Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-05 / 30. szám, kedd
újszó 1980. II. 5. JS*—''' 3 A szolidaritás jelképe Húszéves a Lírnlumba-egyetem (ČSTK) — Ma húsz éve, hogy Moszkvában megalapí tották a Patrice Lumumba nevét viselő Nemzetek Barátsága Egyetemet. A szovjet szakszervezetek és társadalmi szervezetek kezdeményezésére az egyetem abban az időben jött létre, amikor több afrikai és ázsiai ország kiharcolta függetlenségét, és nem rendelkeztek elég szakemberrel a nemzetgazdaság vezetésére A moszkvai egyetem fő feladata a fejlődő országok nak nyújtott segítség a nagy képzettségű szakemberek nevelésében. A húsz év alatt köze! 10 000 diák szerzett képesítést 110 országból. Az egyetemen 134 professzor és több mint 600 kandidátus ad elő, a diákok rendelkezésére áll 160 korszerűen felszerelt laboratórium és a több mint egymillió kötetet számláló tudományos könyvtár. Állandóan fokozódik' az érdeklődés az egyetem iránt. Ma az egyetem hét karán 100 ország közel 6700 hallgatója tanul. Nagy az érdek löd és a különböző rövid tanfolyamok iránt, melyeket a fejlődő országok sajátos problémáinak szentelnek, és ezért az egyetem vezetősége az ilyen tanfolyamok kibő vítését tervezi. A moszkvai egyetem húszéves fennállása alatt a szovjet népnek a fejlődő országok népeivel való szolidaritása jelképe lett. Az, hogy tanulmányaik befejezése után a hallgatók visszatérnek hazájukba, bizonyítja, hogy a Szovjetuniónak — eltérően egyes nyugati országoktól — nem áll érdekében, hogy az ún. agylopás politikáját valósítsa meg, hanem valóban a fejlődő országok segítségére akar lenni függetlenségük megszilárdításában és népük élet- színvonala emelésében. SALVADOR A JUNTA FELFÜGGESZTETTE AZ ALKOTMÁNYT SORBAN BRUNO KREISKY osztrák kancellár kéthetes ázsiai körútját befejezve tegnap haza érkezett. Szingapúrban, Manilában, Bangkokban, Delhiben és Ri- jadban nemzetközi kérdésekről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt. GENFBEN tegnap megkezdődött az ENSZ Emberi Jogok Bizottságának 36. ülése. DAMASZKUSZBAN befejeződött a Szíriái Haladó Nemzeti Front központi vezetőségének ülése. Az ülésen Hafez Asszad államfő elnökölt. A SOHIO, a Japán Szakszervezetek Általános Tanácsának vezetősége jóváhagyta a dolgozók idei tavaszi offenzívájának irányvonalát, miszerint mindenekelőtt az áremelkedések, a katonai kiadások növekedése ellen fognak harcolni. GÖRÖGORSZÁGBAN mintegy 600 ezer földműves kezdett hatnapos sztrájkba magasabb fel-, vásárlási árakat követelve. MPLA-évfordulo (ČSTK) — Havannában tegnap nagygyűlésen emlékeztek meg az MPLA fegyveres harca megkezdésének 10. évfordulójáról. Az Angolai Népi Felszaba- dítási Mozgalom ezen a napon kezdte meg a küzdelmet a portugál gyarmatosítók ellen. Kundi Payama angolai belügyminiszter az MPLA-Munka- párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának póttagja a nagygyűlésen beszélt az angolai nép hősi harcáról és a nemzetközi reakció, valamint a kínai expanzionisták intrikáiról. Hangsúlyozta Agostina Neto kiemelkedő szerepét, akinek vezetésével az angolai nép kivívta függetlenségét, és sikeresen szállt szembe a forradalmi vívmányok ellenségeivel. (ČSTK) — Salvadorban a hatalmon levő katonai polgári junta dekrétumot adott ki, amely- lyel felfüggesztette az 1H62- ben elfogadott alkotmányt, ás magához ragadta a végrehajtó és törvényhozó hatalmat. Erre az intézkedésre a junta a tervezett tanító sztrájk következtében szánta el magát. A tö m egköz lekedési alkalmazottak tegnap kezdték meg sztrájkjukat. A salvadori emberi jogok bizottsága közölte, hogy január 22-től csaknem 162 személy vált a rendőrség és a félkatonai reakciós csoportok által elindított terrorhullám