Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-30 / 52. szám
vítindetv éír type#/ Az év végén a számadások egész sorát készítjük el. Mivel az ENSZ-közgyűlés 1979-et nemzetközi gyermekévvé nyilvánította, a számadások egyike a világ sok országában közös témát ölel majd fel: a gyermekek helyzetét, s azt, mit tettek érdekükben az életükért és sorsokért felelős felnőttek az eltelt egy év alatt. A gyermekeknek egészséges fejlődésük érdekében a világon mindenütt különleges gondoskodásra és megkülönböztetett figyelemre van szükségük — állapította meg a világ haladó közvéleményével egyetemben az Egyesült Nemzetek Szervezetének 1959-ben elfogadott, a gyermekek jogairól szóló deklarációja. Az azóta eltelt húsz év alatt ez a nyilatkozat azonban a világ számos — köztük iparilag fejlett — országában csak papírra vetett szó maradt. A valóság elszomorító, figyelmeztető és sürgetően segítségért kiált. Napjainkban, a tudomány és technika virágkorában, amikor az ember már a világűr meghódításában is sikeres lépéseket tesz, a Föld különböző tájain 350 millió gyermek nélkülözi az élethez szükséges legelemibb feltételeket. A gyermekek milliói éheznek, iskola helyett éhbérért dolgoznak, a véres erőszak légkörében nőnek fel, örömtelenül, nyomorban és nélkülözésben. Az ENSZ világméretű akciójának — a nemzetközi gyermekévnek — tehát fő célja az volt, hogy a felnőttek figyelmét a gyermekek helyzetére irányítsa, s az egyes országok kormányait arra ösztönözze, hogy a gyermekjogok nyilatkozatát ne csak tudomásul vegyék, hanem végre hiánytalanul meg is valósítsák. A szocialista országok, köztük hazánk is, abol a gyermekek a nyomort, a kizsákmányolást már nem ismerik, teljes mértékben magukévá tették a felhívás names gondolatát. Oroszlánrészt vállaltak a gyermekév nemzetközi akcióinak szervezésében. A Szovjetunió fővárosa, Moszkva adott otthont a gyermekek békés és biztonságos jövőjéért megrendezett világkonferenciának, Budapest az európai gyermektalálkozőnak. A nemzetközi rendezvényeken kívül pedig az eddig is követésre méltó gyermekellátási rendszerük tökéletesítésének számos példájával nyújtottak újabb útmutatást, igazolták a szocialista társadalom gyermekközpontúságát. Itt említhetjük meg például Lengyelország egyik legnagyobb ajándékát gyermekei számára: elkészült a Varsó közelében fekvő Miedzylesiében a gyermekegészségügyi központ, amelyet a köztudat „emlékmű kórháznak“ ismer. A második világháborúban elpusztult 2 millió 200 ezer lengyel gyermek emlékére — emlékmű helyett — országos és nemzetközi összefogással épült. Példákért azonban nem kell a szomszédba men nünk. A nemzetközi gyermekévben, hazánkban is számos példáját találhatjuk a gyermekekről való gondoskodás tökéletesítésének. Nehéz és le hetetlen lenne e szükreszabott helyen felsorolni a gyermekeink örömét és szórakozását szolgáló rendezvényeket. Ezért csupán a társadalom és a kicsinyek szempontjából is fontos gyermekintézmények hálózatának bővítését említem. A gyermekév nemzeti előkészítő bizottsága ezt tartotta az egyik legégetőbb feladatnak. A Z-akcióban épülő gyermekintézmények átadását sok helyütt 1979-ben igyekeztek megvalósítani: konkrétan 109 bölcsődéről, 761 óvodáról, 79 alapiskoláról, 130 iskolai étkezdéről, 105 