Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-09 / 49. szám
nyugodt ritmusú, sőt szinte fecsegő prózájában bele-belerob- bannak ezek a kérdő- és felkiáltójelek, szinte csak tudatalattink érzékeli őket (mint manapság az egy két képkockányi időre bevillanó tévéreklámokat nyugaton). Lélektani, sőt, ha tetszik, mélylélektani módszer ez, manapság talán Csurka alkalmazza legjobban novellisztikájában. De míg Kosztolányi mindig a tragikum felé „billent“, addig a maiak a groteszkig, olykor az abszurdig iveltetik írásaikat fanyar iróniával. 1969-ben az Alom és ólom, 1970-ben a Füst című Kosztolányi gyűjteményekkel kezdte kezünkbe adni Réz Pál a Szép- irodalmi Könyvkiadó gondozásában azt a Kosztolányit, aki sok gyűjteménye van a kezünkben. Szokás megkérdezni: mikor írt Krúdy, ha minden vele kapcsolatos kiskocsmaanekdota igaz? Most azt kérdezhetném: mikor írt Kosztolányi, ha harminc éven át minden este színházban ült? És miért nem írt darabot? Kutatom, de nem találom a választ. Hiszen Kosztolányi nem keresi, de tudja a drámát, hiszen 1907-ben így gondolkodik: „De micsoda célra tör a forradalmi dráma? Két rövid szóval, azt hiszem, egészen kifejezhetem: egyszerűségre és mélységre. Az egyszerűségen a tisztánlátást, az erőt, a mélységen a probléma differenciálódottságát, egyéni színét és rendkívüliségét értem. Azt mondhatnám, hogy a mai dráma egyben egyszerűbb és boGazdag szimfóniát játszik el, elejétől végéig, fazongorán“ (1922). — Csehovról: „... ki kell kiáltani az irodalmi félreértések e városában, hogy ő nem — finom író —, amint itt mondják, nem — egész kedves író —, mert legtöbb remekműve csak pár oldalas elbeszélés, hanem egyedülálló, óriás. Még az orosz irodalomban is alig van hozzá fogható emberalkotő. Nézzétek meg négyfelvonásos darabját, a Ványa bácsit, mely a szerény jelzetet viseli magán: jelenetek a vidéki életből, és szelíden félretol minden színpadi hagyományt, szabályt. Azt kell hinnünk, hogy ő maga a szabály“ (1920). Szemelgetem, ideidézem a két kötet darabjait — nem tehetek mást. A „Kosztolányi színházi kritikái“ kifejezés helyett szívesebben használnám ezt: röntgenfelvételek. Véleményem pedig ennyiben foglalnám össze: a színházrajongók kötelező olvasmányt, színházi életünk vezetői tanulságos kézikönyvet, színházművészeink önismereti szemináriumot, a színház kritikusai pedig tankönyvet kaptak Kosztolányi professzortól. SIMONFFY ANDRÄS SZÍNHÁZBAN-KOSZTOLÁNYI PROFESSZORRAL Kosztolányit, a novellistát gimnáziumi irodalomtanárom szerettette meg velem. Valahogy így magyarázta: a rezdü- • léstelennek hitt nyugodt (mai szóhasználattal konszolidált) világban, ahol látszólag testre- szabott társadalmi szerepeiket játsszák az emberek, mint egy fejszesuhanás villan elő a tragédia, s vele az a másik, potenciális világ, amely az idő végtelen folyamatában létezik, ahol belénk nyilallik a múlt és felsejlenek a jövő tehetséges variációi. Kosztolányi látszólag mindig is létezett, csak éppen nem ismertük. Karcolatok, pösszenetek, kisepikák, élmény- és novellacsírák — egy európai műveltségű, szeizmográf-érzékenységű nagy író vallomásai és töprengései koráról. És a sorozat folytatásaként kezünkben 1730 (!) oldalon Kosztolányi színházi írásai, kritikái, portréi, Színházi esték címmel. • A két kötet tartalomjegyzékei együtt csaknem negyven oldalát tesznek ki. Nem csoda: két-három gépelt oldalnyi íráA Nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház két komédia bemutatásával kezdte az idei őszi évadot. Először Ölek- szíj Kolomije kortárs ukrán színpadi szerző darabját mutatta be, amely témájánál fogva kicsit rokon a MA- PESZ tavaly bemutatott Jan Jílek Szilveszter című előadással. Arról -szól ugyanis, hogy mik történnek, illetve történnének akkor, ha az asszonyok házi munkáját a férfiaknak kellene elvégezniük, miközben a kolhoz rájuk rótta feladatoknak is meg kell felelniük. Az őszi évad második bemutatója a prágai Cinoherní Klub-ban hosszabb ideje nagy sikerrel játszott Jirí Menzel Hárman teherben ... című bemutatója volt. A világ hírű cseh filmrendező darabját Mikulás Fehér, a Trna- vai Gyermekszínház rendezője fordította, s az ismert szlovák filmrendező, Karol Spisák állította színpadra. A darab története a múlt században játszódik Firenzében, s a helyszínhez illő, vérbö, mediterrán humorral tűzdelt helyzetkomiikumra épül. Persze leglényegesebb az, hogy napjainkhoz szóló üzeneteiben fontos társadalmi problémákat érint. A sikerhez hozzájárul a színészek jó teljesítménye is, akik közül a képünkön látható, Colombinát alakító Helena Husková legalább annyi tapsot kapott, mint társai. Az idén jubiláló Bagar Színház művészei a közelmúltban Dél-Szlovákia magyar lakta közönsége előtt is bemutatkoztak a Menzel-darab- bal. Komáromban (Komárno) és Dunaszerdahelyen (Du- najská Streda), akárcsak a nyitrai bemutatón, egyaránt sikert arattak. S bizonyára nem véletlenül, hiszen ez a vígjáték rólunk, gondjainkról szól, —ml— nyolultabb lett. Célját világosabban látja, mert állandóan etikai problémák foglalkoztatják, de másrészről finomságokban mélyül el, és olyan lelki- állapotokat ír le, milyeneket egy századdal ezelőtt még csak meg sem láthattak. Racine és Corneille analízise finom, de Ibsené már mély... A mai drámának a formát, a romantikus képtelenségektől mentes egyszerűségét és valószínűségét mégiscsak a naturalizmus adta meg. Ma már tudjuk, hogy a naturalisták tana hamis és művészetellenes, de az bizonyos, hogy a romantikus színpad sok zagyvaságát semmi sem gyomlálhatta volna ki sikeresebben, mint az a törekvés, hogy szolgaian másoljuk az életet, s ne térjünk el tőle egy hajszálnyira sem. Ez mentette meg a dráma technikáját...“ Másutt, Csortosről: „Árnyal, színek nélkül, úgyszólván csupa szürkével, és sohasem válik fakóvá, minél kevesebb eszközzel él, annál érdekesebb. Lefokozott mozdulataival, fahangjával megráz bennünket. Kosztolányi Dezső SZÍNHÁZI ESTÉK I HUSZONNÉGY ÉVES Szovjet színházak falragaszain az utóbbi időben egyre többször tűnik fel Alekszandr Remez neve. Alighanem ő a Szovjetunió legfiatalabb, sikeres drámaírója: mindössze huszonnégy éves; nemrég vették föl az Író- szövetség tagjai közé. Alekszandr Remez már kisdiák korában írt drámákat. Középiskolái után a Gorkij Irodalmi Intézetben Viktor Rozov neves szovjet színpadi szerző növendéke lett. Nem sokkal később a moszkvai Gyermekszínház mutatta be Záróvizsga című első darabját. Ifjúsági témájú színjátékai után a történelemhez fordult. Előbb csak dramatizált; egyebek között ő állította színpadra — a színész Mihail Uljanov társaságában — Va- szilij Suksin Azért jöttem, hogy szabadságot hozzak nektek című regényét. Ez a Sztyepan Razinról szóló dráma a moszkvai Vahtangov Színház nagy sikere. Alekszandr Kernes legújabb drámájának címe: Shakespeare életében. A színjáték, amelyet a moszkvai Gogol Színház adott elő, 1601-ben játszódik, a nagy angol drámaköltő életének egy epizódját dolgozza fel. Ebben az időszakban írta Shakespeare a Hamletot. Két új Remez-darabbal is foglalkoznak a szovjet főváros színházai: az egyik színpadi mű Szuvorovról, a másik Majakovszkijról szól. Képünkön Alekszandr Remez a Shakespeare életében bemutatója után, a darab szereplőivel. — szín — 1979. XU. 9. 14 ÚJ SZÚ S' I
