Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-30 / 52. szám
ÚJ szú maxii. 30. II. TATARDOLAS AZ OROSZOK FÖLDIEN A XII. század közepéig az orosz fejedelemségek politikai és kulturális központja a déli fekvésű Kijevijén volt, de a későbbiek folyamán az északi Szuzdalba, majd Vlagyimirba került át. Ez egyrészt az egyes részfejedelemségek közötti viszálykodásnak, főleg pedig a déli sztyeppéken megtelepedett kunok meg-megújuló támadásainak volt a következménye. A Kijevi Rusz hanyatlása után a rosztov—szuzdali fejedelemség jutott vezető szerephez, ami Vszevolod Jurjevics, a Moszkvát alapító Jurij Dolgorukij fia nevéhez fűződik. Vszevolod, aki népes családja miatt a Bolsoje Gnyezdo (Nagy Fészek) melléknevet kapta, fiai és legközelebbi rokonai által fokozatosan a többi fejedelemségre is kiterjesztette a hatalmát. Nagyapjához, Vlagyimir Monomachhoz hasonlóan sikeres hadjáratokat vezetett a kunok, orosz nevükön polovecek ellen. Szuzdal a kunok elleni hadjáratok idején, a tatárok bejövetele előtti évtizedeikben élte virágkorát. A szűz- dali fejedelem udvarában Julianus barát is megfordult, akit IV. Béla király küldött a keleten maradt magyarok felkutatására. Julianus utazása érdekes történelmi összefüggésekre derít fényt, amelyek jórészt a kunok megjelenésével kapcsolatosak. A rosztov—szuzdali, majd pedig a Vlagyimir—szuzdali fejedelemség történetének felidézése alkalmat ad arra, hogy e történelmi korszak néhány magyar vonatkozású eseményét is megemlítsük. A palócok ősei? A kunok, a besenyők és a jászok által lakott területeiket 1061 táján foglalták el a Don és a Volga alsó folyásánál. Hatalmukat rövid idő alatt egészen a Dunáig kiterjesztették, s ádáz támadásokat intéztek a Kijevi Nagyfejedelemség ellen. Az említett Vlagyimir Monomach kijevi fejedelem eredményes harcokat folytatott ellenük. Valószínűleg ő győzte le azt a „polovec“ törzset is, melynek maradványai 1125-ben Magyarországon, II. Istvánnál kerestek és találtak menedéket. Ezeket az első kun jövevényeket egyes történészek szerint II. István a Mátra környékén telepítette le. Egy évszázad alatt elmagyarosodtak, s késői utódaikat Mikszáth már jó palócokként emlegeti. A kunok sokáig fenntartották államukat az említett térségben, a pásztorkodás mellett ugyanis földműveléssel is foglalkoztak. Országukat Kumánia, vagyis Kunország néven kezdték emlegetni szerte Európában. Talán be is illeszkedtek volna a feudális Európába, ha nem törnek rájuk a tatárok, s nem pusztítják el az országukat. A Kínától északra elterülő sztyeppékén azonban komoly veszély érlelődött, amelyről eleinte sejtelmük sem volt az európai uralkodóknak. A mongol birodalom alapítója, Te- müdzsin először a tatárokat verte le, s közülük csak a nőket és a kiskorúakat hagyta életben. Ez a magyarázata annak, hogy Dzsingisz kán népét hol mongoloknak, hol pedig tatároknak nevezik. A mongol vezérek később az összes mongolok legfelsőbb kánjának—kiáltották ki Te- müdzsint, aki felvette' a Dzsingisz kán nevet, s hatalmát csaknem egész Ázsia területére kiterjesztette. Dzsingisz kán a háborút és a hódítást tartotta fő céljának, s a hadjáratok vezetését fiaira és unokáira bízta. Mivel a mongolok első hódító hulláma az ázsiai muzulmán népek ellen irányult, a pápa és az akkortájt keresztes háborúkat szervező nyugati világ kereszténynek vélte a mongolokat, s Dzsingisz kánban a „felszabadító“ Dávid királyt látták. Csak akikor derült ki az igazság, amikor Dzsingisz kán hadvezérei, Szübeetej és Dzsocsi benyomultak a Volga és a Don közötti térségbe, s 1222 őszén leverték a jászokat és a kunokat. A kunok Kötöny fejedelem vezetésével egészen a Dnyeperig menekültek, s Msztyiszláv kijevi fejedelemhez, Kötöny sógorához fordultak segítségért. Msztyiszláv a veszedelem láttán hadba szólította a ha- licsi, a csernyigovi, a