Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)

1980-02-11 / 35. szám, hétfő

A SZEBB VÁROSÉRT Figyelemreméltó kötelezettségvállalások (Tudósítónktól) — Kassa (Košice) két jelentős évfordu­lót ünnepel ez év folyamán. Az egyik a város alapításának 750. évfordulója, a másik pedig fel- szabadulásának 35. évfordulója a fasiszta elnyomás alól. Amint azt a városi nemzeti bizottság tájékoztatójából meg­tudtuk, ezek a jelentős jubileu­mok ösztönzően hatnak a vá­ros lakosságára. Egyének, kol­lektívák gondolkodnak, milyen tettekkel járulhatnának hozzá városuk, azaz környezetük szeb­bé tételéhez. A városkerületi nemzeti bizottságok közelmúlt­ban megtartott plenáris ülésein már jóleső érzéssel állapíthat­ták meg, hogy eddig 53,3 mil­lió korona értékű szocialista kötelezettségvállalást tettek « lakosok. A legtöbb munka elvégzését a déli városrészben élők vállal' ták magukra. A 15,5 millió ko­rona értékű felajánlásuk tulaj­donképpen azt jelenti, hogy tár­sadalmi munkában két üzlet- központ, öt óvoda és bölcsőde felépítéséhez segítenek, s ta­vasszal a lakónegyedek park­jait is kitisztítják. Az óvárosban élők 6116 egyéni és 822 kollek­tív kötelezettségvállalást tettek, ők mindenekelőtt a Žriedlo ut­ca közművesítésében, a Hrad- bová utcai vásártér kiépítésé­ben, a Škultéty utcai alapiskola melletti játszótér felújításában, a Zimná, a Stromová, a Járná utcák korszerűsítésében fognak Befejeződött az idei politikai dalfesztivál (ČSTK) — Vasárnap befeje­ződött a Sokolov ’80 elnevezésű politikai dalfesztivál Vili. évfo­lyama. A fesztivál résztvevői, hi­vatásos és amatőr előadók és együttesek, az elmúlt négy nap alatt számos szolidaritási hang­versenyen léptek fel a sokolovi járás különböző helyein, bemu­tatva a hazai és külföldi elköte­lezett dalokat. Részt vett a fesz­tiválon többek között Karéi Černoch, Václav Neckáŕ, az Olympic együttes, Hana Zagaro- vá, a gálahangversenyen pedig Dean Reed haladó amerikai éne­kes forradalmi dalainak tapsol hatott a közönség. A sokolovi fesztivál nemcsak a politikai dalok ünnepsége volt, hanem ifjúságunk nagy politi­kai fellépése is. Résztvevői a nézők ezreivel együtt támogat­ták a szolidaritás eszméjét. segíteni. Az újvárosiak 8 millió korona értékű szocialista köte­lezettségvállalása elsősorban a Bardejovskái utca közlekedési játszótere továbbépítésére, a városi tömegközlekedési válla­lat garázsai mellett a régi köz­lekedési eszközök kiállítóter­mei felépítésére irányul, de mindemellett azt is vállalták, hogy a villamossínek felújítási munkálataiban is segíteni fog­nak. Az északi városrészben — pontosabban a podhradovái la­kómigyedben — a Z-akció ke­retében két áruházat kívánnak felépíteni. Az Aniőka-üdülőköz- pontban — az ásványvízforrás mellett — ugyancsak Z-akció- ban egy vendéglátóipari létesít­ményt építenek. Az ifjúsági parkban a közlekedési játszó­tér második szakaszát készítik el, a kultúra és pihenés park­jában pedig korszerűsítik a te­niszpályákat. Kassa legújabb városkerületé­ben — Košická Nová Vesen —• újabb 1400 lakás felépítésével befejezik a Dargói Hősök lakó­negyed fő építési munkálatait. Ebben a lakónegyedben ez év folyamán két általános iskolát, két bölcsődét és két óvodát, valamint egy korszerű üzletköz­pontot adnak át rendeltetésé­nek. A lakónegyed új lakói két­millió korona értékű társadal­mi munkával járulnak hozzá a tennivalók minél előbbi elvég­zéséhez. —szák Ünnepélyes bemutató (ČSTK) —■ Üj betanulásban mutatta be szombaton a Szlo­vák Nemzeti Színház operatár­sulata Bedrich Smetana A csók című operáját, mellyel a Szlo­vák Nemzeti Színház az első hi­vatásos szlovákiai társulatként 1920. március 1-én megkezdte tevékenységét. Ez volt az 1601. bemutató a Szlovák Nemzeti Színház hatvanéves fennállása óta. A bemutatón részt vett Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségé­nek tagja, a» szlovák kormány elnöke, Ignác Janák és Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagjai, valamint politikai és kulturális életünk más kép­viselői. Az opera zenei rendezése Vik­tor Máiek érdemes művésznek, színpadi rendezése Karéi Jer- nek, érdemes művésznek, a Prá­gai Nemzeti Szmház vendégren­dezőjének munkája. Nem engedhető meg a sport politikai célokra történő felhasználása Lord Killanin felszólalása a NOB kongresszusán (ČSTK) — Lake Placidben szombaton megkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) 82. kongresszusa. A résztvevőket az Egyesült Álla­mok Nemzeti Olimpiai Bizottsá­gának elnöke üdvözölte, majd pedig Lord Killanin, a NOB el­nöke emelkedett szólásra. Rá­mutatott, hogy feltétlenül szük­séges az olimpiai mozgalom egységének megszilárdítása és az olimpiai játékok hatásának szélesítése. Hangsúlyozta, hogy nem engedhető meg a sportnak politikai célokra történő fel- használása. Ezzel kapcsolatban Lord Killanin emlékeztetett ar­ra, hogy 1974-ben a NOB ülé'»é»i úgy döntöttek, hogy a XXfl. Nyári Olimpiai Játékok megren­dezésével Moszkvát, a té* li játékok megrendezésével pe« dig Lake Piacidét bízzák meg. Ezt a döntést akkor a világ a kölcsönös megértés megszilár­dításának jelképeként fogadta — jelentette ki Killanin. A NOB elnöke hangsúlyozta, hogy a bizottság köteles az el­fogadott határozatokhoz iga zodni. Az olimpiai játékok nem az egyes országok, hanem » NOB hatáskörébe tartoznak, mondotta Killanin és aláhúzta hogy az olimpiai versengés az egész világ ügye. A NOB elnökének az olimpiai mozgalom egységére vonatkozó szilárd állásfoglalását az ülés résztvevői egyetértéssel fogad­ták. Ezt követően Cyrns Vance, az USA külügyminisztere emel­kedett szólásra. Beszédét az ülés résztvevőinek többsége példátlannak minősítette a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság kong­resszusainak történetében. Van­ce az Egyesült Államok elnö­kének nevében újból megismé­telte azt a provokatív követe­lést, hogy az olimpiai játékokat Moszkva helyett máshol tartsák meg, vagy pedig egyáltalán ne tartsák meg. Emellett ismét hi­degháborús szólamokat hangoz­tatott. Az amerikai kormány képviselőjének beszéde így lé­nyegében újra példáját szolgál­tatta a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság ügyeibe való durva po­litikai beavatkozásnak. A NOB ülése tegnap az olim­piai mozgalom számos kérdésé­nek megtárgyalására tért át, és ma ér véget a téli olimpiai já­tékok megnyitása előtt. A Panamai Néppárt VI. kongresszusa (ČSTK) — A panamai fővá­rosban pénteken megkezdődött a Panamai Néppárt VI. kong­resszusa. A kongresszuson, ame­lyet e párt .történetében első ízben tartanak meg legális kö­rülmények között, 235 küldött vesz részt. A kongresszus megvitatja an­nak a harcnak a kérdéseit, ame­lyet a panamai nép nemzeti, szociális és gazdasági felszaba­dulásáért, az ország egész terü­lete feletti teljes szuverenitá­sáért vív. Megtárgyalja továbbá a kommunisták feladatait ebben a harcban, és megválasztja a párt új vezetőségét* Ma nyílik meg a Lengyel Egyesült Munkáspárt Vili. kongresszusa /Folytatás az 1. oldalról) ezer párttag, az ifjúsági szer* vezet tagjai és párton kívüli dolgozók rendkívüli műszakot dolgoztak le. Csupán ezalatt az egy műszak alatt 500 000 zloty értékű árut állítottak elő. A plocki vajdaságból jövö küldött­ség a LEMP VIII. kongresszu­sának tiszteletére vállalt köte­lezettségek teljesítéséről szóló jelentésekkel érkezett Varsóba. A lengyed fővárosban a kül­döttek számára már a kong­resszus előestjén gazdag prog­ramot készítettek. A küldött- tek ellátogattak a varsói üze­mek dolgozói körébe,, megis­merkedtek a város sokoldalú fejlődésével, amely nem egé­szen egy hónappal ezelőtt ün­nepelte felszabadulásának 35. évfordulóját. A Lengyel Egyesült Munkás­párt VIII. kongresszusa ma dél­után nyílik meg. Napirendjén szerepel a , LEMP KB Politikai Bizottságának beszámolója „A szocialista Lengyelország to­vábbi fejlődéséért, a lengyel nép jólétéért — az ország tár­sadalmi-gazdasági fejlesztésé­nek feladatai az 1981—1985-ös években“, amelyet Edward Gierek, a LEMP KB első titká­ra ad elő. A kongresszus ez­után a beszámoló, valamint a LEMP KB-nak a párt VII. és VIII. kongresszusa között eltelt időszakról szóló jelentése fe­letti vitával folytatódik. Ezt követően megválasztják a Köz­ponti Bizottságot és a Közpon­ti Ellenőrző Bizottságot, majd pedig jóváhagyják a kongresz- szus határozatait. A LEMP VIII. kongresszusán a Központi Bizottság meghívá­sára részt vesz az SZKP KB küldöttsége Mihail Szuszlov- nak, az SZKP KB Politikai Bi­zottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésé­vel. A LEMP KB írásos kongresszusi jelentése A lengyel lapok közölték a LEMP KB írásos jelentését a párt VII. és VIII. kongresszusa között eltelt időszakról. A kül­döttek a jelentést előzetesen megkapták. A dokumentum részletes elemzését adja a párt társa­dalmi-gazdasági politikájának, az állami élet és a szocialista demokrácia fejlesztésének, a kultúra és a tudomány terüle­tén végzett munkának, a párt vezető szerepével és belső éle­tével összefüggő kérdéseknek, valamint a párt nemzetközi politikájának az 1976—79-es években. Megállapítja, hogy a párt az előző kongresszus stra­tégiáját követve megteremtette az alapokat a lakosság élet- színvonalának emeléséhez, ha­tározatainak nyomán a lénye­gesen rosszabb külső körülmé­nyek ellenére is tovább fejlő­dött a népgazdaság, erősödött az ország helyzete és nemzet­közi tekintélye. A következők­ben néhány jellemző adatot emelünk ki a terjedelmes párt- doikumentumból: A lakosság szociális és élet- körülményeinek további javulá­sáról tanúskodik az 1976 és 1979 között létesített több mint 300 ezer munkahely a társadal- masított szektorban. Az itt dol­gozók általános netto nominál­bére 1979-ben ötezer zlotyval, 34 százalékkal volt magasabb, mint 1975-ben. Nem teljesült azonban a tervezett reálbér­növekedés. A nyugdíjak és a járadékok jelenlegi átlagos ha­vi összege az 1975. évi 1545 zlotyról 1979-ben 2525 zlotyra növekedett. A minimálbérek ez év január 1-től elérik a 2000 zlotyt. A dokumentum a lovábbiak- ban megállapítja, hogy a válto­zatlan árak fenntartása az alap­vető élelmiszerek jelentős ré­szénél szükségszerűen megnö­velte az élelmiszerek fogyasztói ártámogatását, amely 1971-ben 17 milliárd zloty volt és jelen­leg 170 milliárd zloty. Ez