Új Szó, 1980. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1980-01-02 / 1. szám, szerda
Öntvények, jélkész termékek további megmunkálásra várna a vitkovicei Klement Gottwald Vas- és Gépgyár 5-ös számú üzemében. (Gyökeres György felvétele) Mennyiséi suliiét és tokorglossig 10 1980. I. 2. — Egyáltalán nemi vagyok a pazarlás híve — mondta a mi - nap egyik barátom — éppen ezért sok esetben túlzottnak találom a takarékosság lépten- s •nyomon történő hangoztatását, . még ott is, ahol nem lehet... Tény, hogy bőven akad olyan eset is, amikor egy bizonyos »anyag meg bátorítása tulajdon- kép pen pazaniás lenne, inert a minőség rovására menn*e. Persze, ez nem jedilemző módja a takarékosságra buzdításnak. Ajkkor az iménti megjegyzésben mégis hol a logika?! Mindjárt kiderül a következő példából: GYÁRTSUNK HULLADÉKOT?! Még a múlt télen Ositravá- bain jártaim a Vítikovioeii Klement Gottwald Vas- és Gépgyárban, ahol az Észak-csehországi liarnaszénmedence óriás- gépeit készítiik. Itt például egy golyóscsapágygyűrű végleges súlya többrendbeli meg. munkálás után 60—80—100 kilogramm is lehet. A kohászati tizemből a gépgyárba érkező nyers gyűrű súlya azonban a végterméknek néha háromszorosa. Ez azt jelenti, hogy az öntvény kétharmadából vasforgács készül. Vajmi keveset értek a fémmegmunkáláshoz, a nyersikészít- menyeket azonban feltehetően lehetne gazdaságosabban — a feldolgozók fiadatait is megkönnyítve — a megmunkálók igényeihez méretezni. A két- hároirn szoros túlsúlyból bizonyára egy további gyűrű is kitelne, hogy az iménti példánál maradjunk. Mindezt nemcsak én sejtem, de a gépipar és a kohászat illetékesei ezt tudják is. Ennek el'ienére a kohászat továbbra is imdoko Latiamul nagy félkész termékeket gyárt, a gépipar pedig kénytelen-kelletlen a produktív munkaidőből a szükségesnél többszörösen többet munkál. A kohászatnak azonban nem érdeke a változtatás, hiszen tervének teljesítése egyenes arányban van az eiadott acéLmennyiség növekedésével. Ez természetesen nem vethető a szemére, hiszen az népgazdasági érdek is, de az iménti formában csak látszólag az, mert a nagyjából szükséges mennyiség kétszeresét „tukmálja“ rá a vevőre, aki azt csak szimplán tudja hasznosítani. ELŐSZÖR: KI TÖBBET?! Mindezek elleniére a kohászánál szemben nincs a megrendelőiknek hatásos ellenérve, a mennyiségi szemlélettel szemben nem tudinak mit tenni. Már csak azért sem, mert az acel- ötvözeteket sokkal kényelmesebb, gyorsabb nagy adagokban, nagy tűrési határokon belül készíteni. Ezeket a nagyobb le- henge re lt d arabokat egy sze - rűbb mozgatni, raktározná, sőt nyilvántartani, mintha kis adagokat ötvöznének. Ezzel velejár, hogy így szűkebb tűrési határokat kellene megtartaniuk, vékonyabb szálakat kellene hengerelniük, s mindezt csaik ugyanabból a mennyiségből, és ehhez jönne még a többi mozgatási, raktározási, sót nyilvántartási feladat is. így aztán igaza van bevezetőben idézett barátomnak is. Ha egy alkatrész súlya — mondjuk — 5ü kilogiramm kell hogy iiegyen (a többi „döntőbb“ köve telmények megtartásával), akkor nem lehet kevesebb. Ezen nem lehet takarékoskodni, de korántsem mindegy, hogy mekkora félkész darabból készül. Itt már lehet, sőt kell is takarékoskodni! Hasonló, az iménti helyzetet alátámasztó példa egy másik gépgyárból, ahol kísérőm lelkendezve magyarázta az egyik — numerikus vezérlésű — megmunkál ógép működési elvét, amely re kézi erővel csak a megmunkáló darabot keli| ráilleszteni, a gép a sablont követve tökéletesen elvégzi feladatát. Kár, hogy