Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-05 / 30. szám, kedd

Áramütés (mcigyor) R égen ha egyszer vaíalu arra adta a fejét, hogy felnőtteknek írjon mesét, an* nak nyomó? oka volt: olyan igazságot akart kimondani, amit más formában nem lehe* tett. Ennek megfelelően a fel­nőttmeséknek évezredes hagyo­mányai vannak. Elég csak Aesopusra (Aiszóposz) gondol­ni, aki a csaknem háromezer évvel ezelőtti, közszájon fórgó meséket gyűjtötte össze, köl­tötte át. A filozofikus töltetű, sokszor maró gúnnyal íródott meséknek oly kiváló művelő) voltak, mint Lewis Caroll, Mil­ne és Saint Exupéry. Jonathan Swift egésze» kü­lönleges helyet foglal el a vi­lágirodalomban. Munkásságának nagy részét az allegorikus, ma­ró gúnnyal megírt fantasztikus történetek alkotják, melyekkel korának hibái, fonákságai, igazságtalanságai ellen tiltako­zott. Nála az abszurditásig fo­kozott fantasztikum nem me­nekvés a mese álarca mögé, de kitűnő eszköz a mérhetetlen önhittség, fanatizmus, sötétség, butaság ostorozására. Fordula­tos, nagyszerű stílusa, ironizá­ló, szatirikus hangvétele, mély filozófiai tartalma és elemi ere­jű morális felháborodása főmű- vét, a Gulliver utazásai-1 min­den idők egyik legnagyszerűbb alkotásává teszi. E könyv szin­te tálcán kínálja magát feldol­gozásra, nem kell mást tenni, mint szó szerint filmvászonra, vagy képernyőre adaptálni. Né­hány évvel ezelőtt angol fil­mesek el is készítették a Gul­liver Lillipuioan című filmet (a szlovák televízió a karácso­nyi ünnepek alatt mutatta be), amelyben sikerült átmenteni a regény filozófiai mondanivaló­ját: az emberi kapzsiság, nagy­zási mánia, hatalomvágy nevet­ségessé tételét, elítélését. Fél éve sines, hogy a Magyar Televízió Andersen egyik leg­tanulságosabb meséjének, a Ki- rály ú/ ruhájának remekbesza­bott adaptációjával lepte meg a közönséget így jogosnak tűnt a remény, hogy a Mese felnőtteknek címmel induló öt­részes sorozat első darabja a Gulliver az óriások között is hasonló erényeket csillogtat. Bár a mü abszurditása kor- társ szerzőkkel rokon, monda­nivalója is aktuális, a televíziós változat szerzői (dramaturg: Jánosi Antal, forgatókönyvíró: Altónai L. Lajos) elhatározták, hogy megtisztítják a müvet a felesleges filozófiai ballaszttól, az ironikus, olykor szarkaszti­kus hangvételtől. Munkájukban azonban nem jutottak el a tö­kély fokára, mert Swift morális felháborodásának nyomait még­sem sikerült gyökerestől kiir­taniuk. Ezzel szemben egy tura-suta többször megismételt jelenettel próbálták kidombo­rítani a szerző antimilitarista felfogását, ha borúellenes ki­csengést kölcsönözve ezzel a tévéjátékának. Holott az eredeti műben ennél sokkal, de sokkal több volt, A szereplők is fur­csa metamorfózis áldozataivá váltak. Az önhitt, buta, bekép­zelt, frázispuffogtató Gulliver, aki fokozatosan ébred rá saját ostobaságára és az általa meg« ismert új világ erényeire, át­alakul egy kis pipogva, tehe­tetlen, árulkodó alakká, aki a királyné szoknyájánál keres menedéket, (A könyvben össze­egyeztethetetlen elveivel, hogy beárulja a csintalan udvarhöl­gyeket, Inkább némán tűri a tortúrákat). Az óriások, akik­nek nemcsak testméreteik, de emberségük is rendkívüli mére­tű, szellemi szegénylegényekké ved lenek. Elég csak a termé­szettudósok imbeeillitás határát súroló bárgyú vitájára utalni, vagy Gulliver szájbarágó ma­gyarázataira gondolni. Ez alól bizonyos mértékig kivétel az ágyú romboló hatásának bemu­tatása, de itt végképp nem si­került a lényeget kidomboríta­ni: a rendkívül gyors észjárású óriások egyedül az emberi go­noszság iránt nem fogékonyak, egyedül ebben törpék. Ami vé­gül is mágnesszalagra került: a puszta történet, szép színes le­porellóképek néhány soros ma­gyarázó szöveggel illusztrálva. Ra/nai András rendező, a szí­nes trükktechnika egyik ma­gyarországi úttörője, az átdol­gozás fogyatékosságait elektro­nikus „varázspálcájával“ igye­kezett elleplezni. Azt azonban nem vette tudomásul, hogy ez a módszer ma még oly tökélet­len, oly sok a technikai fogya­tékossága, hogy dőreség fe­szültségteremtő erejében bízni, így a tévéjáték a melléfogások gazdag tárházává lett. Hogy ezt mi okozta, érdemes néhány szót ejteni a rendező által al­kalmazott felvételi eljárásról. A trükkverést úgy valósítják meg, hogy az egyik szereplő (jelen esetben Gulliver) egyszí­nű, általában kék háttér előtt játszik, az alakítását megörö­kítő képkomponens a kamerá­ból a trükkverőbe kerül. Az egyszínű háttérre azért van szükség, mert a keverő ide „ülteti be“ a másik kamera képét (esetünkben az óriásokat és a díszleteket). E két kép­rész egymásra másolása adja a képernyőre kerülő képet. Ebből logikusan következik, hogy a szereplők játék közben nem látják egymást, mert két kü­lönböző helyszínen játszanak, de még csak az összemásolt képet is csak felvétel után te­kinthetik meg, így alakításuk­nál egyedül a rendező utasítá­saira kell hagyatkozniuk. En­nek megfelelően meglehetősen bizonytalan a játékuk, ami ki­zárja, hogy szerepüket akár egy pillanat erejéig is átéljék. Olyan műfajnál, ahol nincs szükség különösebb meggyőző erőre (trükkök alkalmazása könnyűzenei koncert felvételé­nél), a néző az ötletet még el­fogadja. Rajnai azonban túlsá­gosan hisz a trükkök drámai feszültség terem tő hatásában, pedig nem egyszer jócskán ki­lóg a lóláb. Gulliver produk­ciói az asztalon, vagy a beszél­getései, még aránylag hiteles­nek tűnnek, a trükkeverő csak ott mondja fel a szolgálatot, ahol a két helyszínen elhelyez­kedő szereplőknek fizikai kap­csolatba kell kerülniük. Gulli­ver például a képernyőn csak dermedton áll a három szag- lászgató feheregér előtt, holott a regényben megtámadják őt a patkányok, ő zsebkésével véde­kezve meg is öl egyet közülük, a másikat megsebesíti. A trükk- technika mai állása szerint ez a jelenet jóformán megvalósít­hatatlan. Emiatt kellett a tör­pének kutyát uszítania Gulli­verre, holott a könyvben tej­színes talba hajítja. Túlságosan is groteszkül hatott volna a kétségbeesetten etickélő em­berke, miközben a tejszín fe­lülete, amelybe állítólag poty- tyant, meg se rezzen. Különö­sen kilóg a lóláb a darazsak­kal keletkezett konfliktus ese­tében. A kétségbeesetten véde­kező Gulliver mögé a képernyő re lépesmézen szorgoskodó mé­hek képét vetítik. Ha Rajnai valaha is látott volna méhek közé idegen jövevényt kerülni — nemhogy egy kabátjával csapkodo egérnyi emberkét —, tudhatná, hogy pillanatokon belül halálra szurkálják. Az udvarhölgy keblén tornáz­tatott Gullivernek a fizika tör­vényei szerint pillanatokon belül a földre kellene zuhan­nia, mint aliogy a regényben zuhan is, igaz egy brosstűt el­kapva hosszú ideig himbáló­dzik a számúra irtozatos sza­kadék felett, amelynek bemu­tatása szintén meghaladta az al­kotók (vagy a trükkeverő) tu­dását. Az embernek még meg lehet magyarázni, hogyan viselkedjék olyasvalakivel, aki nincs jelen, nehezebb kivitelezni egy jelene­tet állatszereplőkkel. Ennek „köszönhetően“ nem kerül sor igazi konfliktusra a képernyőn a majommal, holott a könyv­nek egyik legizgalmasabb epi­zódja a Gulliver elrablása és a majom után indított hajsza. Az ágyú pusztító hatásának többszöri ismétléssel, sőt las­sítva történő bemutatása meg­győzte a nézőt arról, hogy a rendező az elektronikus vissza­játszó berendezéssel tud bán­ni. Az már örök rejtély marad, hogy az utolsó két ismétlésnél miért kellett a keverési „kul­csot“ megváltoztatni, ezzel a szereplőket fokozatosan a hát­térszín mögé „elrejteni“ („le­keverni“ j. Ilyen előzmények után már nem hat a meglepe­tés erejével, hogy milyen su­tán rabolja el a vércse a főhős fadobozát és az lenne a szen­záció, ha nem hajómakettel ér­keznének Gulliver megmeiUői. A trükktechnika, jelenlegi fejlettségi szintjén, távol­ról sem alkalmas művészi ha- táseszközként való felhaszná­lásra. Rajnai András minden rendezői