Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-30 / 52. szám
' * Ék * 0T- jságjaink hírrovatában néha U az emberi képzelet és szellemesség szívderítő megnyilvánulásaira bukkanunk. A világpolitika nyugtalanító áramlásának sodrába időnként bájos jelzések keverednek, melyek komor ábrázatunkat egy pillanatra felvidítják és a megkönnyebbü lés mosolyra derítő, áldásos perceivel ajándékoznak meg. A minap ilyen hangulatban olvastam a következő híradást: „Az 53 éves amerikai Doris Mager, aki már évek óta különféle akciókat folytat a kihalásra ítélt madárfajták érdekében, eredeti tiltakozási módot eszelt ki. Hat nap és hat éjszakán át lakott 47 méter magasságban a föld felett egy elhagyott sasfészekben, hogy így figyelmeztesse a nyilvánosságot: ezeket a gyönyörű madarakat is az elkerülhetetlen kihalás veszélye fenyegeti.“ A hír elemi erővel felrázott és elbájolt, elképzeltem a lelkes amerikai állatbarát hölgyet, az 53 éves Doris Magert, ahogy a tv-kamerák és fényképezőgépek lencséinek kereszttüzében kuksol a sasfészekben, élénken csavargatja a fejét és elemi erővel világgá kiáltja a sasok pusztulását: lám, ő ül a sasfészekben és nem egy királyi tekintetű, horgas csőrű sasmadár. A hír fellelkesített, felgyújtotta képzeletemet, mint minden jó példa, amely követésre ösztönöz. Mi lenne, ha Doris Mager ötletét utánoznám? Mi történne, ha egy hétre beköltöznék Keselyű Keresztély kartárs kétemeletes nyaralójának padlásszobájályet választott hétvégi pihenéseihez Keselyű Keresztély —, de kitűzött célomtól nem térített el, már aznap délután ott álltam a kisded nyári lak előtt és elszántan szembenéztem az épülettel. A várkastély természetesen visszanézett rám, meglehetősen gőgösen. Csúcsos tornyai zöld pléhfe- dele felett apró vidám zászlócskák lobogtak az enyhe szélben és a toronyszoba kapunyi ablakán vakítóan tükröztek a napsugarak. Magas, erős, betonfalba ágyazott vaskerítés övezte az épületet, a ház előtt a gyönyörűen nyírt angolpázsit üde zöldjét nyílegyenes betonutak parcellázták, az utak mentén díszbokrok ültek mint békésen pihenő kotlósok és a kettős garázs előtt böhöm autó állt, Chrysler vagy talán Rolls Royce, fekete szárazföldi bárka, meseautó. A díszkert közepén, susogó ezüstfenyők szomszédságábn, kék vizű betonmedencében fehér bőrű, kövér ember lubickolt. Bizonyára ő Keselyű Keresztély, a nyaraló ura. Gondtalan, elégedett férfinak látszott. Élénken csapkodta a vizet, nagyokat fújt, és erőteljesen úszkált a kék habokban, mint egy játékos fóka, dévajul játszodozott, önfeledten. A jelek szerint még nem tudja, hogy kihalásra ítélte a kor. Mit tesz, ha megtudja? Kétségbeesik? Abbahagyja legalább az úszká- lást? Elnéztem, önfeledt játszadozását, aztán magamra szóltam: — Gyerünk, csöngess be! Cselekedj! Itt a tettek ideje, ne habozz! Megnyomtam a csengőgombot, miDUBA GYULA ban berendezett lovagtermébe, s így adnám a világ tudtára, hogy a hozzá hasonló, büszke és daliás madarak órája lejár s lassan kipusztulnak? Keselyű kartárs nyaralóját a Kis- Kárpátok egyik meredek szirtjére építette. Az építőanyagok beszerzéséhez, a folyamatos szállítás megszervezé séhez és a munkaerők zavartalan biztosításához természetesen igénybe vette széles körű ismeretségét, társadalmi összeköttetéseit, személyes ügyességét és a társadalomépítésben szerzett, gyakorlati tapasztalatait. De meg kell adni: remekművet alkotott. Nyaralója úgy magasodik a Kis-Kár pútok szirtjei fölé, mint az emberi életrevalóság halhatatlan megtestesülése. Még a véletlenek is előnyére játszanak: a nyári lakhoz első osztályú bekötőút vezet, melyet a közhiedelem állítása szerint Keselyű kartárj rokonsága és baráti köre épített. S ugyancsak a közhiedelem szerint csupán társadalmi munkában vettek részt az építésben a középfokú építészeti középiskola végzős hallgatói, a fővárosi hegymászók alapszervezetének könnyűbrigádja és a Magasépítő Vállalat nyugdíjasai. Bármint volt, a nyári lak áll és a hozzávezető út ugyancsak járható. Hátamon hátizsákkal, oldalamon hegymászókötéllel kószáló turistának öltözve közelítettem meg Keselyű nyaralóját a Kis-Kárpátok fenyvesei között. Egészen egyszerű haditervet dolgoztam ki magamnak, nem fogok kertelni, szándékommal nem titokza- toskodom, a főbejáraton át bejutok az épületbe, felmegyek a toronyszobában berendezett lovagterembe, kikönyökölök a széles erkély mahagóni karfájára és megfontolt, hangos szavakkal hirdetem az arra járóknak, hogy a ház gazdája és a hozzá hasonló madárfajok kihalásra vannak ítélve, pusztulásukat hozza az idő és a természetes kiválasztódás vastörvé nye. Őszintén szólva elbájolt és fellelkesített a Kis-kárpátok — gyönyörű here a házban kedves, vidám haran gocska csendült fel, halkan csilingelt, romantikus, bájos hangon a vadregényes Kis-Kárpátok között. Ügyes ember ez a Keresztély. A harangocska csilingelősére a fe bér bőrű, kövér férfi kimászott a medencéből, prüszkölve frottírköpenyt húzott magára, izmos lábát fatalpú papucsba dugta és nagyokat fújtatva, a fürdés gyönyörétől elkábulva jött felém. , Hogy mit akarok? Udvariasan elmondom neki, hogy szándékomban áll felköltözni nyaralója toronyszobájába, kimegyek az erkélyre és rákönyökölök a mahagóni korlátra, ahonnan fennszóval hirdetem az erre járóknak — s természetesen egész társadalmunknak —, hogy a ház gazdájához hasonló élelmes, üzleti ügyekben sem járatlan jómadarak kora lejárt, kiveszésre ítélte őket a közép-európai idő és a haladás. — Nem értem önt — ingatta fejét és egy lábon ugrált, hogy kirázza füléből a vízcseppeket —, milyen madarak és micsoda idő? Kit ítéltek kihalásra, barátom? — A kondorkeselyü már csak az Andokban él, a barátkeselyű teljesen kihalt Európában — magyaráztam türelmesen —, a gatyáskeselyűk le vonultak az afrikai rezervátumokba, ahol az oroszlánok még hagynak számukra elejtett vadakat, tájainkon már csak ön és néhány társa képviseli szívós kitartással fajtáját. De az újságokból vett legfrissebb értesüléseim szerint maguk felett is eljárt az idő, ahogy általában a pusztulásra ítélt, kihaló fajták utolsó példányait, eltűnésre ítélte önöket a kor __ — Ej, hát mit fecseg! — kiáltotta mérgesen. — Egy szavát sem értem! Micsoda kihalásról motyog? Ügy nézek én ki, mint aki kihalni akar! Eh, éretlen ifjonc, szemtelenül bosszant és rabolja a drága időm. Hej, Mukt, gyere csak, ismerkedj meg vele! Mu ki, te! Méltatlankodására szamár nagyságú eb közeledett futólépésben felénk a nyaraló felől. Komoran ugatott és a farkát nem csóválta közben, pontosabban nem ugatott, hanem vérszomjasán morgott és csaholva vonított, mint a véreb, mely szarvast űz. Láttam, hogy komoly szándéka van velem. Száguldva távoztam és ügyet sem vetettem közben, a vadregényes Kis-Kárpátokra. Ily módon tervem kivihetetlen. Bár a kövér férfi csak méltatlankodik, de Muki __ De talán a türelem, a törhetetlen hit és kitartás segít. Ezért forró nyár idején, amikor Keselyű Keresztély a böhöm kocsijával és Mukival üzleti fáradalmait ment kipihenni a jugoszláv tengerpartra, újból megjelentem. Hegymászó felszerelésem segítségével könnyen feljutottam a toronyszobába. Nem késlekedtem, habozás nélkül hozzáláttam, hogy vállalt hivatásomat teljesítsem. A lovagteremnek berendezett szobában vértet, láncmellényt, sisakokat és fegyvereket ta láltam. Páncélba öltözve kikönyököltem a mahagóni korlátra és fennhangon hirdettem boldognak és boldogtalannak, hogy az ügyes gyfijtő- getők és társadalmi jómadarak ideje lejárt, dicső koruk lefelé hajlik, tobzódásuk betelt. Egyszóval: igyekeztem a jelenségre felhívni a közvélemény figyelmét. Működésem nem lett eredménytelen, a környéken sokat beszéltek rólam és legenda kelt, hogy a Keselyű-nyaralóban kóbor — s a jelek szerint ütődött — szellem lakik, aki nappal is kísért. Pontosan két hétig tartott működé sem. Akkor érkezett meg tengerparti nyaralásából Keselyű Keresztély és Muki. A kerti pázsit betonútján megállt a böhöm autó. Muki ugrott ki elsőnek, majd Keselyű kartárs a kormánykerék mellől, frissen, rugalmasan, de napbarnított, kipihent vonásait azonnal összevissza kuszálta az indulat, mihelyt meglátta, hogy középkori páncélban az erkélyen könyökölök. Kiabált. Hogy mit keresek ott? Hirdetem, hogy ön pusztulófélben van, mondom jámborul. Érvem nem győzte meg. Hogy azonnal távozzam, mert egy havasi kürt tel agyonvág. (A kemény markolatú, kétméteres havasi kürt az előcsarnok dísze volt.) Nem hiszem, vitatkoztam vele nyugodt hangon, hogy lecsillapítsam, alig hiszem, hogy agyonvág, mert én a lovagteremben található összes lándzsát, gerelyt, kardot és buzogányt használni fogom önvédelemre, még a huszita harci szekercéket is, sőt szükség esetén az ajtó mellett álló kisméretű mozsárágyúval is rálövök. S ha ez sem segít rajtam, akkor a lépcsőházban fejére giírítok egy ta- bernákulumot. Határozott érveim hatottak rá. Letett az ostromról és telefonálni kéz dett. Az előcsarnokból — haliból — hívta sorra a számokat, beszélgeté- seibőf csak mondatfoszlányokat hallottam. Olyanokat, hogy ... mániákus, kérleik, pusztulásról beszél... mint egy ámokfutó, hogy eljárt az idő... nem, kérlek, igazolványa nincs ... nagyon kérlek, légy szolidáris velem... nem újságíró, inkább dilis __ azonnal lépj közbe__ jó, ké rlek, telefonálj oda__ hívd fel őt ... kihalásról kiabál... a te érdeked is, igen, igen a te érdeked ... kérlek, azonnal, míg nem késő ... intézkedj határozottan ... Tucatnyi számot hívott s nem eredménytelenül. A hegyvidék bércei közt rövidesen megjelent egy szirénázó autó, majd egy vészesen csengető, piros tűzoltókocsi és egy gépkocsi tolólétrával, aztán egy terepjárón a hivatásos hegymászók egyesületének kilenctagú mentőosztaga, továbbá egy motoros darukocsi (nem tudom, mi célból) és egy Diesel-motoros meghajtású úthenger, lánctalpas talaj- gyalu kíséretében, (nem tudom, hogyan). Ahogy jobban körülnéztem, a távolban egyéb csatárláncba fejlődött, felénk közeledő alakokat láttam a Kis-Kárpátok fenyvesei között. A magasban helikopter körözött. A túlerő láttán lemondtam a további tiltakozásról. Hegymászó felszerelésem segítségével könnyen leereszkedtem az épület túloldalán és az erdőbe menekültem. A sűrűben döbbentem rá, hogy Doris Mager tiltakozó módszere teljesen elhibázott és felületes. Ravasz volt az öreglány, lakatlan sasfészekbe költözött. Tiltakozott volna lakott fészekben. S várta volna meg, míg hazatér a sasmadár! Jellemzői: a) nincs benne semmi új, vagyis régi boltosfogás (a szépapám sikerrel alkalmazta, de aztán kiveszett, mert eléggé átlátszó volt) b) nagyon egyszerű, csak kevéske furfang kell hozzá. Lényege: úgy állítjuk be a Berkeley mérleget, hogy tíz dekánál másfél-két dekával kevesebbet mérjen a tényleges súlynál, persze a jelzőpálcikája a kért súlyt mutatja. Mindig mérjünk pontosan és számoljunk is pontosan, hogy a vevő gyanút ne fogjon! Vagyis a vevőben azt az illúziót keltjük, hogy pontosan kiszolgálják. Természetesen az üzleti szellem: a kedvesség, figyelmesség, készség, és a kellően megválasztott mosoly elengedhetetlen. Legajánlatosabb falusi és városszéli kisboltokban alkalmazni a módszert, ahol a mérlegellenőrző szakemberek csak elvétve fordulnak meg. Én magam egy falusi vegyeskereskedésben használom (már idestova tíz éve), sikerrel, ahol egy lányka dolgozik velem. (Fontos, hogy a segéd hajlítható és titoktartó legyen.) Miért választottam ezt az egyszerű módszert? Mert az emberek (különösképpen a nők) túl gyanakvóakká váltak. Egyre nehezebb volt őket becsapni, ezért a szak- társak mind rafináltabb és rafináltabb (néha már egészen bonyolult) módszereket dolgoztak ki. A vevők sokat fejlődtek. A mai vevő a legkörmönfontabb trükköket is megfejti. Vagyis, a komplikált módszerekre van berendezkedve. Ezért tértem én vissza a legegyszerűbb trükkhöz. A mai vevő (a falusi is) rohan. Eszébe se jut olyasmire gondolni, hogy a mérleg kevesebbet is mérhet, mint amennyit mutat. Persze vannak sajátságos áruk, amelyek eladásánál némi szemfé szükség van. példát. Két n: tözött idegen boltomba. Káv hány apróság kávé a fontos szolgálta ki. darálta neki £ ben szándék egyik módszei tépte a zacsk vé kiszóródjoi KÖVI /fi E helyezett pí már volt — h jam — jogai; kávé lemérésí sa a vevő, ho deka kávét ahogy szoktul zacskó tartali mérleg alatt kába a többil új zacskóba vissza az öi (Egy dekány ték, a tálkábi a nő váratlai te: — Nem réj tálkában, kér rok hasmené: — Dehogyis — mondta Ju — Azért ir zok egy új mondta és friss kávét d nak. Első osztályon ...
