Új Szó - Vasárnap, 1979. július-december (12. évfolyam, 26-52. szám)
1979-11-25 / 47. szám
35 ÍVE SZABAD BODROGKÖZ KÖZPONTJA A Kishegy oldalán elterülő akácost már megfosztotta lombjától az ősz. Csak a várrom mellett zöldell néhány fenyőfa. Az évszázadok óta romjaiban pihenő helmeci Csonkavár mellől messzire, napos időben túl a csehszlovák- szovjet országhatáron, Csop és Uzsgorod városokig is ellátni. Jól látni innen azt az utat is, melyen 1944 novemberében a felszabadító szovjet egységek egyre közelebb kerültek a városhoz. A képzeletbeli hatalmas mozivásznon egymást követve peregnek le előttem az emlékezés filmkockái. Csop már abban az időben is fontos vasúti gócpont volt. Aránylag sokáig tartott a felszabadító szovjet egységek és a fasiszták közötti ádáz harc, a városka többször gazdát cserélt. November második felében Csop felől egyre hangosabb csatazaj hallatszott. Amikor a menekülő német katonák, az egyetlen sínpárból álló vasútvonalat felrobbantották, tudtuk, eldőlt a néhány hetes csopi csata sorsa. Csop városkát véglegesen birtokba vették a szovjet katonai egységek s maguk előtt űzve az ellenséget, csak az aláaknázott dargói erdőségek, magaslatok körül ütköztek ellenállásba. Egy a hős harcosok közül Valerian Grigorjevics Tolsz- tov közkatona, kényszerből tovább időzött társainál a november 26-án felszabadított Ki- rályhelmecen (Královsk? Chlmec]. Sebesülten érkezett a városba. Azóta két ízben is találkoztam a Volga menti Csu- vas Autonóm Köztársaság Krasznaja Csataj városában élő neves professzorral és publicistával. Jól emlékezetembe véstem a találkozásunk idején felidézett háborús élményeket. Az ifjú Valerian, a Kazahsztáni Egyetem geológiai tanszékének hallgatója, 1943 derekán a főiskola padjaiból került a hadseregbe. 1944-ben már Magyarország területén harcol Tolsztov közkatona egysége. — A Tiszánál szörnyű harcot vívtunk az ellenséggel — emlékezett. — Megsérültem, sokáig eszméletlenül feküdtem, majd felig gyógyultan meneteltem. Délről közelítettük meg Királyhelmecet. Útközben belá- zasodtam, s november 26-án teljesen kimerültén érkeztem Helmecre. Parancsnokom, Ivan Vlagyimirovics Szotnyikov őrnagy a városszéli hatodik házig kísért. A kapuban ott állt a gazda, Fekete János. Gondjaiba vett, ápolt s tíz nap alatt talpra állított. Sohasem tudom elfelejteni azt a jóságot, emberi s gondoskodást, amit velem szemben tanúsított ez a kedves család. Tolsztov közkatona teljesen gyógyultan távozott három társával, akik érte jöttek. Mielőtt elindultak, a Fekete család bőségesen megvendégelte őket. A meggyógyult kiskatona zsebében Feketéék címével vett Alekanndr JakoTlevic» Kriknn észreveheti a felszabadulás óta eltelt időszakban végbemenő változásokat. Az elnöki tájékoztató néhány összehasonlítással folytatódik. — A felszabadulás évében közel háromezer lakosa volt városunknak, a hivatalos adatok szerint több mint ezerháromszáz embernek nem volt munkahelye. Ma már több mint hatezer ember él KirályhelmeLackó Jóiaef cen, s mindenkinek biztosított a megélhetése. — A lakosok zöme hol dolgozik? — A közeli átrakóállomáson, az 1949-ben létesített gép- és traktorállomáson, az 1951 óta működő tejfeldolgozó üzemben, az egy évvel később üzembe helyezett kenyérgyárban, a járási ipari vállalat és szolgáltató vállalat üzemeiben, a fed- nóta Fogyasztási Szövetkezet 32 üzletében és az 1976-ban átadott korszerű, emeletes áruházban, a 225 ágyas kórházban, a bratislavai KABLO 1978-ban létesített üzemében. Végleges átadása előtt áll az új bátor- gyár, ahol több mint nyolcszáz ember — 60 százalékban női munkaerő — dolgozik majd. Régi vágyunk teljesült a napokban. Október 18-án a kelet- szlovákiat kerület, a trebtSovi járás vezetőinek jelenlétében ünnepélyesen letettük az új gimnázium épületének alapkövét. A városból gyors ütemben eltűnnek az egészségtelen apró házak, helyüket ú] lakóházak, szép családi házak váltják fel. Az új lakások száma közel ezerháromszázzal növekedett. Nehéz lenne ezen a helyen felsorolni mindazt, ami ebben a városban, a lakosság hathatós segítségével az utóbbi évek folyamán felépült. Egy bizonyos: óriási, örömteli fejlődés ez. A 35 esztendővel ezelőtt felszabadított Királyhelmec vezetői és lakosai őszinte hálát, tiszteletet éreznek leghűségesebb barátaink, a Szovjetunió népei iránt. Hálásak a szabadságért és azért a támogatásért, melynek segítségével a szocialista társadalom építésének útján sikereket elérve haladnak. KULIK GELLfiRT vezetőihez és lakosaihoz intézett egyik üdvözlete