Új Szó, 1980. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1980-02-20 / 43. szám, szerda
Főleg fémből és fából Látogatás a Detva iparművészeti szövetkezet üizemegYségébert Kommentáljuk Megelőzik a veszteségeket A mezőgazdasági és élelmiszeripari termelési-gazdasági egységek értekezletén hangzott el az egyik beszámolóban, hogy a malom- és a pékipari üzemek vezetői a termelési program szerkezetének megváltoztatásával Bratislavában, a dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban és más iá rásokban igyekszenek elejét venni a kenyérpazarlásnak. Többek között egykilós kenyereket is sütnek, amelyeknek általában a minősége is megfelelő és ezért a vásárlók igényeit is kielégítik. A fogyasztók sokkal kevesebbet dobnak ei a kis súlyú kenyerekből, mint a régebbi két- vagy háromkilós kenyerekből. Az új intézkedések tehát elősegítik a veszteségek csökkentését. Az első eredmények után egyes pékségek a jövőben megkezdik a háromnegyed- és félkilós kenyerek sütését is. Néhány értekezleten elhangzott az is, hogy a felvásárolt tejet jobban kellene értékesíteni. Ennek ellenére a hosz- szadalmas feldolgozás miatt a tej jelentős része már a tejüzemekben megsavanyodik. Más része szállítás közben veszti értékét, vagy a rosszul zárt tasakból kifolyik. A tejiparban is olyan intézkedéseket akarnak tenni, amelyek elősegítik az említett okokból keletkezett veszteségek csökkentését. Üjabb hűtőberendezéseket vásárolnak, jubhan megszervezik a felvásárolt tej szállítását és, amint meggyőződhetünk róla, az üzletekben egyre több a hosszabb ideig tárolható tej. A tejtermékek jobb csomagolásával is a termék minőségének, tápanyagtartalmának megőrzését segítik elő. A mezőgazdasági termeléssel összefüggő értekezleteken szintén sok szó esik a takarékosságról, a veszteségek csökkentésének lehetőségeiről. A legtöbb gondot a szállítói- megrendelői kapcsolatokban mutatkozó merevség okozza A múlt évben is több millió korona értékű zöldség, korai- és kései burgonya került a komposztba. A termelők tonnaszámra dobták ki a jó minőségű fokhagymát a szemétdombokra, mert nem tudták értékesíteni. A paradicsom feldolgozása sem volt zökkenőmentes. Ugyanakkor a nagyvárosok zöldségellátása nem kielégítő. Január végén például Bratislavában és más városokban sem lehetett vásárolni fokhagymát. A zöldségfelvásárlásban már hosszabb ideje mutatkozó szervezési fogyatékosság következménye, hogy az idén késve jelenik meg az üvegházi hónaposretek, illetve a saláta a piacokon. A mezőgazdasági üzemekben számos intézkedést tettek a fűtőanyaggal, üzemanyaggal és energiával való takarékosságra. A legtöbb helyen ezeket az intézkedéseket szigorúan megtartják. Azonban olyan helyzet is van, amikor a takarékosságra kevés lehetőség nyílik. Évek óta megoldatlan a mezőgazdasági üzemekben dolgozó traktorok akkumulátorokkal való ellátása. Emiatt a gépeket a munkaszüneti időszakban is járatni kell, mert ellenkező esetben nem tudnák újra begyújtani a motorokat. Ennek következeiében fölöslegesen ezer meg ezer liter értékes üzemanyag fogy el. A mezőgazdasági üzemek év eleji zárszámadó és tervjó- váhagyő gyűlésein és az élelmiszeripari, valamint a különböző szolgáltató üzemek napjainkban folyó értékelő gyűlésein sok javaslat hangzik el a nyersanyag jobb felhasználására, az üzemanyag- és energia csökkentésére és általában a veszteségek csökkentésére vonatkozóan. Sok millió kuronát hozhatnak ezek a felszólalások, ha a gyakorlatban megvalósítjuk őket, mert hozzájárulnak a veszteségek megelőzéséhez. Érdemes tehát minden ilyen jellegű javaslatra felfigyelni. ' BALLA JÓZSEF A mérleg nyelve