szmolenszki és A szuzdali Kreml egyik ékessége a Rozsgyesztvenszkij-székesegyház ötkupolás, monumentális épülete, amely a XVII. században kapta mai formáját a novgorodi fejedelmeket, s velük, valamint a kunok megmaradt erőivel együtt a mongolok ellen fordult. Az Azovi-tenger közelében, a Kalka folyó mentén zajlott le az a nagy ütközet, amelyben az egyesült orosz— kun sereg súlyos vereséget szenvedett. A mongolok a győzelem után a volgai bolgárok ellen fordultak, akik azonban egy erdős vidéken — valószínűleg az itt élő keleti magyarok segítségével — visszavonulásra kényszerítették őket. A kunok egy része Bare fejedelem vezetésével nyugatra vonult, s az 1227-ben megkeresztelkedett Bare a magyar király oltalmát kérte. Az akkoriban még herceg IV. Béla sietősen fel is vette a „Kunország királyának elsőszülötte“ címet, s királyi korában, 1239-ben a mongolok elől menekülő Kötöny kunjait is befogadta. Ezzel alaposan magára haragította a mongolokat, akik 1241- ben Magyarországot is feldúlták. Julianus küldetése Már IV. Béla apja, II. Endre is foglalkozott azzal a gondolattal, hogy fel kellene keresni a honfoglalás előtt keleten maradt magyar törzseket, s rábírni arra, hogy jöjjenek ők is az új hazába. A keletről fenyegető mongol támadás elhárítása szempontjából jól jött volna a harcedzett rokonok betelepítése. Néhány vállalkozó szellemű do- monkos rendi barát útnak is indult. Paulus és társai 1223-ban csak a Dnyeperig jutottak el. Ottó azonban 1232-ben a Kaukázustól északra fekvő területeket is bejárta, s hazatérve halálos ágyán még elmondta, hogy találkozott ott magyarokkal, értette a beszédüket. Ez a hír további négy domonkos szerzetest lelkesített fel a nagy útra, de közülük csak Julianus ért el Baskíriába, a Volgai Bulgáriával szomszédos országba, ahol beszámolója szerint magyarokra talált. Viszontagságos útja során eredménytelenül barangolta be az Ottó által megadott útvonalat, s csak a véletlenen múlott, hogy északi irányba fordult, ahol a jelek szerint több volt a szerencséje. Részletes útleírásában a mongolok készülődéseiről is beszámolt, s jegyzeteire a szovjet történészek is gyakran hivatkoznak, utalván arra, hogy az orosz fejedelmeknek tudniuk kellett a mongolok terveiről. Julianus ugyanis, miután célhoz ért, a Vlagyimir—szuzdali fejedelemség területén át sietett haza, hogy hírt vigyen királyának a keleti magyarok létezéséről, s a mongol veszedelemről. Az oroszok tehát tőle is megtudhatták, hogy mi folyik keleten. Meg kell azonban jegyezni, hogy a Julianus első útjáról készített jelentést rendőrfőnöke, Riccardus fráter foglalta írásba IX. Gergely pápa számára. Második útjáról azonban saját kezűleg készített beszámolót. Julianus barát ugyanis a fontos híreket átadván még 1237-ben visz- szafordult azon az úton, amelyen az orosz fejedelemségeken át első útjáról hazaérkezett. Most azonban csak Szuzdalig jutott el, mert a Vlagyimir—szuzdali fejedelemség területét elözönlötték már a mongolok elől menekülő bolgárok, baskírok és magyarok. Ráadásul Jurij Vszevolo- dovics Vlagyimir—szuzdali fejedelem átadta neki a Batu kán követeitől elkobzott üzenetet, amely Béla királynak szólt és így hangzott: „Én, a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik Ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet sem küldesz nekem. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, sok katonád van és egyedül kormányzol egy nagy országot. Ezért nehéz önként alám vetned magadat; mégis jobb és üdvösebb lenne neked, ha önként behódolnál nekem! Megtudtam ezenfelül, hogy kun szolgáimat oltalmad alatt tartod. Ezért utasftlak téged, hogy ezeket a jövőben ne tartsd magadnál, és miattuk ne kerülj velem szembe. Nekik könnyebb elmenekülni, mint neked, mivel nem lévén házaik, sátraikkal vándorolva talán el tudnak menekülni, de te, aki házakban lakói, váraid és városaid vannak, hogy fogsz menekülni kezeim közül?