áldozatává. HGLDÚJÉVKOR HALLGASSANAK A FEGYVEREK Vietnami megállapodásterv Kínának (ČSTK) — Dinh Nim Lien külügyminiszter-helyettes, a kínai—vietnami kormányközi tárgyalásokon részt vevő vietnami küldöttség vezetője dokumentumot juttatott el Hau Nien-lung kínai külügyminiszter-helyetteshez, a kínai delegáció vezetőjéhez, amelyben javasolta: Tekintettel a határ menti feszültségre, mielőbb vitassák meg azokat a sürgős lépéseket, amelyeket a vietnami fél javasolt a béke és a stabilitás biztosítására. Azonnali lépésként javasolja a vietnami fél, hogy tekintettel a közelgő holdújévre, amelyet Vietnamban és Kínában egvaNATÖ-nyomás Görögországra (ČSTK) — A NATO és a Pentagon fokozza nyomását a görög kormányra, hogy a tömb „déli szárnyának megerősítése“ ürügyén elérjék Görögország visszatérését a NATO katonai szervezetébe. A Riznszpasztisz, a Görög KP lapja ezzel kapcsolatban Rogers tábornoknak, a NATO európai fegyveres erői főparancsnokának a tervéről ír, melynek célja, hogy a görög - területek nagy részét kivonják a hazai hatóságok katonai ellenőrzése alól. E terv szerint görög területen, mindenekelőtt az Égei- tenger part jainál NATO-hadgya- korlatokat tar tanán#k. ránt megünnepelnek, február 15—21 között semmiféle ellenséges fegyveres akcióra vagy lövöldözésre ne kerüljön sor a két ország közötti határövezetben. A vietnami fél azt javasolja, hogy az erről szóló megállapodást február 8-án jelentsék be Hanoiban és Pekingben. A jegyzék szerint a vietnami kormányküldöttség reméli, hogv a kínai fél jnielőbb és pozití van reagál a fenti javaslatra. A |uat«nialal nemzeti gárda egységei — mint már közöltük — február 1-én megrohamozták a spanyol nagy- követség épületét. amelyet gua- temalai kixpn- rasztnk tartottak megszállva, liogjr felhívják a figyelmet kétség- heejtő helyzetükre, tiltakozva a megtorló intézkedések ellen, amelyeket Romeo Lucas Gar«: cin tábornok kormánya alkalmaz az indián lakossággal szemben. Az erőszakos behatolás következtében tűz ütött ki és 39 személy eletet vesztette. A fel* vétel a guatema- lai rendőrség tá«. Kiadásáról készült (CSTK külföldi képszolgálata) Francia—nyugatnémet csúcs Ma Brüsszelben: EGK külügyminiszteri értekezlet (ČSTK) — Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár ma fejezi be tárgyalásait Párizsban Giscard d’Estaing francia államfővel. Schmidt tizenegy minisztere kíséretében érkezett Párizsba, és megbeszélései a tervezettnél egy nappal tovább tartottak. Tegnap a tárgyaié sokba bekapcsolódott Raymonde Barre francia miniszterelnök is. Párizsi politikai megfigyelők jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a csúcstalálkozó na'k, mint általában szokásos, mindenekelőtt a nemzetközi fe szültség kiéleződésére és az amerikai kormány legutóbbi lépéseire való tekintettel. A francia államfő ezzel kapcsolatban a múlt héten amellett foglalt állást, hogy keresni keli a feszültség enyhítéséhez vezető lehetőségeket és hangsúlyozta, hogy Franciaország a béke megA japán ellenzék tiltakozik AZ AMERIKAI INGASTRATÉGiA ELLEN (ČSTK) — A japán parlament ülésszakán a baloldali és konzervatív képviselők külpolitikai szócsatája hirtelen általános politikai viharrá változott a Pentagon évi jelentésének hírére Brown hadügyminiszternek a japán katonai szerepvállalás fokozását sürgető állásfoglalása egyöntetű tiltakozásra késztette az erősen megosztott japán ellenzék valamennyi pártját, még a jobbra húzó középutasokat is. A Brown által emlegetett ingastratégia azt irányozza elő, hogy „válság esetén“ a Távol- Keletről így a japáni amerikai támaszpontokról is át lehessen dobni a Közel-Keletre, vagy Európába katonai egységeket. Á parlamenti interpellációkból és a polgári sajtó