kvalitása ellenére lel­kes konzervatoiistára emlékez­tet, aki egyoktávos játékzongo­rán szeretne Liszt rapszódiát játszani. Kár a fáradságért, nem fog menni. Talán ha ké­szítenek egy pianínót... OZOGÄNY ERNŐ KULTURÁLIS HÍREK A francia Medicis-díjat Alejo Carpentier kubai írónak ítélték oda a Kolumbuszró) írt regényes életrajzáért, amely Hárfa és árnyéka címmel je­lent meg. ^ A Spanyol Televízió öt­venkét részből álló új soro­zatfilmet készít Cervantes Don Quijote című regényéből. ® Japánban húsz évvel az első bemutató után ismét a mo­zik műsorára tűzték a Patyom- kin páncélos című Eizenstein- fllmet, amely a japán sajtó sze-. rint ismét nagy sikert aratott. Elég nehéz kihámozni e film­ből, hogy mit is akart monda­ni a rendező. Az alkotásnak ugyanis nincs átgondolt vonal- vezetése, az előkészítéstől a végkifejletig vezető cselek­ménysora, eszmei tanulsága, érthető mondanivalója. Esetle­gességek egész sora, indokolat­lanságok tömege a film, mely „olyan, mint az élet“ látszatát akarja kelteni. A filmcímmé emelt Áramütés valamiféle szimbólumértelmet sugall, ezt azonban hasztalan keressük. Mert Bacsó Péter, az Áram­ütés forgatókönyvírója és ren­dezője egymás után sorjázó gondolati közhelyekből építette fel a filmet, mely tele van üresjárattal, stílusa zavaros, mondanivalója vérszegény. Két testvérről szól a film, Vince JAndorai Péter alakítja) egy pulykafarm vezetője, a köteles­ségét minden elé s minden fö­lé helyező dacos ember, hajla­mos arra, hogy mindenért és mindenkiért föláldozza magát. Zavaros múltú szülei helyett fölneveli húgát, Virágot. Ápol­ja, ha beteg, pénzeli, ha tanul, vigasztalja, ha szeretetre vá­gyik; olykor üti is. Húga (Gör­be Nóra játssza) durcás, egy kicsit vadőc, kiszámíthatatlan. Ez a furcsa, de csinos bakfis- lány haragszik a világra, a bátyjára és önmagára is. (Hogy miért? Mert a forgatókönyv így írja elő.) Virág meglehetősen össze­vissza élt, nem az élet hányta- vetette, hanem ő maga hányó­dott. A főiskolán nem érzi jól magát, de hogy mit tanulna vagy tenne szívesen, erről sej­telme sem lehet a nézőnek. Bátyja gyámkodása alól kisza­kadva garázsba megy dolgozni, aztán segédmunkás, majd éj­szakai ápolónő lesz. Néhány hónap alatt tíz munkahelyen fordul meg. De arra semmi uta­lás nincs a filmben, hol talál­Közhelyekből építkezik A nő illata című olasz film története is, jóllehet alkotói a sikerre ka­csintgatnak (s nem is ered­ménytelenül, hiszen a filmet telt nézőtér előtt játsszák). A cél, mármint a siker érdekében nem is aggályokodnak: ízléste­len és hatásvadász, a könny­zacskókra mértéktelenül ható jelenetekkel tűzdelték tele ľ it tor io Gassman az olasz film főszereplője ná meg a lány önmagát, he­lyét a világban, Erőltetett a két testvér jellemzése, a kétféle magatartás, a kétféle életszem­lélet szembeállítása is. Az alkotók valószínűleg azt kívánták megvizsgálni, hogy a köznapiság szférájában élő fia­talok hogyan viselkednek köz­napi helyzetekben. Csakhogy a film — hiába van néhány na­gyon szépen sikerült jelenete (egy finnországi tengeri fel­vétel, a munkásnők meginoto- zása egy üzemi lopásnál stb.) — egészében véve nem mond semmit. A részletek nem álltaik össze egésszé, s így a néző előtt rejtve marad a mondanivaló. Vagy a lényeget talán Virág mondja el, amikor arról beszél, hogy az emberek nem jól él­nek, nem tudnak élni, a léte­zést összetévesztik a vegetálás­sal, céltalanok, nem až öröm, az őszinteség, az egyéniség ki- fejlesztése és kiélése vezérli cselekedeteiket... E gondola« tok, a szép mondatok — mű­vészi kvalitások híján — a né­zőt nem érintik meg, a látottak nem indítják meg öt. Mert a főszereplő hatástalanul morali­zál, szavai hiteltelenül közöny* be fulladnak. Ily módon az alkotók nem sarkallták a nézőt a látottak továbbgondolására. Pedig olyas­mit akartak megfogalmazni, hogy az ember maga keresse meg a helyét az életben, ne nyugodjék meg, míg nem talál* ta, amire