mozdulatlan tiorský Mikulásnak jelenleg mintegy 4500 lakosa van. Ugyanúgy, mint más községekben és városokban, itt is rohamos a fejlődés. Mégis több éven át gondot Okozott, hogy munkaalkalmat adjanak a háztartásbeli nők számára. Persze, éppen elég munkalehetőség akad a környező városok ipari üzemeiben és a mezőgazdaságban, de ez nem felelt meg minden nőnek. Sokat töprengtek a gond elfogadható megoldásán, míg végül is ... A választási program keretében a községben nemrég új iskolát avattak. Ekkor vetődött fel a kérdés: mi legyen a régi kétszintes iskolaépülettel? Nem lehetne itt valamelyik termelő- vállalat üzemegységét berendezni? Ez a lehetőség a hnb dolgozóinak is eszükbe jutott. Kezdetben a megoldás nőm látszott egyszerűnek, végül is akadt olyan ipari szövetkezet, amely alkalmasnak találta az objektumot. A Detva iparművészeti szövetkezet itteni üzemegységében előállított termékek nemcsak hazánkban, hanem külföldön is közkedveltek. Pavol Badura, az üzemegység vezetője csak néhány éve tölti be tisztségét, de már nagyon jól ismeri ezt a termelőmunkát és a piaci követelményeket. — Jelenleg számos fogyasztási cikket gyártunk — közli. — Termékeink zömmel fémből és fából készülnek, s évi termelésünk értéke meghaladja a tizenhárommillió koronát. Üzemegységünk 135 dolgozót foglalkoztat, közülük 85 nő. Tavaly 13,3 millió korona értékű árut termeltünk, az idén ez az összeg 14 millió korona lesz. Termelésünk növelésével mi is elő akarjuk mozdítani a CSKP KB 14. ülése határozatainak teljesítését, amelyek fontos politikai feladatként irányozzák elő a hazai piacra gyártott termékek mennyiségének növelését, minőségének javítását és választékának bővítését. Tíz dolgozóval kezdték. Házilag gyékényszőnyeget készítettek. A dolgozók törekvése, hogy jó minőségű és keresett árucikkeket termeljenek és kielégítsék a piac igényeit, köny- myen észrevehető és nemcsak a tervmutatókban tükröződik. A gyékényszőnyeggyárió részlegben plüssjátékokat és különféle háztartási kellékeket is készítenek, összesen kilencven fajtát. Az asztalosműhelyben népi bútort, fogasokat és más lakberendezési tárgyakat, mintegy 15 félét gyártanak. A fémmegmim káló műhelyben megrendelésre vasajtókat, kapukat kovácsolna röviden akarjuk jellemezni egy-egy földművesszövetkezet évzáró taggyűlését, így fogalmazunk: értékelték az elmúlt év eredményeit és kitűzték a kővetkező esztendő feladatait. A szécsénkei (Sečian- ky) Ipolymente Efsz-ben nemrég megtartott zárszámadóról azonban nem szólhatunk az említett, megszokott formában. Az igaz ugyan, hogy az 1979- es év mérlege a tagság elé került, de az új gazdasági feladatok ismertetése ezúttal elmaradt. Ennek az a magyarázata, hogy az idei feladatokkal már az ipolybalogi (Balog nad Ipľom) szövetkezet tagjaival közösen birkóznak majd meg, s ezeket a rövidesen sorra kerülő alakuló gyűlésen tárják az egyesülő gazdaságok tagjai elé. Deák Ferenc, az efsz elnöke beszámolójában részletesen elemezte az elmúlt évet, rámutatott a fogyatékosságokra és az azokat előidéző okokra is. A növénytermesztést a nagy szárazság alaposan próbára tette, s ez a legtöbb termékből száz százalékon aluli tervLeljesítést eredményezett. Kivételt csupán a korai burgonya és a szántóföldi keveréktakarmányok képezték. Gabonából is jelentős volt a kiesés, de ennek ellenére a hektárhozamok alapján a nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban második helyen volt a szövetkezet. Az elnök arról is nak. Ezenkívül még egy műhelyük van, amelyben hímzőrámá- kait, .stoppolófákat, textíliakeré- tet faragnak. Mi elsősorban a termékfejlesztés, a szállítási-megrendelői