egy-egy darab megmunkálását túlságosan sokáig kénytelen nézni a szakmunkás — éppen a fenti okokból eredően. Ugyancsak ide kívánkozik egy — geológusok által megfogalmazott — vélemény, amely szerint föld alatti szénbányáinkban mindaddig ott marad jelentős mennyiségű szén, amíg a bányászok munkájának fokmérője kizárólag a kibányászott szén-memnyiség lesz. Később rászorulunk, hogy visszatérjünk eme felelőtlenül a mélyben hagyott szénért, s „csak“ pusztán azért, »mert megfelelő szatbályozók híján nem érdekelt senki hogy minden kibányászható szén a felszínre jöjjön. Mindez így van, bármennyire igez, hogy népgazdaságuk alapvető érdeke egyébként a gazdaságos szén.ki>termenteié s. NEM ÁGAZATI KÉRDÉS Az utóbb felhozott példából is következik, hogy eme mindenképpen kóros — és nem kevésbé káros — mnnyiségszem- lélet nem szükségszerű egy-egy termelési ágazat velejárója, hanem sokkal szélesebb körű jelenség. Vegyük például az építőipart. Egy-egy épület — lakóház, iskola, középület, vagy üzemi beruházás — megvalósulása folyamán a jelenlegi gyakorlat szerint, szinte kizárólag csak a megrendelő érdekelt igazán abban, hogy ne minél drágább, hanem minél olcsóbb legyén, ha elkészül. A dolog bagáte- l'lzálása nélkül elmondható, hogy a tervezőknek nem egyértelműen érdekük olcsóbb megoldásokat keresniük kivitelezőinknek ugyancsak nem egyértelműen érdekük olcsóbb épületeket készíteniük. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy például ennyit meg állapítsunk: egyik ok az is lehet, hogy otrombára túlbiz- tosítottra, túl erősre, túl vastagra sokkal egyszerűbb tervezni, mint e még éppen biztonságos határokat „kidekázni“, — vagy az iménti példáinál maradva — „kicenitizni“. Nem beszélve arról, hogy az ilyen tervezés által előírt építőipari munkák az építőipar szempontjából gazdaságos munkák közé tartoznak —még a bruttó-építés kategóriába sorolandók —, jól „fizetnek", és a jó szakembereket igénylő bonyolult szakipari munkákat nem befolyásolják lényegesen. Arról meg akár oldalakul lehetne írna, milyen következményen vannak, menynyire befolyásolja az építőipari áldatlan állapotokat az a tény, hogy alapvető építőipari szempont a „beépített“ pénzösszeg révén értékelni a kivitelezőt (ami ugyebár ismét csak meny- nyiségá mutató). Ez pedig gyakran odavieze-t, hogy elvégezet- len munkát drágább anyag helyettesít, s ez éppenséggel nem ösztönzi a kivitelezőt, a takarékosságét meg végképp nem tartja szem előtt. NEM HOBBY — KÉNYSZER Az említett példákon is érzékelhető, hogy az anyag-, a munkaerő-, sőt energ iepocséko- lás (bár mind ez idáig szóval nem említettük ez utóbbit, de ahol jelen van az előbbi kettő, a harmadik sem hiányzik) megszüntetése nem egyszerű dolog. Nem egyszeri elhatározás, vagy felsőbb intézkedés dolga, hanem a takarékos gazdálkodás szemléletének hosszú távú érvényesítését követeli meg tőlünk. Azaz nem egyfajta jámbor óhaj, hanem tartalmi követelmény; olyan követelmény, amelyet irányító szerveink érvényesítenek. Ez tőlük egyúttal olyan ösztönzők kidolgozását követeli meg, amelyek nem a pazarlásra (például a kohászatban), hanem a takarékos, s egyúttal minőségi munkára ösztönöznek. Azaz a takarékos, ésszerű szemléletnek kell érvényesülnie, szemben azzal, amit mennyiségi szemléletnek nevezünk, amelyhez való igazodás sokkal egyszerűbb, környnyebb, de egyúttal a takarékosság egyike legfőbb gátja gazdaságunkban Az elmondottakból világosan következik, hogy a takarékos munkavégzés egyúttal minőségi munkavégzés is. Ez utóbbi követelmény újabb