Új Szó, 1980. május (33. évfolyam, 103-127. szám)

1980-05-01 / 103. szám, csütörtök

H azafelé hz autóbuszban LÖrincz Gyula neve is szóba került, araikor régen látott fiatal zenetanár barátom azt me­sélte el, milyen volt a Cseh­szlovákiai Magyar Tanítók Köz­ponti Énekkarának minap meg­rendezett jubileumi hangverse­nye! Egyebek között megjegyez­te: — Lőrincz Gyuszi bácsi is ott volt. — Ekkor nemcsak az jutott eszembe, hogy vajon or­szághatáron innen és túl hányán szólítják így a neves művészt Steiner Gáboré, Fábry Zoltáné, Forbáth Imréé, Poór Bertalané és másoké mellett, az alatt a felhívás alatt, amely ilyen be­kezdéssel szólította fel a magyar lakosságot a köztársaság védel­mére: „Csehszlovákia magyarsá­ga válaszút előtt áll. Választania kell a háború borzalmas szen­vedése és a békés, a demokrati­kus nemzetiségi megegyezés között.“ Ma is tanulságos bele­olvasni ezekbe az írásokba,^ és sokakat ismert azok közül, aki­ÉLEN JÁRNAK A MUNKÁBAN Eletek a műteremben és közéleti személyiséget, hanem az is, hogy hol mindenütt van ő jelen egészen rövid időközök­ben, mint a CSKP KB tagja, a Szlovákiai Képzőművészek Szö­vetségének elnöke, mint a CSE­MADOK KB elnöke vagy más minőségben, vagy csupán azért, mert ma sem tud kívül maradni — sem művészként, sem politi­kusként — a társadalmi és nem­zetiségi történéseken, érezvén a jelenlét, a cselekvő jelenlét szük­ségességét. Talán éppen ezért: termetes alakját az én szememben nem öregbítette „bácsivá“ az idő, még az ősz haj sem. Pedig Lőrincz Gyula nemrégiben töltötte be hetve­nedik életévét. Eb­ből az alkalomból számos köszöntő írás és nyilatkozat látott napvilágot, s belőlük is kiolvas­hattuk: mozgalmas volt Lörincz Gyula hetven esztendeje, szinte nincs is olyan, amely ne lenne köthető vagy a kommunista és munkásmozgalom­hoz, ezen belül a nemzetiségi jogo­kért vívott harc­hoz, vagy Csehszlovákia és Euró pa sorsához, vagy művészeti tö­rekvésekhez, vagy az újságírás­hoz, nagy horderejű társadalmi, politikai és kulturális megmoz­dulásokhoz. Előttem van a Magyar Nap­ban, a CSKP Ostravában szer­kesztett napilapjában 1936 és 1938 között megjelent cikkek válogatása, amelyben Lőrincz Gyula Ilyen című írásokkal van jelen: A tornóci népmanifesztá- ciő elé, Dózsa—Derkovits, A sta­tútum és az értelmiség, A fran­cia értelmiség a baloldalon; és ott van a neve a Major Istváné, ugyanúgy egy évtizedekkel ké­sőbbibe, amelyben a művész és politikus egyaránt szólal meg: Rajzaim a Szlovák Nemzeti Fel­kelésről címmel. De lépjünk tovább a szavaknál, a festményekig, grafikákig, ame­lyek nem modanak ellent a sza­vaknak, ugyanazokat a tartalma­kat hordozzák és közvetítik. Em­beri és társadalmi helyzeteket, magatartásokat, lélekállapotokat. Lőrincz Gyulát sokan és sokfelé ismerik, sokakat ismer ő is, és (Igor Grossmann felvételej két történelmi zajlások sodortak ki az élők sorából vagy egysze­rűen csak az idő. Látott, látha­tott épp eleget művészként is — életeket, amelyek beleroppan­tak a nyomorba, kilátástalan küz­delmekbe, kenyérharcba és hív­ták volna megváltónak a halált, ha nem él bennük a remény, hogy másképpen lesz holnap; és látott, láthatott halálokat, ame­lyek nem voltak természetesek, nem voltak békések. Részben In­nen a torz arcok és azok az alakok, amelyek mozdulatlansá­gukban vagy apró mozdulatuk­ban is dinamikusak. Sok vásznán fölmagasodik az ember, szinte végtelenné nő az ég és föld előtt, még fekvő, pi­henő, meditáló helyzetben is. Tartásában, sájátosan formált kezében, öklében erő van, küz­delemhez, építéshez, rossz hatal­mak legyűréséhez. Az arcokon megannyi benső emberi táj — komorak, csöndesek, jégvertek, viharosak, remegők, robbanók, rémületesek. Egyéni és közössé­gi sorsok — a történelmi idő­ben. Lőrincz Gyula „inkább a defor­mációk és a jelképi sejtetés ré­vén a lényegig hatoló