“ Otíjegyzeteiben így számol be Julianus barát ezekről az eseményekről: „Amikor Oroszország végein várakoztunk, megtudtuk a való igazságot, hogy a tatárok egész serege nyugat felé vonulva négy részre oszlott... Azok a rutének, magyarok és bolgárok, akik előlük menekültek, élő szóval mesélték nekünk, hogy a tatárok a következő télen, amikor a föld vizei és mocsarai befagynak, egész Oroszországot teljes sokaságukkal olyan könnyen feldúlják, mint az egész rutén földet..-. Többen mint biztos dolgot beszélik és a szuzdali fejedelem élő szóval megüzente általam Magyarország királyának, hogy a tatárok éjjel-nappal tanácskoznak afelett, hogy miképpen győzhetnék le és keríthetnék hatalmukba a keresztény Magyarországot. Állítólag tervbe vették, hogy továbbnyomulnának és elfoglalnák Rómát és a Rómán túli területeket.“ Érthető, hogy ilyen hírek hallatára Julianus gyorsan sarkon fordul, s hazasietett. Béla király nem válaszolt Batu levelére, helyette 1239 tavaszán Kötöny kunjait is befogadta, ami azonban balul ütött ki. Érdemes megemlíteni, hogy II. Frigyes német császár szintén kapót hasonló jellegű fenyegető levelet. A kán az önkéntes meghódolásért méltó tisztséget ígért Frigyesnek a mongol birodalomban. Frigyes válaszlevelében elfogadta az ajánlatot és a sólymári állást választotta. Hja, ez a diplomácia! A mongolok nem is bántották Németországot. Az oroszországi „Muhi-puszta” Julianus jelentésének szavahihetőségét az oroszországi események teljes mértékben igazolták. Dzsingisz kán 1227-ben bekövetkezett halála után Ögedej kán került a trónra, aki az ugyancsak 1227-ben elhalálozott Dzsocsi fiára, Batu kánra bízta a nyugati hadjáratot. Miután Batu háromszázezer főre becsült serege elpusztította a volgai bolgárok országát, ahogy'arról Julianus is beszámolt, 1237 őszén az orosz fejedelemségek határán letáborozott, majd december folyamán hat napig tartó ostrom után elfoglalta Rja- zany városát. Az orosz évkönyvíróik feljegyzései szerint Batu követeket küldött innen Jurij Vszevolodovics Vlagyimir—szuzdali fejedelemhez, s meghódolásra szólította őt fel. Jurij fejedelem azonban inkább a harcot választotta, s a Moszkvától délkeletre eső Kolomna mellett akarta útját állni a mongol hódítóknak. A történészek véleménye szerint azonban az összes orosz fejedelem együttesen sem tudott volna kiállítani egy olyan erős hadsereget, amely reményt adhatott volna a győzelemre. A Kolomna melletti harc sorsa így előre el volt döntve, s körülbelül úgy zajlott le, mint a magyar király ütközete Muhi-pusztá- nál. A mongolok január 15-én már Moszkvát is feldúlták, s a folyók jegén haladva február 4-én Vlagyimirig jutottak. Jurij két fiára bízta a város védelmének szervezését, maga pedig északabbra vonult, hogy új hadsereget gyűjtsön. A mongolok először a kisebb erővel védett Szuzdalt pusztították el, nehogy megvesse itt a lábát az ellentámadást szervező Jurij fejedelem. Nyolc napig tartó ostrom után Vlagyimir is elesett, s Batu hadai jurij fejedelem üldözésére siettek, aki északon, a Sziti folyó mentén vette fel a harcot. Ebben a második, sorsdöntő ütközetben maga Jurij fejedelem is elesett. A mongolok egyetlen hónap alatt tizennégy orosz várost dúltak fel az északi fejedelemségekben, csupán az erdőségeik által védett Novgorod és Szmolenszk területe maradt épségben. A mongolok ezután ismét a kunok ellen fordultak, majd 1240-ben Kije- vet is elfoglalták. Ezután Lengyel- ország és Magyarország került sorra. MAKRAI MIKLÓS Következik: III. Zagorszk A faragott ablakdfszitésfi érseki palota Szuzdalban az egykori fejedelmi székhely mellé épült, amelyen jól kivehetők a román stilus jegyei. Itt fogadta Jurij / Vszsvolodovics fejedelem jalianus barátot (A szerző felvételei)