keletű, de korántsem újkeletű, szemben a mennyiségi szemlélettel, amelynek sokat próbált népeink történetében megvolt a maga lét- jogosultsága. Éppen ezért a mennyiség kultuszának megszüntetése nem egykönnyen levetkőzhető, megszüntethető beidegződés. Csakis párhuzamosan képzelhető el a takarékos szem 1 éle tm ó d e 1 sa j á t í t á sá v a 1, ami viszont nem más, mint az ésszerű gazdálkodás, ésszerű f o g ya sztás k ö v e te 1 m én ye i ne k elsajátítása is egyszersmind. Ez pedig kényszer. Olyan kényszer, amely a nálunk gazdagabbakat is takarékosságra, minőségre ösztökél. A minőségre, amely napjainkban „stratégiai fegyver“! MÉSZÁROS JÁNOS igényes feladatok várnak az építőipari dolgozókra A szlovák kormány és a Szak szervezetek Szlovákiai Tanácsa a CSKP KB és az SZÍ,KP KB legutóbbi ülésein, valamint az SZKT hetedük plenáris ülésén elfogadott határozatokkal ossz hangban az építőipar számára is kitűzte a fő feladatokat a hatodik ötéves tervidőszak utol só évére. Ezeket az intézkedéseket, termelési-gazdasági egy ségben vállalatokiként, üzemen ként le kell bontani a saját feltételekre, s meg kell tenni a szükséges politikai és szervezési előkészületeket* megvalósításuk céljából. A szlovákiai építőipari dől go zókra 1980-ban háruló felad a tok nagyon igényesek: 19 rnil liárd 6 millió korona értékű munkát kell elvégezniük a be ruházások terén, ami 1979-hez képest 31 százalékos, az ötödik ötéves tervidőszak egyes éveihez képest pedig 4,5 milliárd koronás növekedést jelent. E feladat teljesítése egyebek íkö zött megköveteli azt, hogy az építkezéseket ellássák anya gokkal, s a kivitelezők egyl»e hangolják tevékenységüket. A koncentrált beruházások helyein, Prágában, Észak-Cseh országban és Bratislavában a feladatok még Igényesebbek, mint átlagosan a reszortban. Az észak-csehországi kerületben 64 százalékkal kell növelni a be ruházások terjedelmét. Növeli e feladatok igényességét az, hogy jelentős mennyiségű kapacitást kell áthelyezni. A bratislavai beruházások több mint 20 szá zalékát Szlovákia más részeiből áthelyezett építőipari kapacitásokkal létesítik. A reszort további igényes fel adata, hogy átadjon 33 890 új lakást, 4220-a 1, azaz 14,2 száza lékkai többet, mint 1979-ben. Az építöanyagíparnaik az állami terv szerint 5,2 százalék kai kell növelnie termelését és csökkentenie kell fűtőanyag és energ ia fog y a sz tá sá t. Fedezn ie kell az önerőből étpítkezők szükségleteit is. Nagyon igényes feladatokat kell teljesíteniük az építőipari dolgozóknak a kiemelt nagyberuházásokon, amilyen a’ ružom- beroki cellulózipari kombinát, a strážskéi Chemkostav és a Záhorie III. cementgyár építése. Az állami beruházási terv feladatai is megnövekedtek, a beruházási keretek értéke 1980- ban meghaladja a 20 milliárd 65 millió koronát, ami 840 millió koronával, azaz 4,4, százalékkal több az 1979. évinél. 118 kiemelt beruházáson 4,9 milliárd értékű munkát kell végezni. Nagy gondot kell fordítani az energiaipari beruházá- i-íOkra, például a Jaslavské Bo< hunice-i atomerőművek, a feketevág i vízi erőmű és a dunai vízlépcső rendszer é pí tésé re. Az építőipar feladatainak megjavításához jelentős segítséget nyújt az Építőipari és Építőanyagipari Dolgozók Szakszer vezetének Szlovákiai Bizottsága, s e szakszervezet több szerve: a kerületi bizottságok és a bratislavai városi bizottság. E szervek a járási, a vállalati és az üzemi szakszervezeti bizottságok elnökeinek részvételével megvitatták a szlovák kormány és a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsa már7 említett intézkedéseit. Saját határozatokat hoztak, a munka hatékonyságának növelése céljából és a jövő évi kollektív szerződések megkötésével kapcsolatban. Végezetül hozzá kell tennünk, hogy az építőipar 1980. évi feladatainak igényességét tovább" növeli az, hogy teljesítésüket a dolgozók számottevő lemaradással kezdik meg. A lemara-: dást az 1979-es év elején kei leUkezett nehézségek okozták. Most az építőipari dolgozóknak mindent meg kell tenniük, hogy, kiegyenlítsék az 1979-ből visz- szamaradó tartozásokat és fo« kozott munkakezdeményezésť tnmtakoztassanak ki hazánk fel“ szabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. MIKULÁS MATAŠEJfi Napjaink acélgyártása A Szovjetunió immár több éve szilárdan tartja első helyét a világ acélgyártásában. Idei termelése eléri a 152 millió tonnát. Negyedszázaddal ezelőtt a Szovjetunió csupán 30 százalékát állította elő az Egyesült Államok acéltermelésének. A múlt évben pedig már 126 százalékkal túlszárnyalta azt. A Szovjetunió nemcsak azért játszik vezető szerepet a kohászatban, mert mindenkinél több acélt gyárt. Komoly mértékben ez az iparág határozza meg az ország műszaki fejlődésiének ütemét. A Szovjetunió kiemelkedő kohászati üzemeiben a berendezések termelékenysége jelentősen megelőzi az iparilag fejlett kapitalista országok hasonló berendezéseinek teljesítményét. Egy sor szovjet kohászati technológiai folyamat széles körben elterjedt az egész világon. Ilyen például a Novo- lipeckben kidolgozott és bevezetett igen hatékony folyamatos acélöntési eljárás, melyet Japánban, NSZK-ban, Kanadában, Franciaországban, Olaszországban, Finnországban és még 22 országban szabadalmi oltalom alá helyeztek. A szovjet vaskohászat a világban elfoglalt vezető helyével bizonyos hatást gyakorol a világ acélgyártásának dinamikájára. A szovjet kohászattal szorosan együttműködve gyors ütemben fejlődik a KGST-orszá- gok kohászata. A közelmúltban Lengyelországban befejezték a Katowicéi Kohászati Kombinát első üzemének építését. Teljesítménye a közeljövőben eléri az évi 9 millió tonnát. Az utóbbi negyedszázadban 5—10-szeresére növekedett a csehszlo- válkiai, NDK-beli, lengyel és ro« mán acélgyártás. Lényegében teljesen újjászerveződött a ma' már jelentős bolgár kohászat. Napjainkban a KGST-országofc együttesen közel egyharmadáť adják a világ acéltermelésének. Gyorsan növekszik az acélgyártásban a fejlődő ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok részaránya. Amíg 1950-ben mindössze 2,9 millió tonna acélt gyártottak, 1977-ben már 40 millió tonnával büszkélked- hettek. India, Pakisztán, Irán, Algír és egy sor más fejlődő ország szovjet műszaki segítséggel rakja le saját nehéziparának alapjait, teremti meg gazdasági függetlenségét. Ezzel együtt tovább növekszik a fejlődő országok részaránya a világ acélgyártásában. Az ENSZ adatai szerint 1977- ben a világ acélgyártása 677 millió tonna volt. Ugyanakkora múlt évi termelés 40 millió tonnával kisebb volt mint az 1974- es rekordévben. Az iparilag feJ-< lett kapitalista országokban, a közgazdászok tanúsága szerint', az acélgyártás meredeken zu« han lefelé. Ennek az a magyarázata. hogy a kapitalista rendszer általános gazdasági válságának körülményei között kiélesedett az amerikai, nyugateurópai és japán acélgyártő monopóliumok versenye. Az extraprofitért folytatott hajszában éveken keresztül mester« ségesen visszafogták a beruházásokat, ami végül is a versenyképesség csökkenéséhez, a termelés visszafejlődéséhez vezetett. GLEB SZPIRIDONOVi
