Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-16 / 50. szám
I tt fel kétségbeesetten. )tt az apa. ka. m a rántás sosem égett t, gondolta a lány, és a , hogy kimondja, de nem részvét, az a jóleső for- lmasan elborította a lela érzés volt ez, amely >en elhatalmasodott raj- :dagabbnak érezte magát gás és zavar úgy eltűnt, vette észre, jövetele cél- világa kitágult... Kl- íoha csak az apját látta ilndig haragot érzett, és csúnyának és mogorváit az anyjának, hogy el- (negváltozott. Apját most szűkszavúságában, szedeti csomagolásban ott áll a jégszekrény mellett. Később a süllyeszthető varrógépet is felfedezte. Érintetlenül állt lécekkel elkerítve, mintha csak a bolt raktárában lenne. Akkor már fájt a szíve, homályosan érezte, hogy apja is úgy él, mintha egy raktárban volna láthatatlan lécekkel körülkerítve. De a vacsora elkészült. Úgy tette az illatos gulyástól párolgó tálat az asztalra, ahogy az anyjától látta. Minden tudpmányát beleadta, hogy a vacsora sikerüljön. És sikerült, apja dicsérte, magasztalta főztjét. Kétszer is szedett belőle, annyira ízlett neki. Vacsora után Irén azt várta, hogy apja majd érdeklődik anyja iránt, már azon is tépelődött, ha kérdi, mondja-e meg neki, hogy évek óta egy idegen jár hozzájuk? ... De apja nem kérdezett ... Erre aztán ő kérdezett, van-e karácsonyfája, készített-e valamit az ünnepekre. Apja válasza lemondó kézlegyintés volt, és Irén elhallgatott. Megértette, hogy apjának, amióta elvált, nem volt ünnepe. Eltökélte magában, isében és tűnődő, bölcs 1 nagyon vonzó, nagyon felbuzdulásában úgy :t maradna, hogy segít- takarítanl, segítsen neki sztott. Mindenképp tenni •t felajánlotta, hogy rán- vacsorát. indes megelégedéssel az csorázunk. yon sürgős a vacsora, i, hol tartja a zsírt, a altatta, hol tartja a tá- iket. Egymás után húzo- ny fiókjait, mintha mlnd- tos volna. És Irén mind- :e, úgy viselkedett, mint tójával szemben, amikor itkaiba. Végül kinyitotta ártotta a húst. kérdezte, miért tartja a gszekrénye van. De apja •e, úgy tett, mintha nem énben volt annyi taptn- l ismételte. Nem tehette, te, hogy a televízió erehogy mindezen változtatni fog. Anyját ugyan nem adhatja vissza az apjának, de gondoskodik róla, hogy ünnepe legyen, mint más tisztességes embernek. Tervéről azonban nem tett említést, titokban akarta tartani, meglepetésnek szánta. Azt azonban megkérdezte, elhozhatja-e Márta nővérét... Mellékesen azt is megjegyezte, hogy már menyasszony. Most azt várta, hogy apja érdeklődik, Márta vagy a vőlegénye iránt, de csalódott... — Eljöhet — válaszolta röviden az apja, majd rövid szünet után folytatta. — Most aztán megmondhatod, miért jöttél. Irén mélyen elszégyellte magát és hallgatott. — Megmondhatod — bátorította az apja —, ne szégyelld magad, ha kell valami, szívesen segítek. — Semmi sem kell — hajtogatta váltig és képtelen volt bevallani, hogy az álomszép kosztümanyag hajtotta hozzá. Másra terelte a beszélgetést, újra szóba hozta Mártát, többek között azt is megemlítette, hogy gondjai vannak. Szövetkezeti lakást szeretne, de nincs rá pénze, és persze a vőlegényének sincs. Mindketten fiatalok, még nem sokat takarítottak meg. Szóval beszélt, beszélt... Apja azonban hallgatott, nyílt, átható tekintettel nézte... és Irénnek az volt a benyomása, hogy hiába beszél, apja a veséjébe lát. Erre aztán ő is elhallgatott, és azzal búcsúzott el apjától, hogy holnap este újra eljön, de nem egyedül, hanem Mártával. Apja mosolyogva kísérte ki. Akkor látta első ízben mosolyogni, ez megnyugtatta, úgy érezte magát, mint aki jól végezte dolgát. Később is ez a mosoly adott neki erőt, hogy Mártával megvívja párbaját, és meggyőzze a látogatás fontosságáról. Mert Irénnek Mártával nem volt könnyű dolga. Márta nemcsak külső megjelenésében, hanem