emberi és társadalmi valóságokat tár fel. Az alakok óriási vertikális meg­nyúlása és a táj, a horizont vég­telenné nagyítása nem a feszült­séget növelő »beállítás«, külö­nösen akkor nem, ha magános alakokat vet vászonra, hanem a társadalmi és az emberi valóság lényegét feltáró ábrázolás, amely a polgári rend teremtette létbizonytalanság, a háborúkat előidéző anarchia elleni tiltako­zását, az elnyomottak társadal­milag és történelmileg sorsuk fölé ágaskodását fejezi ki. Tehát for­radalmi elszántságot és tiltako­zást nem egy meg nem értett és meg nem fogalmazott végzet­szerűség, de nagyon is ismert és pontosan megfogalmazott törté­nelmi és társadalmi lét ellen. És épp ezért nem pesszimista ez a művészet, mert mozgalmas kom­pozíciói, rohanó, gondoktól gyö­tört alakjai a halál és a megold­hatatlannak látszó tragikus hely­zetek fölé emelkednek. És épp ebben rejlik Lőrincz Gyula mű­vészi lényeglátásának logikája és dialektikája“ — írja Bábi Ti­bor a művészről. Szerettem volna fölkeresni ki­tüntetése előtt, hogy önarcképé­ről kérdezzem, de nem találtunk olyan szabad órát, amely mind­kettőnknek megfelelt volna, ö utazott, társadalmi és művészi feladatokat végzett, én meg, ami­kor lett volna két szabad órá­ja, Fábry Zoltán nyomában jár­tam épp azon a földön, a Má- tyusföldön, amely Lőrincz Gyula szülőföldje, és amelyen a művész és politikus emberpróbáló és tör­ténelemformáló eseményeknek volt a részvevője. Hogy milyen érzésekkel, gondolatokkal, mi­lyen célokat követvén, az mű­vészetéből is kiolvasható. Abból is bizonyára, amelyet ma és hol­nap épít tovább műtermében. Mert az utazások, közéleti dologtevé­sek közepette oda is mennie kell, életekkel tölteni meg az üres vásznakat. BODNÄR GYULA Tévéké n y élet Pedagógus, filozófus, esztéta, szociológus, köz­életi dolgozó, a tudomá­nyos világnézet népsze­rűsítője, a szocializmus győzelméért és a hala­dásért folytatott küzde­lem harcosa. így lehetne — természetesen leegy­szerűsítve — jellemezni Andrej Sirácky akadémi­kust, kulturális és tudo­mányos életünk egyik ki­emelkedő egyéniségét. Találkozásunkkor arra kértem, tekintsen vissza életútjának legfontosabb mozzanataira. Sajnos, e rövid írásból a tömör összefoglaló ellenére Is sok adat kimaradt. Andrej Sirácky 1900. december 9-én született a délvidéki Petrovacon (Ju­goszlávia), szegény nap­számos gyermekeként. Fiatal éveiben önerejéből kellett átverekednie ma­gát az élet göröngyein; nyomdában szedőként, korrektorként dolgozva Ikereste meg középiskolai tanulmányainak tandíját. Prága az első világhá­ború utáni években moz­galmas időket élt át. Or­szágunk minden részéből magába szippantotta a tanulná vágyó Ifjakat, akiknek egyik haladó csoportja elkeseredett küzdelmet vívott a reak­ciósokkal. A fiatalok 1922-ben szervezetbe tö­mörültek, a Szlovákiai Szocialista Diákok Sza­bad Egyesületébe, amely­nek egyik legagilisabb tagja Andrej Sirácky volt, aki egy évvel ko­rábban kezdte meg ta­nulmányait a Károly Egyetem Bölcsészkara fi­lozófia-irodalom szakán. A fiatalembert ebben az időben kezdték foglal­koztatni a világ bonyo­lult problémái. A szár­nyait bontogató Író ver­sekkel, tárcacikkekkel, esszékkel próbálkozott, írásai egyre gyakrabban láttak napvilágot haladó folyóiratok és napilapok hasábjain. A fiatal szo­cialisták fő szószólójává a DAV folyóirat lett, amelynek első száma 1924 telén jelent meg, Daniel Okáli, Andrej Si­rácky és Vlado demen­tis szerkesztésében. A szerkesztői gárdához tar­tozott még Edo Urx, fán Rob Poniöan és Jozef To- mášek-Dubín. A DAV ha­sábjain nemcsak a mun­kásosztály iránti viszo­nyukat juttatták kifeje­zésre, hanem internacio- nalizmsukat is, eredeti­ben jelentették meg töb­bek között Kassák Júliusi földeken, Weiskopf A vörös pestis című írását, és Blok-f ordításoknak adtak helyet. Sirácky eszmei fejlődé­sét leginkább két irodal­mi filozófiai elmélkedé­sen mérhetjük le. A Prav­da chudobyban jelent meg A proletár művé­szetről című írás, amely­ben elveti a ľart-t, s a művészetet. a társadalmi élet megváltoztatása fon­tos eszközének tekinti. Másik írása az egyén és a társadalom ellenié lének gazdasági-társa­dalmi gyökereit elemzi, és ez a problémakör áll a mai napig Sirácky tudo­mányos megfigyelésének középpontjában. 