cikkeiből egyaránt kicsendül az aggodalom, hogy Washington a „biztonsági szerződés“ átértelmezésével Japánt szorosabban be akarja vonni globális stratégiájába. A felháborodott közbekiáltások miatt az ülést többször is fel kellett függeszteni. A japáni hangulatot jól érzékelteti a Maicsi Simbun vezércikke. A liberális polgári újság megállapítja: Brown tervei elfogadhatatlanok (apán számára. Tokiónak javítani kell kapcsolatait a Szovjetunióval és a közel-keleti helyzet megszilárdítására kell törekednie. őrzése érdekében kíván erőfeszítéseket tenni. Párizsban a francia—nyugat német csúcstalálkozóval egyidő ben megbeszélést tartott Jean Francois-Poncet francia és Hans -Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Nemzetközi kérdéseken kívül foglalkoztak a Közös Piac külügyminiszterei ma kezdődő brüsszeli tanácskozásának előkészítésével is. indiai—pakisztáni tárgyalások (ČSTK) — A kétoldalú és regionális <kérdésekről folytatandó kétnapos hivatalos konzultációk céljából Delhiből Iszla- mabadha utazott az indiai külügyminisztérium küldöttsége. A látogatás fő célja a pakisztáni vezetés tájékoztatása India álláspontjáról a Dél- és Délnyu- gat-Ázsiában kialakult helyzettel, mindenekelőtt a Pakisztánba irányuló fokozódó amerikai fegyverszálításokkal kapcsolatban. Brzezinski Rijadban (ČSTK) — Zbigniew Brzezinski, Garter amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója és kísérete tegnap befejezte háromnapos pakisztáni látogatását és Szaúd-Arábiábia érkezett. A szaúdi vezetőkkel, megfigyelők szerint, Pakisztán fokozott felfegyverzéséről és finanszírozásáról tárgyal. FELFIGYELTETÖ MUNKA AKTIVITÁS Lengyelország a kongresszusi előkészületek jegyében (ČSTK) — Az elmúlt hét végén Lengyelország számos üzemében és városában nagy figyelmet szenteltek a LEMP közelgő VIII. kongresszusa tiszteletére vállalt kötelezettségek teljesítésének. Az utóbbi napokban az ország 49 vajdaságából érkeztek hírek a dolgozók egyre növekvő munkaaktivitásáról és a terv sikeres teljesítéséről. A Zycie Warszavy azt írta, januárban leküzdötték az áldatlan „hagyományt“, hogy az év első hónapjaiban a termelés lassúbb ütemben folyik. A lap az idei tervteljesítés szempontjából derülátó előrejelzésnek minősítette a januári hónapot annak ellenére, hogy ez a hónap a közlekedés számára éghajlat szempontjából nem volt a legkedvezőbb. Tény azonban, hogy a fagyok és hóviharok közepette is a szénmedencék vasutasai képesek voltak az elmúlt évnél nagyobb mennyiségű szenet elszállítani. A lengyel bányászok több mint 17 millió tonna kőszén ki- bányászásával nemcsak teljesítették januári tervüket, hanem azt több mint 2 millió tonnával túl is teljesítették. A munkatermelékenység az elmúlt évi átlaghoz viszonyítva 24 óránként ezer tonnával nőtt. A bányászok ugyanakkor csökkentették a kitermelés költségeit. A gazdaság más területein is •hasonló aktivitás tapasztalható. Figyelembe véve azt, hogy a könnyűiparnak bizonyos tartozásai vannak az elmúlt évből a fogyasztói piaccal szemben, a fogyasztási cikkeket gyártó ipar a figyelmet a műszakok számának emelésére, a raciona- lizációs intézkedések gyors alkalmazására és a munkaidő teljes kihasználására fordította. A PROFIMO üzemben terven felül több ezer keresett ifjúsági és gyermekruházati cikket gyártottak. A tervezettnél több került a piacra néhány cipőipari vállalat és élelmiszeripari üzem termékeiből. Az ország északi részén viharok dúltak, de a halászflotta, amint az idő egy kissé jobbra fordult kihajózott a tengerre. A hajógyárakban a rendkívül zord tél ellenére sem állt le a munka. A Warski hajógyárban a hat 19 ezer tonna súlyú hajó közül az egyiket határidő előtt befejezték. Mindezt csak