gyermekjátszótérről, 102 tornateremről van szó. „Az emberiség lelkiismerete nem lehet nyugodt, amikor gyermekek szenvednek. A felnövek vő nemzedék teljes értékű fejlődése harmonikus oktatása és nevelése csak békés körülmények között lehetséges. A gyermekkor boldogságáért vívott küzdelem így egyúttal azt jelenti, hogy meg kell szilárdítani a békét, a népek nemzeti függetlenségét és biztonságát, el kell érni a fegyverzetcsökkentést“ — ezt hangoztatta egyebek között a gyermekek jövőjéről tanácskozó világ- konferenciához intézett üzenetében Leonyid Brezs- nyev, az SZKP főtitkára. Ebből az üzenetből is kicseng a szocialista országok legfőbb alapeive: a béke és az emberiség, a béke és a jövő, a jövő és a gyermekek sorsa elválaszthatatlan — gyermekeink értékes emberré válása csak békében képzelhető el. Ezért nem nézhetjük tétlenül lelkiismeretünket megnyugtatva, hogy az éhező, szenvedő gyermekek nyomorúságát nem mi okozzuk, s hogyan alakul a jövő nemzedékének sorsa határainkon kívül. Ezért is harcol a szocialista tábor következetesen a béke megőrzéséért, a leszerelésért, az esztelen fegyverkezési hajsza megállításáért. Tettük ezt 1979-ben, a gyermekév eszméinek, a gyermekjogok nyilatkozata alapelveinek legértékesebb támogatásaként, s tesszük a ''jövőben is mindaddig, amíg a világ minden táján béke nem lesz, a gyermekek olyan boldogok és elégedettek nem lesznek, mint nálunk és a testvéri országokban. Hogy ne csak egy év, hanem minden év a gyermekek éve legyen. flúriAn Márta • ^ év utolsó napjaiban so- Al kan határozzák el, hogy az új esztendőben új életet kezdenek. Vannak, akik káros szenvedélyeikről mondanak le, többen pedig a még tartalmasabb élet, az idő ésszerű kihasználása mellett döntenek, s január elsejét tekintik határkőnek. S hogy ezekből a fogadalmakból, ígéretekből mennyi valósul meg, arról a következő szilveszter kér majd számot. De nemcsak ilyen tervek születnek az év utolján, sokkal komolyabb és hosszabb távú el határozások is elhangzanak. Ezek közé tartozik a felejthetetlen igen kimondása, mely két fiatal közös életének kezdetét jelenti. Oj élet kezdetét az új évben. Találkozás, barátság, szerelem „Azt hiszem jobban megy majd a tanulás .. — Hogy hogyan kezdődött? — ismételte kérdésemet Alica és mindjárt válaszolt is. — Gután az irodalmi színpadok kerületi jesztioálján ismerked tünk meg. Aztán különböző rendezvényeken, eleinte véletlenül, később már tudatosan egyre gyakrabban találkoztunk. A barátságból szerelem lett, s úgy döntöttünk, összeházasodunk. így' röviden összefoglalva egyszerűnek, természetesnek tűnik a két fiatal kapcsolata, annak eddigi alakulása. Pedig az az első találkozás sem volt annyira véletlen, mint ahogyan látszik. A könyvek, a versek, az irodalom szeretete kapcsolja őket össze és a hazai irodalmi színpadi mozgalmunk is régóta érdekelte mindkettőjüket. Kere- pecky Alica mint ipolysági (5a- hy) gimnazista tagja volt a József Attila Irodalmi Színpadnak. Máig is felejthetetlenek számára azok az évek. Szívesen emlékszik vissza a Vas Ottó tanár vezette próbákra és természetesen a fellépésekre. Azóta is figyelemmel kíséri a színpad tevékenységét. Kovács Lajos a somorjai (Samorin) irodalmi színpad tagja. Az utóbbi időben azonban kevesebb ideje jut a