természetében is egészen az anyjára ütött. Apjára is olyan engesztelhetetlenül haragudott, min az anyja, és amikor Irén még az éjjel bevallotta neki látoga:ását, s azzal folytatta, hogy másnapra, bejelentette az ő jövetelét is, Márta felháborodottan utasította vissza a tervet. Hallani sem akart róla. Azt mondta, ha csak arra gondol, hogy hosszú évek óta egy utcában laknak, és soha ajándékot nem vett nekik, soha egy jó szót nem szólt hozzájuk, olyan gyűlölet fogja el apjával szemben, mintha legnagyobb ellenségük volna. De Irén azt válaszolta, hogy apja azért nem közeledett hozzájuk, mert nem akart újabb viszályt szítani a családban. A drága televíziót meg a jégszekrényt is csak azért vásárolta és azért szállította haza fényes nappal, mert azt hitte, hogy ezzel sikerül visszahódítani az anyjukat. Évekig remélte, hogy megpuhítja, egy napon megbocsátja a bűneit, és visszatér hozzá. Hogy ez igaz, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a drága holmikat eddig nem használta, nem is tekinti őket a saját tulajdonának. Ott állnak becsomagolva a konyhában, és várja igazi gazdájukat. Igen ügyesfen azt a megjegyzést csempészte Márta fülébe, köny- nyen lehet, hogy apjuk a gyönyörű televíziót neki adja nászajándékul. Mindez zsongító zeneként hatott Mártára, de a látogatásról mégsem akart hallani. Szemérmetlen bűnnek, véteknek bélyegezte Irén tervét. És hogy. másnap mégiscsak ment az apjához, ezt Irén főleg annak köszönhette, hogy estefelé megjött az idegen, ők pedig tapintatosan eltávoztak hazulról, és ezt a kínos helyzetet Irén arra használta fel, hogy a látogatást nyélbe üsse. Apjuk erre a látogatásra ezúttal felkészült. Nem a konyhában, hanem a beffltött szobában fogadta őket, virággal díszített asztallal. Sötét ünneplő ruha, tiszta fehér ing volt rajta. Megborotvált, sima arcán a borbély keze nyomát fedezhették fel. A televízió is ki volt csomagolva, ott állt az ablak előtt a díszhelyen, mint valami oltár. Látni lehetett, hogy apjuk készült a fogadásukra. Készült, mégis olyan ügyetlenül viselkedett, mintha ő lett volna a látogató. Irén volt az, aki megmentette a helyzetet. Ahogy átlépték a lakás küszöbét, máris intézkedett. Levette a kabátot a didergő Mártáról. Utána fecsegni kezdett, járt a szája, közben járta a szobát is, mindent megtapogatott és itt-ott egy-egy vázát, képet helyreigazított. Végre a terített asztal édességéhez nyúlt, a habos tortához, evett, csipegetett belőle, majd tányérra rakta a legjobb falatokat és apja meg Márta elé tette. — Egyetek — kínálgatta őket. — Vagy azt hiszitek, hogy mindent egymagám falok fel? De egyikük sem nyúlt a finom falathoz. Erre aztán Irén kijött a sodrából, és rájuk kiáltott: — Hát mit bámultok úgy egymásra, mintha most látnátok egymást először? De amikor látta, hogy ez sem használ, hangot változtatott: — Azt mondtam Mártának — fordult az apjához kedvesen —, hogy a televíziót neki adod nászajándékul. — Szívesen adom — válaszolt az apja. Márta nyelt egy nagyot, zavarában és tehetetlenségében a torkához nyúlt. — Na ugye, mondtam — csicsergett Irén. Mártának végre megjött a hangja. Azt mondta, hogy nem kell, hisz még lakása sincs. Hová tenné? ... — Nem baj — szólt Irén —, addig nálunk lesz. — Ugyan, ne beszélj — tiltakozott Márta —, abban a vacak kis szobában egy ilyen szép televízió?! — Nem baj — állt fel ekkor az apjuk —, lakás is lesz — és a szekrényhez lépett. Kinyitotta az ajtaját, majd kényelmes mozdulatokkal levett az egyik polcról két százas köteget, és a terített asztalra rakta, Márta elé. — Tessék, húszezer korona. Ma vettem ki a bankból. Tudtam, hogy jösz, neked szántam, szövetkezeti lakásra. Meg se számoltam, nem értem rá ... — Rövid szünetet tartott, majd így folytatta. — De minek is számoltam