kapcsoltaitok, a piackutatás kérdései és az áruválaszték tervének teljesítése felől érdeklődtünk. — Terveink teljesítésére ezek a tényezők hatással vannak — magyarázza üzemlátogatás közben Pavol Badura. — Tudnia kell, hogy Szlovákiában kizárólag mi gyártunk gyékényszőnyegeket, hímzőrámákat, stoppo ló fák at. kötőtűket és üvegfalakat, A termékfejlesztés keretében bevezettük a fából készült, durvább fonal kötésére alkalmas tűk gyártását. Ez a termék jól pótolja a fémből készült, mindeddig drága pénzért behozott kötőtűket. Jó kapcsolatokat tartanak fenn a mintegy 25 nyersanyag- és alapanyagszállító vállalattal. Ennek köszönhető, hogy a szállítmányok rendszeresen, idejében megérkeznek. Ez kedvezően hat a tervteljesítésre. A termelési programot minden évben piackutatások alapján dolgozzák ki, amelyeket a szövetkezet üzleteinek tapasztalatai és a megrendelések alapján végeznek. E program teljesítése lehetővé teszi, hogy saját maguk fejlesszék ki fából készülő termékeiket, együttműködve a bra- tislavai já1 ékfejlesztési központtal. Hogyan lehetséges mégis, hogy több említett termék csak rendszertelenül és csak kis mennyiségben kapható a piacon? — Ilyenkor általában a termelőket szidják — mondja Rászólt, hogy nem lehet mindent a kedvezőtlen időjárás számlájára írní: egyéb okok is közrejátszottak, hogy nem érték el a tervezett mutatókat. Nem volt tökéletes a gyomirtószerek használata, a gabona, a kukorica és a cukorrépa termesztésénél, s a takarmánybetakarításban is felmerültek problémák. Az állattenyésztés terén kedvezőbb eredményekről számolhatott be a szövetkezet tagságának. Járási viszonylatban is elismeréssel beszélnek a gazdaság hús- és tejtermeléséről. A felvásárlási tervet mindkét említett termékből túlteljesítették. Az előző években is hasonló jó eredményeket értek el, s így megvan a reális alapja, hogy a hatodik ötéves tervben kitűzött feladataikat túlteljesítsék. A tavalyi munka értékelése után jó gazdához illően Deák Ferenc az elmúlt kilenc esztendőre tett rövid visszapillantást. Kilenc évvel ezelőtt jött létre a kelenyei (Kleňany), azipoly- hídvégi (Ipeľské Predmostie), az ipolynagyfalusi (Veľká Ves nad Ipľom) és a szécsénkei szövetkezet egyesítésével az Ipolymente Efsz. A kezdet, mint a legtöbb, nem volt könnyű. Á négy szövetkezet közül akkor három veszteséggel zárta az előző évet. Nem igen voltak még másutt sem tapasztalatok az ilyen nagy gazdaságokkal, dura elvtárs. — A vásárlóknak gyakran igazuk van ebben, de a gyékényszőnyegek esetében a kereskedelem a hibás. Hatvanfélét gyártunk belőle, éspedig annyit, amennyit a kereskedelem rendel. Még többet is készíthetnénk, mert ezzel hatvannyolc nődolgozót is tudnánk foglalkoztatni. Jól tudjuk, nincs olyan üzlet, amely ugyanolyan nagy választékban kínálná a gyékényszőnyeget eladásra, mint amilyenben mi készítjük őket. Ugyanez a helyzet a népi bútorral. Az üzletekben kevés kapható belőle. Erre több kapacitásunk nincs. Závod községben már megkezdtük a fából készülő játékszereket előállító új üzemegység építését, ebben fűrészáru-szárító is lesz. Az üzemegység szociális programja iránt is érdeklődtünk. Főként azért, mert itt nagyrészt nők dolgoznak Nagy érdeklődéssel tekintettük meg az éttermet és a hidegbüfét. A meleg ételeket a Saštíni Építőipari Vállalatból hordják ide. Nagy gondot fordítanak az orvosi ellátásra. Rendszeresítették a dolgozók megelőző orvosi vizsgálatát. Ezenkívül szerződést kötöttek a smrdákyi fürdővel, ahol évente az üzem 25 dolgozója vehet részt gyógykezelésen. A dolgozók számára külföldi és hazai üdüléseket is szerveznek. A hnb-vel kötött