelmi és értelmi nevelésében, értékrendszerük, erkölcsük megfelelő formálásá­ban. Tenni is kell azért, hogy ezek az elvek valóra is válja­nak, minden iskolában. Nap­jainkban érthetően elsősorban a reál tantárgyak oktatására, következésképpen a matemati­kai, a fizikai olimpiákra össz­pontosítsunk helyénvalóan. Ám helytelen, ha bárki úgy teszi föl a kérdést, hogy vagy az olimpiák vagy a szavalóverse­nyek. Alapiskoláink általános műveltséget nyújtanak, nem le­het céljuk az egyoldalú képzés. Az oktató-nevelő munkában egyaránt fontos szerep jut te­hát a különböző diák-olimpiák­nak és a szavalóversenyeknek, vagy például az irodalmi szak­köröknek is. Elsősorban e meg­gondolás alapján, az ide vonat­kozó párthatározatok szellemé­ben kell megítélni és értékelni azoknak a pedagógusoknak a munkáját is, akik szavalóverse* nyekre készítik föl tanítványai- kat. Az idén elsősorban az elbő és á második kategóriában érezhe­tően javult a szövegválasztás is. A klasszikusoktól kezdve (Arany Jánosi a kortárs szer­zőkig sok alkotást hallhattunk, örvendetes, hogy több cseh­szlovákiai magyar író és költő műve is elhangzott a kerületi versenyeken és a Dunamenti Tavaszon is. Ugyanakkor még mindig az az érzésem, hogy vannak még olyanok, akik ke­veset lapozzák a könyveket, megelégednek már hallott, már ismert alkotások kiválasztásá­val. Mintha félnének felfedezni új verseket, prózarészleteket, mintha tartanának e kockázat­tól. így fordulhatott elő, hogy az idén például Simkó Tibor A priiesökkirály című verse vagy janikovszky Éva egy-egy reme­ke volt a „sláger“, az előbbi al­kotást például csak a Dunamen­ti Tavaszon háromszor is hal­lottuk. Kell-e bizonyítani, hogy mind a két neves szerzőnek számos hasonló színvonalú ver­se, illetve prózája vár felfede­zésre, méltó tolmácsolóra? A kiskövesdi (Malý Kamenec) Dóczi Sándor Mészöly Miklós egyik prózájával győzött, a so-, mórjai (Šamorín) Pokstaller Lívia svéd gyermekverssel, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Váradi Renáta pedig František Nepil prózájával szerzett értékes helyezést, a po- zsonypüspöki (Podunajské Bis­kupice) Csöllei Erika Rácz Oli­vér Puffancs, Göndör és a töb­biek című prózájának részleté­vel vívott ki elismerést. A fon­tos pozitívumok közé tartozik, hogy legjobb gyermekszavaló' ink és prózamondóink nemcsak elmondták, tolmácsolták az al­kotásokat, hanem egyéni élmé­nyükké is emelték a költők és az írók gondolatait. Már csupán néhány esetben éreztük a gyer­mekekre ráerőszakolt előadás­módot: a szavalatok és a próza­mondások döntő többségében a gyermek saját világa, ösztönös ráérzése domborodott ki és nem a felnőtt parancsa. Ilyen szem­pontból a már említetteken kí< vül különösen az udvardi (Dvo­ry nad Zitavou) Horváth And* reá, a kassai (Kosice) Sárközi Hajnalka, a lukanyényei (Ne­nince) Tóth József, a dunaszer­dahelyi Szabó Ildikó és az alis* táli (Hroboňovo) Bock Andrea érdemel dicséretet. Évről évre a legtöbb problé* mát a III. kategória okozza, el* sősorban a szövegválasztás miatt. Az itt szereplő fiatalok egy része értelmi és érzelmi vi­lágával még inkább a gyermek­korban él, mások viszont már nemcsak fizikailag érettek, ha­nem szellemileg is. Ezért a pe­dagógusnak, a szülőknek vagy másnak itt különösen jól meg kell gondolnia, melyik az az al* kotás, amely megfelel a gyer­mek egyéniségének. Az idei két győztes szövegválasztása is alá­támasztja véleményünket. Ä szenei Németh Szilárd a kama­szokra jellemző humoros törté* netet adott elő megfelelő hang­vételben, a somorjai Lelkes Hajnalka pedig Fehér Ferenc Nyelv és varázs című versének előadására vállalkozott — sí-* kerrel. A szakemberek egybehangzó véleménye szerint némelyest javult a szavalok és prózamon­dók előadásmódja is, szinte már teljesen kiveszett a hamis pá­tosz, a szenvelgő szavalat. To­vábbra is problémát jelent vi­szont nem egy esetben a helyes hangsúlyozás, a szóvégek meg­felelő kiejtése, a prózában pe­dig az alkotás különböző réte­geinek az érzékeltetése elsősor­ban a dialógusok és a többi szöveg megfelelő elkülönítése, hangszínben, hangsúlyban. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg — az idei versenyek egyik legszebb eredményeként —, hogy jogos derűlátással tekint­hetünk előre mert vannak lel­kes pedagógusaink és rátermett szavalóink és prózamondóink, akik még színvonalasabb foly­tatást, versenyeket szavatolnak. Elsősorban tőlük függ, hogy re­ményeink valóra válnak-e. Per­sze, nemcsak tőlük. A már emlí­tett tisztségviselőktől is, akik­nek egyik feladata olyan lég­kört teremteni, amelyben a pe­dagógus nyugodtan és minden zavaró gondok nélkül összpon­tosíthat hivatására. SZILVÁSSY JÓZSEF Miro! ír esz Irodalmi Szemle 5. száma „Elérkezett az ideje, hogy Fábry Zoltán életművét irodal­munk fejlődésére tett szemé­lyes hatását és írói magatartá­sa hagyományértékét a halála óta eltelt évtized tapasztalatai­nak a birtokában jelmérjük és értékeljük. S amellett az újra értelmezés és időszerűsítő elemzése mozzanatáról sem fe­ledkezhetünk meg. ( ... ) Ma irodalmunknak — s tegyük hozzá: közéletünknek! — Fábry Zoltán minden lényeges és jel­lemző ,vonására szüksége len­ne: következetességére, önma-' gához való hűségére, felelős­ségtudatára, felismerő készségé­re és erkölcsi érzékére“ — írja Duba Gyula irodalmi és kriti­kai folyóiratunk 5. számának vezércikkében, amely Fábry Zol­tán halálának tizedik évfordu­lója alkalmából született. Az évfordulóhoz kötődik Csanda Sándor Fábry Zoltán kapcsola­ta Balogh Edgárral, Fónod Zol­tán Munkatársunk Fábry Zoltán című jegyzete és levélválogatá­sa, valamint Csetényi László Fábry-montázsa. A versrovat ezúttal nemzet­közi jellegű, a következő köl­tők szerepelnek benne: Ivan Canev, Hriszto Bntev, Miroslav Florian, Rafael Alcides, Rober­to Branly, Raúl Luis, Herberto Padilla, Tadeusz Sliwiak, Zbig­niew Herbert, Robert Rozs- gyesztvenszkij. Egri Viktortól regényrészletet, Jirí Krenektől novellát, Mács Józseftől ugyan­csak regényrészletet, Ordódy Katalintól utinaplót olvasha­tunk ebben a számban, (a két utóbbi esetben folytatásról van szó). Turczel Lajos dolgozatá­nak a címe: A csehszlovákiai magyar irodalom visszhangja a két világháború közötti magyar- országi szocialista sajtóban. A Kritika rovatban olvashatjuk Zalabai Zsigmond Mikola Anikó költészetéről — A madárrá vál­tozott leány címmel — írt ta­nulmányának második részét. Mészáros László Ladislav Bal­lek Posta délen című könyvét recenzálja, Karol Tomiš pedig Nemzetiségi antológia Magyar- országon címmel írt a magyar­országi szlovák költők és pró­zaírók gyűjteményéről, mely tavaly látott napvilágot Výhon­ky (Hajtások) címmel. A Hol­mi ezúttal is rövid hírekben számol be a csehszlovákiai ma­gyar irodalmi és kulturális élet eseményeiről. Az Irodalmi Szemle e számá­nak képanyagát a felszabadu­lási évforduló tiszteletére Bed- rich Hoff Städter, Ján Želibskij, Július Nemčík, Eugen Nevan festményeiből és Gerstner Ist­ván rajzaiból állította össze a szerkesztőség. —bor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom