Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-04 / 54. szám, kedd

V I t A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1980. március 4. KEDD BRATISLAVA • XXXIII. ÉVFOLYAM 54. szám Ara 50 fillér EHSZSEGES HÍSEBEIUNSEB Vajon pozitív vagy negatív je- lenseg-e az elégedetlenség? Erre a kérdésre nyilván sokan habozás nélkül azt válaszolnák, hogy bizony negatív. Pedig ko­rántsem ilyen egyszerű ez a kérdés. 13a például valaki elé­gedetlen a munkája bérével, ju­talmával, holott pontosan azt kapta, amit megérdemelt, ak­kor természetesen nincs helye a méltatlankodásának. Teljesen jogos a hosszankodása annak, aki mondjuk egy hibás tévéké­szüléket, mosógépet, lábbelit vagy más selejtes árut vett tisztességesen megkeresett pen zéért. Persze általában azt is bosszantja az ilyesmi, aki ina ga sem végzi mindig kifogás­talanul a munkáját. Példáinkból mégsem az a ta­nulság, hogy aki jól végzi a dolgát, az sohasem lehet elége detleu. Ha tehát az elégedetlen «éget általában káros jelenség­nek tekintenénk, akkor a fejlő­dés, az előrehaladás szükséges­ségét és lehetőségét tagadnánk. Vagyis az egv helyben topogást igényelnénk. Nem, az elért ered menyekkel sohasem elégedhe­tünk meg. Még akkor sem, ha valóban büszkék lehetünk ar­ra, amit megvalósítottunk. Egészséges elégedetlenség jellemezte a kommunista párt alapszervezetei nemrég véget ért februári taggyűléseinek a légkörét is. A tanácskozások kitűzték a CSKP KB 14. ülésé­inek határozatából a kommunis­tákra a hatodik ötéves terv utolsó esztendejében váró igé­nyes feladatokat. Például a í*n- ramkálnai (Kálnä nad Hronom} Efsz kommunistái nem elege - (lettek csupán azzal, hogy a lé­vai (Levice) járás eredménye­sen gazdálkodó földmű vessző vetkezeiei közé tartoznak. Többre törekszenek növelni kí­vánják eredményeiket mind a növénytermesztésben, mind az állattenyésztésben. A vámosia­dén yi (Mýtné Ludany) Efsz kommunistái munkakötelezett­ségek vállalásával is hozzájá­rulnak ahhoz, hogy ez idei eredményeik jobbak legyenek a tavalyiaknál. Ugyanilyen eltö­kéltség jellemezte a galántai, a komáromi (Komárno), a lo­sonci (Lučenec) és más járá­sokban a kommunisták februári tanácskozásait. Számos helyen objektív aka dályok fékezik a termelési fel­adatok teljesítését: munkaerő- hiány, a nyersanyag kifogásol­ható minősége stb. A párt tag­jai ilyen esetekben sem mon­danak le a feladatok teljesíté­séről, s keresik a megoldás módjait. Például a lévai malom pártalapszervezetének a tagjai taggyűlésükön rámutattak arra, hogy a pártszervezetnek a jö­vőben is szorgalmaznia kell: az üzem vezetősége lakások bizto­sításával járuljon hozzá a mun­kaerőhiány megoldásához, a ga­bonát szállító üzemektől pedig követelje meg a kitűnő minő­séget, hogy a malomban őrölt liszt kifogástalan lehessen a jö vőben is. Sok-sok példával szemléltet­hetnénk, milyen egészséges elégedetlenség jellemezte a .kommunista párt alapszerveze­teinek februári taggyűléseit. Meggyőződésünk, hogy példa- mutatásukkal a kommunisták a pártonkíviiliek széles tömegeit is megnyerik az idei tervfela­datok hiánytalan teljesítésére, vállalásaink túlszárnyalására. S hogy ilyen egészséges elége­detlenség jellemzi majd egész évi hozzáállásunkat céljaink megvalósításához, FÜLÖP IMRE mm A CSEHSZLOVÁK KULTÚRA NAPJAI A SZOVJETUNIÓBAN Keresni kell a kulturális együttműködés új formáit Szovjet művészeket tüntettek ki /I írnuvai Sraeral Gépipari Üzem az idén több mint 120 millió ko­rona értékben állít elő sajtológépeket. Csaknem 40 millió korona ériékben szállítja gyártmányait 25 országba. A vállalat dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy a Szovjetunióba irányuló kiviteli feladataikat november 30-ig, a többi szocialista államba december 20-ig teljesítik. Felvételünkön Augustín Polák, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 56. évfordulója nevet viselő bronzérmes szocialista munkabrigád tagja munka közben (V. Andor felvétele —> ČSTK) (ČSTK) — „Kultúrával és mű­vészettel a csehszlovák—szovjet barátság fejlesztéséért“ okleve­leket és emlékérmeket adott át tegnap Moszkvában 17 sze­mélynek, a szovjet kultúra kie­melkedő