egyezmény értelmében a gyermekintézményekbe való elhej lyezés során előnyben részesítik az itt dolgozó anyák gyermekeit. A helyi nemzeti bizottsággal és a helybeli efsz-szel együttműködve hatvan férőhelyes óvodát létesítenek, amelyet még az idén felavatnak. JOZEF SLUKA felmerültek szervezési problémák, s nem utolsósorban az emberi kapcsolatokat kellett a vezetők és a négy falu tagsága közt kialakítani és szilárdítani. A pártszervezetek nagy segítséget nyújtottak ebben. Legfontosabb feladatnak a gazdaság eredményességét tartották, s ezt sikerült is évről évre tökéletesíteni, Megváltozott a négy falu határa: eltűntek a kis parcellák, a mezsgyék, az árkok, s ezenkívül alagcsövezéssel is jelentősen növelték a termőföld területét. Szinte valamennyi munkahelyen a lehetőségekhez mérten javították a munkafeltételeket. Két szám, amely a legtalálóbban jellemzi a fejlődés ütemét: a szövetkezet munkadíjalapja 1970-ben 5 millió 500 ezer korona, 1979-ben pedig 10 millió 650 ezer koronát tett ki. Mind a kilenc évet nyereséggel zárta a szövetkezet, összesen 27 millió 64 ezer korona tiszta jövedelemmel dicsekedhetnek. Ilyen alappal fog hozzá a még nagyobb feladatok teljesítéséhez az Ipolymente Efsz tagsága. A megváltozott gazdasági helyzet és az egyesítés bizonyára felvet majd problémákat is, de az eddigi munka a záloga annak, hogy jó szervezéssel, megfontolt irányítással az Ipolybalogi Efsz tagságával együtt siker koronázza a közös munkájukat. POTOCKÝ TERÉZ A méhi (Včelnice) Etsz zárszámadó közgyűlésén az elmúlt: időszakot úgy jellemezte Kuzsár István mérnök, a szövetkezet elnöke, mint a hatodik ötéves tervidőszak meghatározó jelen* tőségű esztendejét. A közel 3000 hektárnyi földterületen gazdái, kodó nagyüzem eredményét döntő módon befolyásolta a szélsőséges időjárás. Ennek következtében a 745 hektáron termesztett búza átlaghozama csupán 33,3 mázsa volt, s bár az árpa negyvenegy mázsán is felül termett hektáronként, a tervezett szinttől jelentősen elmaradtak. A cukorrépa volt talán az egyetlen növényfajta, mely a körülményekhez képest jó termést hozott, emellett a cukortartalom is magas volt. A bevételi tervet ebből a terményből 176 ezer koronával túlteljesítette a gazdaság. A növénytermesztés kulcsfontosságú ágazata volt a takarmánytermesztés. A tervezettnél többet takarítottak be, de még ez sem volt elegendő az állattenyésztés szükségleteinek fedezéséhez. Az elnöki beszámolóból kicsendült, hogy a füves területek kihasználása terén még jelentős tartalékokkal rendelkezik a szövetkezet. Tudatosítaniuk kell azonban, hogy ezek a területek csak intenzív tápanyagellátással tehetők bel terjessé. Az elnöki beszámolóban, de a hozzászólásokban is sok sző esett a tartalékok kihasználásáról. Szorosabb együttműködésre lesz szükség a jövőben a gépesítés és a növénytermelési ágazatok között. A minőségi munka megkövetelése e téren elengedhetetlen lesz, csakúgy mint az állattenyésztésben. A gazdaság a múlt évben csak részben tudta feladatait megvalósítani, ennek ellenére nem kerültek a veszteséges nagyüzemek közé. Megfontoltabb vezetéssel, qdaadóbb munkával egy év múlva jobb eredményekről adhatnak számot. — ha— Banská Bystrica-Kremničkában a Gép- és Traktorállomás dolgozói az idén a tervek szerint 22 millió korona értékű munkát végeznek el, ami csaknem 70 százalékkal több, mint tavaly volt. Felvételünkön Jozef Miklósi és Ján Pecník, az E-512 típusú kombájnt javítják (T. Babjak felvétele — ČSTK) A terv ismertetése elmaradt (EGY NEM HAGYOMÁNYOS ZÄRSZAM ADÓRÓL) Pavol Badura (jobboldalt) a népi bútort készítő részleg egyik dolgozójával (A szerző felvétele)