kulturális munkára. Azonkívül, hogy mindketten szívesen szavalnak, kedvelik az irodalmat, kicsit hasonló pályát Is választottak — a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola hallgatón Alica az építészeti, Lajos pedig a gépészeti karra jár. — Nagyon boldog vagyok, hogy végre együtt lehetünk majd — jelentette ki Lajos. — Minden nap bejártam az előadásokra, gyakorlatokra, utána rohantam az internátusba, hogy találkozhassunk. Gyakran együtt is tanultunk, de este nyolckor vége a látogatási időnek a diákotthonban, tovább nem maradhattunk ott. Aztán moziba mentünk, vagy sétáltunk egyet, majd futottam, hogy az utolsó autóbuszt elérjem. S másnap kezdődött mindez elölről. Együtt az áj otthonban — Sokkal jobb lesz, ha együtt jövünk majd az iskolába, s utána együtt tanulhatunk — egészíti ki Alica. Elégedettek, boldogok, már mindent pontosan elterveztek. Szüleiknek nem volt kifogásuk a házasság ellen, ha már ők így döntöttek. Eddig is tőlük kapták a zsebpénzt, s míg a főiskolát be nem fejezik, rászorulnak a segítségükre. Az esküvő után Somorjára költöznek albérletbe. Már jóval előbb kitakarították, rendbe hozták jövendő új otthonukat. A legszükségesebb bútorokat is megvették már, hogy az első együtt töltött napokban ne legyen rá gond. A többi apróságot, melyre az új önálló háztartásban szükség lesz, majd fokozatosan beszerzik. — És az esküvő? — kérdezem. — Az én szülőfalumban, Ipolynyéken divata nagy lakodalom — válaszolta Alica. — Mi nem akartuk, hogy szüléink ilyen gondot és költséget vállaljanak. A Somorjai Hnb-n lesz az esküvő, utána pedig az egyik fővárosi étteremben lesz a vacsora. Mire ezek a sorok megjelennek, mindez a múlttá. A menyasszonyból, vőlegényből feleség és férj lett. önálló életet kezdtek, annak ellenére, hogy anyagilag még szüleik segítségére vannak utalva. A nagy nap, az esküvő után a hétköznapok következnek számukra is. S nem is könnyű hétköznapok. A főiskolákon megkezdődött a vizsga- időszak. S ez Alica és Lajos számára sok tanulást jelent. — Nekünk most nagyon reálisan kell néznünk az életet — magyarázta Lajos. — Megváltozott az eddigi életmódunk, jobban kell alkalmazkodnunk egymáshoz, nagyobb megértést kell tanúsítani egymás iránt. Az igaz, hogy az esküvő után a ro manlikus álmok helyett, mindkettőnknek a könyv fölé kell ülni, de emiatt nem búsulunk. Elkezdtük, végig kell és akarjuk csinálni. — A téli szemeszterben öt-öt vizsga vár ránk — jegyezte meg Alica. — Azt hiszem jobban megy majd a tanulás, ha egymást ösztönözzük, mert egyikünk sem akar majd lemaradni. Ügy gondoljuk, hogy a vizsgaidőszakban és utána sem lesz hátrány, hanem könnyebbség, hogy összeházasodtunk. Két fiatal új életet kezdett. Szép elképzelésekkel, tervekkel indultak el az új év kezdetén a közös úton. Most úgy tűnik nekik, semmilyen nehézség nem merülhet fel az életükben. A gondtalan diákéletet azonban a felelősséggel is járó házasélettel cserélték fel. Ezentúl nemcsak az egyéni gondokkal kell megküzdeniük, hanem a közös problémákkal is. Egyelőre a főiskola befejezését tekintik a legfontosabbnak. Ebben fogják egymást kölcsönösen segíteni. DEÁK TEREZ 1979. UJSZO P *£ LET © © <D > © O N cn »-) u» © N O O N * __ C c "05 o M »T“ a <S Cl «0 'Qí QJ A; o> Xto 3 aT C3 íí N © Aé 5