képviselőinek és a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság aktivistáinak Milan Klusák cseh kulturális minisz tér. A kitüntetettek kozott van nak: Borisz Polevoj, Georgij Markov és Szergej Nyikolszkij írók, Jelena Obrazcova, a moszkvai Nagy Színház magán énekesnője, Szvjatoszlav Rich te* zongoraművész és más sze mélyiségek, akik hozzájárultak a csehszlovák kultúra propagá­lásához a Szovjetunióban. Az ünnepségen, amelyet Moszkvában, a Barátság Házá­ban tartottak meg, részt vett Josef Havlín, a CSKP KB titkára és Cestmír Lovétínský, Cseh Szlovákia moszkvai nagykövete. Milan Klusák beszédében nagy­ra értékelte a csehszlovák kul túrát és művészetet propagáló valamennyi szovjet kulturális dolgozó és intézmény munkáját Hangsúlyozta, hogy folytaim kell a kulturális értékek cse rójének sokéves hagyományait, (Folytatás a 2, oldalonl A GABCÍKOVO —NAGY MAROSI VÍZLÉPCSŐRENDSZEREN TELJESÍTIK a gabonaprogramot Ez idén 350 millió ••• Mezőgazdasági és élelmiszeripari dolgozók párt- és gazdasági értekezlete (Tudósítónktól) — Tegnap Dunaszerdaheiyen (Dunajská Streda) a mezőgazdasági, élel­miszeripari, valamint a mező- gazdasági szolgáltatóvállalatok és -üzemek vezetői, az üzemi pártszervezetek elnökei érte­kezleten vitatták meg az 1980-as évre szóló feladatokat. A ta­nácskozáson részt vett Ján Ja­nik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára Is. A tanácskozást Bartos Andor mérnök, a járási mezőgazdasá­gi igazgatóság vezetője nyitot­ta meg. Öllé Gyula elvtárs, a járási pártbizottság titkára be­számolójában megállapította, hogy a múlt évben a mezőgaz­dasági termelés tervét 103,2 százalékra, az árutermelés ter­vét pedig 103,8 százalékra tel* je^ít ették. A beszámoló után az értekez­let résztvevői felszólalásaikban arról beszéltek, hogy a 6. öt­éves terv utolsó évében kedve­zőek a feltételek a termelés! tervek teljesítésére. Ján Janik elvtárs felszólalásá­ban a Központi Bizottság ne­vében köszönetét mondott a já­rási mezőgazdasági és élelmi- szeripari üzemek dolgozóinak a jó munkáért. Kifejezte meg­győződését, hogy a földműve­sek az előző évekhez hasonlóan továbbra is példát mutatnak a gabona és más növények ter­mesztésében a lehető legna- gyobb hozamok elérése érdeké­ben, Az értekezletein Táncos Tibor elv társ, a Szövetkezeti Földmű­vesek Szövetsége járási bizott­ságának elnöke Janik elvtárs­nak átnyújtotta a mezőgazdasá­gi dolgozók több mint 33 mil­lió korona értékű kötelezett­ségvállalását, amely a termelés növelésére, az önköltség csök­kentésére, valamint az abrak' takarmányok gazdaságosabb fel etetésére irányul. Magyarics Vince elvtárs, a já­rási pártbizottság vezető titkára záróbeszédében nagyra értékel­te a mezőgazdasági és élelmi­szeripari dolgozók kezdeménye­zéséi és megállapította, hogy a járásban minden lehetőség megvan a gabonatermesztési program megvalósításához. A márciusi nyilvános pártgyúlése- ken minden dolgozóval ismer­tetik a megvalósításra váró fel­adatokat, (balta) (Tudósítónktól) Tegnap a bratislavai újságírók házában a Gabčíkuvo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer építésének kor­mánybiztosa, Vladimír Lokvenc mérnök tájékoztatta az újság írókat a dunai vízmű építésének jelenlegi állásáról. Mint ismeretes, hazánk terű létén 1978-ban kezdődött meg a vízmű építése ™ párhuzamo­san a felvonulási épületekkel —, hogy a két ország kormány­fői által aláírt kormányközi egyezmény határozatainak mind­két fél eleget tudjon tenni Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 1986-ban a gabcíkovóí vízlép csőnek meg kell kezdenie az áramszolgáltatást, A vízlépcső- rendszer felépítését elsősorban az indokolja, hogy ez 1,5 mii« liárd kilowattóra villamosener giát termel évente a csehszlo­vák energetikai hálózat részé re, s ezáltal mintegy másfél millió tonna barnaszén évi rneg^ takarítása válik lehetővé —■ ha ezt a mennyiséget hőerőművek ben kellene előállítani. A kormánybiztos hangsúlyoz­ta, hogy a vízmű felépítésével mintegy löO millió köbméter földet kell megmozgatni. Ebbői következik, hogy az ilyen nagy méretű munkák alfája és óme­gája a megfelelő mennyiségű gépi