1925-ben a haladó gon­dolatokat viszi magával szülővárosába, hogy ott folytassa a megkezdett munkát. Középiskolai ta­nárként népművelő és -nevelő, pedagógiai, kul­turális tevékenysége ré­vén propagálta a Haladó gondolatokat. Az ifjúsá­got haladó, vallásellenes, materialista szellemben nevelte, amiért többször került konfliktusba a ha­tóságokkal. A Horthy- uralom idején letartóz­tatták, Újvidékre inter­nálták, majd koncentrá­ciós táborba hurcolták. Kiszabadulása után 1943-ig családjával együtt Budapesten élt, a Slo­A CSEHSZLOVÁK ÉLETTAN ÉLVONALÁBAN Kissé sápadt, s úgy tűnik, törődött is. — Nát- halázon estem át e múlt héten — oszlatja nem nagyon meggyőzően gyanúmat, hogy az egymás­nak kilincset adó hírlapírók rajzása és szinte szünet népkül záporozó kérdészuhataga viselte meg. A felbolydulás okát természetesen már is­meri: a munka ünnepe előestéjén tüntetik ki a Szocialista Munka Hőse címmel. Le nem zárt gaz­dag életmű egyik legszebb állomásához érdekezett a kutatómunkás, a tudós és pedagógus, a csehszlo­vák élettan és biofizika egyik kimagasló képvise­lője és szervezője — Jozef Zachar akadémikus. Nyitra (Nitra) vidéki kisközségben, Lukáčoveén, ötvenöt esztendővel ezelőtt született, kisparaszti családban. Tizenkét éves, amikor rászakad az ár­vák sorsa. Nagyszülei nevelik, majd egy ismerős családban talál otthonra. Nem engedheti meg ma­gának a tessék-lássék tanulás fényűzését. Megbe­csüli az ösztöndíjat, a nyitrai gimnázium kitűnő tanárait és lelkiismeretesen bújja tankönyveit. Itt éppen úgy, mint Szlovákia fővárosa Komenský Egyetemének orvosi karán. Rövid ideig az Állami Kórház neurológiai osztályán asszisztens, majd Prágába kerül a Csehszlovák Tudományos Akadé­mia Fleming-téri Biológiai Központjába. Ogy szív­ja itt magába a tudást, .mint száraz szivacs a vi­zet. — Nagyon szépek voltak azok az évek — hangjából kicsendül a nosztalgia. Tulajdonképpen ekkor jegyezte el magát az idegrendszerrel fog­lalkozó tudományokkal. S itt ismerte meg a fe­leségét is, aki azóta nemcsak életének társa, ha­nem munkatársa is. (Orvosnő, kandidátus, nagy segítségemre volt a kutatómunkában s azzal is, hogy türelmes, megértő partnerem. Az életben ez ritka szerencse" ). Amikor visszatértek ide, a Duna melléki város­ba, az általános élettan titkait kutató kis tudo­mányos munkahelyet bízták gondjaira. Ma a Szlo­vák Tudományos Akadémia alelnöke s egyidejűleg elnöke az Akadémia Élettani Központja tudomá­nyos tanácsának. Ez a közont öt tudományos inté­zet egyesítésével jó egy évvel ezelőtt jött létre. — több mint négyszázan kerültünk így „egy tető“ alá, vagyis az Akadémia dolgozóinak telfes egytizede. Csaknem száz tudományos dolgozó ta­nulmányozza itt az élő szervezet három rendsze­rének, a szív- és érrendszernek, az idegrendszer­nek, és a belső elválasztási mirigyek rendszeré­nek működését. A tudományos-technikai forrada­lom gyors léptű fejlődése korában ugyanis elke­rülhetetlen az erők és eszközök, a tudományos po­tenciál egyesítése, hogy az eddiginél Jobban ' te­hessünk eleget a ránk háruló elméleti és gyakor­lati feladatoknak — egészen belemelegedve ma­gyarázza. — Különben hozzánk tartozik Szlová­kia egyik legnagyobb gyógyszertani kutatóbázisa is, vagyis igen szoros kapcsolatban állunk a gya­korlattal. Persze, itt és egyéb akadémiai tisztségeiben nemcsak szervezőmunkát fejt ki. Húsz-huszonöt esztendeje szerteágazó tudományos