volna meg. Arra gondoltam, Márta — először mondta ki a nevét —, te jobban tudsz számolni, mint én, hiszen ez a foglalkozásod. A két lány tágra nyílt szemmel bámult a pénzkőtegekre. Erre a meglepetésre Irén sem készült fel. Zavarában mindössze annyit bírt kinyögni: — Számolj, Márta. — Számolj — ismételte az apja. És Márta ekkor szakértelemmel vette a kezébe az egyik pénzköteget, és ügyes mozdulattal felbontotta. A pénzköteg megduzzadt, harmonikához hasonlított. Az olvasás simán, zavartalanul ment, Márta gyakorlott szeme külön-külön és egészben hatalmába kerítette a bankjegykö- teget, s közben agya, mint egy jól működő gépezet, számolt. A másik kötegnél azonban mintha zavarok álltak volna be, Márta tiszta szeme már elhomályosodott, újra és újra neki kellett fognia a számolásnak, de nem tudott a végére érni. Az ismerős százas bankjegyek, amelyek naponta engedelmeskedtek józan pillantásának, most valahogy ellenálltak, néha összetapadtak, néha megkétszereződtek. Aztán lassan elenged- a pénzköteget, elhomályosodott szemét könnyek borították, és hirtelen eltolta magától a rengeteg pénzt, karja az asztalra hanyatlott, feje ráborult, és zokogni kezdett. Haragja, amit apja iránt hosszú évek során táplált, úgy mállott szét, mint színes papírdísz a májusi záporban. Sírt, zokogott Irén is, csak apjuknak maradt száraz a tekintete: égett és világított. I elégedetlenke- számú férfiegyik férfinak A mester ott- szemllvegét és : menni érte, lem lesz szeyedve hallgat- i át. nmi. Mesélik, nem én vol- lezetö, a női >gyik hölgy fe- a halszárító mlott, és nem hölgy fejéről, tt aztán szétizét? — ijede- fejét? zem már pon- ént. — Gyem- tan nézett a mióta ül itt, n csak lopjuk mnyi mindentörténik a maga fenn- lységeken. Pe- szerencsésen. llnak egy kilt is mond a n kell szépelég ha széfünk." Üdvözisan elbúcsú- idáman elszá- sra, ahol ezt ■ót már várta ja... BOR fordítása Lipciey György: GYŐZELEM HIDAS ANTAL* Versek (RÉSZLETEK) 1. A hajam mór olyan fehér, hogy sötétben is foszforeszkál. Különös börtönbe kerültem én: kijövök - kísér, megállók - megáll. Futhatok száz mérföld akárhovőt, szorongó emlékek markolnak át, 7 s hordanom kell o tömlöc koponyát. Rab vagyok s egyben porkoláb. 2. Reménykedni, amikor nincs remény: gyávaság és nem erényi 4. Csak idétlen elmék vizsgálják a forradalmak és hőseinek történelmét időből kitépve, időtlen. 5. Felső-teste jobbra, alsó-teste balra tekeredik át. Ne csodálkozz rajta: így haladnak előre a - giliszták. 6. A század robbant. Én nem rejtőztem el. Belerohantam. Akik szerettek, egyre zuhantak. Nyakig betemettek. Már a szájam is eltűnt, s nem tud enni semmit a tetemekkel betemetett kéz. 4 Csak a homlok látszik a homokból, és két tehetetlen szem. Néz. 8. Vedd fogaid közé dobogó szívedet s vidd - hogyha van közöd hazádhoz közelebb. Pihegő kölykét így viszi az anya-eb; szimatol, hol lelhet számára enyhhelyet ezen a szél verte világon. Halántékomban metronóm pendíti szüntelenül: (öjjetek-üljetek kerek egy asztalhoz, s ne csupán kerek egy napig s ne csupán kerek egy országban, de kerek egy világon kerek egy életen át. 11. Mert igazán velem voltál, külön már sohasem leszel Tudom: hogy egyszer hűlő testemmel egyidőben hagyja el melegét a melled. S az sem lesz riasztó kép, de pillangó szép, ahogy a hó - ágymezőben elnyugszunk együtt s akkor is egymás mellett. Nyolcvanadik születésnapján köszöntjük Hidas Antalt, a neves költőt, prózairól és műfordítót, aki 1925-ben emigrációba kényszerült, és 1959-ig a Szovjetunióban élt. Versei mellett ismertek forradalmi indulói, továbbá például a Ficzek úr című regénye, melynek tévéuáltozatát is láthattuk. Orosz klaszikusok, szovjet költők tolmácsolója, ugyanakkor magyar klasszikusokat is fordí tott orosz nyelvre. 1 5 I
