Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-30 / 52. szám
■e is egy 61 ölje a s né- ík a i lány 3l le- ,köz- i az s) el- a ká- 6 alá ÍNOS — Igaz, önkiszolgáló bolt vagyunk — vette el tőle Ju- cika a kávét —, de mi kiszolgáljuk a vevőinket. — És rámosolygott. Jucika, miután ledarálta a kávét, a zacskóba belesöpörte a daráló alatt összegyűlt, kiszóródott maradékot is. — Ejnye, bocsásson meg, ezt nem kellett volna belesöpörnöm — mondta a nőmi adói szakma mestereihez) így nek —, így több lesz. De nond- nem baj, majd lemérjük. — cskós A mérlegre dobta és a kis- i lás- kanállal kiemelte a zacskósán öt ból a „fölösleget“, ucika, „Miért méri maga folyton akadt ezt a kávét, amikor az pon- ötte a tosan adagolva van? — for- tt tál- tyant fel a nő. — Mérjen a egy csak le, kérem egy ledará- mérte latlan zacskóval... kávét. Láttam, hogy baj van, tüsrevet- tént odasiettem. ) Am — De hiszen ez több —, érdez- állapította meg a nő. — Csakugyan több, kisasz- ávé a szony — rosszul adagolhat - l aka- ták. — Mérjen csak le nekem szépen még két készen adagolt kávét. ' ik ho- — Azt nem tehetjük — /al — léptem közbe a legfénye- hogy sebb mosolyommal — nincs magá- időnk az ilyesmire, kisasz- szony, hiszen már ketten is várakoznak maga mögött. — De nekem jogom van, kérem az adagolt mennyiséghez! — Ha úgy gondolja, megkaphatja. Vegyen el kérem egy zacskóval. Ledarálja magának? — Igen. Ilyen vevő csak elvétve fordul meg nálunk. A legokosabb, ha kitér előle az ember. Egyébként mi a fontos? Hogy mennél több mérőárut tartsunk, ezek közül is főként olyanokat, melyeknek följebb ment az ára. Ilyen elsősorban a kakaó; a közönséges kávé és a tea (ezeket mi kiszórjuk egy nagyobb edénybe és mérjük, a helybeliek sohasem tiltakoztak még). De tartunk hordós káposztát, túrót, mazsolát, rézgálicot és hasonlókat. Az ételek közül rászoktattuk a háziasszonyokat némely specialitásokra, mint amilyen például a kaviár. (Ez jó drága és mérhető.) Amelyik háziasszony nem vásárol kaviárt, azt a .többiek lenézik és megvetik. Nos, szaktársaim, a kiskereskedés mesterei, remélem, megértették módszerem, a Smejdánek-módszer lényegét és elismerik előnyeit. Csak fő a pontosság — mérésben, számolásban egyaránt! Igaz, nem túl nagy a nyereség, de biztos. Ma már, ezt el kell ismerniük, meglehetősen nagy a kockázat, ezért megfontoltan dolgozunk. A Smejdánek-féle módszernél — a jelszó: ARASZOLVA ELŐRE! A cél: # tengerparti nyaralás; % kertes családi ház a villasorban; # 1600-as Lada személy- gépkocsi; de természetesen, tetszés szerint bármi más is lehet. Smejdánek Kázmérné, vegyesboltvezetö Megkérdeztük költőinket, milyen évnek hirdetnék meg 1980-at OZSVALD ÁRPÁD Legyen a gombák nemzetközi éve. Mert: Kívánok inkább pöfeteggombát, mint pöffeszkedő rakétát, bombát. RÄCZ OLIVÉR Nem kívánok az új évtől csillagokat, holdat: ne legyek én jövőre sem sah vagy ajatollah. Mindössze csak azt szeretném - búzát, békességet -, induljon meg szekciónkban a dús, termő élet. Árasszák el kéziratok a Madáchot, Szemlét, és Írják meg poétáink Hét Évszázad versét! TÖTH LASZLÖ Legyen ez az év a Hűtlen Férjek Eve. Mig őt csalom, jaj, vissza ne csaljon Éva. S ha prüszköl is rám, kivághatom majd magam: Nyugodj meg, drágám, a Hűtlen Férjek Eve van. KULCSÁR FERENC Mert szeretem a sajtot, szeretném szeretni a sajtót is. Egy kis jóakarattal jövőre lehetne a sajtó őre a jövőnknek. Ezért ojánlom álmom: ezerkilencszáznyolcvan a sajtó éve legyen, hogy ne álljunk sokszor szamárként a hegyen, bosszankodva, miként sok szemtelen legyen, kik megszállják sajtunkat. Ünnepeljük meg jövőre sajtónkat: kapukat, ajtókat, zárakat, szájakat, lelkeket, lékeket, telkeket, lukakat, torkokat, tarkókat nyissunk és vallassunk: élhessünk, alhassunk. S mert hiába mondtuk: - Volt egyszer egy ... Szorzódjék újra az egyszeregy. TÖRÖK ELEMÉR Hová jutunk és vajon merre végül, mi marad még az embernek reményül? A teremtő természet teremt-e még, s győznek-e a világmegváltó eszmék, vagy temető-csend emel körénk falat, és a föld kihalt űrbéli táj marad? Ez itt a kérdés, az örök Hamlet-i: Lenni vagy nem lenni - az ész kérdezi. a szív, ő dacol, nem adja meg magát, dobogja konokon: csak tovább, tovább, legyen ez is, ez az új esztendő bort, búzát, békességet bőven termő, e földi javakból sohasem elég, hadd meg hát, világ, gyereknek a mesét, a felnőttnek, kit reménye vigasztal: a valót mondjad szép, okos szavakkal. K épzeljék csak el, az ünnep előtti hajszában nem tolakodtam a csemegeboltban pezsgőért, nem rimánkodtam az ismerős borbélynál, hogy nyírjon meg soron kívül, nem idegeskedtem akkor sem, amikor a tükör előtt megkötöttem a nyakkendőmet. Ezúttal ugyanis mindent elvégeztem idejében. És bár az újév megünnepléséig még egy teljes félóra maradt, én már kiöltözve, palackkal a kezemben látogatóba indultam. — Milyen gyönyörűen kidíszítették az utcákat! — ujjongtam menetközben. — Fenyőfa is van a téren! A Télapó meg mintha csak élne! Éppen csak nem kacsint.. És akkor a Télapó valóban ka csintott egyet! Becsületszavamra, kissé behunyta a szemét és alig észrevehetően elmosolyodott. — Nézzék csak, hiszen ez él! — fogtam meg egy járókelő kabátuj- ját. — Velem is előfordul néha ilyesmi — mondta együttérzően. — Amikor többet iszom, mint ameny- nyit bírok ... „Valóban csak képzelődés volt?“ De amint ez a gondolat átvillant az agyamon, a Télapó ismét behunyta a szemét. — Szóval maga él? — kérdeztem örömmel. A Télapó nem felelt. — Ugyan, hagyja már abba ezt a komédiát! — Kezdtem méregbe gurulni. — Hunyorgat és úgy tesz, mint aki nem hall! A Télapó hallgatott, mintha hóval lenne tele a szája. Megrángattam a bundáját. Meg csiklandoztam a térde alatt. Meg sem mozdult. Hógolyót dobtam a gallérja alá — de nem mutatott semmiféle életjelet. Ekkor elhatároztam, hogy egy kipróbált módszert alkalmazok — kezdtem vicceket mondani neki. — Tudja — mondtam komolyan —, sikerült taxit kapnom! Nem reagált. — Akár hiszi, akár nem, egy órával ezelőtt a cukrászdában hatalmas csokoládétortákat árultak és még csak sorba se kellett állni __ Mi ntha nem is hallaná. — Egy hónappal ezelőtt pedig cumlit vettem a gyógyszertárban. A saját részemre. Ez sem hatott rá. „Talán mégis tévedtem“ — gondoltam. — Tegnap megyek az utcán — próbálkoztam még egyszer —, és megpillantok egy automatát. Bedobtam a pénzt. És képzelje el, az automatából kiugrott egy doboz cigaretta ... Ezt a Télapó már nem bírta ki. Homéroszi kacaj rázta a vállait. — Nohát, ilyen rossz viccet még életemben nem hallottam — mondta és letörölte a könnyeit egy csomó papírszalaggal. — Hogy került maga ide? — kérdeztem, amikor már újra lélegzethez jutott. —• Hogy kerültem ide? Hát az utolsó erőmből. El sem tudja képzelni, milyen nehéz dolog Télapónak lenni az év utolsó napján. Majd szétszednek minket! Végig menni az utcán — kész életveszély. Mindenki hívogat, kér, erővel elhurcol. Megálltam tehát itt a fenyőfa alatt pihenni egy kicsit. — De hiszen már csak néhány perc van hátra éjfélig. Csak nem így fogja ünnepelni az újévet? Otthon bizonyára várják magát. — De mit tehetek? Látja, itt ül az őr. Nem enged el. Mihelyt kilépek a kerítés mögül, már rám kiált: „Apó, vissza!“ Amikor szolgálatba lépett, én már itt álltam. Hát most magyarázzon meg neki valamit! — Mit kell itt magyarázni? Fusson el innét! — javasoltam. — Ebben a ruhában? Úgysem érnék haza. Valaki biztosan feltartóztat és meghív az ünnepi asztalhoz. Hirtelen remek ötletem támadt. — Tudja mit? Elugrunk az ismerősömhöz és ott átöltözik, jó? Az őr futott utánunk, de reménytelenül, lemaradt. — Hát ilyen meglepetést biztosan nem várnak! — örvendeztem, miközben sötét mellékutcákon rohantunk át a Télapóval. Egyszer csak egész tömeg állt előttünk, élén az őrrel, aki rám j kiáltott: — Tolvaj, hová viszed a közvagyont? Beszaladtunk egy kapu alá, aztán fel az emeletre. Lentről még hallatszott üldözőink lépteinek zaja. Télapó kinyitott egy ajtót, s egy szobában találtuk magunkat, ahol az ünnepi asztalnál nagy társaság ült. — Ez meg az én meglepetésem! — kiáltotta vidáman a Télapó és rám mutatott. — Elhoztam a körzeti lakatosunkat és szerelőnket! j Egész évben jártam utána, míg most végre mégiscsak elcsíptem! — Ez remek! — fogadott engem a Télapó felesége. — öt perc múlva lesz éjfél. Azt mondják, hogy öt perc alatt nagyon sok mindent meg lehet csinálni. Nos, javítsa meg a vízcsapjainkat. — Mi jutott az eszükbe? Hiszen a szerszámaim sincsenek nálam! rimánkodtam. — Erre is gondoltam — mondta a Télapó, és a kezembe nyomott ^ egy szerszámkészletet... SÁGI TÓTH TIBOR fordítása do Lietavec felvétele