birtokomban van. Dnyepropetrovszkból, a Bodogarszka utcából érkezett a levél: „Kedves elvtársak, barátaim! Szeretettel üdvözlöm önöket városuk felszabadulásának évfordulója alkalmából. Az elkövetkező időben még több stkert kívánok városuk és szocialista hazájuk felvirágoztatásáért végzett munkájukban. A város vezetőinek és lakosainak békés boldog életet, jó egészséget kíván: Krtkun Alekszandr Jakovlevics..." Több régi barátjával, személyes ismerősével a mai napig is levelezést folytat a volt városparancsnok. A fejlődés útján örvendetes fejlődés tanúi lehetünk, ha széjjelnézünk a Kishegy oldaláról. Innen jól belátni a vidéket, s kitünően érzékelni lehet, mennyire megváltozott a kép az elmúlt három és fél évtized alatt. Bal kéz felől a hazánk egyik legjelentősebb energiaközpontjává fejlődő Vajáni (Vojany) Hőerőmű pöfékelő kéményei figyelmeztetnek a környék iparosodására. Az ellenkező irányból jól látszik legnagyobb szárazföldi kikötőnk, a csernői (Cierna nad Tisou) átrakóállomás, amely már több mint harminc esztendeje fontos szerepet tölt be a csehszlovák és szovjet nép baráti, kölcsönösen előnyös, sokrétű együttműködésében. A több ezer mezsgyével határolt mezők helyén hatalmas parcellák jelzik a szocialista mezőgazdaság jelenlétét. A várrom tövében fekvő, gazdag múltú Királyhelmec arculata is megváltozott. — Városunk felszabadulásának jubileuma alkalmából megkülönböztetett tisztelettel és hálával gondolunk a szovjet pép fiaira, akik 35 évvel ezelőtt felszabadították országunkat — mondja Lackó József, a városi nemzeti bizottság elnöke. — A városkánkban elért óriási fejlődés kézzelfogható eredményei ts azt bizonyítják, hogy folyamatosan beérik a dolgozó nép boldogabb, gazdagabb életének megteremtéséért három és fél évtizeddel ezelőtt megkezdett, s azóta pártunk vezetése alatt folytatott, céltudatos építőmunka gyümölcse. Ha az ember körülnéz ebben a városban, minden szakaszon Nagy a forgalom ai új áruhás cipóossUlyén (Molnár János felvételei) Nagy érdeme volt abban, hogy közvetlenül a felszabadulás után folyamatosan helyreállt a közrend, békésebb napok feledtették a háború borzalmait. Krikun őrnagy önzetlenül segítette a politikai és társadalmi élet élére állított, elkötelezetten dolgozó Hajdú István, Illés László, Skoda Gyula, Bánik János, Bók János, Klein Elemér elvtársakat, a rend és közélet helyreállításán fáradozó többi kommunistát. Klein Elemér elvtárs, aki annak idején a pártélet szervezése területén tevékenykedett, ma nyugdíjasként Kassán (Ko- Sice) él, így emlékezik: — Sohasem felejtem el, milyen igazi kommunista volt Krikun őrnagy. Igen sokat segített, de tőlünk is fegyelmezett, következetes munkát követelt. Megtanított arra, hogyan kell a kommunistáknak dolgozni az új társadalom építése során. Szinte hihetetlen, mire voltunk képesek a város- parancsnok irányításával. Abban az időben „Rigó-ország" - nak neveztük Bodrogközt. A kormány sem volt még az ország területén, tőlünk har- minc-ötven kilométerre dúlt a harc, de az élet cselekvést követelt. Ahogy tudtunk, saját erőnkből gazdálkodtunk. Csak akkor kaptunk először állami támogatást, amikor az SZNT már a felszabadult Kassán székelt. Ha jól emlékszem, Gustáv Husák elvtárstól — aki a belügyi megbízotti tisztséget látta el — kaptuk az első pénzkiutalást, ötmillió koronáról szólt. Gulyás Béla elvtárs és a járás más tisztségviselőt, aktatáskákban, lovas fogattal szállították a pénzt Helmecre. Mindannyian, akik együtt dolgoztunk a szovjet városparancsnokkal, de Helmec és Bodrogköz lakosai is, szeretettel, tisztelettel emlékeznek Krikun elvtársra, a Dnyeptopet- rovszki Kohókombinát nyugdíjas mérnökére. Alekszandr Jakovlevics sem felejtette el a várost, az ott élő embereket. Királyhelmec búcsút a család tagjaitól és tovább indult a felszabadítók útján. Egysége a németországi Würtbethal városban tartózkodott, amikor véget ért a háború. Sok-sok év után, kedves vendégként tért vissza a Fekete családhoz. A szigorú, rendszeretö szovjet őrnagyra, az ízig-vérig kommunista Alekszandr Jakovlevics Krikunra, önzetlen segítőszándékára, még ma is sokan emlékeznek. Hónapokon át, nap nap után találkoztam a városparancsnokkal, nála dolgoztam tolmácsként. A politikai és társadalmi élet, a néphatalom és közigazgatás szervezésével kapcsolatos minden intézkedéséről tudtam. Csodáltam ennek a fegyelmet követelő, de nagyon jószívű szovjet tisztnek a felszabadított város lakossága iránt tanúsított megértését. 1979. XI. 25. Valerian Grigorjevica Tolaztov