született, ne alkudjon meg azzal, hogy az élet ide-oda veti, ne egyezzen ki, mint má­sok, akik nem mernek, nem is akarnak változtatni sorsukon. H gondolatokat azonban a film hatástalanul tolmácsolja az ese­mények elsietve kiérletetlenül kerültek az alkotásba. Emiatt a felvetett- kérdések nem tudtak gyökeret ereszteni, a felszínen maradtak. filmjüket. Testi hibán tréfál­kozni igazán nem vall jő ízlés­re. Akárcsak az sem, ha valaki az egészséges embereken amúgy is szánalmat, sajnálatot kiváltó testi fogyatékosság lát­ványát sikerhajhászásra hasz­nálja ki. Dino Risli, az egyébként ki­váló olasz rendező (a Kenyér, szerelem és ... sorozat sike­res . alkotója) ezúttal mégis a jó ízlés határán tévelyeg, ami­kor t'élkezű vak embert választ filmje főszereplőjéül. Az élet­örömöket habzsoló katonatiszt­ről ugyan az is kiderül, hogy ha nem vakul meg, s bal kar­ját nem veszti el, akkor is ke­gyetlen despota, kíméletlen viccelődő volna, s nem csupán látását, karját veszítve nincsen tekintettel senkire és semmire. Végső kétségbeesésében, kilá­tástalan helyzetében szerelmi kalandokban, ízetlen tréfákban éli ki magát, hogy feledje sze­rencsétlenségét. A rendező az önmagában is megható történetből érzelgős románcot, édeskés melodrámát kerekített — emberséges tarta­lom nélkül. A főszerepet a ka- rikatúra-alakítása'lban nem igen válogatós Vittorio Gassman játssza. —ym— (Film) szakadás Gyermekkorom szép emlékei közé tartoznak azok a tanítási napok, amelyeken szülőváros• kám iskolájából átcsörtettünk a néhai nagypiacon a Csillag ut­cába, s beültünk a moziba. Volt, hogy ezt hetente kétszer-há- romszor is megtettük, attól függően, hogy szereztünk-e pénzt, illetve, hogy megérke­zett-e az új fesztiválfilm. Mert a hatvanas évek elején is ren­deztek már fesztiválokat, hol télit, hol nyárit, hol a diákok­nak, hol a dolgozóknak. És mi, ha csak tehettük, ott ültünk a moziban, ami a világ legcsodá­latosabb utazóalkalmatossága volt, hiszen a vetítés másfél órája alatt szinte körberepültük a világot. Az idei téli filmszemlén is ki­néztem magamnak mintegy hét­nyolc filmet. Ezeket látnom kell, mondtam, és nagy ügy- buzgalommal plhatároztam, le­gyek az ország bármely pont­ján, ezekkel az alkotásokkal a téli filmszemle idején ismerke dem meg. De a vágyódás a mo­ziba csak vágyódás maradt. Mert mi a gyakorlat? A film­színházak a mozijegyeket elad­ják — igaz, nagyszerű elgon­dolás nyomán — az üzemekbe, gyárakba, hivatalokba, minek következtében az, aki olyan vállalatban dolgozik, amely nem vásárolt a dolgozóinak a téli filmszemlére mozijegyeket, nem jut be a moziba. Igaz, a mozik az első sorokba szóló jegyeket meghagyják szabad árusításra, de az, mint tapasz taltam, nem elégíti ki az ér­deklődőket. Múlt héten például Kelet-Szlovákia metropolisában jártam, ahol az egyik fesztivál- filmre nem kaptam jegyet. Dü hőmben mormogtam valamit a jegykezelőnek, amit egy ácsor­gó fiatalasszony is megfülelt, kezében belépőjeggyel. A gyár­ban kaptam, átveszi? ~~ kér­dezte. Persze, hogy átveszem, s bár felötlött bennem, hogy nem adok érte pénzt, hiszen ő is ajándékba kapta, mégis fi­zettem. Szlovákia fővárosában például ezeddig négy fesztivál­filmet néztem meg, mindegyi­ket a negyedik vagy a hatodik sorból, mert csak oda vásárol­hattam jegyet, holott a hátsó sorok a Vetítés végéig üresen kongtak. Ebből is látszik, hogy nem a kommersz filmekről be szélek, mert azokra a ingyen jegy-tulajdonosok is elmennek, hanem azokról a filmekről, amelyekre a vállalatokba el adott jegyek zöme talán a sze­métkosárban végzi. Persze, at tói nem félek, hogy e jelenség elveszi a kedvem a mozitól, de, mi tagadás, bosszant, mint a ve­títés legtizgalmasabb pillanatai­ban bekövetkező filmszakadás. SZIGETI LÁSZLÓ Gulliver leporellón A NÖ ILLATA (oiasz) ÚJ FILMEK Görbe Nóra. és Temessy Hédi a magyar film egyik jelenetében

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom