Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-07-22 / 29. szám
VASÁRNAP 1979. július 22. A NAP kel — Nyugat-Szlovákia: 5.11, nyugszik 20.43 KOzép-Szlovákia: 5.03, nyugszik 20.35 Kelet-Szlovákia: 4.55, nyugszik 20.27 órakor A HOLD kel — 3.47, nyugszik 19.09 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük MAGDOLNA nevű kedves olvasóinkat 1909-ben »Illetett Frantl sek KUDLÄC szlovák festőművész. AZ ÜJ SZŐ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÄMÄNAK TARTALMÁBÓL Az egység szilárdítása Irta: Dr. Ján Machyniak az idő” Török Elemér riportja Mit tettünk meg és Ét nem Gály Iván írása tanítanak Kardos Márta riportja Magasabb szinten Dénes Imre cikke Rokonok Ivan Hgbaj elbeszélése Miroslav Vodéra felvétele mm anapság igen diva- iKI tos szó, már-már annyira, hogy megkopott, akár egy agyonnyüstölt farmernadrág ülepe. Valamikor, a mi időnkben — gondolok itt ifjúságom szépkorára — még a természetjárókat nevezték így, azok, akik művelten akarták magukat kifejezni. Akkoriban egy ilyen embert ismertem: de csak úgy távolról. Civilben tanárember volt a közeli városka gimnáziumában. Nyáron meg bebarangolta a környéket, az egyik alkalommal — az egész falu szemeláttára — még a Bagolyvár meredek szikláit is megmász- ta. Az a hír terjedt el, hogy valamilyen érmet is kapott érte. Később volt egy testilelki jó barátom, közvetlen munkatársam: nemcsak olvasta, de vallotta is, hogy: Gyalogolni jó. Gyalogolt is annyit, akár egy baka a nagygyakorlaton. Aztán egyszer csak szó nélkül búcsút mondott, elvitte a szíve, pedig még a negyvenedik életévét sem töltötte be. Ö vérbeli turista Volt. Akár oklevéllel is igazolhatta volna. De manapság? — Mindenki turista, aki utazik. Még azok az úrvezetők is, akik a hétvégeken ki húzzák a garázsból kiglancolt kocsijukat, beleültetik a családot és hajde ... Egészen az út mellett akadó legközelebbi tisztásig. Aztán elő a kaját, piát és hegyenvölgyön lakodalom. Jobbik esetben szundítanak egy jót, vagy verik a blattot, aztán nyomás haA turista za, mert a tévében kezdődik a Colombo-sorozat. Ki hát az igazi turista? Vagy talán annyira megváltozott a szó jelentése, hogy mást ért alatta egy surmó legényke, mást az őszbecsava- rodó apa. Aztán, okárcsak egy tünemény, belép az életembe a harmadik turista: szakasztott olyan, ahogyan mindig is élt a képzeletemben: arca barnáéra cserzett, termete szikár, ösztövér, fejebúb- ján kötött, rojtos sapka, lábán hernyótalpas, vastagfűzős bakancs, fölötte lábszárvédő, kordbársony nadrág, nagykockás apacsing. Színhely: a rozsnyói városháza előtti parkolóhely. Ket- tecskén beszélgetünk, amikor elénk toppan. Ö. Jól megnézi a kocsink számtábláját. Tudja, hogy miénk, mert más kocsijának nemigen támaszkodik az ember. — Bratislavából kérdezi ízes gömöri szlováksággal. — Onnan — mondja a barátom. — Turisták? — Dehogy __ — Már azt hittem ... Az igazi turista a világért sem ülne bele ... Gyalog, az az igazi. Megaztán. Nincs az a gépkocsivezető, akit annyiszor ellenőriznének útközben, mint a benevezett turistát... Nem érdemes reszkírozni... Hegynek jel, hegyről le. A kilométerek meg gyűlnek, akárcsak a szorgos méhecskék kaptárában a mézecske ... Aztán — ha szabad — merre tartanak? Semerre? Mögöttünk visítva _ fékez egy sötétzöld Skoda. Turistánk meg vágódik mellé akár a féltégla. Csak a kérdést hallom: — Nem esetnek felé tart? — kérdezi most már ugyanolyan ízes gömöri magyarsággal. A kocsi — rendszáma szerint ítélve ' — környékbeli. Az én turistám meg már tolja is befelé a hátsóját. Látja, hogy rajta tartjuk a szemünket. Arcán bocsánatkérő mosoly, mintha azt mondaná: segíts magadon, az isten is megsegít. Nem. Valami olyasmit: napszállta körül már nemigen bodásznak az ellenőrök... IDŐSZERŰ GONDOLATOK Az USA-ban gyakran hallatszanak olyan hangok, miszerint a Bécsben aláirt szerződés állítólag inkább megfelel a Szovjetunió, mint az USA érdekeinek. Ez enyhén szólva nem igaz. A szerződés egyforma mértékben megfelel mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok érdekeinek. A hétéves időszak eléggé hosszú volt ahhoz, hogy lemérhessük, mégpedig nemegyszer a hadászati fegyverek egyik vagy másik elemét érintő viszonylag részleges következtetéseket is, hogy ne kerüljön tévedésre sor. Ennek eredménye pedig a mindkét fél számára elfogadható szerződés volt. Azok, akik most megkísérlik a helyzetet úgy beállítani, mintha a szerződés jobban megfelelne a Szovjetunió érdekeinek, mint az USA-énak, jól teszik, ha megindokolják azokat a kijelentéseiket, amelyekben azt állítják, hogy a Szovjetunió többet nyert, mint az USA, és jól tennék, ha objektiv álláspontra helyezkednének. Ez becsületes megoldás volna és mi elvárjuk, hogy sor kerül rá. Az USA-ban most felelősségteljes időszak kezdődik, amikor a szerződés aláírását követően bizonyos körök még csak most döntik el, milyen álláspontra helyezkednek e szerződéssel kapcsolatban. Szeretnénk re mélni, hogy ez helyes és objektiv álláspont lesz. A szerződés egyforma mértékben megfelel az USA és a Szovjetunió érdekeinek. Megfelel az egész világ népei érdekeinek is, mert azok a feszültség enyhülését, az államok közötti jó és egyre javuló kapcsolatokat óhajtják. Tartós békét akarnak, a háború veszélyének elhárítását kívánják. Minden ember számára, aki elgondolkodik a jövőn, világosnak kell lennie, mit jelent a hadászati támadófegyverek meny- nyiségének további csökkentése ahhoz viszonyítva, amit a jelenlegi szerződés, a SALT-II. tartalmaz. Hisz végeredményben arra kell törekedni, hogy az első csökkentés után sor kerüljön további csökkentésre, majd pedig újabb csökkentésre, és Így tovább. Ez olyan folyamat kezdete, amelynek jelentőségét nehéz valamilyen más folyamatéhoz hasonlítani. Ez a békéért, a háború ellen vívott harc folyamata. Erről nem szabad megfeledkezniük azoknak sem, akik még azt mérlegelik: mi is ez a Bécsben aláirt szerződés, jő-e vagy nem7 Szeretném még felhívni a figyelmet a dolog egyik oldalára, amelyet a figyelmes embereknek szükségszerűen észre kell venniük. Igaz, hogy voltak olyan személyiségek, akik kijelentéseik hevében arról, hogy ki számára előnyösebb a szerződés, megfeledkeznek a dolog ezen oldaláról. A minőségi kérdésre gondolok. A szerződés a felek számára pontos kötelezettségeket szab meg, nemcsak a mennyiségi korlátozásban, hanem bizonyos kötelezettségeket határoz meg a minőségi korlátozásra, a stratégiai fegyverek minőségi tökéletesítésére vonatkozóan — ha egyáltalán megfelelő ebben az esetben a „tökéletesítés“ kifejezés. Tökéletesítésről rendszerint valamilyen pozitív értelemben beszélünk, de közvetve ebben az esetben is igy fejezhetjük ki magunkat. (Részlet Andrej Gromiko moszkvai sajtókonferenciáján mondott beszédéből) Édesapja orvos volt. Ketten vannak testvérek, mindketten orvosok. Felesége, sógornője orvos. Két lánya közül az egyik orvosnak készül. Rokonságában, a nagy családban tizennégy orvost tartanak számon. Dr. Inczin- ger Béla főorvos, a Tőkete- rebesi (Trebisov) Járási Egészségügyi Intézetnek a gyógyítással és megelőző gyógykezelésekkel foglalkozó osztályvezetője tehát orvosdinasztia tagja. Ö maga ezt nem tartja különösebben érdekesnek, mert ezt vallja: — Hivatástudat kell ehhez a foglalkozáshoz, az mellékes, hogy ki volt, mi volt az édesapja. Orvostanhallgatóként én is részt vettem az Ifjúsági Vasútvonal építésén. A második hónapban rendkívüli feladatot is kaptam, a hatos számú tábor egészség- ügyi felelőseként tevékenykedtem napi munkám után. Egy alkalommal egyszerre többen is megbetegedtek, be- lázasodtak. Gyorsan megszerveztem elkülönitésüket. Harmadnap már csak két gyengélkedőnk volt. Ekkor erősödött meg hivatástudatom, megértettem, az orvos alkotása a gyógyult ember. Élmunkásjelvényt is kapott az első ifjúsági építkezésen végzett jó munkája elismeréseként. Márpedig tudjuk, hogy ilyen kitüntetést az ott dolgozó 47 162 fiatal közül csak 8510 kapott. — Mi a véleménye pz orvosokról? — Nagy többségük becsületesen teljesíti kötelességét, hivatása magaslatán áll. Ez így is van, ez realitás. Nem szabad szidni bennünket, mert abban sok szubjektív mínusz van. Nem szabad bennünket különösebben dicsérni sem, mert a dicséretekben sok a szubjektív plusz. Csak tárgyilagosan értékelni. Osztályvezető orvosnak, mégpedig olyannak, aki gerontológiai kérdésekkel is szívesen foglalkozik, s a jövőben önálló, geriátriai osztályt kíván szervezni, nincs és nem is lehet könnyű dolga. Megkérdezem tehát: — Lehet-e népszerű a szigorú, fegyelmezett munkát megkövetelő főorvos? — Nemcsak lehet, de legyen is! Szigora, következetessége párosuljon példamutatással, beosztottjai és a fiatalok iránti felelősségérzettel. Még azt is tudnia kell, melyiküknek nincs lakása, milyen gondokkal, problémákkal küzd, és segíteni kell megoldásukban. Az igazi vezető megszeretteti hivatásunkat, ápolfb szép hagyományunkat, az öregekét, akik neveltek és a gyógyítás munkájába bevezettek bennünket. Megemlítem neki: — Tudjuk, hogy nemrégiben „Példás dolgozó“ kitüntetést kapott, tehát példás orvos. Azonnal válaszol: — A kitüntetést én vettem át. Jól van. Példás orvos. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a modern gyógyítás kollektív tevékenység, eleve közösségi működést- feltételez. Ha ez nincs meg, nincs kitüntetés. Egyébként mi tagadás, örülök az elismerésnek. Pillanatnyi hallgatás, csöndes múltba való visszapillantás után pedig így szól: — Orvos fia vagyok. Tudom jól, hogy a múltban megfizették az orvosokat az urak, de meg is alázták. Ma rangot, tiszteletet, társadalmi megbecsülést adnak a gyógyítónak. Ezért külön is örülök a kitüntetésnek. HAJDÚ ANDRÄS „Csak tárgyilagosán...!“ 1979. VII. 22.