azt jelenti, hogy a lakosság minden élelmiszerre költött száz zloty- jához az állam 43 zlotyval já­rul hozzá. A jelenlegi árstruk­túra így továbbra is megoldat­lan. Az ipari termelés 1976 és 1979 között több mint 30 százalékkal növekedett. Lengyelországban 1980-ban a tervek szerint 206 millió tonna kőszenet, valamint 40 millió tonna barnaszenet bá­nyásznak. A beszámolási időszak ban 6000 megawattal növeke­dett az energetikai kapacitás és tavaly 117,4 kilowattóra elekt­romos energiát termeltek, de az energiatermelés fejlesztésének AZ IRÁNI KORMÁNY TILTAKOZIK AZ AMERIKAI MESTERKEDÉSEK ELLEN (ČSTK) — Az Egyesült Álla­mok kormánya stratégiai céljai­nak megvalósítása során az amerikai túszok állítólagos ki­szabadításának ürügyén igyek­szik megszilárdítani jelenlétét a Perzsa-öbölben — hangsú­lyozza az iráni külügyminiszté­rium Teheránban közzétett nyi­latkozata. Az amerikai imperializmus, amely hiába igyekszik katonai erővel és gazdasági blokáddal megfélemlíteni az iráni népet, a Perzsa-öblöt létérdekeinek területévé nyilvánította. Az irá­ni kormány meg van győződve róla, hangsúlyozza a nyilatko­zat, hogy az amerikai haderők jelenlegi összevonása távlatilag azt a célt szolgálja, hogy egy- ser s mindenkorra megszilár­dítsák pozícióikat e térségben, s ugyanakkor a nemzetközi vál­ságot e politika védelmezésére használják fel ürügyül. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Irán élesen tiltakozik az idegen hatalmak tengeri flottá­jának felségvizein való jelenlé­te ellen, és nyomatékosan el­ítéli az ilyen katonai jelenlétet, amelyet a világbéke és bizton­ság súlyos veszélyeztetésének tart. Hanoi várja a becses vendégeket (Folytatás az 1. oldalról) mel üdvözölte az amerikai ag- resszorok felett aratott dicső győzelmet és az ország egye­sítését, hogy mindig, jó és rossz időkben egyaránt hűsége­sen vietnami elvtársaiknak ol­dalán állt és áll. Csehszlovákia más szocialista országokkal együtt a tavalyi kínai agresszió idején is a harcoló Vietnamot támogató mozgalom első sorai­ban állt. A vietnami sajtó ugyan ál­landó figyelmet fordít Csehszlo­vákiára, de ebben az időszak­ban nincs olyan nap, hogy va­lamennyi fő napilap ne közöl­ne cikkeket vagy riportokat or­szágunkról. A televízió cseh­szlovák dokumentum- és játék­filmeket sugároz, a rádió pe­dig nemcsak Csehszlovákia éle­téről tájékoztat, hanem cseh és szlovák népi és könnyű ze­nét is sugároz. Hanoiban és Ho si Minh városban e napokban számos moziban csehszlovák filmheteket tartanak. A csehszlo­vák tematikájú akciók része­ként vasárnap fényképkiállítás nyílt meg Hanoi Trangthí utcai kiállítási termében. Az első ál­talános részleg mellett további két részleg a gyermekek életét és a vietnami—csehszlovák ba­rátságot szemléltető felvétele­ket mutatja be. A színes és fekete-fehér fényképek szemlé- tetik hazánk természeti szépsé­geit, és dokumentálják azokat a sikereket, amelyeket Cseh­szlovákia a szocializmus felépí­tésének időszakában ért el. A kiállításnak abban a részlegé­ben, amely országaink barátsá­gát szemlélteti, olyan felvéte­lek láthatók, amelyek a veze­tő vietnami személyiségek cseh­szlovákiai látogatásai alkalmá­val készültek. A vietnamiak készen állnak arra, hogy méltóképpen fogad­ják a testvéri Csehszlovákiából érkező becses vendégeket. Ez nemcsak az itteni hagyományos vendégszeretet megnyilvánulá­sa, hanem az országaink között fennálló kapcsolatok