Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-09 / 49. szám
ÚJ szó 19 79. XII. 9. Olajlelőhely a türkiszténi sivatagban (CSTK — TASZSZ felv.) zalékkal növekszik, a világ kiaknázható kőolajkészletei 2020-ban közel lesznek a kimerüléshez. Gondolni kell arra is, hogy a leghatékonyabb energiahordozók — a kőolaj és a földgáz — a tejlődő országokban összpontosulnak, amelyeknek a gazdasági fejlődése lényegesen módosíthatja a fűtőanyag-fogyasztásban ma fennálló helyzetet. Úgyhogy várható a kőolaj és a földgáz árának további emelkedése. Annál Is inkább, mert a mai árak még mindig alacsonyabbak a „fekete arany“ Igazi értékénél. Ezek az árak csak akkor rendezhetők, ha ügyeimbe veszik az alternatív energiaforrások, a többi közt az atomenergia előállításának költségeit. A világpiacon az energiahordozók kiegyensúlyozott kereslete és kínálata csak úgy érhető el, ha széles körű nemzetközi együttműködés jön létre termelésük és felhasználásuk területén. A fűtőanyag-energetikai problémák megoldásában pozitív szerepet játszhatnak a KGST-országok. A legnagyobb olajtermelő ország, mint ismeretes, a Szovjetunió. A Szovjetunióban egyidejűleg folytonosan növekszik a szén-, a földgáz- és a kőolaj-felhasználás nélkül nyert villamos energia termelése is. Ez a kiegyensúlyozott politika biztosítja, hogy a KGST-országokat a belátható jövőben nem fenyegeti energiaválság. Ennek ellenére a növekvő energia- fogyasztás bizonyos problémákat okozhat. Mindazok a jelentékeny kőolaj- és földgázmezők, amelyeket az utóbbi években derítettek fel a Szovjetunióban, olyan vidékeken vannak, amelyek az éghajlati viszonyok miatt nehezen megközelíthetők: Szibéria járhatatlan őserdei mocsaras vidékein, a sarkkörökön túli örök fagy birodalmában, ahol a hideg eléri a mínusz 50 Celsius-fokot, Türkménia izzó homokjában, ahol viszont nem ritka az övenfokos hőség. A szibériai mezőkön a kőolaj- és földgázvezetékek építésének költségei kétszer magasabbak, mint a Volga-vldékén, egy tonna kőolaj átszivattyúzásának üzemköltsége pedig már háromszorosra nő. Mindennek következtében nagymértékben nőnek a beruházások, s következésképpen drágul a nyersanyag, amelyet a Szovjetunió a világpiacra szállít. A szovjet kőolaj a Barátság veze léken eljut a KGST-országokba, kőolajat adunk el a fejlődő és a kapitalista országoknak is. De a Szovjetunió vásárol is' kőolajat, például Iraktól. Iraknak technikai szolgáltatásokat nyújtunk saját kőolajfeldol gozó és petrolkémiai iparának kiépítéséhez, más gazdasági ágak fejlesztéséhez, s Irak ezért hagyományos exportcikkével, a többi közt kőolajával fizet. A Szovjetunió minden körülmények között a kölcsönös előnyök elvéhez, a partnerek szuverén jogai tiszteletben tartásának elvéhez igazodik. NYIKOLAJ OSZIPOV, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterének helyettese (ZSURNALISZT) közi olajkartell akciói következtében energiaválság rázkódtatta meg a nyugati világot. Ezt a kartellt a húszas évek végén alapította a „hét nővér“, azaz — mai nevükön — az Esso, a Texaco, a Gulf, a Mobil, a Standard Oil of California, a BP és a Shell. Az a tény, hogy a Közel-Kelet és Észak-Afrika egykori gyarmati és függő országaiban roppant gazdag és könnyen kiaknázható olajmezőket találtak, sok tekintetben meghatározta a kartell üzleti politikáját. Célja az volt, hogy kiszorítsa a szenet, lassítsa a többi alternatív energiaforrás feljesztését, s a kőolajat változtassa fő fűtőanyaggá. A kartellnek ezért érdeke volt, hogy fenntartsa alacsony árszintjét. Az alacsony olajárak olyan magas profitot hoztak, hogy a „hét nővér“ mindegyike rövid idő alatt a legnagyobb multinacionális monopóliumok sorában rukkolt elő. Ebben több tényező játszott közre, de első helyen említendők azok a leigázó koncesz- sziős egyezmények, amelyeket rá- kényszerítettek az olajtermelő országokra. Az OPEC (Kőolajat Exportáló Országok Szervezete] szakértőinek- számitásai szerint 1970-ben egy bar rel (159 liter) olajszármazék árának csupán 6 százaléka jutott jövedelemként ezeknek az országoknak. Az olcsó olaj serkentette a termelés energiaigényességének indokolatlan növekedését, aránytalanságot idézett elő az energiaforrások felhasználásában. 1973-ban a kőolaj aránya a kapitalista világ fűtőanyag-energia- termelési mérlegében elérte az 53,4 százalékot, a széné 22 százalékra zuhant. 1973 elején a nem szocialista világ felderített kőolajkészletének 90 százaléka és a kőolaj termelésének mintegy 33 százaléka a fejlődő országokra jutott. De a felszínre hozott „fekete aranynak“ több mint 80 százalékát a fejlett kapitalista országok fogyasztották el. Ennek következtében gazdaságuk függött az importtól, s közben saját energiabázisuk fejlesztését mesterségesen fékezték. 1972- ben a nyugat-európai országok energiaszükségletüket csupán 40 százalékban fedezték saját erőforrásból, szemben az 1950. évi 91 százalékkal, Japán pedig csupán 13 százalékban fedezte az 1950. évi 98 százalékkal szemben. Ezt ugyancsak az alacsony kőolajárak politikája idézte el. Ez az abnormális helyzet nem tarthatott örökké. 1960-ban az olajtermelő fejlődő országok megalakították az OPEC-et. Ez a szervezet nagy sze repet játszott a kapitalista monopóliumokkal kötött leigázó egyezmények feltételeinek revideálásában. Az OPEC helyzetének megszilárdulását elősegítette, hogy a hetvenes évek elejétől különösen fellendült a nemzeti felszabadító mozgalom, több exportáló országban megszilárdultak a haladó rendszerek, államosították az olajmezőket. ' 1973 októberében a Közel-Keleten E vádak alaptalan volta nyilvánvaló, mivel a dollár árfolyamának esése jóval előbb elkezdődött, mint a kőolaj- drágulása. Ami pedig a nemzetközi piaci árak általános emelkedését illeti, például 1976-ban az olaj áremelkedésének aránya ebben nem volt több két százaléknál. Ennek ellenére a kőolajat exportáló országok kezében nagy mennyiségű úgynevezett olajdollár maradt. 1976-ban az OPEC tagjainak jövedei me elérte a 116,6 milliárd dollárt, szemben az 1970. évi 7,7 milliárd dollárral. A nyugati hatalmak, mindenekelőtt az Egyesült Államok, több intézkedést foganatosított, hogy visz szaszerezzék ezeket az összegeket. Először, lényegesen emelték azoknak a cikkeknek az árát, amelyeket hagyományosan exportálnak a fejlődő országokba: a gépek, a berendezések, a műtrágya, az élelmiszer árát. Ezen kívül konfliktusszituációkat provokáltak és kölcsönös bizalmatlanságot szítottak a közel-keleti térségben, s itt afféle „fegyvervásárt“ nyitottak. A fegyvereket követték a katonai tanácsadók, akiknek a szolgáltaiért ugyancsak olajdollárban fizettek. A sah kormányzásának utolsó éveiben csupán Irán több mint 36 milliárd dollárt költött ilyen célokra. Sok esetben, például a kis népességű Szaúd-Arábia, a Perzsa-öböl kis államai az olajjövedelmeket nyugati bankokban helyezik el. De a befektetett töke évi kamata rendszerint elmarad az amerikai valuta devalválódásának üteme mögött. Vagyis minél tovább van a pénz a bankban, annál kevesebb a tényleges értéke. Várható, hogy a közeljövőben az olajtermelő országok többségének a folyó ügyletekkel kapcsolatos fizetési mérlege deficites lesz a infláció és a növekvő importkiadások következtében. A Morgan Garanty Trust Bank szakértőinek becslése szerint már most is az a helyzet, hogy az olajdollároknak mintegy 80 százaléka valamilyen formában visszakerült a fejlett tőkésországokba. Milyenek az olajpiac távlatai? Az energiaválság kiéleződése óta számos olyan vizsgálat és prognózis látott napvilágot, amely az olajpiac állapotát elemzi. A fűtőanyag-szükséglet becslései nagymértékben ingadoznak, mert a szerzők különbözőképpen ítélik meg az energiamegta- karítás lehetőségeit. És habár nincs egység a végső számokban, megfigyelhető az általános tendencia, a legfőbb prognózisban: a kapitalista világ kőolajszükséglete növekedni fog. Még ilyen igen nagy óvatosságra intő becslés is megfogalmazódott: ha a kőolajfogyasztás évente három száKépünkön Mexikó egyik legknrszerűb b petrolkémiai üzeme látható Manapság a nemzetközi áruforgalom értékének egyötöde a kőolajra és az olajszármazékokra jut. De még ez az adat sem érzékelteti teljes nagyságában a „fekete aranynak“ a világgazdaságra gyakorolt hatását. Az a szerző, aki első ízben nevezte „fekete aranynak“ a kőolajat, el sősorban páratlan vegyi tulajdonságaira gondolt. Kőolajból nyerik a ke nőolajokat — amelyek nélkül elképzelhetetlen a gépek többségének .munkája —, a műgumit és a műszálakat, oldószereket és szerves savakat, műtrágyát és mosószereket, műanyagokat és növényvédőszereket... Egyébként ezt mindenki tudja. Kevésbé tudjuk, hogy az új vegyületek kőolajbázison történő előállításának le hetősége szinte határtalan ... És ennek ellenére a kőolajnak csak 7 százalékát használják fei vegyi célokra. A többit fűtőanyagként fogyasztják el. „Ha a kőolajat kazánokban elégetik, az ugyanaz, mintha bankjegyekkel fűtenének“ — írta egykor Dmii- rij Mengyelejev orosz tudós. Megállapítása igazolódott, amikor a nemzetkiéleződött a politikai helyzet, s felülvizsgálták a kőolaj árszintjét, ami az érlelődő válság kibontakozását fel gyorsította. Nagymértékben csökkent a „fekete arany“ termelése annak következtében, hogy az arab országok leállították az Egyesült Államokba és az Izraellel szövetséges más országokba irányuló kőolajszállításokat. Radikálisan átalakult a kőolajpiac korábban kialakult szerkezete is. 1970-ben még a nemzetközi kartell ellenőrizte az Egyesült Államok határain kívüli kőolajtermelés 75 százalékát, 1974-ben viszont már csak 37 százalékát. A kőolaj és más energiahordozók árának emelkedése .nagymértékben növelte a kapitalista országok im- -portkiadásait. A burzsoá propaganda az olajexportáló országokat vádolta, hogy az ő hibájukból fokozódik rohamosan az infláció Nyugatón. AZ ELSŐ SZŐMU wwnnm íwnww MÄ 'vSnnnSx ^wwwSSwww^