mechanizmus, amelynek" biztosítása a jövőben az eddi­ginél nagyobb figyelmet köve­tel. Mind ez ideig ugyanis az A LELKESEDÉS, AZ AKARÁS NEM HIÁNYZIK A SZLOVÁKIAI NÖSZÖVETSÉG SIKERES MOZGALMÁRÓL Népgazdaságunk további dinamikus fejlődésének feltételei mindannyiunk előtt ismertek. Természetesnek vesszük, hogy a nők éppúgy, mint a férfiak kiveszik részüket az igényes fela­datok teljesítéséből. Ennek a megállapít ásnak alapján a Szlo­vákiai Nőszövetség tagjai is gazdaságpolitikánk következetes megvalósítására, a tartalékok feltárására és kihasználására tö­rekszenek. A néhány évvel ezelőtt meghirdetett Mindent az emberért mozgalom eredményei bizonyítják a nők leleményes­ségét, kezdeményezőkészségüket, akarásukat. A nőszövetség alapszervezeteinek tagjai jelentős segítséget nyújtottak és nyúj­tanak a Nemzeti Front választási programjainak megvalósítá­sában, és munkahelyeiken a dolgozók aktivizálásában. Ü| BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK. NAPKÖZI OTTHONOK Még mindig megoldatlan gon­dunk a bölcsődei és óvodai fé­rőhelyhiány. Az elmúlt évek­ben, de különösen tavaly a nemzetközi gyermekévben, so­kat tettünk, hogy enyhítsük ezt a problémát. Figyelemreméltó, hogy az üzemek, vállalatod szövetkezetek vezetői ma már nem idegenkednek attól, hogy a nemzeti bizottságokkal közösön építsenek és üzemeltessenek gyermekintézményeket. S ebben nagy érdemük van épp a nők­nek, akik nem egy esetben vállalták a meggyőzés nem könnyű feladatát. A múlt évben az alapiskolák összevonása után kihasználat­lan tantermekben 2568 gyer­mek számára száz óvodai osz­tályt nyithattunk meg. A leg* jobban az érsokújvári (Nővé Zámky J járásban használták ki ezt a lehetőséget, ahol 16 osz­tályban 350 gyermeket helyez­tek el. Szlovákiában a meglevő óvodák bővítésével újabb 30 osztályban 800 gyermekről gon* doskodnak. Régebbi, más célra használt épületek átalakításá­val az óvodai hálózatot további 60 osztállyal szélesítettük. Eb­ben is az érsekújvári járás jár az élen, ahol öt osztályban 150 gyermeket helyeztek el. A lo­sonci (Lučenec) járásban szin tén öt osztályba 120, az eper je si (Prešov) járásban hat osz­tályba 143, a Spišská Nová Ves-i Járásban hat osztályba 105 gyermeket vehettek föl. Ez utóbbi járásban két külön osz­tályt nyitottak a cigánygyere kék számára. Tehát a múlt év tői 190 osztályban 4966 gyer­mek látogathatja az óvodát, s ez nem kis eredmény, (Folytatás a 2. oldalon/ évi gépmennyiséget csak késve sikerült biztosítanunk, s ez a jövőben megengedhetetlen. Ugyancsak az eddigi gyakorlat­tal ellentétben az egyik leg­fontosabb feladat, hogy a meg hibásodó gépek javítását rugal masabban oldjuk meg, (Folytatás a 2, oldalon / Gazdasági feladatokról tárgyaltak (CSTKj — Miloslav Hrušku vičnak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB tit­kárának vezetésével ülésezett tegnap Bratislavában az SZLKP KB gazdasági bizottsága. Meg­tárgyalta az 1981. évi szlová­kiai népgazdaság-fejlesztési terv kidolgozása irányelvének javaslatát és a szlovák kor­mány által a hetedik ötéves tervidőszak reszortterveinek ki dolgozásával kapcsolatban ki­adott irányelveit. Megvitatta to­vábbá a tudományos-műszaki fejlesztés következő időszakra szóló állami tervének kidolgo­zásával kapcsolatos javaslatot. Tanácskozott a Szlovák Geoló­giai Hivatal reszortja anyagi műszaki alapja fejlesztésének koncepciójáról az 1990-ig tér jedő időszakra és azoknak az intézkedéseknek a hatékonysá gáról, amelyeket a szlovák épí­tőiparban a minőség javítása céljából tettek. Behatóan fog­lalkozott azokkal a most ké­szülő intézkedésekkel, amelyek célja a népgazdaság tervszerű irányításának tökéletesítése az 1980 utáni időszakban. Nagykövetek fogadása (ČSTK) — Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök teg­nap Prágában fogadta Gerd Kö­nige!, az NDK csehszlovákiai nagykövetét. A két ország együttműködésének fejleszté­séről tanácskoznak, főként a gazdasági kapcsolatok terén. A szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában bemutatkozó, látogatáson fogadta Palló As- getr Tryggvasont, az I*landl Köztársaság csehszlovákiai ftagykövetót*

Next

/
Oldalképek
Tartalom