kifejezője is. Bohuslav Borovička gyors üteme ellenére sem si­került kielégíteni az igényeket. A külkereskedelemről a do­kumentum hangsúlyozza, hogy az ország fizetési mérlegét sú­lyosan megterhelte a terven fe­lüli gabona- és takarmányim­port. A növénytermelés és az állattenyésztés közötti arányta­lanságok miatt összesen 31 mil­lió tonna gabona és takarmány behozatala vált szükségessé 1975 és 1979 között. A mezőgazdaság netto áruter­melése 8 százalékkal nőtt eb­ben az Időszakban, árutermelé­se 10 százalékkal. Ez kisebb mértékű volt, mint amennyit az 1975 és 1979 közötti évekre terveztek. A párt tevékenységével fog­lalkozva a beszámoló a többi között hangsúlyozza: a beszá-? molási időszakban a LEMP kö-' vetkezetesen fejlesztette a párt vezető szerepét a szocialista építőmunkában, valamint a párt egységét, amelynek különös szerepe van a nemzeti egység megszilárdításában. A párttagok és a tagjelöltek száma 1980. január 1-én 3 millió 80 ezer, volt. A két kongresszus között mintegy 650 ezerrel növekedett a párttagok száma. Az írásos jelentés befejezésül a pártnak a beszámolási idő­szakban való tevékenységét elemzi. Kiemeli: a LEMP és a Lengyel Népköztársaság külpo­litikáját a békés egymás mefa lett élés gondolata vezérli, és ebben szorosan együttműködik a Szovjetunióval, valamint & többi szocialista országgal. Leonyid Brezsnyev távirata az iráni vezetőknek (CSTK) — Leonyid Brezsnyev az iráni forradalom győzelmén nek első évfordulója alkalmán ból üdvözlő táviratot küldött Khomeini ajatollahnaik, az Iráh ni Iszlám Köztársaság vezető* jének és Abol Hasszan Bani­szadr köztársasági elnöknek. Távirataiban hangsúlyozta, hogy az antimonarchista és an- tiimperialista forradalom Irán­ban új szakaszt nyitott az or­szág életében. További sikere­ket kívánt az iráni népnek a jobb jövőért, Irán függetlensé­géért és területi sérthetetlensé­géért vívott harcában. Ugyani akkor kifejezte reményét, hogy a két állam kölcsönös kapcso­latai továbbra is a barátság, a ' jószomszédi kapcsolatok, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján a béke és a nemzetközi biztonság javára fognak fej« lődni. Carter törvényjavaslata sorkötelezettségre (ČSTK) — Carter elnök pén» teken törvényjavaslatot küldött át a Kongresszusnak az ameri' kai fiatalok katonai sorkötele­zettségéről. Az elnöki üzenet ugyanabban a hidegháborús szellemben készült, mint az „Unió helyzetéről“ című ok­mány, melyben Carter először jelentette be hivatalosan, a had­kiegészítés régi rendszerének visszaállítását és ezt kapcso­latba hozta a Egyesült-Államok állítólagos fenyegetettségével és katonai lemaradásával. Az elnöki üzenet értelmében még ez idén nyáron megtörté­nik a 19 és 20 éves fiatalok, mind nők, mind férfiak sorozá- si nyilvántartásba vétele. A 18 esztendősek jövőre kerülnek sor alá. Több mint 2000 fiatal tiltako- zott szombaton New York köz­pontjában, Manhattanben Carj tér elnök sorkötelezettségi dön­tése ellen, amely 8 millió ame­rikai férfit és nőt érint. A szónokok elítélték Carter felfogását a nők „egyenjogúsá­gáról“ és hangsúlyozták, hogv az elnök a sorkötelezettség el rendelésével arra törekszik hogy az amerikai közvélemény figyelmét elterelje az ország olyan súlyos problémáiról, mint amilyenek a munkanélküliség, az infláció és a fajgyűlölet. Hasonló tüntetésekre került sor számos más amerikai vá­rosban és az egyetemeken is. i

Next

/
Oldalképek
Tartalom