példának említettük a sok közül, és tegyük hozzá, hogy mindenütt az egész országban a dolgozók a LEMP VIII. kongresszusa kollektívája elismerő címéért versenyeznek. Az erőfeszítések fő célja az, hogy minél nagyobb hatékonyságot, a termelés minél magasabb fokú gazdaságosságát érjék el. Ilyen kezdeményezések élén gyakran a lengyel fiatalok állnak. A Walbrzych Bányában például az ifjúsági szervezet tagjai épp az elmúlt napokban közölték, hogy teljesítették kongresszusi kötelezettségeiket. A gépek és bányászati berendezések megjavításával összesen 1200 brigádórát dolgozlak le. A Bielbaw üzem fiatal munkásai terven felül több mint félmillió zloty értékű árut küldtek a piacra. A fent említettekből kitűnik, hogy a LEMP VIII. kongresszusának irányelveiről folytatott vita során a lengyel dolgozók helyes álláspontra helyezkedtek. Jellemző, hogy a viták során elhangzott javaslatokat és ötleteket valóban a gyakorlatban is alkalmazzák, (p) VIGYÁZAT, LEHALLGATJÁK! Brit botrány (ČSTK) — A Tinkerbell-eseť, a rendőrségi zsargon szerint a nagy-britanniai telefonbeszélge* tések lehallgatásának rendsze* re, a Watergate-botrányra emlékeztető politikai viharrá kezd fajulni. A New Statesman című folyóirat egyik múlt heti számának riportja, amely London* ban a lehallgató központ tévé* kenységéről szól, nem maradtj visszhang nélkül: adatok kerülnek napvilágra a szakszervezeti tisztségviselők, a tüntetések szervezői, sőt még a londoni parlament néhány képviselője utáni telefonnyomozásról. Nagy vihart kavart a The Sunday Times című lap híre arról, hogy a Zimbabwe jövőjé* ről folytatott londoni értekezlet ideje alatt az elmúlt év őszén feljátszották a Zimbabwei Ha-» zafias Front képviselőinek tele* fonbeszélgetéseit. A lehallgatá* sok célja az volt, hogy Lord Carringtont, a konferencia elnökét minél előbb tájékoztassák a tárgyalások résztvevőinek tak« tikájáról. A brit hatóságok el-* járását a Morning Star egyene* sen „kémkedésnek“ minősítette és figyelmeztetett, hogy a Lan-* caster-palotában a brit külügy* miniszter „sikerét“ Inkább szennyes trükkök, mint a tárgyaláskészség biztosította. Ez* zel kapcsolatban a napilap fel* szólít a telefonbeszélgetések lehallgatása nyomán kirobbant botrány nyilvános kivizsgálásán ra. A kohászok szakszervezeti szövetségének nyilatkozata sze* rint sok bizonyíték áll rendel* kezésre az acélmunkások Ro* therhamban folyó sztrájkját irá-< nyitó központ telefonbeszélgetéseinek lehallgatásáról. A szak-* szervezeti aktivisták telefonbe* szélgetéseinek lehallgatását gyanította James Milne is, a skót szakszervezeti kongresszus főtitkára. Kijelentette: „Való* ban irónikus, hogy akkor, ami* kor Margaret Thatcher és kol* légái az emberi jogokról emelt hangon beszélnek, Nagy-Brltan* niában még ennyire súlyosan nem veszélyeztették a polgárt „szabadságjogokat.“ A brit tit* kosszolgálat „hírszerző“ módszerének áldozata lett Juditlí Hart, Wilson volt munkáspárti kormányának minisztere is. Á The Sunday Times szerint 1974-ben lehallgatták telefonbe3 szélgetését, amikor az egyik' kommunista tisztségviselővel beszélt a chilei menekültek tá* (nógatására rendezendő nagy« gyűlésről, és emiatt a brit kormányfő rezidenciájába „idéz* lék“. A folyóirat hozzáteszi, hogy Judith Hart ezt az utat néhányszor már megtette, hogy, beszámoljon Kelet-Európában tett látogatásáról és a kommu* nlsta párttal való kapcsolatai* ról. Nagy-Britannia most feszülten várja, milyen álláspontra hej lyezkedik a telefonbeszélgetési botránnyal kapcsolatban William Whitelaw belügyminiszter. Kevesen hiszik azonban, hogy a Tinkerbell lehallgató rendszer a londoni postahivatalban a jövő* ben nem lép működésbe hama* rosan. (CSTK);-■ ymsimií-' -