tevékenységet folytat. Testes kötetet tesz elém. Mintegy 170 tudományos munkája közül az egyike a legdédelgetettebbeknek. Két évtized tapasztala­tait, ismereteit szűrte le a biológia elektrofizikális módszereit taglaló művében. Hat kiadásban jelent meg, angol, orosz és kínai nyelven. Nemzetközileg is elismert tudását (a többi kö­zött tagja az Angol Élettani Társaságnak és a Nemzetközi Sejtkutató Szervezetnek) nem őrzi féltve. Kötelességének tekinti továbbadását. Ezért vállalja a hatvanas évek óta a pedagógus nem könnyű, de nemes küldetését. Jelenleg a biofizika professzoraként tart előadásokat az orvostudomá­nyi kar első évfolyamában. Nem idegenkedik a politikai, a társadalmi te­vékenységtől sem. Egy mondatba sűríthető: tagja Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának és a harminckét községű tlmaöei válasz­tókerületben képviselője a Szlovák Nemzeti Ta­nácsnak. De mennyi munka, közérdekű fáradozás, gond és áldozatkészség, sőt lemondás is meghú­zódik egy egyszerű mondat hátterében. Szavából kiérzem, nem is annyira szabad idejének szűkre méretezettségét fájlalja, mint inkább azt, hogy bokros tennivalói mellett az utóbbi időben bizony (CSTK fe venská jednota sí tőjeként dolgozod legális munkából részt vállalt, ka ban állt a szít bácskai, s a vo kommunistákkal, nemzeti-felszabadi zottságokat szerv felszabadulás utál tért Petrovácra, j zeti bizottságon zott, majd gim! igazgató lett. ! már érett marx érkezett Szlovákia idő óta a Koi Egyetem különbö rain marxista fit ad elő. 1952—5.c Filozófiai Kar d majd 58-ig az t rektora, 1955-től Szlovák Akadémia elnöl Csehszlovák Tudó Akadémia levelezi a Szovjet Tudó Akadémia külföldi a Köztársasági rend és más kitúr tulajdonosa. Andrej Sirácky könyv szerzője. 1 lentősebb műve dokió civilizáció ban jelent meg; talista kultúra l nek mélyreható, n elemzése, amely / rálátnak veti alá zsoá társadalm ideológiát. Nemzel jutalmazott műve túra és erkölcs a dalmi lét és tuda tematikájával fogL A kapitalizmustól cializmusig s az évek közepén írt embereink új, ps: és erkölcsi-politik; fiijának bonyolult seit feszegetik. A rámutat, hogy et folyamatban az ség valamennyi fi tárt és a kapitalis tál elnyomott ad< felszabadulnak s születnek új, szó emberek. Csupán i clalizmusbaif nyi hat meg az igazi ség, csak a szói termelés tök éle ti a technika és a mány fejlődése I anyagi alapot az képesség sokoldali Jesztéséhez, a szí ta ideológia, pszicl és erkölcs, az új, lista humanizmus ť téséhez. 1974-ben meg Az ember tá mi világa című 1 amelyről Földesi így nyilatkozott gyár Filozófiai I ben: „Sirácky mu csehszlovák filozó tékes, tanulmán méltó produktum mű leglényegeseb' dolata, hogy „az nem csupán b lény, nem csupán individuum, els szociális velem“, elsősorban egy h szociális csoport, etnikum tagja, eg', ra. nevelés és tárí terméke.“ E könyvéért Ar» rácky akadémik idén Állami Díjjal mázzák. Méltó el se ez nemcsak e j alkotásnak, han szerző hatvanéves tevékenyséjféJWík I URBÄN kevés idő marad saját tudományos munkásságára. Nem ő mondja ki, beszélgetés közben bennem felötlő gondolat, hogy ilyen emberek esetében, amikor lassan-lassan jelentkeznek már az évek és a betegségek is, a kevesebb feladat kiróvása talán társadalmilag többet hozna. Marad azért némi idő családra és kedvtelésre is. Kedvtelés? Jobban mondva, a szellem kikapcso­lódás formája számára a hanglemezgyűjtés, a klasszikus zene hallgatása, de főleg a versolva­sás. — Legkedveltebb költője? — Kellemesen lep meg válaszával éppen most, röviddel azután, ami­kor megemlékeztünk a nagy magyar költő 75. születésnapjáról — József Attila ... Mindent egybevetve úgy érzem — arra méltó embernek adományozták a megtisztelő címet. galy ivAn Jozef Zachar (J. Kolenčík — ČSTK felvétele) Pf

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom